Barella júniusban érkezhet?
Barella júniusban érkezhet?

Jelentések szerint a Juventus élénken érdeklődik a Cagliarinál szereplő Nicoló Barella iránt, aki nyáron költözhet majd Torinóba, amennyiben sikerül nyélbe ütni az üzletet. A húsz éves játékos nagyszerű szezont fut eddig és tizenkilenc mérkőzésen két gólnál jár. Most…

Ügynöke szerint nincs szó megegyezésről Praet ügyében
Ügynöke szerint nincs szó megegyezésről Praet ügyében

Dennis Praet ügynöke elmondta, nem igaz, hogy a Sampdoriánál szereplő játékos megegyezésre jutott volna a Juventusszal, ugyanakkor azt is hozzátette, ügyfele a szezon végén szeretne magasabb szintre jutni. A Bianconerit az elmúlt időszakban többször is szoros kapcsolatba hozták a…

Szívesen látná Hant a keretében a Juve
Szívesen látná Hant a keretében a Juve

Több forrás szerint a Juventus előrehaladott tárgyalásokat folytat a Cagliari fiatal középcsatára, az észak-koreai Kwang-Song Han ügyében. A tizenkilenc éves futballista jelenleg a Perugia együttesénél szokja az olasz környezetet és tanulja a szakmát az olasz másodosztályban, és ez elég jól megy…

Praet a Juventusnál folytatja?
Praet a Juventusnál folytatja?

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus megegyezésre jutott a Sampdoriával Dennis Praet ügyében, s a belga középpályás a szerződésében rögzített 25 millió eurós kivásárlási árnál alacsonyabb összegért igazolhat az olasz rekordbajnokhoz. A Corriere dello Sport úgy tudja, hogy a két klub minden…

A PSG-t érdekli Alex Sandro
A PSG-t érdekli Alex Sandro

Olasz források szerint a Paris Saint-Germain érdeklődik a Juventus védője, Alex Sandro iránt, azonban bármilyen átigazolásra legalább nyárig várni kell. A brazil futballistát az elmúlt nyáron számos angol klub vinni akarta, azonban végül a bal oldalt bejátszó játékos Torinóban…

A Juventus elutasított minden ajánlatot Sturaro ügyében
A Juventus elutasított minden ajánlatot Sturaro ügyében

Stefano Sturaro iránt érdeklődött az Everton és a Valencia, illetve az ügynöke szerint az olasz klubok nyolcvan százaléka is, azonban a Juventus az összes ajánlatot elutasította. A huszonnégy éves középpályás 2014-ben érkezett Torinóba, és bár azóta nemigen sikerült…

Barelláért 50 milliót kér a Cagliari
Barelláért 50 milliót kér a Cagliari

A klubelnök elmondása szerint a Cagliari ötvenmillió eurót kér középpályása, Nicolò Barella játékjogáért, akit hírbe hoztak például az Inter, a Roma és a Juventus csapatával. „Sok mindent olvastam a játékos szerződéshosszabbításáról, azonban nem azért írtunk alá új szerződést, hogy a játékos árát…

Özilre hajtana a Juve vezetősége?
Özilre hajtana a Juve vezetősége?

Olasz források szerint a Juventus igazgatói készek tárgyalásba kezdeni Mesut Özil ügyében, amennyiben januárban a Manchester United nem jut megegyezésre az Arsenal középpályásával. Az Il Corriere dello Sport beszámolója szerint az Öreg Hölgy kihasználná az ideális gazdasági körülményeket a német…

Emre Can évi 5 milliót kereshet a Juventusnál
Emre Can évi 5 milliót kereshet a Juventusnál

A Liverpool középpályása, Emre Can állítólag rendkívül közel áll ahhoz, hogy a Juventushoz csatlakozzon a nyáron, szerződése lejárta után, mivel a német futballista lényegében megállapodott a torinói klubbal új szerződéséről. Az angliai Sky Sports szerint Emre Can készen…

A Torino megvásárolja Rincónt
A Torino megvásárolja Rincónt

A hírek szerint a Torino aktiválja a Juventustól kölcsönben megszerzett Tomás Rincón szerződésében szereplő vásárlási opciót és összesen 9 millió euróért végleg megszerzi a dél-amerikai középpályást. A játékos tavaly nyáron 3 millió euró ellenében szerződött a…

A Juventus a védelmét erősítené
A Juventus a védelmét erősítené

Jelentések szerint a Juventus elsődleges célja védelmének megerősítése, s erre a feladatra elsődleges célpontjuk a Manchester Unitedet erősítő olasz védő, Matteo Darmian. A játékos úgy tűnik, nem tudja beverekedni magát a Vörös Ördögök kezdőcsapatába és rendszeres játéklehetőség reményében akár…

Emre Can a Juventust választotta
Emre Can a Juventust választotta

Az olasz sajtó állítása szerint eldőlt a Liverpool középpályásának ügye, Emre Can végül a Juventust választotta, s nyáron csatlakozik majd a zebramezes együtteshez. A német válogatott középpályás, akinek jelenlegi szerződése júniusban lejár az angol klubnál, már régóta…

Pjaca ma csatlakozhat a Schalke csapatához
Pjaca ma csatlakozhat a Schalke csapatához

A Schalke 04 sportigazgatója, Christian Heidel megerősítette, hogy Marko Pjaca a mai napon orvosi vizsgálatra érkezik a gelsenkircheni csapathoz, mielőtt kölcsönszerződés keretében csatlakozna a csapathoz. A szélső egyszerű kölcsön keretében érkezne Németországba, ahol a szezon végéig maradna, a…

Juventus-Schalke megállapodás született Pjaca ügyében
Juventus-Schalke megállapodás született Pjaca ügyében

Az olasz sajtó értesülései szerint a Schalke 04 megállapodásra jutott a Juventusszal, s ennek értelmében 1 millió euro, valamint további, teljesítménytől függő félmillió euro fejében a német klub kölcsönveszi a zebramezesek horvát támadóját, Marko Pjacát. Több hírforrás, köztük a Sky Sport Italia…

Allegri: „Nincs szükségünk Donnarummára”
Allegri: „Nincs szükségünk Donnarummára”

Massimiliano Allegri a Torino elleni Olasz Kupa negyeddöntő előtt a sajtó kérdéseire válaszolva a bajnoki címhez szükséges pontmennyiségről és teljesítményről beszélt, illetve kijelentette, hogy a Juventusnak nincs szüksége Gigio Donnarummára. A bianconero csapat rekordot…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1953) bajnokság (3727) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1081) elemzés (40) előzetes (934) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1741) játékosokról (10651) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2587) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4614) mercato (4422) nyilatkozat (8000) Olasz Kupa (342) összefoglaló (481) pletyka (4453) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (364) video (271) Címkefelhő
süti beállítások módosítása