Como - Juventus 2:0
Como - Juventus 2:0

A Juventus egy hónappal ezelőtt, az Inter elleni 4:3-as győzelemmel tudott utoljára három pontot gyűjteni, a csapat azóta mind a bajnokságban, mind a Bajnokok Ligájában csupán döntetleneket ért el. A válogatott szünet után a zebramezesek a Como otthonába látogattak, s hamar hátrányba kerültek,…

Tudor: „Mutattunk érdekes dolgokat”
Tudor: „Mutattunk érdekes dolgokat”

A Juventus a válogatott szünet után kétgólos vereségbe szaladt bele a Como otthonában, s ezt követően Igor Tudor állt a DAZN mikrofonja elé. „Nehéz mérkőzés volt egy jól szervezett csapat ellen. Egy szöglet után kaptunk gólt, de érdekes dolgokat mutattunk, ahogyan ők is az első félidőben. A második…

Tudor: "A saját teljesítményünkre akarunk koncentrálni"
Tudor: "A saját teljesítményünkre akarunk koncentrálni"

A válogatott szünetet követően a Juventus a bajnokságban eddig magabiztos és jó teljesítményt nyújtó Como otthonába látogatva próbálja megtörni a döntetlenek sorozatát. "Jól dolgoztunk, szükségünk volt a regenerálódásra, és a válogatott játékosok szokásos módon szakaszosan tértek vissza, annak…

Kalulu: "Nem vagyunk elégedettek a döntetlennel"
Kalulu: "Nem vagyunk elégedettek a döntetlennel"

A Juventus folytatta a döntetlenek sorozatát, vasárnap este a Torinóba látogató AC Milan ellen is mindössze egy pontot gyűjtött egy gól nélküli, kevés eseményt és visszafogott minőséget hozó rangadón. "A Milan személyében egy jó csapat ellen játszottunk, amely zsinórban öt mérkőzést nyert meg.…

Allegri: „Adott pillanatokban könyörtelennek kell lennünk”
Allegri: „Adott pillanatokban könyörtelennek kell lennünk”

Massimiliano Allegri a torinói pontszerzés után a DAZN számára értékelt, s csapata kihagyott helyzeteiről is beszélt. „Nem is láttam, hogy Christian Pulisic hogyan rúgta a tizenegyest. A büntetőknél is előfordul hiba. Az első félidőben kiegyensúlyozottan játszottunk, az ellenfél jól zárta a…

Juventus - Milan 0:0
Juventus - Milan 0:0

Az októberi válogatott szünet előtt a Milan látogatott a Juventus otthonába, s a tabella elején tanyázó két csapat derbije mindenképpen érdekesnek ígérkezett, hiszen a Milan nagyon jól teljesít idén, s egykori komoly sikerei színterére tért vissza vasárnap este Massimiliano Allegri, ám ezúttal…

Tudor: „Nálunk a megoldásokat az egyéneknek kell megtalálniuk”
Tudor: „Nálunk a megoldásokat az egyéneknek kell megtalálniuk”

Igor Tudor a Milan elleni gól nélküli döntetlen után a DAZN számára nyilatkozott, s nyilatkozatában megvédte a gyengébb teljesítményt nyújtó, és ezért lecserélt Kenan Yıldızt és Francisco Conceiçãót. „Egy olyan mérkőzés volt, amilyet vártunk, nehéz meccs volt egy erős csapat ellen. Egy pontot…

A Milan elleni mérkőzés
A Milan elleni mérkőzés

A zsinórban elért négy döntetlent követően a Juventusnak vissza kell térnie a győzelmekhez, s erre vasárnap este az éllovas AC Milan elleni hazai rangadón nyílik lehetősége. A Torinóba látogató milánóiak Massimiliano Allegri vezetésével ugyan a Cremonese elleni kínos hazai vereséggel kezdték a…

Tudor: "A csapat jó formában van és folyamatosan fejlődik"
Tudor: "A csapat jó formában van és folyamatosan fejlődik"

A zsinórban elért négy döntetlent követően a Juventus újra meg szeretné ízlelni a győzelem ízét, s erre vasárnap este, az AC Milan elleni hazai rangadón lesz lehetősége. A mérkőzést megelőző szombati sajtótájékoztató során a csapat mestere, Igor Tudor beszélt várakozásairól. "A Milan egy top…

Del Piero: "Yıldıznek nincs szüksége tanácsokra"
Del Piero: "Yıldıznek nincs szüksége tanácsokra"

Az olasz bajnokság soron következő fordulójában rangadó vár a Juventusra, amely az AC Milan együttesét fogadja, s a találkozót megelőzően a zebramezesek legendája, Alessandro Del Piero beszélt a La Gazzetta dello Sport-nak. "Nagyszerű mérkőzés lesz. Még a szezon elején járunk, így lehet, hogy a…

Boban: „Sajnálom Koopmeinerst, ő nem 60 milliós játékos”
Boban: „Sajnálom Koopmeinerst, ő nem 60 milliós játékos”

Zvonimir Boban a Sky Sport Italia egyik műsorában elemezte a Juventus legutóbbi meccsét, s elmondta, hogy véleménye szerint hol kellene játszatni Teun Koopmeinerst ahhoz, hogy a legjobb teljesítményt hozhassa a holland játékos. Ugyanakkor az elemzést az AC Milan ikonja Francisco Conceiçao…

Moggi: „Nem bízhatunk mindig a csodában Vlahótól vagy Adžićtól"
Moggi: „Nem bízhatunk mindig a csodában Vlahótól vagy Adžićtól"

Luciano Moggi a közelgő bajnoki forduló kapcsán a Libero hasábjain írta meg véleményét a bajnokság legjelentősebb csapatainak helyzetéről. „A Milant joggal sorolhatjuk a bajnoki cím esélyesei közé, miután 2-1-re legyőzte a Napolit a San Siróban. Úgy véljük, hogy a csapatban kiváló egyéni játékosok…

Conceição: „Megérdemeltük volna a győzelmet”
Conceição: „Megérdemeltük volna a győzelmet”

Az Amazon Prime a Villarreal elleni döntetlent követően több játékost is megszólaltatott, például a fontos gólt szerző Francisco Conceiçãót: „Nem hiszem, hogy az én beállásom hozta volna a változást. A csapat megértette, mit kell javítanunk az első félidő után. Megpróbáltuk kicsit jobban alkalmazni…

Tudor: „Nem lehet ilyet csinálni az utolsó percekben”
Tudor: „Nem lehet ilyet csinálni az utolsó percekben”

Igor Tudor az Amazon Prime számára értékelt a Villarreal elleni döntetlent követően, s a mester egyértelműen dühös volt az elvesztett két pont miatt.. „Kár, hogy nem nyertünk, de ez is a játék része. Az utolsó percekben nem lehet ilyet csinálni egy szögletnél, kár, mert a mérkőzés a kezünkben volt.…

A Villarreal elleni mérkőzés
A Villarreal elleni mérkőzés

A Juventus fantasztikus hajrát produkálva ért el 4:4-es hazai döntetlent a Borussia Dortmund ellen, s a Bajnokok Ligája következő fordulójában idegenben, a Villarreal ellen kell pályára lépnie.  A spanyol csapatnak, amely a tabella harmadik helyén áll hazája bajnokságában, nem sikerült jól a nyitó…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1937) bajnokság (3700) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1059) elemzés (40) előzetes (926) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1739) játékosokról (10595) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2574) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4566) mercato (4412) nyilatkozat (7944) Olasz Kupa (338) összefoglaló (474) pletyka (4435) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (354) video (264) Címkefelhő
süti beállítások módosítása