HIVATALOS: Mandragora a Fiorentinánál folytatja
HIVATALOS: Mandragora a Fiorentinánál folytatja

Megoldás született Rolando Mandragora ügyére, a középpályás a városi rivális Torino FC kötelékében töltött szeznt követően a Fiorentina együtteséhez igazolt. "Rolando Mandragora hivatalosan a Fiorentina játékosa. A középpályás, aki 1997-ben Nápolyban született, 2016-ban érkezett Torinóba, majd…

Totti: "Nem okoz fájdalmat, ha Zaniolo távozik"
Totti: "Nem okoz fájdalmat, ha Zaniolo távozik"

A Juventus legfőbb célpontjai közé került az AS Roma fiatal támadója, Nicolò Zaniolo, s úgy tűnik, hogy a rómaiak egyre inkább beletörődnek a játékos távozásába. Mindeközben a farkasokat, legalábbis pletykák szintjén szóba hozták a Torinóból hét szezont követően távozó Paulo Dybalával, valamint a…

Morata: "Mindörökké Juventus-szurkoló leszek"
Morata: "Mindörökké Juventus-szurkoló leszek"

Ma véget ér a második torinói kaland a szurkolók körében komoly népszerűségnek örvendő Álvaro Morata számára, s a spanyol támadó a közösségi médián keresztül búcsúzott el a klubtól és a szimpatizánsoktól. "Az egyik legcsodálatosabb dolog, ami életem során történt velem, hogy megadatott a lehetőség,…

Köszönjük, Federico!
Köszönjük, Federico!

A Juventus idén nyáron több játékostól is elköszön, az ingyen távozók sorát Federico Bernardeschi is gyarapítja, s természetesen tőle is elköszönt a klub hivatalos weboldalán. „A Juventus és Federico Bernardeschi útjai öt év után elválnak, három Serie A bajnoki cím, két Olasz Kupa-győzelem és két…

Köszönjük, Álvaro!
Köszönjük, Álvaro!

A mai nappal több olyan játékos szerződése is lejár, akik meghatározó alakjai voltak az elmúlt évek Juventusnának. A torinói klub most elköszönt Álvaro Moratától is, aki az elmúlt két szezont kölcsönben Olaszországban töltötte. "Álvaro Morata kalandja a Juventusnál a végéhez ért. A spanyol támadó,…

Köszönjük, Paulo!
Köszönjük, Paulo!

A mai napon lejár Paulo Dybala szerződése, és az argentin futballista hét év után elhagyja Torinót, a Juventus pedig sajtóközleményben búcsúzott tőle. „Torinóba fiatal, tehetséges ígéretként érkezett, most pedig elköszön a Juventustól, poggyásza pedig rengeteg tapasztalattal bővült, s ennek…

Montero: "A Juventus az otthonom"
Montero: "A Juventus az otthonom"

A Juventus U19-es csapata ugyan komoly sikereket ért el a szezonban, hiszen az UEFA Ifjúsági Liga elődöntőjéig jutott, a klub elköszönt a fiatalokat irányító Andrea Bonattitól, akinek helyét egy igazi legenda, Paolo Montero veszi át. Az uruguayi korának egyik legkeményebb védőjeként híresült el,…

A Juventus 4 millió euro fejében szabadulhat Ramsey-től
A Juventus 4 millió euro fejében szabadulhat Ramsey-től

A legújabb sajtóértesülések szerint a Juventus megállapodásra jutott Aaron Ramsey ügyében, s 4 millió euro fejében felbontja a walesi válogatott szerződését, aki így ingyenesen távozhat Torinóból. Ramsey a szezon második felét a Glasgow Rangers keretében töltötte, s legemlékezetesebb mozdulata…

Tacchinardi: "Nem hiszem, hogy Dybala újra a régi lesz"
Tacchinardi: "Nem hiszem, hogy Dybala újra a régi lesz"

A Juventustól hét szezont követően távozó Paulo Dybala hamarosan az Inter játékosa lehet, de a lezárt torinói szappanoperát most egy másik követheti Milánóban. A zebramezesek egykori középpályása, Alessio Tacchinardi úgy véli, hogy az argentin támadó már soha sem fogja visszaszerezni korábbi…

Miretti: "A Juventusnál szeretném megnyerni a Bajnokok Ligáját"
Miretti: "A Juventusnál szeretném megnyerni a Bajnokok Ligáját"

A Juventus nem éppen arról híres, hogy az első csapatnál komolyan számolnának a fiatal tehetségekkel, azonban a nemrég zárult szezon végén Massimiliano Allegri több alkalommal is bizalmat szavazott Fabio Mirettinek, s a mindössze 18 esztendős középpályás kellemes meglepetést okozott érett, nagyszerű…

HIVATALOS: Az Atalanta megvásárolta Demiralt a Juventustól
HIVATALOS: Az Atalanta megvásárolta Demiralt a Juventustól

Az elmúlt napok pletykái arról szóltak, hogy az Atalanta nem él opciós vételi jogával a Juventustól kölcsönvett Merih Demiral, azonban a bergamói klub ma hivatalosan bejelentette, hogy mégis aktiválta a török válogatott védő kivásárlására vonatkozó záradékot. Az Atalanta a két klub közötti…

HIVATALOS: De Sciglio 2025-ig hosszabbított a Juventusszal
HIVATALOS: De Sciglio 2025-ig hosszabbított a Juventusszal

Ahogyan az várható volt, a Juventus ma hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbította Mattia De Sciglio szerződését, s a játékos 2025 júniusáig a torinói klub kötelékében marad. "A történet folytatódik. Mattia De Sciglio és a Juventus további három évig, 2025 június 30-ig együtt maradnak.…

Vlahović: "Azonosulok a Juventus génjeivel"
Vlahović: "Azonosulok a Juventus génjeivel"

A Juventus és a szerb válogatott támadója, Dušan Vlahović a The Telegraph munkatársnak adott interjú során érintett több kérdést, köztük szó esett a januári klubváltásról, valamint a gólszerzés nyújtotta élményről is. "Nem beszéltem senkivel sem, talán az ügynököm tud valamit. Csak egyetlen klubra…

Dybala nagyon közel került az Interhez
Dybala nagyon közel került az Interhez

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventustól távozó Pualo Dybala nagyon közel került az Interhez, s a La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hamarosan döntő megbeszélés következik a felek között. Az argentin támadó ingyen igazolható, miután a Juventus elzárkózott attól, hogy meghosszabbítsa a június…

Antun: "Csak annyit mondhatok, hogy dolgozunk rajta"
Antun: "Csak annyit mondhatok, hogy dolgozunk rajta"

A végeláthatatlan hosszúságúra nyúló szappanopera lezárásaként a Juventus úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a hullámzó teljesítményt nyújtó, ám igen magas bérigényeket támasztó Paulo Dybala nyáron lejáró szerződését, így az argentin támadó a hónap végén ingyen távozik Torinóból. Minden jel…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1780) bajnokság (2865) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (732) elemzés (40) előzetes (710) Európa Liga (111) felkészülés (87) hírek (1500) játékosokról (8887) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2155) meccsek (3504) mercato (3768) nyilatkozat (6640) Olasz Kupa (278) összefoglaló (316) pletyka (3773) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (206) video (106) Címkefelhő
süti beállítások módosítása