Zeman: "A Juventus nem veszített semmit"
Zeman: "A Juventus nem veszített semmit"

Zdeněk Zeman, a Roma korábbi trénere szerint a torinói bajnokcsapat "nem veszített semmit" Antonio Conte távozásával. A mester ezen kívül a Farkasok várható szerepléséről is ejtett néhány szót. Az Öreg Hölgy nehéz feladat elé néz a következő szezonban, hiszen a szurkolók…

Pogba hosszabbít a Juventusszal
Pogba hosszabbít a Juventusszal

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus francia középpályása, Paul Pogba, akit a napokban választottak meg a brazíliai világbajnokság legjobb fiatal játékosának, hamarosan új, 2018-ig vagy akár 2019-ig érvényes szerződést ír majd alá a torinói klubnál, s ezzel…

Távol a megegyezés Lichtsteiner új szerződéséről
Távol a megegyezés Lichtsteiner új szerződéséről

A pillanatnyilag nyári szabadságát töltő Stephan Lichtsteiner ügynöke úgy véli, hogy az álláspontok távol állnak egymástól a Juventus fáradhatatlan játékosának új szerződése ügyében. A svájci válogatottal a brazíliai világbajnokságot is megjárt Lichtsteiner jelenlegi…

Allegri vereséggel mutatkozott be, mégsem aggódik
Allegri vereséggel mutatkozott be, mégsem aggódik

A Juventus ma lejátszotta első felkészülési mérkőzését az új mester, Massimiliano Allegri vezetése alatt, s a zebracsíkos csapat 3:2-es vereséget szenvedett az amatőr Lucento együttesétől. Allegri 4-3-2-1-es felállásban küldte pályára fiait, s Carlos Tévez és Sebastian…

Pereyra: "Büszke vagyok, hogy a Juventusnál lehetek"
Pereyra: "Büszke vagyok, hogy a Juventusnál lehetek"

Az elmúlt három szezont az Udinese soraiban töltő Roberto Pereyra ma hivatalosan is csatlakozott a Juventushoz, s első nyilatkozata érthetően a játékos öröméről és várakozásairól szólt. "Mindig azért edzek, hogy azon a poszton szerepeljek, amelyet az edző szán nekem, legyen…

HIVATALOS: Pereyra a Juventusnál folytatja
HIVATALOS: Pereyra a Juventusnál folytatja

A Juventus ma hivatalosan is bejelentette, hogy az Udinese 23 esztendős argentin középpályása, Roberto Pereyra a torinói klubbal kezdi meg a felkészülést a következő szezonra, s a játékos 1.5 millió euro ellenében, egy évre kölcsönbe érkezik majd az Öreg Hölgyhöz. A két klub…

Vidal: "Nyugodt vagyok, a szurkolók is azok lehetnek"
Vidal: "Nyugodt vagyok, a szurkolók is azok lehetnek"

Az utóbbi hét során az olasz és az angol sajtó szinte minden nap azzal volt tele, hogy a megújulás alatt álló, vastag pénztárcával rendelkező Manchester United szemet vetett Arturo Vidalra, s visszautasíthatatlan ajánlattal próbálja majd tesztelni a Juventus igazgatóinak…

Conte egyelőre nem ül le másik olasz csapat padjára
Conte egyelőre nem ül le másik olasz csapat padjára

Mint arról korábban olvasni lehetett, egyes pletykák szerint a Juventus korábbi vezetőedzője, Antonio Conte Párizs felé veszi az irányt és átveszi a legnevesebb fővárosi klub, a PSG irányítását. Azonban a híresztelés hamisnak bizonyult, s állítólag Conte egyik embere dobta be…

Tévez: "Készek vagyunk az előttünk álló küzdelemre"
Tévez: "Készek vagyunk az előttünk álló küzdelemre"

A Juventus tavalyi szezonjának legeredményesebb góllövője, Carlos Tévez sajtótájékoztatón nyilatkozott a felkészülés első napjairól, Conte távozásáról, valamint a sajtóban ma megjelent pletykákról, amelyek az új edző kiválasztásával és az argentin reakciójával…

Pirlo és Allegri rendezték a nézeteltérésüket
Pirlo és Allegri rendezték a nézeteltérésüket

A Tuttosport úgy értesült, hogy Andrea Pirlo és Massimiliano Allegri megbeszélték a milánói időkből való konfliktusukat annak érdekében, hogy a Juventusnál eredményes együttműködést folytathassanak. Massimiliano Allegri kinevezését követően az egyik legsarkalatosabb kérdés…

Conte a Paris Saint-Germainnél folytathatja
Conte a Paris Saint-Germainnél folytathatja

A Juventust zsinórban három bajnoki címig vezető, majd múlt héten lemondott mester, Antonio Conte a kiapadhatatlan anyagi forrásokkal rendelkező Paris Saint-Germain csapatánál folytathatja pályafutását. Conte jövője hosszú hónapokon keresztül kétséges volt Torinóban, azonban a…

Megvan a városi jóváhagyás a Continassa projekthez
Megvan a városi jóváhagyás a Continassa projekthez

A Juventus bemutatta legújabb projektjét, amelynek a keretén belül a klub építeni kíván edzőpályát, hotelt, üzleteket és iskolát a stadion mellett. Az Öreg Hölgy már kivívta az elsőséget Olaszországban, mint az első klub, amely saját stadiont épített magának, azonban a…

Ügynöke szerint a Juventus jelenti Giovinco jövőjét
Ügynöke szerint a Juventus jelenti Giovinco jövőjét

A Parmától visszavásárolt, majd Torinóban perifériára szorult támadó, Sebastian Giovinco ügynöke úgy véli, hogy Antonio Conte távozásának ellenére, ügyfele bizonyosan maradni fog nevelőegyesületénél, a Juventusnál. A korábban az olasz válogatottban is megfordult 27…

Morata megsérült az edzésen
Morata megsérült az edzésen

Úgy tűnik, hogy igencsak döcögős és nehéz rajtot vehet a szombaton hivatalosan is a Juventus játékosává váló spanyol támadó, Álvaro Morata rajtja Torinóban, hiszen a klub hivatalos honlapjának hétfői közlése szerint a Real Madridtól érkező játékos bal térde kifordult a…

Evra: "A Juventus volt a helyes választás"
Evra: "A Juventus volt a helyes választás"

A mai nap folyamán a Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy a játékossal és a Manchester Uniteddal is megegyezésre jutott, s ennek nyomán a francia válogatott 33 esztendős védőjátékosa, Patrice Evra két esztendőre elkötelezte magát a torinói klubhoz. Az ügyben megszólalt Evra…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1977) bajnokság (3786) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1102) elemzés (40) előzetes (950) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1757) játékosokról (10744) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2606) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4706) mercato (4458) nyilatkozat (8072) Olasz Kupa (346) összefoglaló (495) pletyka (4485) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (370) video (285) Címkefelhő
süti beállítások módosítása