Marcelino: "Győzni akarunk hazai pályán"
Marcelino: "Győzni akarunk hazai pályán"

A Borussia Dortmund elleni gólzáporos döntetlent követően a Juventus a spanyol bajnokságban egyelőre nagyszerű formát mutató Villarreal otthonába látogat, s a hazaiak részéről a csapat mestere, Marcelino, valamint a tavaly éppen a zebramezeseknél szereplő Renato Veiga nyilatkozott a mérkőzést…

Tudor: „Bremer nem játszhat, de Yıldız játszani fog”
Tudor: „Bremer nem játszhat, de Yıldız játszani fog”

A Juventus holnap a BL-ben méretteti meg magát a Villarreal ellen, majd a spanyolországi meccs után a Milan következik a bajnokságban. A BL-meccs előtt a mester a sajtótájékoztatón Gleison Bremer és Khéphren Thuram hiányáról, illetve a csatársorban elérhető választékról is beszélt. „A csapat nagyon…

Arrivabene: „Sajnálom, hogy sok tehetség távozott”
Arrivabene: „Sajnálom, hogy sok tehetség távozott”

Maurizio Arrivabene érdekes interjút adott a Tuttosport számára, melyben elsőként az elejtett vádakról beszélt, miután a bíróság szerint a Juventus vezetőjével szemben nem volt meg a jogalap az eljárás folytatására, így a bíróság elejtette a vádakat a Juventus egykori vezérigazgatójával…

Yıldız pihenhet a Villarreal ellen, de Bremer visszatérhet
Yıldız pihenhet a Villarreal ellen, de Bremer visszatérhet

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Loïs Openda előrelépett Igor Tudor opciói között, Jonathan Daviddel ellentétes pályát mutat a belga válogatott. A sokoldalú futballista az átigazolási időszak végén érkezett, és a válogatottal játszott a bajnoki szünetben, így lényegében csak egy hetet…

Cabal: "Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhettem"
Cabal: "Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhettem"

A Juventus az Atalanta együttesét fogadta, s ahogyan múlt héten, a Hellas Verona ellen történt, a zebramezeseknek ezúttal is döntetlennel kellett beérniük. A hátrányba kerülő Juventusnak az egyenlítés összejött, a csereként beálló, hosszú kihagyás után visszatérő Juan Cabal révén, de több gólt nem…

Tudor: „Szerintem félig tele van a pohár”
Tudor: „Szerintem félig tele van a pohár”

A Juventus az Atalanta ellen hazai pályán döntetlenre hozta a meccset, miután a vendégek voltak előnyben az első félidőben, és az egyenlítő találathoz az ellenfél komoly hibájára volt szükség, majd az Öreg Hölgy emberelőnyben játszotta a meccs utolsó részét. „Én a pohár félig teli oldalát látom,…

Tudor: „Nem aggódom, magabiztos vagyok”
Tudor: „Nem aggódom, magabiztos vagyok”

A Juventus szombaton az Allianz Stadionban fogadja az Atalantát a Serie A 5. fordulójában, s a várhatóan izgalmas és küzdelmes meccsen két egymást jól ismerő mester futballja ütközik meg. „Két nap pihenőnk volt, hogy feltöltődjünk. Most három mérkőzésünk van egymás után a válogatott szünet előtt,…

Bremer mozdítható nyáron, Vlaho pedig télen?
Bremer mozdítható nyáron, Vlaho pedig télen?

A TuttoJuve nemrégiben arról írt, hogy a Juventus nem tervezi alapembere, Gleison Bremer szerződésének a meghosszabbítását. A klub úgy véli, hogy a 2029-ben lejáró jelenlegi szerződés megfelelő egy olyan játékos számára, aki jövőre 29 éves lesz. A brazil játékos jelenleg évi 5,5 millió eurót keres,…

Thuram: „Fontos, hogy volt időnk megtanulni a mesterrel dolgozni”
Thuram: „Fontos, hogy volt időnk megtanulni a mesterrel dolgozni”

A Juve középpályása, Khéphren Thuram a CBS Sportsnak nyilatkozott több témában, így edzőjéről, a szezonkezdetről s Weston McKennie-ről, a fentiekben látható a teljes nyilatkozat, alul pedig egy rövidebb kivonat a Juventust érintő mondatokkal. „A mester nagyon barátságos, sokat beszél velünk, amikor…

A keret kétnapos pihenőt kapott
A keret kétnapos pihenőt kapott

A Juventus keretének Igor Tudor a Verona elleni meccset követően két pihenőnapot adott, mivel a keret egyértelműen fáradtnak tűnt a döntetlenre zárult meccsen, amely az Inter és a Borussia elleni kemény mérkőzéseket követte. Az edző ugyanakkor személyre szabott edzésprogramot írt elő Khéphren…

Tudor: "Hiányzott belőlünk az energia és a frissesség"
Tudor: "Hiányzott belőlünk az energia és a frissesség"

A hétközi BL-forduló után a Juventus a Hellas Verona otthonába látogatott az olasz bajnokság negyedik fordulójában, de a zebramezesek erejéből mindössze egy 1:1-es döntetlenre futotta, így megszakadt a csapat százszázalékos bajnoki sorozata. "Észrevettem, hogy a csapat fáradt volt ma délután.…

Vlaho jövőjéről cikkez a sajtó
Vlaho jövőjéről cikkez a sajtó

A Juventusnál parádés szezonkezdetetet produkál Dušan Vlahović, aminek nyomán természetesen a sajtóban felmerült a lejáró szerződésű csatár sorsa. Mirko Di Natale értesülései szerint a Juventus nem zárja ki Dušan Vlahović szerződésének meghosszabbítását, egyeztetések várhatók a meghosszabbítás…

Tudor: „Ha visszafogjuk magunkat, küzdelmes meccseink lesznek”
Tudor: „Ha visszafogjuk magunkat, küzdelmes meccseink lesznek”

Igor Tudor a szombati meccset megelőző sajtótájékoztatón egyértelműen állást foglalt Michele Di Gregorio mellett, illetve megvédte a számos kritikával illetett Lloyd Kellyt is. „A két legutóbbi mérkőzés már mögöttünk van, és ezeket elfelejtettük. Teljesen a következő mérkőzésre koncentrálunk, nincs…

Capello: „Élvezzük Yıldız torinói játékát, amíg lehet”
Capello: „Élvezzük Yıldız torinói játékát, amíg lehet”

Fabio Capello a La Gazzetta dello Sport számára nyilatkozott a Juventus talán legígéretesebb játékosáról, aki idén eddig meccseket dönt el az Öreg Hölgy számára, s az interjút azzal kezdte, mik a hasonlóságok Kenan Yıldız és Alessandro Del Piero között. „Hasonlóságok? Ott van először is a pozíció s…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1931) bajnokság (3688) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1056) elemzés (40) előzetes (924) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1738) játékosokról (10575) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2567) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4551) mercato (4407) nyilatkozat (7925) Olasz Kupa (338) összefoglaló (472) pletyka (4429) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (351) video (262) Címkefelhő
süti beállítások módosítása