A Juve beszállt a scudettóért zajló harcba?
A Juve beszállt a scudettóért zajló harcba?

A Juventus elmúlt időszakát inkább a kudarcok jellemezték, hiszen a csapat kiesett előbb a Bajnokok Ligájából, az első meccsen szerzett előny ellenére, majd a korántsem acélos Empoli ellen maradt alul az Olasz Kupában, mindazonáltal a Hellas Verona ellen szerzett győzelemmel már csak hat pontra van…

Cambiaso: „Nehéz volt ez a téli időszak számomra”
Cambiaso: „Nehéz volt ez a téli időszak számomra”

A Juventus győztes meccse után az egyik gólszerző, Khéphren Thuram állt a mikrofonok elé, illetve megszólalt a gólpasszt adó Andrea Cambiaso is.  „Jó teljesítményt nyújtottunk, eltekintve az első öt perctől, amikor két kapura lövést engedtünk.” - mondta Andrea Cambiaso a Sky Sport Italia…

Motta: „A játékosaimnak nagy szabadságot adok, mert ez fontos”
Motta: „A játékosaimnak nagy szabadságot adok, mert ez fontos”

A Juventus hétfő este a Hellas Verona csapatát fogadta, s végül sikerült nyernie két középpályás, Khéphren Thuram és Teun Koopmeiners góljaival. „Az első félidőben nagyon sok lehetőséget teremtettünk, és gólt kellett volna szereznünk, ez megváltoztatta volna a játékot és az ellenfél taktikáját is,…

Motta: „Nehéz napokon vagyunk túl”
Motta: „Nehéz napokon vagyunk túl”

Thiago Motta a Verona elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón az elmúlt napok nehézségeiről beszélt, és természetesen felmerültek kényesebb kérdések is, például az edző kompetenciáját illetően. „Nehéz napokon vagyunk túl. Nem volt könnyű úgy elveszíteni egy meccset, ahogy kikaptunk, ugyanakkor a…

Yıldız: „Ma legalább két gólt kellett volna szereznem”
Yıldız: „Ma legalább két gólt kellett volna szereznem”

A győztes mérkőzés után a Juventus több játékosa is nyilatkozott a DAZN számára, a stúdióban Vincenzo Montella, a török válogatott szövetségi kapitánya is jelen volt, így némi párbeszéd alakult ki a mester és tanítványa, Kenan Yıldız között. „Jó estét, mester. Köszönöm a gratulációt. Igen, ma…

Motta: „Pozitívum, hogy nem kaptunk gólt”
Motta: „Pozitívum, hogy nem kaptunk gólt”

Thiago Motta értékelt a Juventus 0-1-re megnyert meccse után, és az értékelésben sok szó esett az Öreg Hölgy fiatal tehetségéről, aki előtt számos helyzet adódott a szardíniai mérkőzésen. „Kenan Yıldızben óriási potenciál van, fizikálisan, technikailag, keményen dolgozik, védekezésben igyekszik…

Nyáron a támadórészleget akarja megerősíteni Giuntoli
Nyáron a támadórészleget akarja megerősíteni Giuntoli

A La Stampa értesülései szerint Randal Kolo Muani szerződtetése mellett Cristiano Giuntoli a bianconero támadósorát szeretné megerősíteni. A Juventus listáján a következők szerepelnek: Karim Adeyemi, Ademola Lookman, Joshua Zirkzee és Victor Osimhen, de mindezen játékosok elérhetősége természetesen…

Motta: „Jó úton haladunk”
Motta: „Jó úton haladunk”

A Juventus a hétközi kiesés után hétvégén a Cagliari ellen lép pályára, és motivációban valószínűleg nem lesz hiány, ám a mester természetesen nehéz mérkőzésről beszélt a szombati sajtótájékoztatón. „Egy ilyen csalódás után a legjobb, amit tehetünk, hogy visszatérünk a pályára. Nagyon nehéz…

Tacchinardi: „Ennek a klubnak egy emberre van szüksége”
Tacchinardi: „Ennek a klubnak egy emberre van szüksége”

A Juventus korábbi középpályása, Alessio Tacchinardi szerint a Juventusnál nagy szükség lenne egy meghatározó egyéniségre, aki referenciapont lenne a játékosok számára is, ez az ember pedig Alessandro Del Piero. „Kihez fordulnak most a Juventus játékosai? Lehet, hogy ez a személy Thiago Motta, de…

Mbangula: „Év elején csak némi játéklehetőségre vágytam”
Mbangula: „Év elején csak némi játéklehetőségre vágytam”

A szezon kellemes meglepetése Samuel Mbangula, aki már az év elejétől fontos szerepet játszik a csapatban, és több fontos találat is fűződik a nevéhez, s a fiatal belga legutóbb a Serie A YouTube-csatornájának nyilatkozott. „A szezon elején, a Como elleni első meccs előtt nem vártam sokat, hiszen…

Vlahović már 25-30 millió euróért távozhat?
Vlahović már 25-30 millió euróért távozhat?

Nicolò Schira nemrégiben több értesülését is megosztotta a Juventus vonatkozásában, az újságíró szerint a klub a szezon végén értékesíteni kívánja Dušan Vlahović játékjogát. A Juve a pletykák szerint 25-30 millió eurót kér a csatárért, akinek a szerződése 2026-ban jár le, nettó bére pedig 12 millió…

Motta: „Megérdemelten jutott tovább a PSV”
Motta: „Megérdemelten jutott tovább a PSV”

Thiago Motta az Eindhoven elleni 3-1 után állt a Sky Sport Italia mikrofonja elé, s véleménye szerint nem cserélt rosszul, még ha a cserék kikényszerített cserék is voltak. „A második félidőben küszködtünk, egy számunkra fontos pillanatban egyenlítettünk, de nem voltunk képesek megtartani ezt az…

Motta: „A szezon eddigi legfontosabb meccse következik”
Motta: „A szezon eddigi legfontosabb meccse következik”

Thiago Motta a PSV elleni visszavágó előtt a mérkőzés fontosságáról beszélt a szokásos sajtótájékoztatón. „A mai napig a szezonunkban a holnapi nap a legfontosabb. Teljes meccset kell játszanunk, láttuk, hogy ők a legmagasabb szintet képviselik csapatként, így mindent a maximumra kell emelnünk a…

Ardoino: „A szurkolóknak szokniuk kell a jelenlétünk”
Ardoino: „A szurkolóknak szokniuk kell a jelenlétünk”

A Corriere Torino megszólaltatta Paolo Ardoinót, aki a Tether vezérigazgatója, annak a cégnek, amely nemrégiben megvásárolta a Juventus részvényeinek megközelítőleg 5%-át, miközben a cég profilja inkább a kriptovaluta és a biotechnológiai szektorhoz kötődik, korántsem a sporthoz. „A részvények…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1040) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1723) játékosokról (10478) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2550) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4500) mercato (4355) nyilatkozat (7859) Olasz Kupa (338) összefoglaló (463) pletyka (4390) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (339) video (253) Címkefelhő
süti beállítások módosítása