HIVATALOS: Pjaca keresztszalag-szakadást szenvedett
HIVATALOS: Pjaca keresztszalag-szakadást szenvedett

A válogatott szereplés ugyan szép pillanatokat is hozott a Juventus-családnak, hiszen Leonardo Bonucci barátságos találkozón vette be Hollandia kapuját, míg Juan Cuadrado világbajnoki selejtezőn szerzett találatot Ecuador ellen, azonban Marko Pjaca sérülést szenvedett hazája Észország elleni…

Pjaca megsérült a horvát válogatott barátságos mérkőzésén
Pjaca megsérült a horvát válogatott barátságos mérkőzésén

Úgy tűnik, hogy a nehéz hónap előtt álló Juventus számára újabb áldozatot hozott a válogatott szünet, hiszen a zebramezesek ifjú támadója, Marko Pjaca hordágyon hagyta el a pályát a horvát válogatott barátságos találkozóján, s az előzetes hírek szerint úgy tűnik, hogy a sérülés alighanem súlyosnak…

Alex Sandro és Chiellini is hosszabbíthat
Alex Sandro és Chiellini is hosszabbíthat

A Juventus brazil bal védője 2015-ben 26 millió euró ellenében csatlakozott a Bianconerihez a Porto csapatától, s rövid időn belül a címvédő meghatározó tagjává vált, most pedig úgy tűnik eljött a hosszabbítás ideje. A védőért ugyanis a hírek szerint több csapat, köztük a Chelsea és a Real Madrid…

Khedira bokasérülést szenvedett a német válogatottnál
Khedira bokasérülést szenvedett a német válogatottnál

A jelenleg a német válogatottal készülő Sami Khedira bokasérülést szenvedett, így bizonyosan kihagyja az Anglia elleni barátságos találkozót. A Juventus középpályása meghívót kapott Joachim Löw keretébe, amely előbb felkészülési mérkőzésen méri össze erejét Anglia legjobbjaival, majd világbajnoki…

Dybala a válogatottnál marad
Dybala a válogatottnál marad

Paulo Dybala combhajlító izom sérülése nem tűnik súlyosnak, ezért nem zárható ki, hogy az argentin futballista a válogatott keretnél marad a vb-selejtezők idejére. A minap olyan hírek terjengtek, miszerint a combizom sérülése miatt a csatár visszatér Torinóba azonnali kezelés…

Dybala visszatér az argentin válogatottól
Dybala visszatér az argentin válogatottól

Az olasz sajtó értesülései szerint ugyan nem tűnik súlyosnak Paulo Dybala sérülése, s az argentin támadó elutazott Dél-Amerikába, hogy csatlakozzon hazája válogatottjához, azonban a nemzeti csapat orvosi stábjának felmérése szerint a Juventus játékosa nem lesz bevethető a…

Spinazzola: "A Juventus egy álom"
Spinazzola: "A Juventus egy álom"

Leonardo Spinazzola az álmairól és ambícióiról beszélt a Juventusszal kapcsolatban, miután először behívták az olasz válogatott keretébe.  A 23 éves baloldali középpályást a Juventus adta kölcsön az Atalantának, ő pedig reméli, hogy meggyőző teljesítménye elégnek fog bizonyulni ahhoz, hogy álmai…

Az FC Barcelona lesz az ellenfél a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében
Az FC Barcelona lesz az ellenfél a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

A Bajnokok Ligája előző kiírásában a Juventus súlyos árat fizetett azért, mert kiengedte kezéből csoportja első helyét, s így a nyolcaddöntőben az előzetesen az egyik legfőbb esélyesnek tűnő Bayern München ellenében emlékezetes, látványos és fordulatos küzdelmet hozó mérkőzéseken tett sikertelen…

A Juventus vezeti a szezon UEFA-rangsorát
A Juventus vezeti a szezon UEFA-rangsorát

Kedd este a Juventus hazai pályán is legyőzte az FC Porto együttesét, ezzel kettős győzelemmel lépett tovább a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, s a péntek délben megrendezésre kerülő sorsolás után azt is megtudja majd, hogy melyik együttessel kell majd összecsapnia, hogy biztosítsa helyét a sorozat…

A Milan játékosai gyomorforgatóan viselkedtek
A Milan játékosai gyomorforgatóan viselkedtek

Jelentések szerint egy Milan játékos vagy klubhoz kötődő személy a pénteki mérkőzés után "tolvajok" feliratot festette a játékoskijáró falára. A Gazetta dello Sport szerint a felirat a Juventus 2004/2005-ös és 2005/2006-os Scudettóira utal, melytől a Calciopoli következtében végül megfosztotta a…

Chiellini kihagyja a Milan elleni meccset
Chiellini kihagyja a Milan elleni meccset

Giorgio Chiellini valószínűleg nem léphet majd pályára csapat soron következő, AC Milan elleni bajnoki meccsén, így viszont a jelek szerint rendbe fog jönni a Porto elleni összecsapásra. A középhátvéd vasárnap az Udinese elleni 1-1-es bajnokin hagyta el idő előtt a Dacia…

Dybala: "Közel a hosszabbítás"
Dybala: "Közel a hosszabbítás"

Paulo Dybala határozott bizonyossággal állítja, hogy a szerződéshosszabbítása a Juventusszal rendkívül előrehaladott állapotban van.  A fiatal támadó megközelítőleg november óta tárgyal a klubbal új kontraktusáról, de a hivatalos bejelentés egyelőre még csak nem akar…

A Juventus előrelépett az UEFA ranglistán
A Juventus előrelépett az UEFA ranglistán

Az olasz bajnokcsapat a második helyre lépett az UEFA idei rangsorán, s csupán Atlético Madrid előzi meg a listán. A torinói gárda 2-0-ás sikert aratott a Porto ellen, ott ahol a hazai csapat 2016. áprilisa óta nem kapott ki, ezzel pedig a Juventus fél lábbal már a Bajnokok Ligája…

Pirlo nagykövetként térhet vissza
Pirlo nagykövetként térhet vissza

Egyes jelentések szerint a Juventus egykori játékosa, Andrea Pirlo a Juventus márka nagyköveteként térhet vissza Torinóba, miután szerződése lejár a New York FC csapatával. A hírt a vasárnapi Tuttosport címlapon hozta le. Az értesülésnek pedig alapot adhat az is, hogy a játékmester sosem rejtette…

HIVATALOS: Hernanes a Hebei Fortune csapatához igazolt
HIVATALOS: Hernanes a Hebei Fortune csapatához igazolt

Az elmúlt napok során már ténynek tűnt, hogy a korábban az Intertől igazolt brazil középpályás, Hernanes Kína felé veszi az irányt, s a Hebei Fortune együttesénél folytatja pályafutását, ma este azonban a hivatalos bejelentés is megérkezett az ügyben. "A Juventus Football Club ma megerősítheti,…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1969) bajnokság (3769) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1093) elemzés (40) előzetes (945) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1750) játékosokról (10712) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2600) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4673) mercato (4445) nyilatkozat (8044) Olasz Kupa (342) összefoglaló (490) pletyka (4475) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (368) video (278) Címkefelhő
süti beállítások módosítása