A JP Morgan kész finanszírozni a Szuperligát
A JP Morgan kész finanszírozni a Szuperligát

A JP Morgan szóvivője megerősítette a Calcio e Finanza által reggel megszellőztetett értesüléseket, miszerint a pénzintézet kész finanszírozást nyújtani a Szuperliga résztvevői számára. „Megerősíthetem, hogy finanszírozzuk az ügyletet, de jelenleg további részletekkel nem szolgálhatok.” - mondta a…

Agnelli lemondott az Európai Klubszövetség elnöki posztjáról
Agnelli lemondott az Európai Klubszövetség elnöki posztjáról

A Szuperliga létrehozását bejelentő 12 klub kilépett az Európai Klubszövetségből (ECA), s így természetesen a Juventus elnöke, Andrea Agnelli is lemondott a szervezetben mindeddig betöltött elnöki pozíciójáról. A most megalakuló új szervezet elnöke a Real Madridot irányító Florentino Pérez lesz, míg…

Ebben a formátumban indulhat a Szuperliga
Ebben a formátumban indulhat a Szuperliga

A Juventus is ott van a 12 alapító klub között, mely tegnap késő este bejelentette, hogy létrehozza a Szuperligát, s a Sky Sport Italia értesülései szerint az új sorozat már 2021 augusztusában elrajtolhat. A Szuperligát életre keltő klubok közös közleményt adtak ki, melyben beszámoltak arról is,…

HIVATALOS: A Juventus elkötelezte magát a Szuperliga mellett
HIVATALOS: A Juventus elkötelezte magát a Szuperliga mellett

„A Juventus Football Club S.p.A. bejelenti, hogy megegyezést írt alá több európai élklubbal (Associazione Calcio Milan S.p.A., Arsenal Holdings Limited, Club Atlético de Madrid S.A.D., Chelsea Football Club Limited, Football Club Barcelona, F.C. Internazionale Milano S.p.A., The Liverpool Football…

A Juve a 11. legértékesebb klub a világon
A Juve a 11. legértékesebb klub a világon

A világ 20 legértékesebb klubjához négy olasz klub tartozik, a Forbes beszámolója szerint, azonban egyik klub sincs az első tízben. Az elmúlt két évben a futballklubok értéke 30%-ot emelkedett a koronavírus-járvány okozta válság ellenére, mivel a vásárlók továbbra is kiaknázatlan potenciálnak…

HIVATALOS: Drăgușin 2025-ig hosszabbított a Juventusszal
HIVATALOS: Drăgușin 2025-ig hosszabbított a Juventusszal

Végre lezárult Radu Drăgușin ügye is, a Juventus hivatalos honlapján jelentette be, hogy a román védőtehetség új, 2025 júniusáig érvényes szerződést írt alá a torinói klubnál. A 19 esztendős játékos a 2020-2021-es szezon során négyszer kapott lehetőséget az első csapatban, egy alkalommal a Serie…

Évi 80 millió eurót ér a BL a Juventusnak
Évi 80 millió eurót ér a BL a Juventusnak

A bianconero csapat számára az idei szezon váratlan nehézségeket eredményezett, a bajnoki cím álma szépen lassan szertefoszlott, mostanra pedig a BL-helyen való befutásért küzd a csapat, ennek a bebiztosításáért pedig kulcsfontosságú a siker a Napoli elleni mai meccsen. A Corriere dello Sport pedig…

Dybala, McKennie és Arthur büntetést kapnak a Juventustól
Dybala, McKennie és Arthur büntetést kapnak a Juventustól

A Juventusnak újabb hiányzókkal kell számolnia a Torino FC elleni mérkőzésen, mivel a klub úgy döntött, hogy büntetésből Paulo Dybala, Weston McKennie és Arthur sem lehetnek ott a városi rangadón. Az amerikai középpályás, a szigorú járványügyi szabályokat megszegve, összejövetelt szervezett…

HIVATALOS: A Juve menesztette Andrea Pirlót
HIVATALOS: A Juve menesztette Andrea Pirlót

Nagy meglepetésre a Juventus és Andrea Pirlo útjai azonnali hatállyal elválnak, ezt a klub hivatalos honlapján jelentette be. A klubhoz közel álló források szerint a döntés az azonnali válásról már hétfőn megszületett, amikor Andrea Agnelli némileg váratlan értekezletet hívott össze a klub…

HIVATALOS: Bonucci koronapozitív - FRISSÍTVE
HIVATALOS: Bonucci koronapozitív - FRISSÍTVE

A Juventus bejelentette, hogy Leonardo Bonucci pozitív mintával szolgált a visszatérése nyomán megejtett koronavírus-teszten. A Juventus védője a válogatott kerettől tért vissza, és az Olasz labdarúgó-szövetség az este erősítette meg, hogy a stábból négy személy is megfertőződött. „Az olasz…

Agüero elhagyja a Manchester City-t, a Juventus készen áll
Agüero elhagyja a Manchester City-t, a Juventus készen áll

A Manchester City hivatalosan is bejelentette, hogy Sergio Agüero nyáron elhagyja a klubot, s a pletykák szerint a Juventus készen áll arra, hogy ajánlatot tegyen az argentin támadónak. A 32 esztendős játékos szerződése júniusban jár le az angoloknál. "A Manchester City szerető és érzelmes búcsút…

Két koronapozitív eset merült fel a lengyel válogatottnál
Két koronapozitív eset merült fel a lengyel válogatottnál

Sajnos ismét kieshet egy játékos a válogatott szünetben, ezúttal a Juventus lengyel kapusa, Wojciech Szczęsny  lehet fertőzött, miután a vírust a keret két játékosában is kimutatták. Az ilBianconero szerint az olasz klub vezetősége aggódik Tek állapota miatt, mivel két csapattársa is karanténba…

A DAZN nyerte meg a Serie A közvetítési jogát
A DAZN nyerte meg a Serie A közvetítési jogát

Végül sikerült megegyezésre jutni az olasz bajnokság közvetítési jogait illetően, a Goal.com beszámolója szerint a Lega Serie A a DAZN társaságnak adta az egyes fordulók 10 mérkőzésének közvetítési jogát. Az ellenzéki tábor száma napról napra csökkent, végül pedig négy klub kivételével az összes…

Kezdődik a Lazio elleni per a koronapozitív esetek miatt
Kezdődik a Lazio elleni per a koronapozitív esetek miatt

Az Il Giornale beszámolója szerint kellemetlen napnak néz elébe Claudio Lotito és a Lazio vezetősége, mivel ma lesz az első napja feltehetően egy tárgyalássorozatnak, amely a klub szerepét vizsgálja a koronavírus-teszteredmények kezelésében. Ez akár 6-10 egységnyi pontlevonást eredményezhet a Lazio…

Továbbra sem született döntés a Serie A közvetítési jogairól
Továbbra sem született döntés a Serie A közvetítési jogairól

A 20 Serie A klub továbbra sem egyezett meg a bajnokság közvetítési jogairól a 2021-24-es időszakra, viszont sikerült értékesíteni a jogokat az Amerikai Egyesült Államokban. Az olaszországi jogokért a Sky társaság és a DAZN adatfolyam-szolgáltató verseng. A megegyezéshez 14 szavazatra van szükség…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3538) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (976) elemzés (40) előzetes (893) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10286) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2505) meccsek (4349) mercato (4288) nyilatkozat (7699) Olasz Kupa (335) összefoglaló (439) pletyka (4302) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (181) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (307) video (230) Címkefelhő
süti beállítások módosítása