A Juventus visszatér az európai porondra, azonban a korábbi évektől eltérően, az egyenes kieséses szakaszt ezúttal nem a Bajnokok Ligájában, hanem a második számú sorozatban, az Európa-ligában tölti, ahol a párharc első mérkőzésére a Nantes együttese látogat Torinóba.
A Sky Sport Italia várakozásai…
A nehéz időszakot megélő Juventus az Olasz Kupa negyeddöntőjében folytatja szereplését, ellenfele a Torinóba látogató Lazio lesz, amely remek formát mutat, s a bajnokságban felkapaszkodott a harmadik pozícióba. A továbbjutásról egy mérkőzés dönt majd, a győztes az elődöntőben az Atalanta együttesét…
A Napoli elleni, csalódást keltő teljesítményt és eredményt hozó mérkőzést követően a Juventus versenybe száll az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében is, s hazai pályán fogadja a Monza együttesét. A továbbjutásról egyetlen találkozó dönt majd, a győztes a Lazio-Bologna párharc továbbjutójával mérkőzik majd…