Parma - Juventus 1:4
Parma - Juventus 1:4

A Juventus a Monaco elleni visszafogottabb meccs után a Parmához látogatott, ahol láthatóan más sebességi fokozatba kapcsolt a csapat, és a mérkőzés első percétől már az Öreg Hölgy támadott, ám Chico Conceição sajnos nem értékesítette a kialakított helyzeteket. Ezt követően azonban Gleison Bremer…

Spalletti: "Teljes mértékben bízom a játékosaimban"
Spalletti: "Teljes mértékben bízom a játékosaimban"

A Juventus hét közben gól nélküli döntetlent játszott az AS Monaco otthonában,s ezzel biztosította helyét a Bajnokok Ligája rájátszásában, ahol ellenfele a Galatasaray lesz. Luciano Spalletti együttese vasárnap este már a bajnokságban szerepel, s a Parma vendégeként lép majd pályára. "Az…

Játékosnyilatkozatok a Napoli elleni 3-0 után
Játékosnyilatkozatok a Napoli elleni 3-0 után

A Juventus háromgólos győzelmét követően a kamerák elé természetesen mosolygós arcok álltak, s a csapatkapitány, Manuel Locatelli a DAZN számára megérdemelt győzelemről beszélt. „A legfontosabb, hogy ez egy nagyszerű győzelem volt, 3-0-ra nyertünk otthon egy olyan csapat ellen, mint a Napoli, ez…

Spalletti: "Ezeken a mérkőzéseken kell megmutatnunk, kik vagyunk"
Spalletti: "Ezeken a mérkőzéseken kell megmutatnunk, kik vagyunk"

A Juventus mindvégig roppant magabiztos és határozott teljesítményt nyújtva aratott 3:0-ás győzelmet a címvédő Napoli ellen, s megszerezte mind a három pontot, amellyel továbbra is harcban van az európai kupaindulást biztosító helyekért. "Minden mérkőzés fontos, mindegyik három pontot ér. Ez egy…

Juventus - Napoli 3:0
Juventus - Napoli 3:0

A Benfica elleni győzelem után a Juventus kedvező előjelekkel várta a címvédő Napoli elleni hazai bajnoki mérkőzést, hiszen a vendégcsapat hullámvölgybe került, ennek ékes bizonyítéka volt az emberelőnyben elért koppenhágai döntetlen, amivel Antonio Conte együttese lényegében elköszönt a Bajnokok…

A Napoli elleni mérkőzés
A Napoli elleni mérkőzés

A Juventus az előző fordulóban meglepő vereséget szenvedett a Cagliari otthonában, majd a hétközi mérkőzésen a Benfica elleni hazai győzelemmel biztosította helyét a Bajnokok Ligája rájátszásában. Luciano Spalletti csapatára újabb nehéz mérkőzés vár, mivel a bajnoki címvédő Napoli együttese látogat…

Cagliari - Juventus 1-0
Cagliari - Juventus 1-0

A Juventus az elmúlt meccseken sok góllal verte ellenfeleit, ám a Cagliari ellen nem sikerült begyötörnie a labdát, hiába játszott fölényben és irányította a mérkőzést, ráadásul Luca Mazzitelli még gólt is szerzett, így az Öreg Hölgy vereséggel hagyta el Szardínia szigetét. A mérkőzés a Juventus…

Spalletti: „A holnapi meccs felér egy BL-meccsel”
Spalletti: „A holnapi meccs felér egy BL-meccsel”

Luciano Spalletti a Cagliari elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón több játékos fejlődéséről is beszélt, és természetesen megismételte, hogy a csapatnak meccsről meccsre kell haladnia. „Mivel visszatérnek a 3-4 naponta játszott meccsek, csak egy-egy mérkőzésre kell koncentrálnunk: zoom in és…

Játékosok a Cremonese elleni győzelemről
Játékosok a Cremonese elleni győzelemről

A Juventus rég mutatott nagyszerű teljesítménnyel aratott gólzáporos győzelmet a Cremonese elleni hazai találkozón, amely a zebramezesek 5:0-ás győzelmével zárult. A mérkőzést követően a Juventus játékosai értékelték a csapat teljesítményét. „Jó úton járunk, idővel az eredmények jönni fognak, és a…

Juventus - Cremonese 5:0
Juventus - Cremonese 5:0

A Juventus a Sassuolo elleni háromgólos győzelem után a Cremonese ellen emelt a szintjén, és már a mérkőzés elején kiváló lehetőségek mutatkoztak a gólszerzésre, és bár Jonathan David elhibázta az első ziccert, utána Miretti és Bremer közös erővel bevette a vendégek kapuját. Ezt követően…

Spalletti: „Még nem vagyunk a Napoli és az Inter szintjén”
Spalletti: „Még nem vagyunk a Napoli és az Inter szintjén”

A Juventus magabiztos győzelme után Luciano Spalletti a Sky Sport Italia stábjának nyilatkozott, s először is leszögezte, hogy egyetért a csatorna szakértőivel a két büntető kérdésében. „Szeretném megjegyezni, hogy véleményem szerint a két vitás büntetőhelyzet kapcsán egyiket sem kellett volna…

A Cremonese elleni mérkőzés
A Cremonese elleni mérkőzés

A Juventus a Sassuolo ellen nagyszerű és értékes győzelmet aratott, azonban hétfő este ismét kötelező a győzelem, és nem csak a Juventus sokszor elismételt mottója miatt, hanem egyszerűen a Cremonese ellen nem lehet más a cél Torinóban. Az előző meccshez képest lényegében változatlan a keret, a…

Spalletti: "Meg kell találnunk az állandóságot meccsről meccsre"
Spalletti: "Meg kell találnunk az állandóságot meccsről meccsre"

A Juventus az előző bajnoki fordulóban magabiztos teljesítménnyel aratott fontos és fölényes győzelmet a Sassuolo csapata fölött, s a hétfő esti mérkőzésen már a Cremonese együttesét fogadja a zebramezes csapat. A mérkőzést megelőző vasárnapi sajtótájékoztató során a csapat mestere, Luciano…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1969) bajnokság (3771) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1093) elemzés (40) előzetes (946) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1754) játékosokról (10721) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2602) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4679) mercato (4450) nyilatkozat (8049) Olasz Kupa (346) összefoglaló (492) pletyka (4476) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (368) video (278) Címkefelhő
süti beállítások módosítása