Amoruso: „Nem a csatárok jelentik a gondot, hanem az építkezés hiánya”
Amoruso: „Nem a csatárok jelentik a gondot, hanem az építkezés hiánya”

A Tuttosport Nicola Amoruso nyilatkozatát is közölte a comói FIP Silver Mediolanum Padel Cup rendezvényéről, ahol az egykori csatár arról beszélt, hogy a jelenlegi Juventus egyáltalán nem nyújt meggyőző teljesítményt. „Igen, ez egy furcsa szezon, mert a csatárok még nem lendültek be. Végső soron…

Tacchinardi: „A Juventus túlságosan támaszkodik a tízesére”
Tacchinardi: „A Juventus túlságosan támaszkodik a tízesére”

Alessio Tacchinardi egy comói FIP Silver Mediolanum Padel Cup rendezvényén szólalt meg a Tuttosport beszámolója szerint, és az egykori középpályás szerint a csapat jelenleg még messze van attól, hogy folyamatosan nyerni tudjon, de látszik Luciano Spalletti munkája. „Úgy gondolom, hogy ez a Juve még…

Conceição: "Több góllal is megnyerhettük volna a mérkőzést"
Conceição: "Több góllal is megnyerhettük volna a mérkőzést"

A Juventus a Cagliari csapatát fogadta, s a mérkőzésen kezdőként lépett pályára a zebramezesek portugál támadója, Francisco Conceição, aki agilis játékot nyújtott, azonban több ordító helyzetet is kihagyott, amellyel a győzelem nagyobb arányú ás biztosabb lehetett volna. "Úgy játszottunk, hogy akár…

Juventus - Cagliari 2:1
Juventus - Cagliari 2:1

A Juventus sikerrel vette a hétközi fordulót a Bajnokok Ligájában, s szombat kora este Luciano Spalletti csapata a bajnokságban a Cagliari együttesét fogadta. A mérkőzés nem a zebramezesek elképzelései szerint kezdődött, az első félidő felénél járva a vendégek Sebastiano Esposito találatával…

A Cagliari elleni mérkőzés
A Cagliari elleni mérkőzés

Ugyan sem a mérkőzés, sem a norvégiai utazás nem bizonyult egyszerűnek, hét közben a Juventus megszerezte első győzelmét a Bajnokok Ligájában, s szombat kora este már a bajnokságban kellene begyűjtenie a három pontot. A zebramezesek hazai pályán fogadják majd a jelenlegi szezon sorén nem éppen…

Fiorentina - Juventus 1:1
Fiorentina - Juventus 1:1

A Juventus a válogatott szünet után Firenzébe látogatott, de sok szempontból mintha semmi sem változott volna az elmúlt időszakban, hiszen a Fiorentina ellen ismét döntetlenig jutott csak a csapat, ahogy az utolsó két meccsen a Sporting és a Torino ellen is, és a játékosok túlságosan sokat hibáztak…

Spalletti: „Túlságosan kiszámítható volt a csapat”
Spalletti: „Túlságosan kiszámítható volt a csapat”

Luciano Spalletti a DAZN mikrofonja előtt értékelte a csapata teljesítményét, és a riporter azzal kezdte, hogy túl sok hibát követett el a Juventus az első félidőben, de a másodikban sikerült javulni. „Megerősíthetem az elemzést abban az értelemben, hogy valóban túl kiszámítható volt a csapat az…

A Fiorentina elleni mérkőzés
A Fiorentina elleni mérkőzés

Lezárult a jövő nyári világbajnokság selejtezőinek csoportköre, s az olasz válogatott versenyben maradt, a rájátszásban harcolhatja ki helyét a tornára. A válogatott kötelezettség után a nemzeti csapataiktól visszatértek a Juventus játékosai, akik szombat este újra bajnoki mérkőzésen lépnek…

Bernabét és Giovanét figyelik a Juve vezetői
Bernabét és Giovanét figyelik a Juve vezetői

Nicolò Schira arról írt, hogy vasárnap a Juventus megfigyelőt küld a Hellas Verona és a Parma mérkőzésére, a két kiemelt játékos a parmai spanyol középpályás, Adrián Bernabé és a Hellas brazil csatára, Giovane. A Tuttojuve bővebben is írt a két játékosról, és a lap szerint Bernabé kifejezetten…

Juventus - Torino 0:0
Juventus - Torino 0:0

A Juventus a Sporting elleni döntetlen után újra döntetlent játszott, ezúttal a portugáloknál sokkal visszafogottabb teljesítményű városi rivális ellen. A Juventus a mérkőzésen folyamatosan nyomást próbált kifejteni az ellenfél kapujára, ám ha el is jutott a kapu közelébe, a befejezés már nem…

Spalletti: „A BL-meccs után kissé fáradtak voltak a srácok”
Spalletti: „A BL-meccs után kissé fáradtak voltak a srácok”

Luciano Spalletti a Torino elleni döntetlennel megszerezte ezredik Serie A pontját, így igencsak elit társaságba került, ám a meccs után természetesen nem lehetett elégedett. „Amikor a középpálya besűrűsödik, akkor emelni kell a minőségen, és a normál passzokat gyorsabban kell végrehajtani, hogy…

A Torino elleni mérkőzés
A Torino elleni mérkőzés

A menesztett Igor Tudor helyére kinevezett Luciano Spalletti a Cremonese elleni győzelemmel mutatkozott be a Juventus kispadján, majd hét közben a csapat 1:1-es döntetlent játszott a Sporting CP ellen a Bajnokok Ligájában. A zebramezesek szombat kora este hazai pályán, torinói városi rangadón…

Conceição: "Több gólt kell szereznem"
Conceição: "Több gólt kell szereznem"

A Sporting CP elleni 1:1-es döntetlent követően a Juventus torinói városi rangadót játszik szombat este, s az összecsapás előtt az október hónap játékosának megválasztott Francisco Conceição nyilatkozott a Tuttosport munkatársának. "A Torino elleni mérkőzés a Portóval a Benfica ellen vívott…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1953) bajnokság (3727) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1079) elemzés (40) előzetes (934) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1740) játékosokról (10648) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2586) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4610) mercato (4422) nyilatkozat (7998) Olasz Kupa (338) összefoglaló (480) pletyka (4452) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (364) video (270) Címkefelhő
süti beállítások módosítása