Sissoko: "Nagyon tetszett a Juve hétfői teljesítménye"
Sissoko: "Nagyon tetszett a Juve hétfői teljesítménye"

sissoko_mohamed.jpgA Juventus korábbi középpályása, Mohamed Sissoko a nyári igazolásokat, valamint a zebramezes csapat hétfői teljesítményét méltatta, amellyel 3:0-ás győzelmet aratott a Torinóba látogató Sassuolo felett.

"Nagyon tetszett a Juve hétfői teljesítménye. Egy kicsit küszködtek, de ez normális, mert a futballban nincsenek könnyű mérkőzések." - mondta Sissoko a Juventusról a Tuttojuve munkatársának nyilatkozva.

"Lenyűgözött Bremer, áthatolhatatlan fal volt az ...

Miretti maradhat, Rovella és Fagioli kölcsönbe kerülhetnek
Miretti maradhat, Rovella és Fagioli kölcsönbe kerülhetnek

miretti_fabio_csikosban.jpgA bajnoki szezon már elkezdődött, azonban a nyári átigazolási szezon még nem ért véget, így a hónap végéig még bizonyosan változni fog a Juventus kerete.

Nicolò Fagioli, Nicolò Rovella és Fabio Miretti személyében három tehetséges fiatal középpályás is az első csapattal kezdte a felkészülést, s utóbbi kettő csereként lehetőséget is kapott a Sassuolo elleni bajnoki mérkőzésen.

Miretti már tavaly elnyerte Massimiliano Allegri bizalmát, míg Nicolò ...

Rabiot marad, és a Samp ellen már játszhat is
Rabiot marad, és a Samp ellen már játszhat is

rabiot_adrien_arthurral_labdaert_harcol_milan_ellen.jpgA Manchester United teljesen lemondott Adrien Rabiot szerződtetéséről annak ellenére, hogy a Juventusszal már jó ideje megállapodott egy 17-18 millió eurós átigazolásban.

Fabrizio Romano beszámolója szerint a Manchester United egyértelműen tájékoztatta a Juventust, hogy nem szerződteti a francia középpályást, mivel az angol klub nem kíván rendkívüli bért és óriási aláírási bónuszt fizetni a játékosnak, inkább egyéb célpontok felé fordulnak. A ...

Lelassultak a tárgyalások Rabiot és a Manchester United között
Lelassultak a tárgyalások Rabiot és a Manchester United között

rabiot_adrien_csikosban_1.jpgAz olasz újságíró, Gianluca Di Marzio megosztotta értesüléseit Adrien Rabiot küszöbön álló távozásának ügyében, de nem szolgált kedvező hírekkel sem a Juventus, sem a Manchester United számára.

Állítása szerint az egyeztetések lelassultak a középpályás és az angol klub között, s ennek az a legfőbb oka, hogy Rabiot nagyon magas igényeket támaszt, s nem találja meggyőzőnek a Manchester United projektjét, főleg, mivel a csapat a szezonban távol marad a ...

Depay és az FC Barcelona még ma szerződést bonthatnak
Depay és az FC Barcelona még ma szerződést bonthatnak

depay_memphis_barcelona.jpgA Memphis Depay képviseletét ellátó ügyvéd, Sebastien Ledure a mai napon találkozik az FC Barcelona vezetőségével, hogy a felek közös megegyezéssel felbontsák végre a szerződést, s így a holland támadó a Juventus szolgálatába szegődhessen.

A torinóiak a hírek szerint már személyes megállapodásra jutottak a korábban a Manchester United csapatánál is megforduló támadóval, akinek jelenlegi szerződése még egy évig érvényes a katalánoknál. A Sport ...

Legalább tíz nap pihenő vár Di Maríára
Legalább tíz nap pihenő vár Di Maríára

di_maria_angel_elso_golorom.jpgA Sassuolo elleni győzelem során az egyik legjobb teljesítményt a pályán a Juventus nyári igazolása Ángel María nyújtotta, aki egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá a zebramezesek győzelméhez. Az argentin szélsőnek azonban sérülés miatt idő előtt be kellett fejeznie a játékot, s a pályán az ifjú Fabio Miretti váltotta.

Di María ma reggel orvosi vizsgálatokra érkezett a J-Medical központba, ahol az orvosok könnyebb sérülést állapítottak meg a ...

Luca Toni: "Vlahović szerencsés, hogy Di María mellett játszhat"
Luca Toni: "Vlahović szerencsés, hogy Di María mellett játszhat"

vlahovic_dusan_golorom_di_mariaval.jpgA Juventus magabiztos teljesítménnyel aratott fölényes győzelmet a Torinóba látogató Sassuolo fölött, s a nyáron igazolt Ángel Di María góllal és gólpasszal jelezte, hogy hatalmas erőssége lesz a csapatnak a szezon során.

A korábban a torinóiaknál is megforduló Luca Toni úgy véli, hogy Di María jelenléte nagy segítségére lesz a mérkőzésen két találatot jegyző  Dušan Vlahovićnak.

"Vlahović nagyon szerencsés, hogy olyan valaki van mellette, mint Di ...

Allegri: „Nem aggódok Di María miatt”
Allegri: „Nem aggódok Di María miatt”

allegri_massimiliano_elmelkedik_hatterben_juventus_szurkolok_torinoban.JPGA Juventus fölényes győzelmet aratott első tétmeccsén, a legcsillogóbb teljesítménnyel talán Ángel Di María szolgált, azonban az argentin játékosnak el kellett hagynia a pályát feltehetően combközelítő izom sérülése miatt, állapotának pontos felmérésére pedig várhatóan kedden fog sor kerülni.

„Nem aggódok.” - mondta a mester a DAZN munkatársának a végső sípszó után. „Meglátjuk, mi lesz a vizsgálatok eredménye. Sajnos ezek a dolgok megesnek a ...

Juventus - Sassuolo 3:0
Juventus - Sassuolo 3:0

A bajnoki szezon első fordulójában a Juventus a Sassuolo csapatát fogadta, s a házigazda zebramezesek a nyáron igazolt Ángel Di María találatával már a 26. percben megszerezték a vezetést. Néhány perccel a szünet előtt Dušan Vlahović büntetőből növelte az előnyt, majd a második félidő első perceiben a szerb támadó gólra váltotta Di María passzát, ezzel kialakítva a 3:0-ás végeredményt.

Vlahović: "Ez csupán a kezdet"
Vlahović: "Ez csupán a kezdet"

vlahovic_dusan_golorom_di_maria.jpgA Juventus a Sassuolo elleni magabiztos 3:0-ás hazai győzelemmel kezdte a szezont, s két találatával Dušan Vlahović egyértelművé tette, hogy idén is harcba száll a gólkirályi címért.

"Egész nyáron dolgoztam, s nem vagyok még százszázalékos, mert volt egy problémám, amit nem volt egyszerű megoldani. Ez a második alkalom, hogy kilencven percet játszom egy mérkőzésen az előző szezon vége óta. Dolgozom azért, hogy újra százszázalékos állapotban legyek, ...

A Sassuolo elleni mérkőzés
A Sassuolo elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus az olasz bajnokság legutóbbi két kiírását egyaránt a tabella negyedik helyén zárta, így a nyáron komoly átalakítások vették kezdetét a keretben, s a klub ambiciózusabb tervekkel vág neki a 2022-2023-as szezonnak. A bajnokság nyitó fordulójában a zebramezesek a Torinóba látogató Sassuolo csapatát fogadják az Allianz Stadiumban.

Massimiliano Allegri keretéből eltiltás miatt hiányzik majd Moise Kean és Adrien Rabiot, míg Federico Chiesa, Kaio Jorge, ...

Hétfői pletykakörkép
Hétfői pletykakörkép

mancini_tommaso_vicenza.jpgAz átigazolási piac még távolról sem zárult le a Juventus számára, amely a feleslegessé vált játékosok értékesítésével és újabb igazolásokkal szeretné tovább erősíteni keretét.

A következő távozó Adrien Rabiot lehet, s  Nicolò Schira beszámolója szerint tegnap újabb pozitív egyeztetés zajlott a középpályás ügynökeként tevékenykedő édesanya, Veronique Rabiot és a Manchester United képviselői között, s mindkét fél arra számít, hogy a ...

Juventus - Sassuolo: a várható kezdőcsapatok
Juventus - Sassuolo: a várható kezdőcsapatok

serie_a_juventus-sassuolo.jpgKezdetét vette az olasz bajnokság 2022-2023-as szezonja, s a nyitó fordulóban az átalakuló Juventus hétfő este a Sassuolo csapatát fogadja az Allianz Stadiumban.

A Sky Sport Italia előrejelzései szerint a zebramezesek kapuját Mattia Perin őrzi majd, a védelem szélein Danilo és Mattia De Sciglio, középen a nyáron igazolt Bremer és a csapatkapitány Leonardo Bonucci szerepelhet.

A négytagú középpályát Juan Cuadrado, Denis Zakaria, Manuel Locatelli és a ...

Allegri: „Szenvedni fogunk holnap, mint minden meccsen”
Allegri: „Szenvedni fogunk holnap, mint minden meccsen”

allegri_massimiliano_melegitoben_mosolyog_bajnoki_elotti_sajtotajekoztaton.jpgMassimiliano Allegri csapata hétfőn kezdi a bajnokságot a Sassuolo ellen, azonban a bianconero együttes messze nem a legjobb felállásban vághat neki a szezonnyitónak, hiszen számos sérült és eltiltott játékosra nem számíthat a mester.

„A csapat jól dolgozott ebben a hónapban. A Sassuolo tavaly nyert ellenünk hazai pályán, ezért nagyszerű teljesítményre lesz szükségünk. Természetesen mi továbbra sem vagyunk a legjobb formában, de következik az év első ...

de Ligt: „Nyilatkozataimmal nem kívántam a Juventust támadni”
de Ligt: „Nyilatkozataimmal nem kívántam a Juventust támadni”

de_ligt_matthijs_nyari_edzesen_mosolyog.jpgA Juventus egykori védője, a Bayern Munich egyik legkomolyabb nyári igazolása, Matthijs de Ligt a minap helyesbíteni kívánta szavait, mivel sokan a Juventus elleni támadást véltek felfedezni egy nyári nyilatkozatában.

„A NOS számára júniusban adott interjúban azt mondtam, hogy amúgy a klub vezetőségével egyhangúan, úgy érzem, hogy egy Juventushoz mérhető klubnak nem lehet elég negyedikként végezni sorozatban kétszer.” - mondta a fiatal holland hátvéd a De ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1783) bajnokság (2880) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (734) elemzés (40) előzetes (715) Európa Liga (111) felkészülés (106) hírek (1521) játékosokról (9018) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2177) meccsek (3526) mercato (3850) nyilatkozat (6692) Olasz Kupa (278) összefoglaló (322) pletyka (3835) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (207) video (113) Címkefelhő
süti beállítások módosítása