Sarri: „Passzívak és lágyak voltunk”
Sarri: „Passzívak és lágyak voltunk”

sarri_maurizio_kabatban_instrual.jpgMaurizio Sarri a Juventus 2-1-es veresége után számos hibát felsorolt csapata kapcsán, de nem egyéneket emelt ki, hanem a teljes csapatot tette felelőssé az elért eredményért.

A Juventus vasárnap estig csak a Lazio ellen kapott ki, egyszer a bajnokságban, egyszer pedig az Olasz Szuperkupában, így kissé meglepően jött az újabb vereség egy olyan csapattal szemben, amelyik az utolsó három bajnokiján vereséget szenvedett.

„Az egész meccsen passzívak voltunk, úgy ...

A Napoli elleni mérkőzés
A Napoli elleni mérkőzés

serie_a_logo_2019-20.jpgSűrű a menetrend, de a Juventus százszázalékos teljesítménnyel büszkélkedhet 2020-ban, s a hétközi kupamérkőzést követően most a bajnokságban folytathatja menetelését. A feladat távolról sem egyszerű, hiszen a bajnoki címvédő a Napoli otthonában, a San Paolóban vívja meg soron következő ütközetét.

A nápolyi együttes ugyan az idei szezonban csak árnyéka önmagának, s a teljesítmény tekintetében egyelőre az edzőváltás sem hozott jelentős ...

Órákon belül megegyezhetnek a felek Kurzawa kapcsán
Órákon belül megegyezhetnek a felek Kurzawa kapcsán

de_sciglio_mattia_vicsorit.jpgA Juventus minél hamarabb le kívánja zárni az ügyletet a PSG vezetőségével Layvin Kurzawa és Mattia de Sciglio vonatkozásában, mivel nem kíván a téli átigazolási időszak utolsó hetében kapkodni.

A calciomercato értesülései szerint Fabio Paratici ismét felvette a kapcsolatot a párizsi vezetőséggel az este, és számos gát már elhárult a megállapodás vonatkozásában, így például már mindkét játékos jóváhagyását adta a cserére.

Az utolsó lépés ...

Sarri: „Lehet, hogy befejezem a Juve után”
Sarri: „Lehet, hogy befejezem a Juve után”

sarri_maurizio_sajtotajekoztato_2.jpgMaurizio Sarri a Napoli elleni meccs előtt elmondta, hogy még nem tudja, mit hoz számára a jövő, és hogy folytatni fogja-e az edzői karrierjét, miután lejár a Juventusszal kötött szerződése.

„Különleges meccs lesz számomra, de nem fordíthatunk túl nagy figyelmet vagy túl sok energiát a személyes vonzatokkal, a kollektív célokra kell koncentrálnunk.

Fontos meccs áll előttünk. Ha a szurkolók kifütyülnek majd engem, azt a törődés jelének tekintem. ...

Raiola: „Álmodjanak csak a Juve-szurkolók”
Raiola: „Álmodjanak csak a Juve-szurkolók”

raiola_mino_napszemuveg_es_polo.jpgPaul Pogba ügynöke, Mino Raiola élőben tekintette meg az AC Milan győzelmét a Brescia ellen, s természetesen az újságíróknak is nyilatkozott.

„A Juve-szurkolóknak javaslom, hogy álmodozzanak, mert álmok nélkül az ember halott.

Mindazonáltal én nem az álomvilágban dolgozok, hanem a való világban, és a megfelelő döntéseket kell meghoznom az ügyfeleim számára.

A mostani viszont nem megfelelő pillanat, hogy Paul jövőjéről beszéljünk.”

Paul Pogba ...

Dybala: „Valóban közel álltam a távozáshoz”
Dybala: „Valóban közel álltam a távozáshoz”

dybala_paulo_golorom_9.jpgPaulo Dybala ma a Juventus egyik legfontosabb futballistája, amit jól mutat a 26 tétmérkőzésen szerzett 11 gól és 4 gólpassz, azonban a nyáron komolyan felmerült a pletykalapokban a távozása, s érdeklődők is voltak a Tottenham Hotspur és a Manchester United személyében.

„Közel álltam a távozáshoz. Ezt akarta a klub, tisztában voltam ezzel. Az utolsó percig vártuk, hogy mi fog történni.” - nyilatkozott az argentin csatár a The Guardian munkatársának.

...

De Sciglio-Kurzawa csere a láthatáron?
De Sciglio-Kurzawa csere a láthatáron?

de_sciglio_mattia_nez.jpgAz olasz és a francia sajtó értesülései szerint a Paris Saint-Germain tárgyalásokat folytat a Juventusszal, amelyek témáját egy lehetséges játékoscsere képezi.

L’Équipe és a Sky Sport Italia egyaránt arról számol be, hogy a párizsi csapat Layvin Kurzawa játékjogát ajánlja a torinóiaknak, s cserébe Mattia De Scigliót kéri.

A sajtóhírek szerint az egyeztetések jól haladnak, s Kurzawa szeretne néhány napon belül a Juventus szolgálatába ...

Elemzés: A Roma elleni meccs
Elemzés: A Roma elleni meccs

a_roma_elleni_gyozelem_a_coppaban.jpgIsmételten legyőzte a Romát a Juventus, ezúttal a Coppa Italia sorozatban, méghozzá hazai pályán, ahol a Farkasok még soha nem tudtak győzelmet aratni. Bátran nevezhetjük ezt a meccset is közönségszórakoztatónak, ugyanis gólokban és kapufákban sem volt hiány, a tempóra sem igazán lehetett panasz, ráadásul szép egyéni megoldásokat és taktikai finomságokat is láthattunk. 

Mikor két együttes ilyen rövid időn belül kétszer is összecsap egymással, akkor ...

Can rábólintott a BVB megkeresésére
Can rábólintott a BVB megkeresésére

can_emre_oklok.jpgOlasz forrásból származó pletykák szerint a Borussia Dortmundnak sikerült egy kisebb előrelépését elkönyvelnie Emre Can megszerzése kapcsán, miután a játékos jóváhagyásáról biztosította a német klubot, már csak a két klubnak kell megegyeznie a transzfer pénzügyi részletei vonatkozásában.

Alfredo Pedulla számolt be a fejleményekről, amelyek szerint a német válogatott igent mondott a Signal Iduna Parkot otthonául tudó klub képviselőinek, azonban a ...

A Juve nem fogadta el a Barcelona Bernardeschiért tett ajánlatát
A Juve nem fogadta el a Barcelona Bernardeschiért tett ajánlatát

bernardeschi_federico_fekete-feher_mezben_18-19.jpgSpanyol és olasz források az elmúlt napokban arról számoltak be, hogy a Barcelona és a Juventus tárgyalásokat folytat egy esetleges Rakitić-Bernardeschi csere kapcsán. Egyelőre azonban úgy néz ki, kútba eshet az üzlet.

A Sky Sport Italia transzferguruja, Gianluca Di Marzio azt állítja, hogy a katalánok Ivan Rakitić játékjogán felül további 10 millió eurót kínáltak Federico Bernardeschiért, ám a torinóiak kevesellték az összeget, így elutasították az ...

Sarri: „Ronaldo formája miatt nem engem illet köszönet”
Sarri: „Ronaldo formája miatt nem engem illet köszönet”

sarri_maurizio_karba_tett_kezzel.jpgMaurizio Sarri nem kíván részt vállalni a Cristiano Ronaldo formajavulásáért járó dicséretben, a mester szerint inkább a portugál gólgép édesanyját illeti az elismerés, hogy ilyen embert szült a világra.

A bianconero csapat simán, 3-1-es eredménnyel jutott be az elődöntőbe, ahol a Milan vagy a Torino lehet az ellenfél.

„Jó első félidőnk volt, de a második félidő elején az öltözőben maradtunk.” - utalt Maurizio Sarri a Rai Sport munkatársának ...

A Roma elleni mérkőzés
A Roma elleni mérkőzés

coppa_italia.jpgA Juventus továbbra is hibátlan teljesítménnyel robog tovább az új esztendőben, s az Udinese megsemmisítése után következő ellenfelét, az AS Romát fogadja az Allianz Stadiumban az Olasz Kupa idei kiírásában.

A továbbjutásról ezúttal is egy mérkőzés dönt, a győztes az AC Milan-Torino FC párharc továbbjutójával mérkőzik majd meg, az elődöntőben pedig már idegenben és hazai pályán is megmérkőznek egymással a felek.

A Juventus keretéből továbbra ...

Marotta: „Büszke vagyok, hogy az Intert képviselhetem”
Marotta: „Büszke vagyok, hogy az Intert képviselhetem”

marotta_beppe_kekben_sky_sport_mikrofonnal.jpgBeppe Marotta hisz az Inter scudettót illető esélyeiben, és véleménye szerint az Internek a scudettót kell célba vennie.

A milánói klub idei jó szereplése nehezen választható el a Juventusnál számos sikert elért két szakembertől, akik most együtt dolgoznak azért, hogy feltámasszák az Intert az elmúlt bő évtized kilátástalanságából, és mostanra úgy tűnik, hogy csak ők és esetleg Simone Inzaghi Laziója képes meggátolni az Öreg Hölgyet abban, hogy ...

Sarri: „A Roma jobb idegenben”
Sarri: „A Roma jobb idegenben”

sarri_maurizio_sajtotajekoztato_juve-stadionban.jpgA Juventus mestere, Maurizio Sarri a Roma elleni kupameccset megelőző keddi sajtótájékoztatón nemigen osztott meg információt a kezdőcsapat vonatkozásában, mivel elmondása szerint szerda reggel fog dönteni úgy a felállásról, mint a kezdőcsapatról.

„Ki fogjuk értékelni Cristiano állapotát. Ha jól érzi magát, akkor játszhat három meccset egy héten, ez számomra nem jelent akadályt.

A fontos dolog az, hogy milyen állapotban érzi magát. Az elmúlt szerdán ...

Pjaca a Cagliariba tart
Pjaca a Cagliariba tart

pjaca_marko_fut_csikosban.jpgEgybehangzó források szerint Marko Pjaca hamarosan eligazolhat a Juventustól és csatlakozhat a Cagliari csapatához.

A Sportitalia és a Sky Sport Italia egyaránt azt állítja, hogy a 24 éves horvát válogatott támadó egyértelműen a távozás útjára lépett, és a szárdoknál építheti fel újra önmagát.

Pjaca 2016-ban 23 millió euróért, nagy reményekkel érkezett a Dinamo Zagrebtől a Juventushoz, azonban torinói pályafutása során folyamatosan sérülések ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3655) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1045) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (145) hírek (1728) játékosokról (10517) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2556) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4508) mercato (4386) nyilatkozat (7881) Olasz Kupa (338) összefoglaló (466) pletyka (4413) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (345) video (256) Címkefelhő
süti beállítások módosítása