Marotta: "Elégedettek vagyunk Matri érkezésével"
Marotta: "Elégedettek vagyunk Matri érkezésével"

A szokásoknak megfelelően Giuseppe Marotta találkozott az újságírókkal az új igazolás, Alessandro Matri bemutásakor Vinovóban. A tárgyalásról, mely az utolsó napon került napvilágra, a következőket mondta a Juventus sportigazgatója:

"Nehéz tranzakció volt, de ki kellett használnunk a lehetőséget, amit Cellino Elnök Úrtól kaptunk, aki hajlandó volt elengedni a csatárt. Már egy ideje a célkeresztben volt Matri, és tudtuk, hogy más klubok is figyelik őt."

...

Matri első nyilatkozata Juventus-játékosként
Matri első nyilatkozata Juventus-játékosként

Alessandro Matri 2 gólt szerzett tegnapelőtt a Bari ellen még Cagliari-mezben. Aztán ma hivatalosan is bemutatták, mint a Juventus legújabb játékosát.

Alessandro Matri

Ahogy szokás mondani: "mindössze két nap megváltoztat-hatja az egész életedet" . Pontosan ez történ Alessio Matrival is, aki a Bianconerihez csatlakozott. Most már csak a lehetőségre vár a csatár, hogy megmutathassa a tehetségét, amire valószínűleg holnap, a Palermo elleni meccsen már lehetősége is lesz.

...

Matri köszönetet mond a Cagliarinak
Matri köszönetet mond a Cagliarinak

A Juventus legújabb igazolása, Alessandro Matri köszönetet mond a Cagliarinak, amiért alapvető szerepet játszott eddigi pályafutásában.

A 26 éves játékos tegnap este kölcsönbe költözött Torinóba, de az idény végén megvételi opciója lesz rá a Juventusnak, amellyel az egész átigazolás 18 millió eurót is érhet.

A Sky Italiá nak nyilatkozva Matri a következőket mondta:

"A futball világa ilyen dolgokból áll össze. Úgy gondolok a Cagliariban eltöltött ...

Sokkoló számok!
Sokkoló számok!

Ez a bejegyzés tegnap íródott és a tegnap i körülményekre vonatkozik, ezért kérünk titeket, a poszt olvasásakor ezt tartsátok szem előtt.

Az átigazolások nagy hevében nem volt szívünk ezt a gyöngyszemet napközben beszúrni és azt sem hittük volna, hogy Amauri csapatot vált, ezért hagytuk mára ezt a cikket.

Ez a bejegyzés egy kicsit különbözik a többitől. Számokhoz kapcsolunk olyan eseményeket, amik kapcsolatban állhatnak a Bianconeri mélyrepülésével.

...
Hivatalos: Amaurit kölcsönvette a Parma
Hivatalos: Amaurit kölcsönvette a Parma

Amauri Carvalho De Oliveira végre dűlőre jutott, s elfogadta a Parma ajánlatát.

Az utóbbi időben gólképtelen brazil támadó sokáig hezitált, több ajánlatot is elutasított.

Ebben az idényben eddig tizenhatszor lépett pályára, de gólt nem sikerült szereznie, sőt a bajnokságban már 351 napja nem talált be. Legutóbbi gólját a Genoa ellen szerezte a Serie A-ban, 2010. február 14-én.

Végül a Parma ajánlatát fogadta el Amauri, részleteket egyenlőre nem ...

Hivatalos: Alessandro Matri zebra mezben folytatja
Hivatalos: Alessandro Matri zebra mezben folytatja

A Juventus vezetősége hivatalosan is megerősítette, hogy Alessandro Matri a Bianconerit erősíti a szezon hátralévő részében.

A féléves kölcsönszerződésért 2.5 millió eurót fizetett az Öreg Hölgy, nyáron pedig további 15.5 millió euróért vásárolhatja meg véglesen a Juve, a 26 éves olasz támadót. Az üzlet része volt Lorenzo Ariaudo is, aki az ellenkező irányba igazolt.

Matri 2007-ben került a Cagliarihoz, most pedig a Juventus játékosa lesz fél ...

Hivatalos: Alessandro Matri a Juventusnál folytatja
Hivatalos: Alessandro Matri a Juventusnál folytatja

A Juventus hivatalosan is bejelentette Alessandro Matri leigazolását.

Alessandro Matri

A Cagliari 26 éves támadója 2.5 millió euróért kölcsönbe érkezik Toinóba, és a Bianconeri opciós jogot is szerzett, hogy idény végén 15.5 millió euróért véglegesen megvásárolja a szárdoktól.

Amennyiben a Juve él opciós jogával, az összeget 3 év alatt kell majd rendeznie.

Az üzlet részeként Lorenzo Ariaudo teljes játékjoga a Cagliari tulajdonába került, szintén 2.5 millió ...

Átigazolási figyelő - Frissítve
Átigazolási figyelő - Frissítve

A Juventus azon dolgozik, hogy egy-két újabb igazolással az átigazolási időszak vége előtt tovább erősítse a csapatot.

Drenthe

A Bianconeri azon intézkedik, hogy megszerezze a Real Madrid mellőzött holland játékosát, Royston Drenthét, valamint a Cagliari csatárát, Alessandro Matrit.

A 23 éves holland játékos jelenleg a Real Madridból kölcsönben a Hérculesben szerepel, viszont könnyen elképzelhető, hogy ma estére bianconero lesz, legalábbis a La Gazzetta Dello ...

Isten Éltessen, Fabio!
Isten Éltessen, Fabio!

A Juventusnál kölcsönben szereplő, Fabio Quagliarella ma ünnepli 28. születésnapját.

Quagliarella remek szezon kezdés után, rövid idő alatt, a Bianconeri kezdőcsapatának oszlopos tagjává vált. Tizenhét mérkőzésen, kilenc gólt szerzett a Juve színeiben, mielőtt egy súlyos és szerencsétlen sérülést szenvedett a Parma elleni mérkőzésen.

Fabio lett a Juventus új reménysugara és gólvágója, miután a befejező csatárok gólképtelennek bizonyultak. Ebben ...

Hivatalos: Legrottaglie a Milanban folytatja
Hivatalos: Legrottaglie a Milanban folytatja

Tegnap este Nicola Legrottaglie azt nyilatkozta, hogy a mai nap folyamán aláírja új szerződését a Milannal. Ez nem csupán pletyka volt, immáron hivatalos.

A Juventus FC hivatalosan is bejelentette, hogy elfogadta Legrottaglie kérvényét, miszerint felbontják a 2011. június 30-ig szóló szerződését.

Korábban a nevelő egyesületével, a Barival is szóba hozták, de az olasz a Milant választotta.

A 34 éves, tizenhatszoros olasz válogatott védő a legfrissebb hírek ...

Del Neri: "Mindent megteszünk májusig"
Del Neri: "Mindent megteszünk májusig"

Hétfő este véget ér egy, a Bianconeri számára nehéz hónap.

A január nagyon rosszul kezdődött, és hasonlóan is ért véget. Az Udinese elleni vereség ismét egy kellemetlen estét okozott a Juventusnak.

Del Neri a mérkőzés után beszélt az Stadio Olimpicóban.

"Több figyelemmel nyerhettünk volna. Most sajnos csak limitált lehetőségeink vannak, nincs sok alternatívánk, és így nehéz."

"Fontos lenne, hogy több játékosom legyen a támadósorban. Nincs meg az ...

Juventus-Udinese 1-2
Juventus-Udinese 1-2

A Juventus ezt a hetet az Udinese elleni bajnoki mérkőzéssel zárta.

Juve-Udinese 1-2

Az ígéretesnek induló hét nagyon nagy csalódásba torkollott. Nem elég, hogy a Bianconeri csütörtökön este hazai pályán szenvedve vereséget az AS Romától kiesett a kupából, most az Udinese is győzni tudott a Stadio Olimpicóban.

A mérkőzés első félidejében nagyjából a Juventus akarata érvényesült, ez néhány lehetőségben nyilvánult meg, de ezekből nem született gól.

A második ...

Az Udinese elleni keret
Az Udinese elleni keret

Luigi Del Neri a tegnapi edzést követően kijelölte az Udinese elleni keretet. Újabb négy játékost kell nélkülöznie a Bianconerinek, akik a Roma elleni kupameccset szenvedtek kisebb sérüléseket.

Megerősített hírek szerint Motta és Amauri 5-7 napot lesz kénytelen kihagyni, míg Simone Pepe körülbelül 15 napos kényszerpihenőben részesül izomsérülések miatt. Vincenzo Iaquinta sem léphet ma pályára, térdizület gyulladása miatt.

Íme az Andrea Barzaglival ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3654) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1043) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (139) hírek (1728) játékosokról (10506) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2555) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4502) mercato (4379) nyilatkozat (7875) Olasz Kupa (338) összefoglaló (464) pletyka (4406) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (344) video (254) Címkefelhő
süti beállítások módosítása