Motta: „Nem lehetünk elégedettek”

motta_thiago_sajtotajekoztaton_melegitoben.jpgThiago Motta a Milan elleni szombati meccs előtt a szokásos sajtótájékoztatón beszélt a csapat állapotáról, illetve az érkezőkről.

„A csapat jól van, a srácok kipihenték magukat. Alberto nagyon jó hangulatban érkezett, nagy energiát és lelkesedést hozott. Ő egy újabb játékos a keretbe, aki a csapat segítségére lehet. Randal Kolo Muani? Nagyon örülök az érkezésének, nagyon érdekes játékos lesz számunkra. Néhány dokumentumnak kell megérkeznie,  erre várunk, az átigazolással minden rendben van, a játékos holnap már a keretben lesz.

Andrea Cambiaso? Úgy látom, hogy nagyon jó állapotban van, és holnap játszani fog.

Randal Kolo Muani és Dušan Vlahović együtt a pályán? Nos, véleményem szerint minden nagy játékos képes együttműködni, ők nem kifejezetten egymás alternatívái.

Mattia Perin ma nem edzett, reméljük, holnap már a keretben lehet. Meglátjuk, mit hoz a holnap, ha úgy adódik, Michele Di Gregorio lesz a kezdő holnap. Nagyon elégedett vagyok Michele teljesítményével, de Carlo és Mattia edzésmunkájával is.

A Milan másképp támad? Nagyszerű játékosokról beszélünk, akik hozzászoktak már a fontos meccsekhez. A lehető legjobb Milannal fogunk szembenézni, a lényeg, hogy magunkra gondoljunk, valamint a legjobbunkat nyújtsuk.

Fizikai tekintetben a csapat mindig jó állapotban volt, aztán a teljesítmény a mérkőzések és az egyes játékosokkal szemben támasztott követelmények függvényében változott. Voltak olyan szituációink, amelyeket nem volt könnyű kezelni, fizikai problémák miatt, de azok a játékosok, akik a pályán voltak, jól teljesítettek.

A sérültek? Dušan Vlahović a keretben lesz, viszont hiányozni fog Gleison Bremer, Juan Cabal, Arkadiusz Milik és Francisco Conceição. Dušan Vlahović egy kisebb időre kiesett, nem dolgozott a csapattal, de holnap már rendelkezésre fog állni.

Mit várok Randal Kolo Muanitól? Mindent várok tőle, hiszen nagyon jó futballista, aki a pályán és azon kívül is segít, jól edz és készül. Tegyen meg mindent, amit egy jó labdarúgónak meg kell tennie, hogy rendelkezésre álljon, és segítse a csapatot.

A két meccs a Milan ellen? Az első mérkőzés, a bajnokságban, olyan meccs volt, amelyet a helyzetünk miatt is kezeltünk úgy, ahogy, mivel adott állapotban ütköztünk meg a Milannal. A döntetlenekről már annyiszor beszéltem, de ismét elmondom, ha elégedetlenségről van szó, mi érezzük ezt a leginkább. Nagyon sok meccsen jól játszottunk, de nem sikerült megszereznünk a győzelmet. Látok fejlődést a csapatban, de ismétlem: nem vagyunk elégedettek, sem az eredményekkel, sem a tabella állásával.

A mercato lehetőség vagy veszély? Ismerjük a piacot, ez is a futball része. Andrea Cambiasót nagyon jó állapotban látom, ezért fog játszani holnap. Alberto Costa már a csapat tagja, Randal Kolo Muani kapcsán pedig különböző bürokratikus formaságokra várunk, hogy véglegesítsük az átigazolást.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7418777062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FJuve 2025.01.17. 15:04:38

"Mit várok Randal Kolo Muanitól? Mindent várok tőle, hiszen nagyon jó futballista, aki a pályán és azon kívül is segít, jól edz és készül. Tegyen meg mindent, amit egy jó labdarúgónak meg kell tennie, hogy rendelkezésre álljon, és segítse a csapatot."

Jesszumpepi....remélem ez csak sajtó bullahit, mert ha az öltözőben is ilyen utasítások mennel akkor azon is csodalkozom, hogy xre hoztunk ennyi meccset és nem kaptunk ki.

venember83 2025.01.17. 15:39:36

@FJuve: a döntetlenek az előző ciklus építkezésének az eredményei, ahogy Gatti és Locatelli idei jó formája is az előző években elvégzett kiváló munkának tudható be. Sajnos támadások terén ugyanolyan esetlen a csapat, mint az előző ciklusban, Sarri és Pirlo kimagasló szakmai munkája nem érett be.

Ui. Én is jobban szeretem az őszintébb, kevesebb verbális bikafekáliát prezentáló edzőket, így tartalmas hsz helyett csak erre az izzadtságszagú viccelésre futja. Elnézést érte.

steven.h 2025.01.17. 15:41:14

A Kolo Muani már hivatalos csak a Pradás vagy isten tudja milyen okok miatt nincs semmi ilyen hivatalos dolog róla? Mármint Motta úgy beszél mint aki már itt van, de én hivatalos bármi bejegyzést nem láttam.

SuperTrezi 2025.01.17. 15:45:39

@steven.h: A reptérről visszaküldtük Párizsba ezt a hülye f*szt, hogy öltözzön át. De holnap már csatasorba lehet állítani.

Joachim21 2025.01.17. 16:29:21

Ha a Milan megint nyer az erősen megingathatja Mottát, már csak azért is mert azt mutatná nem olyan nagy ballépés szezon közben edzőt cserélni. Másrészt ez nem a szuperkupa, tehát ha hátrányba kerülünk, elkezdünk majd játszani és valószínűleg hozzuk a tutiXet fixen.

Victory7 2025.01.17. 17:03:28

@SuperTrezi:
Nagyon kétlem,hogy holnap játszana.
Esetleg a belgák ellen ,de reálisabb,hogy csak a nápolyi túra alkalmával.

Attilio79 2025.01.17. 18:45:51

Azt írják pár helyen, hogy a Psg-nél betelt a kölcsönadható játékosok száma. :)

Victory7 2025.01.17. 18:54:41

@Attilio79: Igen,csak 6 játékosuk lehet egyidőben kölcsönben ,szvl vagy vkit visszarendelnek a PSG-nél vagy eladnak,vagy mi vesszük meg,de kölcsönbe nem jöhet....

Victory7 2025.01.17. 18:55:21

Hihetetlen,hogy ez a tárgyalások során nem derült ki.....

SuperTrezi 2025.01.17. 19:17:10

@Victory7: Szerencsére Vlahovics felépült. Nincs gond. ?

Khedira 2025.01.17. 19:21:06

@SuperTrezi: így van és Milik is hamarost elérhető lesz 1-2 hónap, annyit már lehozunk csatár nélkül. Szóval akár Fusánt el is adhatjuk.

Victory7 2025.01.17. 19:44:01

@SuperTrezi: És gyorsan eladjuk az Arsenalnak :D Komolyan gondolhatják ezt a csatár nélküli játékot Torinoban....

venember83 2025.01.17. 19:51:31

@Victory7: a profizmus csúcsa mindkét fél részéről.

gomorra21 2025.01.17. 20:57:13

Érdekes volt, ahogy a sajtótájékoztató végén még egyszer előjött a Cambiaso téma. Megkérdezték Mottát, hogy kért-e már olyat, hogy valakit a klub vezetése ne adjon el, mire azt mondta, hogy kért, és aztán eladták. Mindenki felnevetett, de neki annyira nem volt vidám a mosolya.

Shyr Kahn 2025.01.17. 21:05:00

Kolo Muani maradni fog, de sajnos meg egy hetig valoszinu nem jatszhat, mert a burokratikus dolgok, amikre Motta utalt (nem kolcsonozhet a PSG ki hatnal tobb jatekost) megoldasra varnak. A jatekos maradt es azon all a dolog, hogy a PSG mikor tudja nyelbe utni az egyik olcsobb kolcsonadott jatekosa kapcsan az eladast. Lehet mar ma, de lehet jovo het kozepen, de legalabbis az atigazolasi idoszak vegeig mindenkeppen... addig a jatekos nem jatszhat nalunk, amig ez a papirmunka nincs lezarva.
Hihetetlen, hogy a PSG, ami az egyik legpenzesebb klub, ennyire nincs tisztaban a helyzetevel es ennyire nem tud szamolni. Orszagos nagy hiba. Hatalmas kerdojelet vet fel a klub profizmusarol.

Egyebkent Cambiaso helyere (80 milla szep kis osszeg) jo kis jatekosok erkezhetnek. Pl. Dorgu a Lecce-tol (husz eves), Hancko es ha utobbi nem menne, mert a Feyenoord esetleg a legjobb 24-ben maradna a BL-ben, akkor a Lens egyik vedoje, Kevin Danso lehetne a celpont.

Rodri13 2025.01.17. 21:14:01

@Attilio79: erre a kolo muani ügyre már inkább semmit nem mondok xdddd

Shyr Kahn 2025.01.17. 22:21:01

@gomorra21: Emlekszem, hogy Soule eladasa kapcsan sem volt tul lelkes. Persze azota a Roma-ban latjuk, hogy nem muzsikal tul fenyesen, de ahogyan korabban is emlitettem, ha nem megy egy csapatnak, akkor az a jatekosok megiteleset es arat is le tudja vinni.

RealDogg69 2025.01.18. 08:14:00

Hát most fején találta a szöget mert valóban nem lehetünk elégedettek.....

Gabi 69. 2025.01.18. 08:45:45

@gomorra21: Félre ne értsetek nem vagyok Motta fan. De ettől sokkal több idő kell hogy meg lehessen itélni a munkáját. Ezt is írtam amikor sok bírálat érte nem biztos hogy a keret az ő szája íze szerint alakul. A pad rövid a sérültek még erre rátesznek. Abból főz ami van. Lehetne rugalmasabb a posztokat illetően. Lehet igazatók van. De ő látja az edzésen hogy melyik játékostól mit várhat. Szerintem ő sem örül ennek hogy ilyen kevés játékos van. Ráadásul eladják aki kellene neki vagy éppen nem veszik meg akit gondolna hogy jó lenne vele erősíteni. Nem egyszerű a dolga. Bízunk benne hogy kialakúl. Sikerül erősödni már most januárban.

kidelpiero 2025.01.18. 09:00:13

Ugyan mar Thiago, nem kell, a csapat veretlen a bajnoksagban!

Szepen csillog az az 5. hely, az ilyen Monza,Bologna szintu csapatok- amilyenek lettunk- fiesztat ulnenek minden nap egy ilyen eredmeny lattan. Csak igy tovabb, jojjenek csak a Mottaballba illesztheto jatekosok, epitsuk tovabb ezt a legvarat!

Il Principino 2025.01.18. 09:57:34

@Victory7: persze simán..
Spanyolok úgy nyertek eb-t anno :D

Zsupi44 2025.01.18. 11:19:34

Őszinte leszek. Nagyon fogy a türelem Motta-val szemben. Az egyszerűen nem normális , hogy a csapat képtelen meccset nyerni .
Ez komoly mentális problémára utal , ami bizony edzői hiba.
Ha most ezen a két nagyon fontos meccsen sikerül 6 pontot szerezni a Milan és a Napoli ellen akkor újra kezdek bízni, de minden más számomra kudarc a következő két meccsen és most már a sérültek sem érdekelnek. Túl sok pontot buktunk már el, hogy ezzel takarózni lehessen...

kidelpiero 2025.01.18. 13:09:09

@Zsupi44: adom. Ha behuzza ezt a ket meccset, ismet elkezdek bizni. Felolem utana meg egy vereseg is belefer. Tobbre mennek vele mint a sok x-szel.

Del Pybala 2025.01.18. 13:13:55

@Zsupi44: 20 meccs veretlenul is komoly mentalis problemara utal

Zsupi44 2025.01.18. 13:16:30

@Del Pybala:

Én értékelem a veretlenséget csak semmire nem megyünk vele.
A BL-ben sem vagyunk veretlenek, a szuperkupában is kiestünk, és ennyi döntetlen egyszerűen nem normális.
Ez a keret azért ennél a pontszámnál jobb...

Del Pybala 2025.01.18. 13:33:56

@Zsupi44: ja sztem is csak ketlem hogy mentalis problema lenne...egy kis szerencsevel lenen vagy 15tel tobb pontunk...osszeszokottsag hianya ez sztem

Il Principino 2025.01.18. 13:48:27

@Del Pybala: nezhetjük úgyis,hogy lehetne màr több veresegünk is ha lett volna ennyi szerencsénk..inter,venezia,napoli pl..
Lehet csak egy vereség kellene,hogy átszakadjon a Mottagát ?

Del Pybala 2025.01.18. 15:06:07

@Il Principino: ottvan pl a Napoli...rengeteg meccset szerencsevel 1-1 golokkal ok sem jatszanak jol egyaltalan

gomorra21 2025.01.18. 15:52:55

@Shyr Kahn: Cambiaso olyan játékosunk kellene hogy legyen, mint amilyen Kimmich a Bayernnek.
Ezt nem lehet pótolni nagyon jó, atletikus, fekete játékosokkal, akik jönnek 2 évre, aztán haszonnal továbbadjuk őket. Ez az Ajax hozzáállás, és az pontosan annyi sportszakmai sikerre van ítélve, mint amennyit az Ajax teljesít.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1907) bajnokság (3562) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (980) elemzés (40) előzetes (898) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1707) játékosokról (10330) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2510) meccsek (4381) mercato (4309) nyilatkozat (7729) Olasz Kupa (335) összefoglaló (443) pletyka (4317) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (181) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (307) video (234) Címkefelhő
süti beállítások módosítása