A Genoa elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus magabiztos teljesítménnyel és két 3:0-ás győzelemmel kezdte a bajnoki szezont, a zebramezes csapat lendülete azonban megtört, s zsinórban három gól nélküli döntetlent következett. 

A torinói csapatnak most alkalma nyílik arra, hogy javítson, mert a Genoa együtteséhez látogat, amely a szezonban még csupán egyetlen győzelmet és két döntetlent ért el két vereség mellett.

A Thiago Motta által meghirdetett keretbe visszatérhetett Francisco Conceição, azonban sérülés miatt Vasilije Adžić, Arkadiusz Milik és Timothy Weah is kihagyni kényszerül a Genoa elleni találkozót.

18:00-kor kezdődő mérkőzést a MATCH 4 közvetíti majd élőben.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Perin, Pinsoglio, Di Gregorio.

Védők: Bremer, Gatti, Danilo, Kalulu, Cambiaso, Cabal, Savona, Rouhi.

Középpályások: Locatelli, Koopmeiners, McKennie, Thuram, Fagioli, Douglas Luiz.

Csatárok: Conceição, Vlahović, Yıldız, González, Mbangula.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7118501500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZlatyiB 2024.09.28. 18:01:27

@venember83: ez igaz. Remélem nem ugyan az lesz a sztori.

TARAZOL 2024.09.28. 18:03:07

Match 4 kicsit lemaradt b@szdmeg

FJuve 2024.09.28. 18:09:20

@TARAZOL: őket sem akarták "beengedni a stadionba" :D

BigChris 2024.09.28. 18:17:46

@Marci04: állítólag valami akku dobott egy hátast és azért volt tűz

Marci04 2024.09.28. 18:18:36

@venember83: hatalmas poén, de remélem most hogy a kommentár is mondta hogy tényleg volt egy kisebb tűz a meccs előtt a VAR szobában, az a magas lovon ülés átvált egy kisebb pónira

RunnerLaca 2024.09.28. 18:20:27

valakinek van egy működő streamje? köszi!!

Rocky80 2024.09.28. 18:20:35

Sokkal simábbnak gondoltam ezt a meccset...

venember83 2024.09.28. 18:23:10

@Marci04: oké, főnök, tiéd a terep, hajrá.

TARAZOL 2024.09.28. 18:27:12

Eddig jó meccs , jó sz@r..

Marci04 2024.09.28. 18:29:25

@venember83: ne haragudj mester és poénkirály, remélem nem sértettem meg a nagyon gazdag önbizalmad :(

James Zabiela 2024.09.28. 18:30:29

Vlahovic ide vagy oda,attól függetlenül nincs egy épkézláb támadás se!Ez meg nem csak az ő hibája

west30 2024.09.28. 18:33:19

Ugyan attol varunk masfele vegkimenetelt eddig,semmi sem valtozott.

steven.h 2024.09.28. 18:34:04

Ez a kommentátor nem tudom melyik meccset nézi, de valami borzalom. Legnagyobb szólása hogy Rovella áll majd be…

Andras74 2024.09.28. 18:35:51

@Rocky80: eddig sima....
Nekem nagyon bejön ez az új, folyamatosan támadó, letámadó stílus!
Végre nem ívelgetésekkel, talált gólokkal nyerünk, hanem jó alaposan megszórjuk a kaput!

FJuve 2024.09.28. 18:37:06

@steven.h: Meg, ahogy "Jüldüz"-öl :D

Andras74 2024.09.28. 18:37:18

@west30: hát ezt komolyan nem hiszem el, hogy nem látod a fejlődést! Háttal ülsz a tévének? ? :)

Szili 72 2024.09.28. 18:42:04

Azért lenne ettől erősebb kezdőnk.

Rocky80 2024.09.28. 18:46:26

@Andras74: Bandi bácsi, kell ennek idő!

Amúgy legalább lövöldözzünk ha közel vagyunk vagy valami.

Mark Szabo 2024.09.28. 18:49:02

A kommentátor magával vitatkozik....

gomorra21 2024.09.28. 18:51:45

Nem értem, hogy miért kell Yildizt meg Koopmeinerst együtt felrakni.
Szerintem mind a ketten sokkal motiváltabbak lennének, ha egymással versenyeznének a kezdésért, és akkor lehetne Nico túloldalán egy valódi szélső. A támadóink közül Nicora lehet a legkevesebb panasz.

ggbuffon 2024.09.28. 18:55:06

Meddig fogjatok meg mosdatni Csiágu Mottát. Az egyetlen kulonbseg a tavalyi es az idei Juve kozott kb h a vedovonal nem a sajat 16osunknal van meghuzva. Ettol fuggetlenul a tamadasepites nem mukodik tovabbra sem, ad-hoc módra sem. Tudjuk kell ido. De megis minek? Mert en nem nagyon velem feldedezni h mit szeretnenk.
Doglesz koszta padozik 60misiert annyira szornyu lehet h Mekkeni szervezi hatulrol a jatekot. Kupmajnersz meg nem 10es. Soha nem is volt az es nem is lesz az. Lathatoan o se erti mit akar vele a taljan-brazil Gvárdiola.

JeetTrader 2024.09.28. 18:56:29

Adjunk már nekik!! Most mit kell félni?? Olyan langyosak a srácok h olyan a világon nincs. Toljuk fel a vedosort is aztán jonapot!

Olyan nulla nullára van megint kilátás h csak na....

babo0410 2024.09.28. 18:57:07

A játékunk jobb, mint Allegrivel, nem bekkelünk, nem azért nem lövünk gólt, mert az erőnléttel gondok vannak, beszorulunk, csak épp a kapu előtt elfogy a tudomány. És ez a baj. Lehet itt szidni Vlahot, mert mindig valakit szidni kell, de el se tudjuk juttatni hozzá a labdákat. A kapu előtt elfogy a tudományunk. És ez a gond. A sok 0 kapott gólos meccsel semmire nem megyünk, ha nem találunk be. Milan dupla annyi gólt szerzett, mint mi. Nagyon hátul kullogunk gólszerzésben. Ezen változtatni kéne. Igaz, hogy csak 1 pontra vagyunk az elsőtől, de az 5. helyen. És a sok 0-0-val nem is lesz BL. Nagyon remélem nyerünk ma!

TARAZOL 2024.09.28. 19:10:44

Mák , de így már talán nézhető meccs lesz , tömörülő csapatokkal nem tudunk mit kezdeni.

gomorra21 2024.09.28. 19:11:23

@ggbuffon: "Az egyetlen kulonbseg a tavalyi es az idei Juve kozott kb h a vedovonal nem a sajat 16osunknal van meghuzva."
Egy hónap után jelentős előrelépés.

Andras74 2024.09.28. 19:11:57

@Rocky80: lassú munkához idő kell, mint tudjuk!

TARAZOL 2024.09.28. 19:14:47

Na végre , ez szép gól volt a szerbtől

Del Pybala 2024.09.28. 19:14:52

vlaho megye 4 es szintu selejt..hogy a picsaba nem kepes atvenni egy egyszeru labdat

Del Pybala 2024.09.28. 19:15:48

atvett egy labdat ez nemigaz :O

Forzalex78614 2024.09.28. 19:19:41

Remélem ezután Vlaho nem pihen megint egy pár meccset

Attilio79 2024.09.28. 19:24:38

Bekapcsoltam és 2 gól, Vlahotól, pedig Allegrivel legutóbb 1-1-et hoztunk.
Ráadásul szép helyzeteink vannak.
Sajnálom, hogy nem láttam az elejétől.

Del Pybala 2024.09.28. 19:26:17

@Attilio79: nem kell viszsanezned az elso felidot ha esetleg akarnad

Rocky80 2024.09.28. 19:27:51

@Attilio79: ez nem az aminek látszik. Ha nem kapunk egy tizit, novemberben rúgunk gólt.

Attilio79 2024.09.28. 19:28:07

@Del Pybala: Nem volt jó?
Teljesen működőképes, amit most mutatnak, az előző 10 percben.

Rocky80 2024.09.28. 19:32:51

@Attilio79: nem az hogy nem volt jó, katasztrófa volt... A szokásos 0-0 amihez szoktunk, ötlet nélkül.

Rocky80 2024.09.28. 19:33:35

Fagio nekem kezd javulni és ez örömteli.

Andras74 2024.09.28. 19:39:10

@Rocky80: a nézők visszakapják a jegy árának a felét, az első félidei alibi miatt.

Attilio79 2024.09.28. 19:40:10

@Rocky80: Értem, kíváncsi vagyok azért rá.
Az 57-től nézem, tök rendben van eddig.
Ha azt vesszük, hogy az 1500 méteres síkfutást sem az első 100-on kell megnyerni, akkor ez magyarázható.

Rocky80 2024.09.28. 19:43:36

Dupla ide vagy oda, azért elhangzott itt a számból egy "menj már a f*szomba"...

Mark Szabo 2024.09.28. 19:50:21

De örülök a kis srácnak. Remélem ezek után kezdő lesz!

Szili 72 2024.09.28. 19:54:35

Legalább a labdabirtoklásunk megvan. A győzelem sima.

JeetTrader 2024.09.28. 19:56:15

Nagyon szorítottam Francisconak szuper volt a gólja! D. Luizt ez alapján értem h miért nem játszik full pianoban tolja.

Vagy 0-0 vagy 3-0 amiket játszunk. Vicces :)

De továbbra is gyengécske a támadás ha buszt parkol az ellen....://

FJuve 2024.09.28. 19:56:21

A Juve az első a tabellan(ok a Torino még játszik)
Vlahovic holtversenyben első a góllövő listán
A bajnokságban még nem kapott még nem kapott gól.
Minden téren nézve volt eddig kb 15 Juve kaput eltalált lövés, ebből 1 gól.
Rúgott gólokban 3. a bajnokságban, kapottban 1. a Juve.
Motta két ifista játékos értékét már most megtízszerezte (Mbungala, Savona) és az ifisták játszatásaval több is várható.

A játék nem mindíg szép, de a tavalyinál sokkal nézhetőbb.

6 forduló ment le.

Nem bontol pezsgőt, más statisztikát nézve lehet sok negatívumot is felmitatni.
De összességében szerintem jók vagyunk eddig.

babo0410 2024.09.28. 20:01:19

Sima győzelem volt, nekem tetszett a meccs. És megint 3 gólt lőttünk. Idén eddig 3 vagy 0 lőtt gól. Inkább az előbbi ha kérhetem. Bajnokságban még mindig nem kaptunk gólt! Holnap Lazionak és a Monzanak drukkoljunk, és első helyen vagyunk, ha ők nyernek.

SuperTrezi 2024.09.28. 20:02:12

Na, mi csak 0-0-át meg 3-0-át tudunk játszani, úgy tűnik. ?
Vlahovics megint elbaszott pár lasztit; Thuram nekem lassúnak tűnt, pedig jól tud passzolni; Koop meg valamiért agyonizgulja magát ott a kapu előtt, fene se tudja, miért.
Látszott ma is, hogy ha a vezető gólt be tudjuk passzírozni, egyből mennyivel megkönnyítjük a dolgunkat.
Luiz is szedje össze magát, mert neki nem cserének kell lennie ennyi pénzért. Mit csinált ő nyáron? Napozott meg zabált?

Leram7 2024.09.28. 20:05:52

Az első félidőben 2x aludtam el 5-10 percre.... Borzasztó játék volt.

2. félidő már jobb volt, azonban a 11-es hozta meg a fordulatot.

A betömörülő védelmek ellen kell kitalálni valamit Mottának, de ebben talán segíteni fog Concencao, aki nagyon jó lesz 1:1-ben.

Kalulu is nagyon stabil, ezért a pénzért ajándék.

Szerdán játszunk a lipcse ellen, jó lenne nyerni.

babo0410 2024.09.28. 20:13:16

@SuperTrezi: Vlaho elbaszott pár lasztit? Kit izgat? Nélküle nincs győzelem ma...

fasan82 2024.09.28. 20:17:48

Az első gólig minden közép és kiscsapat ellen ez lesz szerintem mint ma, utána jöhet csak az örömfoci (de legalább nem állunk be védekezni 1:0-nál mint az ezelőtti idényekben)
Fura hogy egyszer sem hallottam a kommentártól, hogy a szerdai Lipcse elleni meccs miatt van gyengébb kezdő, meg hogy 2:0-nál is lehet, hogy pár kulcsjátékos amiatt ment le.
Azt mondjuk nem értettem hogy miért nem a sárga lapos Fagiolit (mondjuk ő a kedvencem) vitte le amerikai barátunk helyett, meg hogy a végére miért nem hagyott meg egy tartalék cserét egy esetleges sérülés esetére.
A portugál srác elég jól szállt most is be, remélem sokáig itt marad, vagy 100M-ért adjuk majd tovább (már ha megvesszük).
Elég fiatal és összeszokatlan a csapat, ahhoz képest nem rossz hogy az első poziban látjuk a tabellán (holnapig legalábbis a csapatot)

Wizzurah 2024.09.28. 20:22:02

Az első félidőnk rendre ilyen. Erről nyilatkozták is, már nem tudom ki, hogy az első 10-15 percben megfigyelik az ellenfelet, nos ez igazából kb. egy félidő. Bár így is nézhetőbb, legalább egy meccs fele, mint a közelmúltban, de ezen változtatni kell. A védelem nagyon rendben van, játszottunk már jobb csapatok ellen, de alapjáraton, nyilván fogunk gólokat kapni, de nagyon egyben vannak a fiúk. Aminek én örülök, hogy a csapatjáték és a csapatszellemen javulást látok. Ahogy örülnek egymás sikerének, vagy ahogy már lassan szó szerint babusgatják Vlahot, mert tudják jól, hogy egy határ fos, ha lelkileg nincs rendben, sokszor még úgy is. Nekem ez tetszik. Aztán tényleg támadásban kell építkezni, de igazából teljesen jól állunk minden téren, a támadások elindítása jó, a befejezésekkel és az utolsó 1-2 passzal van a gond. Én hiszem, hogy egy másik csatárral anyagilag is és eredményesség tekintetében jobban járnánk, de a fő problémát én sem Vlahoban látom ill. ebben. Ez egy kötelező és nagyon fontos győzelem volt. Egy 3-0-át nem kell magyarázni. Szoros a tabella, igencsak kiegyenlítettnek tűnik az idei szezon, ami szerintem jót tesz az olasz focinak. Hajrá Juve.

ggbuffon 2024.09.28. 20:56:56

@Leram7:

Concencao: a gólja és az agilitasa ellenére az azért lathato h miért nem allnak érte sorban a topcsapatok. Fizikailag gyenge, rendkívül öncélú és technikailag is lenne mit fejlődnie. Én szinte kizártnak tartom h a Serie A-ban ő mint kulcsember megragadhatna. De cáfoljon rám.

Douglas Luiz: üde színfolt volt, főleg Mckennie után. Volt jópár forintos labdája előrefelé, a Concencao beadás Vlaho fejes elotti labdat pl ő varázsolta oda a portugálnak.

Pont az előrefelé játékot hiányoljuk a csapattól, így továbbra sem értem miért nem játszik a pali.

Leram7 2024.09.28. 21:22:52

@ggbuffon: Van abban valami, amit írsz, de nálunk nagyon hiányzott ez a képesség, hogy valakinek akár reális esélye is legyen megverni az emberét az ellenfél kapuja közelében.

A védelem stabil, de a támadásaink elég kezdetlegesek és gyengék.

Rivendell 2024.09.28. 21:49:50

Lipcse ellen valamiért sok jóra nem számítok, remélem megcáfolják. Támadó csapat,otthon lesznek ,elsonigazi szintjéről lesz,valszeg kurva nagy irammal,eddigiekhez képest

kda75 2024.09.28. 23:22:29

@Andras74: Ezek szerint Allegri alatt három évig a jegyért fizetni sem kellett?

Rikoo 2024.09.29. 00:54:26

@ggbuffon: Én Douglas Luiz játékát érzem sokszor öncélúnak, Conceição pedig az egyetlen játékosunk a keretben, aki képes rendszeresen megverni védőket 1/1-ben.
Ezt várnám Yildiztől is, de ő láthatóan képtelen erre. Talán még Nico, aki valamennyire képes erre, de neki kicsit másabb a játékstílusa.
Igazából a portugál lehet a legveszélyesebb fegyvere a csapatnak támadásban, pontosan emiatt. Ő az egyedüli, aki váratlant tud húzni.
Kellene valakit igazolni télen a baloldalra is, nem véletlenül ragaszkodott Motta és Giuntoli Sanchohoz.

Andras74 2024.09.29. 06:38:26

@kda75: örülök, hogy figyeltél. Hány néző volt?
Allegri tévén nézte, ha már hiányoltad....

juve33 2024.09.29. 07:33:39

@Wizzurah: Szia én irtam nem rég hogy én azt vettem észre mintha ki figyelnék az ellenfelet és utána hozzá teszem nem mindig sikerül de próbálják a lehető legjobb taktikát rájuk erőltetni.

Shaky79 2024.09.29. 08:47:37

Ha páran megvárnák a meccs végét és akkor kommentelnének, nem állítanák be magukat teljesen hülyének, bár szerintem akkor se látják a fától az erdőt!
Mint ahogy @FJuve kommentje is mutatja, hogy 6 meccs alatt Motta mit ért el a csapattal, ja és az kimaradt, hogy most nem mi parkoljuk be a buszt, és az ellenfélnél van a labda 70%-ban, hanem az ellen parkolja be a buszt és mi birtokoljuk a labdát, ha csak ezt nézzük már ez óriási különbség!

kidelpiero 2024.09.29. 09:23:08

@Shaky79: sztem a meccsrol szolo postnak pont errol kell szolnia, ilyenkor az ember erzelmek alapjan/elso benyomasbol kommentel. Aztan meccs utan atertekeli. Legalabbis en magamnal ilyet erzek, mintha kicsit tudathasadasos lennek ?

Zsupi44 2024.09.29. 10:34:38

Tényleg vicces utólag végigolvasni a kommenteket, pl. azt látom , hogy a szurkolók határozottan fejlődnek, mert már páran nem csak Vlahovicot szidják menetrendszerűen , hanem elkezdték Mottát is.
Az külön érdekes , hogy a szerbet akkor is képesek elővenni, mikor két gólt rúg.
Szerencsétlen ha valami isteni csoda miatt gólkirály lenne, akkor is egy suta fasz lesz itt a fórumon.
De a legviccesebb Conceicao leszólása volt.
Most lőtt egy szép gólt , játszott Juve mezben összesen eddig 65 percet nagyjából, de egy közepes játékos.
Hú nálunk nem egyszerű játékosnak lenni...

Ethan Hunt 2024.09.29. 14:15:10

@Shaky79: +++

"most nem mi parkoljuk be a buszt, és az ellenfélnél van a labda 70%-ban, hanem az ellen parkolja be a buszt és mi birtokoljuk a labdát, ha csak ezt nézzük már ez óriási különbség!"

Nem állt módom élőben nézni a meccset, így csak most tudtam utólag, de tényleg borzasztó látni és olvasni némely Allegri-árva szarkasztikus kommentjét, mintha kifejezetten annak szurkolna, hogy szenvedjünk, csak mert nem az antifutballos kedvencük van már a padon, miközben 1 hónap telt el azóta, hogy végleges a keretünk...

Még a kezdőnek tekinthető felállásunk sincs meg, az automatizmusok sem alakultak ki igazán a játékosaink között, minden csapatrészben minden legalább 1 vagy sokszor 2 új ember játszik és mégsem kaptunk gólt eddig 6 meccsen sem és a PSV ellen is csak akkor, amikor már mindegy volt és nem elvárható, hogy 3 gólos előny birtokában pár perccel a lefújás előtt is ugyanolyan legyen a játékosok koncentrációja.

Miután megszerezzük az 1.gólt már nem állunk vissza, hanem fenntartjuk ugyanazt a játékot, nem úgy, mint tavaly és mégis mi engedjük az ellenfeleinknek a legkevesebb esélyt a gólszerzésre, mi ez, ha nem előrelépés?!

Ott vagyunk az élbolyban egy félkész játékkal, 4-5 új emberrel a kezdőben, mi kell még?!

Rocky80 2024.09.29. 14:30:41

Először is ne Allegri árvázzatok, lesztek még ti is Motta árvák vagy akármilyen árvák.

Másrészt már a feltételezés is sértő hogy a szenvedésnek szurkol valaki, ez egy Juventus fórum, ki így gondolja ki meg úgy. Hálistennek nem vagyunk egyformák. Ha egy dolgot kellene mondanom amit megtanultam itt, az az, hogy régen azt gondoltam aki a Juventust szereti, rossz ember nem lehet; most meg már azt, hogy ettől egy közös ponttól függetlenül bármilyen közösségben lehetnek taplók.

@kidelpiero: egyetértek, egy meccs alatti poszt az erről szól. Még a bíró is mérlegeli ha valaki hirtelen felindultságból mond vagy tesz valamit. Attól hogy valami jó irányba tart valószínűleg, attól még lehetnek hibák meg olyan dolgok amikkel felgyorsítható egy folyamat, vagy valami amit észreveszünk és meg szeretnénk beszélni vagy kíváncsiak vagyunk a másik véleményére.

6 meccsen nem kaptunk gólt, valóban jó kiindulási pont, de nem a világelittel játszottunk azt azért tegyük hozzá. Vlaho két gólja után is fontolóra lesz véve a hogyan tovább, ettől még nincs minden elfelejtve. Főleg a mutogatása miatt.

Ethan Hunt 2024.09.29. 15:15:38

@Rocky80: Furcsa, hogy éppen te ugrasz erre elsőnek, mert te vagy az, aki valamelyest kivétel közülük. Te legalább türelmes vagy és kivársz. Már bánom, hogy nem írtam bele az előzőbe...

De Andras74 barátod sajnos csak addig volt aktív kommentelő, amíg 0:0-ra állt a meccs, de a végén bizonyára csalódott volt, hiszen mondanivaló nélkül maradt... :)

"Először is ne Allegri árvázzatok, lesztek még ti is Motta árvák vagy akármilyen árvák."

Én a nagyon kevés Sarri-árva közé tartozok, ettől még nagyon szurkolok Mottának, hogy sikeres legyen, mert ez a foci is jóval közelebb van ahhoz, amit látni akarok a Juventustól, mint amit az elmúlt 3 évben - futball gyanánt el kellett szenvedni nézőként...

"Ha egy dolgot kellene mondanom amit megtanultam itt, az az, hogy régen azt gondoltam aki a Juventust szereti, rossz ember nem lehet; most meg már azt, hogy ettől egy közös ponttól függetlenül bármilyen közösségben lehetnek taplók."

Egyetértek, bár én az első részét soha nem is gondoltam...

Valakitől 3 év alatt sem, mástól meg 1 hónap után várnak "csoda"játékot...

Rocky80 2024.09.29. 15:41:01

@Ethan Hunt: persze hogy én ugrok, én olvasom a legtöbbet a blogot meg én vagyok a legszószátyárabb a csapatból, aztán csak védem a csordát, vagy hogy mondjam. :D

Bandi bácsi nem ennyire közlékeny típus, meg ez nem is a természetes közege és éppen ezért is szól ritkábban hozzá; de abban biztos vagyok hogy nem azért hallgatott el mert nem tetszett neki az eredmény. Ő csak azért szólt be, mert az ötlettelenség miatt érzett egy kis dühöt vagy hogy mondjam. Nevezzük ezt hirtelen felindultságnak!

Amúgy visszakanyarodva, én a végeredmény után is kicsit csalódott vagyok, mert ez az eredmény nem tükrözi igazából a problémánkat, vagy hogy mondjam. Ez a felállt védelem elleni játék nekem aggasztó, habár tisztában vagyok az idő rövidségével, vagy hogy mondjam. Viszont ennek ellenére ez egy nagyon gyenge csapat felállt védelme volt, ennél csak erősebbel fogunk találkozni és játszottunk már ilyen ellen 3 meccset is és mindhárom 0-0 lett, ez is csak azért nem, mert De Winter Juventus szíve a helyén volt, látta hogy szenvedünk... :D
Amúgy viccet félretéve tartom, hogy ha nincs a tizi akkor nagyon-nagyon nehéz lett volna megint gólt rúgnunk ha rúgtunk volna egyáltalán. Hány meccs kell egy ilyen felállt védelem elleni játék begyakorlásához vagy kivitelezéséhez, vagy hogy mondjam? Már volt 4, ez kevés? A kérdés komoly!

Utolsó mondat: ez nem kellett volna amúgy mert boncolgatni szoktam. ;-) :D Lényeg a lényeg: egy ILYEN unikum mercato után és egy roppant gyenge csapat ellen várunk több ötletet és dominanciát, vagy hogy mondjam, nem csoda játékot. Ezt a Genoát be kell darálni akkor is, ha Montero ül a kispadon és nem történt a nyáron semmi - kb. valami ilyesmit vártunk, még ha tudjuk hogy ez nem ilyen egyszerű, meg rotálni is kellett, stb. stb. Ja, és mint mondottam volt, ez nem az első meccs volt betömörülő csapat ellen, hanem a 4. Nem kapunk mindig tizit majd hogy kinyíljanak, ezt SOS meg kell oldani, és lehet azt mondani, hogy ez egy alapeset kell hogy legyen, mi a Juve vagyunk, sokszor fogunk ilyesmivel találkozni. Szóval ezért a hőzöngés. Pusztán az eredményeket meg a kapott gólokat nézve minden csúcs amúgy. :-)

Ezt jó tudni, hogy te Sarri árva vagy! :D

Rocky80 2024.09.29. 15:45:16

1 rossz szavam van eddig Mottára: felállt védelem ellen nálunk nem elég, hogy nem kapunk gólt, rúgnunk is kell. Mindig. Nyilván komplex a dolog, de ez nekem kevés hogy lehet azt mondani a kis portugál minden reményünk jelenleg, mert ő képes egy kis zavart okozni.

Amúgy minden szép, minden jó, ha csak a lecsupaszított számokat nézem, de ezt már említettem. Vagy hogy mondjam! :D

Shaky79 2024.09.29. 17:01:31

Teljesen egyértelmű számomra, hogy valakik az előző edzőnek drukkoltak és nem a Juvénak! Most is lehetne neki drukkolni, csak neki nincs csapata, lehet, hogy nem csak a játékosok voltak sz@rok!
Motta folyamatosan rotál (az előző edzőnek meg voltak a kedvencei akik kezdetésétől a jó isten se tudta eltántorítani), 2 hónapja van együtt a csapat, igazából az érkezők közül Koop, Nico, és a kényszerből ide hozott Kalulu játszik, a többiek meg a next genes játékosok és a tavalyiak (ennyit a példás mercatorol, és kiket játszat Motta)!
Elsők vagyunk (még az afrikaiak nem játszottak), a meccseinken nálunk van a labda 60-70 %-ban, és az ellen parkolja be a buszt (az elmúlt 3 évben ez fordítva volt), gólt nem kaptunk a bajnokságban, a bl-ben lemostuk a psv-t! Tavaly bl sem volt, játék sem volt mégis azt irogatták a fanok, hogy nézzünk a tabellára csak az eredmény számít! Ilyen későn összeállt csapattal már most klasszisokkal jobb játékot játszunk mint az elmúlt 3 évben bármikor, és tessék ránézni a tabellára, aztán mindenki azt gondol amit akar...

Ethan Hunt 2024.09.30. 00:13:33

@Rocky80: "Ő csak azért szólt be, mert az ötlettelenség miatt érzett egy kis dühöt vagy hogy mondjam. Nevezzük ezt hirtelen felindultságnak!"

A szarkazmus pont nem a düh jele, sokkal inkább a kárörvendésé, csak a végén már nem volt min. Mindegy...

"Amúgy visszakanyarodva, én a végeredmény után is kicsit csalódott vagyok, mert ez az eredmény nem tükrözi igazából a problémánkat, vagy hogy mondjam. Ez a felállt védelem elleni játék nekem aggasztó, habár tisztában vagyok az idő rövidségével, vagy hogy mondjam."

Látod, ez egy korrekt kritika! Lehet ezt így is, meg lehet nyomni a cinikus szart is, ahogy egyesek teszik...

"Amúgy viccet félretéve tartom, hogy ha nincs a tizi akkor nagyon-nagyon nehéz lett volna megint gólt rúgnunk ha rúgtunk volna egyáltalán. Hány meccs kell egy ilyen felállt védelem elleni játék begyakorlásához vagy kivitelezéséhez, vagy hogy mondjam? Már volt 4, ez kevés? A kérdés komoly!"

Valóban úgy tűnt, hogy ha nincs a tizi, akkor bajban lehettünk volna, de erre nincs bizonyosság, hogy így is lett volna. Minden meccs más, ahogy az ellenfél is. Egyes csapatok képesek elviselni ezt a nyomást, hogy nem hibázhatnak, mások nem. Nem tudjuk, hogy a Genoa melyikbe tartozott volna, csak azért, mert 45 percig úgy tűnt, hogy az előbbibe tartozott.

Szerintem mindenképpen több meccs kell ehhez, mint 4, főleg ennyi új emberrel és új játékrendszerrel. Igazából paradox módon a mi megváltozott játékfelfogásunk is hozzájárul ehhez a helyzethez, hiszen tavaly Allegrinél nem törekedtünk labdabirtoklásra és mélyen védekeztünk, átadva a területeket az ellenfélnek, legyen az bárki. Egy szó, mint száz, megadtunk minden lehetőséget nekik, hogy támadni is akarjanak. Most viszont magasan letámadunk és labdabirtoklásra is törekszünk. Tavaly a Motta-féle Bolognának nem volt egyszerű gól lőni, most ugyanezt a játékot még jobb képességű játékosokkal játszatja. Azt talán erős lenne kijelenteni, hogy az ellenfeleink már most úgy készülnek ellenünk, hogy jó nekik az iksz (mivel a jobbakkal még nem találkoztunk és ha igen, otthon) és inkább megpróbálják kivédekezni bármi áron, minthogy támadásban a gólszerzésért kockázatot vállaljanak, de valamennyire ez látszott eddig.

Shyr Kahn 2024.09.30. 01:36:34

Valoszinuleg az Allegri szimpatizansok nagy resze meg kicsit morcos, mert Motta-t sokan szerettuk volna a padon latni, es ugye megmondtuk, hogy jobb lesz Allegrinel, de sajnos ez utobbira meg nincs kezzel foghato bizonyitek, mert meg nem nyert egy kupat sem, ami ertheto ket honap utan. Allegri regmultjaval nem volt gond, de az elozo harom evevel mar igen.

Azt hiszem ez az elegedetlenseg/kotekedes addig lesz igy, mig a Juve nem nyer valamit Motta-val. El kell fogadni, hogy addig nem lesz jo sem a 3-0, sem a hat merkozes utani 0 bekapott gol (ami tortenelmi tett egyebkent), sem a 60%-os labdabirtoklas, sem a szemre igen tetszetos passzjatek, amit a masodik felidoben is lathattunk.

Talan egyszer majdcsak megbaratkoznak ezzel. Mondjuk az elso kupagyozelem utan.

Ahogyan mar az elozo idenyben is irtuk nehanyan: Motta nem veletlenul vitt veghez tortenelmi tettet egy gyengecske keretu Bologna-val. Idovel majd meglathatjuk, hogy ezt igen is kepes tovabbvinni. Profi edzo, profi stabbal... igen kicsi a valoszinusege, hogy el fog bukni. Hacsak nincsenek olyan elvarasaink, mint a Real Madrid mindenkori elnokenek, aki ha nincs BL trofea, akkor repiti az edzot.

Rikoo 2024.09.30. 02:48:40

@Shyr Kahn: Én nem gondolom, hogy Mottaval bárkinek komoly problémája lenne eddig. Összesen 7 meccs ment le eddig a szezonból.
Egyedül az elvárások lehetnek nagyok, de hát alapból ez az egész szakma ilyen, Olaszországban meg különösen. 5-6 rosszul sikerült meccs után küldenek el edzőket a kiesés elől menekülő klubok a Serie A-ban és B-ben.

Shaky79 2024.09.30. 05:20:29

Még annyit ehhez az egészhez, hogy 3 év antifoci hozzáállást nehéz kitörölni a fejekből egyik napról a másikra, de ez is elég jól halad.

Barza 2024.09.30. 07:45:36

Próbálom úgy megfogalmazni, hogy ne Vlahot ócsároljam :)
Szerintem van tervünk a felállt védelem (ahogy a Bolognának is volt tavaly) ellen, de ahhoz sokkal komolyabb jelenlét kéne a 16-on belül. Vlaho erre képtelen a technikai hiányosságai miatt valamint a bemozgásai sem efelé irányulnak. Ő nem területet nyit vagy összjátékot kezdeményez, hanem első szándékból kapura tör. A mi keretünk/játékunk/taktikánk meg nem erre van kitalálva, hogy egy kapu elé érkező középcsatárt tömjünk labdákkal. Valjuk meg őszintén a Juve legfényesebb korszakaiban sem ez jellemezte a játékunkat. A meccs után Kop is utalt szerintem erre, csak úgy fogalmazott hogy meg is védte Vlahot.
A második félidő azért volt jobb, mert Kop felment egy kicsit Vlaho mellé/ mögé amolyan árnyék éknek/második csatárnak. Viszont így kivesszük Kopot a szervezésből. Lehet Yildizt kéne ott kipróbálni, ha ragaszkodunk Vlahohoz, ha meg nem, akkor az olasz srácot a Nextből ki kell próbálni csatárposzton (nem tudom megjegyezni a nevét).
Nekem Benzema jut eszembe, nem mint megoldás már, hanem egy olyan típusú csatár, mint ő volt fénykorában. Nem tudnék most nevet mondani, hogy ki felelne meg ennek. Milik részben megoldás lehet, de azért rá nem lehet építeni.
Szóval szerintem kb rendben vagyunk, ezt a csatárproblémát meg majd Gintonik megoldja. Remélem...

Thuglife! 2024.09.30. 08:33:05

@Shaky79:első üzi: ++
Az antifoci kiölésére azt mondanám hogy épp Fagiolin látom hogy lassítja a játékot.de fogalmunk nincs egyébként hogy kitől mit kér a mester.
Az első félidőben történtekhez annyit fűznék hogy igaz hogy nem voltak kulcspasszok amik egy helyzethez kellenek de szemmel látható mennyivel gyorsabban játszunk gyorsabbak a passzok és több a mozgás,mindez az ellenfél térfelén!
Aki teheti inkább külföldi kommentárral nézze főleg a kommentátor által könnyen befolyásolható emberek.többször is mondta milyen lassan játszunk...:O én úgy látom, persze csak szemre, nem tudom erre milyen adatok vannak de gyorsabban is játszunk mint tavaly.

FAF 2024.09.30. 09:49:51

@Rocky80: Az elmúlt három év alatt igazán megszokhatta volna az ötlettelenséget és az iránta érzett düh kezelését. Valakinek 3 év nem volt elég arra, hogy tudjon kezdeni valami a felállt védelmek ellen. Ennek fényében 4 meccs az kevés???

Zsupi44 2024.09.30. 10:16:04

Én csak azt nem értem, hogy ha ezt kapja Motta egy 3-0ás meccs után , mit fog kapni ha véletlenül kikap a csapat. Mert ugye azért törvényszerű , hogy be be fog csúszni pár vereség.
Allegrinek 3 év alatt nem volt 10 olyan meccse , amit visszatudnék idézni. Vagyis majd 150 meccsből nem tudnék 10-et mondani. Nyertünk egy könnyű ágon egy darab olasz kupát , ami után elküldte az egész vezetést a picsába.
A rangadók 70%-át elvesztettük! Történelmi negatív rekorddal estünk ki a BL-ből.
A meccseken átlag 30%-ot volt nálunk labda. És olyan játékosok mentek el mellőle vagy üldözött el, mint Ronaldo, Dybala vagy DiMaria.
Én nem tudom tavaly ilyenkor milyen statokkal álltunk. És én készséggel elhiszem , hogy a szurkolók éhesek a sikerre és a jó játékra. De nem vagytok egy kissé türelmetlenek... ?

gomorra21 2024.09.30. 10:59:15

@Barza: szerintem meg Koopmeiners pontosan abban az üres területben játszott végre, ahol szükség van rá.
Végre valamit mutatott magából, és Vlahovic nem volt annyira elszigetelve a többiektől, mint az elmúlt meccseken. Ha Vlahovicnak nem ragad a lábára a labda, az egy jó irány, hogy rá a lövések vannak szűkítve, és beküldünk valakit játszani helyette, aki védekezési fázisban egy teljes értékű játékos.

Amikor az ellenfél ennyire visszahúzódik, szerintem Koopmeinerstől nem a szervezést érdemes várni, hanem kulcspasszokat, gólpasszokat, gólokat. A másik két középpályásnak meg kellene tudnia oldani a szervezést. Fagioli fejlődik is ebben, Douglas Luiz viszont csalódás eddig. Egy szűk félidőt kapott, de annak a nagy részét is ellazázza, miközben a zsinórban játszó Koopmeiners végig rohangálja a meccset.
(Érdekes, hogy a szűrőknél abszolút a Douglas Luiz-Thuram páros volt a kezdő szintnek belőve, de eddig Loca, Fagio és Kennie egyszerűen jobban játszanak.)

Barza 2024.09.30. 11:52:22

@gomorra21: végül is abban egyetértünk, hogy Vlaho mögé kell még valaki a kapu előterébe és az egyértelmű Kop vagy Yildiz, mert ő középen jobban mozog, mint a szélen. Szerintem Loca - Fagioli - Thuram és esetleg MacK meg tudja oldani mögöttük a középpályát, Luiz engem sem győzött meg eddig.

Rocky80 2024.09.30. 12:37:45

@Shyr Kahn: @Rikoo: én pl szeretem Mottát, de egy több száz milliós mercato után virítani kell. Ez a problémánk, egy felállt védelem elleni játék? Ellenünk mindig ez lesz remélhetőleg, ez nem kéne meglepetés legyen.

@FAF: elmondom még egyszer, mert úgy tűnik ismételni kell, hogy megjegyezzétek és megértsétek:

1. támadó középpályása nem volt,
2. támadó szélsője alig volt vagy csak Chiesa meg Weah,
3. szélső támadó védője csak Cambiaso volt, az is a végén, Sandro már régesrég leépült,
4. középen hátul meg Danilow szerencsétlenkedett, mert ő volt a legalkalmasabb emberileg.

Az egyik alma, a másik meg körte. Ennek ellenére veszélyeztettünk pontrúgásokból, meg kontrából. Nem a 0 rúgott volt a jellemző. Ez meg egy támadásban jelentősen felhúzott csapat, megreparált beton hátvédsorral. Nem ugyanaz.

Rocky80 2024.09.30. 12:46:55

@Zsupi44: kikap?! Fel lesz akasztva! XD

Amúgy én egyet se tudnék visszaidézni mert öreg vagyok, ez nem érv!

Ezt a játékos elüldözést meg hagyjuk, nem tudjuk, milyen mutyik mennek a háttérben, de egy biztos: egy ilyen csapatban az általad említett hármas sem érezné olyan rosszul magát. De kiemelem csak Di Mariát: ugyan kivel kellett volna neki komponálni elöl: Chiesaval vagy Vlahoval?

Türelem kérdése: várunk mi türelmesen a BL győzelemre is 30 éve. Lehet nem akarunk még egy 30-ast... A nyugdíjasok mindig türelmetlenek, meg ők rohannak a legjobban, nem tudtad? :D

Zsupi44 2024.09.30. 12:55:05

@Rocky80:

Nem érvelhetsz egyszer azzal , hogy gyenge egy csapatrész , ráadásul ezt éppen azzal a Sandroval teszed , aki éppen Allegri faszsága miatt ragadt még 1 évig a nyakunkon, majd azt mondod, hogy hagyjuk ki mentek el mert nem ismerjük a hátterét.
Már bocsi de ez milyen érvelés már. Szerinted rekord fizetésért úgy írt alá a Mister , hogy nulla beleszólása volt a keret építésbe?
Tényleg Motta akkora király, hogy neki első évében is ráalakítják a keretet. Nagy zseni ez a Motta az szent.

Azzal sem tudok mit kezdeni, hogy mivel nem tudsz visszaemlékezni mert ugye öreg vagy , ezért nem érv hány normális meccsünk volt az utóbbi 3 évben.
Akkor had kérdezzek már vissza , miért vagy Juve szurkoló.
Ha csak a szórakozás miatt nézed , akkor a City, Bayern , Real meccsei sokkal élvezetesebbek.
Nem lehet úgy vitázni, hogy lesöpröd a számodra nem tetsző érveket...

Rocky80 2024.09.30. 15:16:44

@Zsupi44: Jaj, hagyjuk már!

Sandro: akkor nem azért ragadt meg mert nem volt pénzünk igazolni... Amikor a legnagyobb szükségünk lett volna rá januárban és még a bajnoki címért is versenyben voltunk, akkor kapott egy Djalot, egy Alcarazt meg egy Weaht... Ez azt hiszem mindent elmond pl. a tavalyi évről. Az volt szajkózva neki meg mindenkinek hogy nyomjátok a Next Gent, mert köztudott, hogy nincs pénzünk; erre idén meg elköltünk 300 milliót. Hagyjuk már! Az előtte lévő évekről is tudnék mesélni, ez egy süllyedő hajó volt pontlevonásokkal meg pénz nélkül, de ti nem látjátok a fától az erdőt.

Persze, volt beleszólása a keretépítésbe, csak pénz nem volt rá vagy a januári mercaton szándékosan bojkottálva volt. Ez egy látszat hatalom volt.

Motta téma: nem igaz, hogy nem látjátok a különbséget amúgy! Tudod, úgy kell kiszámolni, hogy összeadod a most érkezett játékosok értékét és akkor azt kapta Motta, utána meg add össze a januári mercaton érkezett játékosok értékét és akkor azt kapta erősítésnek Allegri amikor a legjobban kellett. Előtte meg amikor azt mondta hogy erősíteni kell a csapatot, még ki is rúgták... ---> első időszaka. A másik meg fiatal edzőként kap 300-ért játékosokat. Zseni vagy sem, ezt kapta a csapatnál újonc edzőként, a másik meg a valaha volt legeredményesebb klubedzőnként egy sérült Djalot meg egy azóta már itt sem lévő Alcarazt.

Tudom hogy unalmas, elmondtam már ezerszer, de csak mantrázzátok hogy ugyanazok voltak a feltételek. Dehogy voltak!

Az öregség meg poén volt, sajnálom hogy nem jött át. Az hogy mi a normális, az meg szubjektív.

Ki miért Juve szurkoló: ugye ez csak valami poén amit nem értek? Nyilván a velünk kapcsolatos emlékezetes dolgokért nézem a meccset meg érdekel a sorsunk meg a fejlődésünk. De megosztok egy titkot veled, hátha segít: amikor emléket idézünk a csapatunkkal akkor gólokra, cselekre, eredményekre meg továbbjutásra gondolunk vissza és azt emlegetjük, a mutatott játékot meg a "normális meccseket" sokkal ritkábban. Inkább ezeket a momentumokat őrizd meg az emlékeidben, nem a normális meccsek darabszámát meg hogy 3 év alatt mennyi volt, jobban jársz! ;-)

Nem lesöpörtem, hanem poénnal szétcsaptam, mert nem akartam belekezdeni a múltidézésbe, de sajnos megint rákényszerültem. Tudod, van olyan is, hogy inkább nem kezdesz bele csak legyintesz egyet vagy poénnal elütöd - pedig nekem nem esik nehezemre egy pár karaktert beütögetni ide azt elhiheted. ;-)

Zsupi44 2024.09.30. 15:37:03

@Rocky80:

Légyszi írd már le , hogy jött ki ez a 300 millió? Nem is értem ezeket a számokat. Ez nem foci manager már ne is haragudj.
Az meg , hogy te egy januári mercatót hasonlítasz egy nyárihoz. Végül is a tejet is hasonlíthatod a sörhöz mindkettőt inni szokták.
Szóval momentumokat őrzöl nekem úgy is jó , légyszíves írj 10 emlékezetes momentumot cselt , gólt vagy amit szeretnél az elmúlt 3 évből...
Erre a Sandro-s témára meg nem így emlékszem ,
Nekem az rémlik mindenki azért szidta itt a fórumon mert az akkora már erőteljesen hikomatos brazilt játszatta az utolsó bajnokin, amivel pont elérte azt a Seria A meccsszámot , ami a szerződése automatikus 1 évvel történő hosszabbításához kell , amúgy nem kevés fizetésért.
De ha már nem ugyanazok a feltételek. Allegri ideje alatt mekkora volt a bérkeret , és most mekkora, és ebbe nyugodtan beleveheted Allegri fizetését is. Ha , hogy azzal , hogy ott évente spórolunk 50 milliót bruttóba az már lényegtelen , hisz egyrészt nem mi , hanem a klub fizeti , a másik , hogy az nem téged igazol.
Hagyjuk már ezt a mellébeszélést. Ezen a szinten az eredmények beszélnek a többi duma. Az meg nem volt, ha Allegri meg elégedetlen lett volna a kerettel én lettem volna a legboldogabb ha feláll és lemond, de neki valahogy a pénze fontosabb volt...

Rocky80 2024.09.30. 16:26:39

@Zsupi44: leírtam már, de akkor újra megteszem: add össze Kalulu, Cabal, Thuram, Koopmeiners, Di Gregorio, Nico, Conceicao, Luiz, értékét és megkapod. A transfermarkton néztem meg sebtiben, 253,5 jött ki, nem tudom mennyire mértékadó az oldal. Azt ne nézd, hogy ki mikor lesz kifizetve, az csak pénzügyi manőver, a lényeg, hogy ebben az értékben erősödött a csapat, ezek a játékosok rendelkezésre állnak. De bele ne köss abba hogy a 250 nem 300!

mercato összehasonlítás: oké, valóban nem ugyanaz a kettő, de hogy ugyanaz legyen és helyre igazíts, mondj egy mercatot Allegri második regnálásából amikor 250 milliót költöttünk egy nyáron. ;-) De tudod mit, kapsz még 5-10 évet hozzá, mondj egy mercatot az utóbbi 10-15 évből amikor ugyanennyit költöttünk!

És ugyan kit raktál volna be a harmatos Sandro helyére balbekknek az elmúlt években? Talán a mindkét oldalon használható De Scigliot?

Amúgy meg ne a bérkeretet nézd, amit az inkompetens vezetőink kötöttek a játékosokkal, az eredményekhez nem a bér vezet hanem a keret minősége meg koncepciója, a kémia. Az meg nem volt. Ennek ellenére egy kupagyőzelem beficcent tavaly. ;-)

Az meg hogy ki áll fel vagy ki nem: én meg úgy értelmezem, hogy a Mester nem állt fel mert már juventino lett és segíteni akart nekünk. A fizetését meg az inkompetens vezetőink határozták meg és adták neki. De mondj légyszi példának pár edzőt aki hasonlóan szép summáért dolgozik és magától feláll, mert elégedetlen valamivel! Ja, várj, nem tudsz... ;-)

Juvino 2024.09.30. 17:23:12

@Zsupi44: Na, te is beletenyereltel...ugysem lehet igazad! Ugy csuri-csavarja, tekeri-forgatja, raadasul az altalad is emlitett minden olyan ervet lesoporve az asztalrol, ami az ő velemenyevel nem megegyezo. Pedig Sandrot bizony Allegri miatt neztuk itt meg egy evet, amit akkor en is mondtam, h ezt is irjuk a mesterunk szamlajara a bl kieses es a magas bere melle. Es akkor a 300milliot, a teli es nyari merkatot, meg a tobbit hagyjuk is.

steven.h 2024.09.30. 17:45:04

@Rocky80: Én most a legnagyobb jóindulattal mondom, hogy ezt a transfermarktos összehasonlítgatást felesleges erőltetned. Egyrészt amiatt, mert nem feltétlen azt kell nézned, hogy Giuntolitól kiket kapott, mert alapból az ember a Napolis b@szkódás miatt későn jött csak a klubhoz és már akkor lehetett tudni, hogy ő alapvetően nem Allegriben gondolkodik. Nyilván az, hogy most hogy fúrta meg vagy hogy nem dolgozott együtt a Juventus egyik legsikeresebb edzőjével az más kérdés, mert ha egyébként segíteni akarta volna őt akkor azért a tavalyi évből is ki tudott volna valami alakulni, függetlenül attól, hogy Allegri meg se közelíti régi önmagát, én tőle vártam volna egy megújulást a visszatérése után, hogy ez miért nem történt meg nem tudhatjuk, de pl az Conte akitől egyáltalán nem vártam most semmit a Napolinál azon kívül hogy a fanatizmusa majd BL helyre viszi őket ehhez képest 4 forduló után rájött, hogy nem lesz jó a 3 védős rendszere és átállt, ét működik. Én ezt vártam volna Allegritől.

Ha már mindenáron össze akarod hasonlítani, akkor az a mérvadó, hogy azzal a Mercatoval hasonlítod akik őt szerették volna visszahozni, mert mondjuk az jobb összehasonlítási alap, ha azt mondjuk hogy első évében őt akarták és próbálták őt segíteni ahogy tudták, most meg Giuntoli Mottát akarta és őt segítette úgy ahogy tudta.

Az hogy melyik vezetőség volt nehezebb helyzetben az szubjektív.

Első év (nyári+téli mercato):
Bremer - 45 millió EUR
Locatelli - 35 millió EUR
Zakaria - 15 millió (nem a transzfer díja, hanem az értéke transfermarkton akkoriban)
Kean - 35 millió EUR (elég hihetetlen de ez volt a market valueja 2021-ben)
Vlahovic - 70 millió EUR (2021 december)

200 millió EUR, ezért mondom hogy ez felesleges összehasonlítgatás, mert ez semmit nem ér, ha ebből az 5-ből 2 vált be kb.

Rocky80 2024.09.30. 18:40:15

Jól van srácok, itt csak nektek van igazatok mindenben.

gomorra21 2024.09.30. 19:00:47

@Rocky80: ne hisztizz, papi, inkább vedd elő a toszkán humorérzékedet..

Rocky80 2024.09.30. 19:01:59

@gomorra21: nem hiszti, belefáradás. Sok lúd disznót győz, órákat meg nem fogok itt ülni és magyarázni amikor süket fülekre találok. Beszélgessetek egymás között, mindenkinek ugyanaz lesz a véleménye, jó az!

Zsupi44 2024.09.30. 19:33:27

@Rocky80:

Valójában mindenki meghallgatta az érveidet , csak valahogy fordítva ez vagy nem sikerült, vagy nem akartad meghallani.
Már a profilképed is sokatmondó, hozzátéve, hogy önmagában nem ördögtől való egy a Juventus történelmét megtestesítő edző képét kint hagyni. De , amikor az érveidet jókora túlzások közepette tálalod(300 millió , és mindezt nem a tényleges vásárlási ár , hanem a transzfermark alapján véded meg) , miközben a másik oldalról pont a lényeg nem jön át úgy valóban nehéz vitázni.
De megkövetlek, komolyan érdekel , mondjál nekem légyszi emlékezetes pillanatokat az elmúlt 3 évből.
Még én is tudok , pl. a kupagyőzelem, de nagyon csikorgatni kell a fogaim ha tízet össze szeretnék hozni.
Szerintem amúgy Allegrit senki sem akarná már itt a fórumon emlegetni, de akkor amikor egy siker után (0-3) is Motta-t szidják páran, akkor felmerül a kérdés, hol volt ez a kritikus hangnem a Mister-rel szemben...

gomorra21 2024.09.30. 20:34:23

@Rocky80: nem vagyunk mi ludak, te sem vagy disznó! Zebrák vagyunk;)

gomorra21 2024.09.30. 20:34:59

@Zsupi44: "Szerintem amúgy Allegrit senki sem akarná már itt a fórumon emlegetni, de akkor amikor egy siker után (0-3) is Motta-t szidják páran, akkor felmerül a kérdés, hol volt ez a kritikus hangnem a Mister-rel szemben..."
Ebben nincsen sok logika. Ha Mottát szidják, védd meg Mottát, nem kell feleslegesen Allegrit emlegetni (ha egyébként sem akarod). Motta bőven végzi olyan jól a munkáját, hogy nem kell méricskélni az előző edzővel.

Zsupi44 2024.09.30. 20:42:38

@gomorra21:

Ez a játék még részben Allegri hagyatéka, olyan szempontból biztosan , hogy egyszerűen még túl kevés idő telt el , hogy ennyi új érkezővel gyorsan fejlődjön a csapat játéka.
Én nem gondolom azt , hogy Allegri hagyatéka minden elemében rossz és nem kellene semmit átvenni.
Miért is? Allegri egy a Juventus történelmét meghatározó edző , ezt senki sem akarja tőle elvenni, és pl a stabil védekezés nála úgy általában megvolt. Motta is alapjaiban erre épít. A támadásépítésben van jelentős különbség a filozófiájukban.
Az , hogy Motta-é jobb vagy rosszabb egyikünk sem tudja azt majd meglátjuk. És valójában a kritikának is van helye bőven.
De a céltalan fikázást nehéz lenyelni, főleg mikor egy olyan érv mögé bújva tálaljuk (szar játék) , ami az elmúlt 3 évben állandó volt.
Nekem Vlahovic esztelen fikázása is ezért nem tetszik...

venember83 2024.09.30. 21:04:09

@Rocky80: "mindenkinek ugyanaz lesz a véleménye"

Szerinted én hány ember véleményét változtattam meg? Pedig olykor még a pénzügyi realitásokat tükröző cikkeket is közlök, ha úgy adódik, méghozzá nem Cassano vagy Balotelli vagy éppen Adani féle marháktól, szóval nem csak a komment mezőben ténykedtem. Ettől függetlenül ilyen szempontból a belefektetett energia teljességgel hiábavaló, ha mások véleményének a megváltoztatása a cél. Ez van. Mondanám, hogy ne kommentelj, ha úgy jobb neked, de azt sem akarhatom, hogy egyre kevesebb hozzászólás legyen. Nem tudom a megoldást erre sem.

Rikoo 2024.09.30. 21:10:24

@steven.h: Igen, csak itt alapvetően De Ligt és Cristiano Ronaldo pótlása volt a cél, most pedig teljesen más az egész projekt, de én ebbe nem is szeretnék belefolyni.
Egyébként Bremer szerintem a 2020-as évek legjobb igazolása eddig.

Rocky80 2024.09.30. 22:00:31

Mostantól tiétek a pálya srácok.

Arrivederci. :-)

steven.h 2024.10.01. 07:02:21

@Rikoo: persze, de ettől függetlenül felesleges szerintem ilyen transfermarktos ki mennyiért kapott játékost utcába belemenni, mert szerintem értelmetlen.

venember83 2024.10.01. 20:17:29

@Rocky80: @Shaky79: méltatlan ez, srácok. Semmi értelme ennek.

Shaky79 2024.10.01. 20:42:09

@venember83: Nem én személyeskedtem, nem én voltam alpári, ezt légyszi ne nekem! Köszi

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása