Terítéken Vlahović szerződéshosszabbítása

vlahovic_dusan_golorom_verona.jpgA Tuttosport és a La Gazzetta dello Sport szerint a piac lezárulta után a Juventus újra tárgyalásokba kezd Dušan Vlahović szerződéshosszabbítása érdekében, a csatár a projekt középpontjában található, így teljesen más a helyzet, mint Federico Chiesa esetében.

Az elmúlt hónapokban már voltak kezdeti értekezések, hogy a klub megpróbálja több évre elosztani Vlahovic fizetését, mivel ez kívül esik a jelenlegi paramétereken. Nem sikerült megállapodásra jutni, de kölcsönös a vágy a közös folytatásra, és hogy megegyezés szülessen. Most, hogy a piac lezárult, a felek a hónap vége és október eleje között újra találkoznak, hogy még most ősszel, 2028-ig szóló megállapodást találjanak. A Juventus nem akarja megvárni, hogy a csatár szerződésének utolsó évébe lépjen, mivel nem akarja megismételni a Federico Chiesánál felmerült helyzetet, ám nagy különbség, hogy ellentétben a Liverpoolba távozott szélsővel, a center központi elemet testesít meg Thiago Motta projektjében.

A Calcio e Finanza megerősíti, hogy a csatár és a klub közötti találkozót az Öreg Hölgy nyári forradalma után hamarosan bepótolják, és részletekbe menően megbeszélik a csatár szerződésének a kérdését. Sok minden változott a Juventusnál az elmúlt hónapokban, de a szerb csatár pozíciója nem. Röviden, technikai szinten a megbecsülés kölcsönös és a bizalom is teljes. A pénzügyi kompromisszumot a következő hónapokban kell majd megtalálni, de a kezdet biztatónak tűnik.

Mindezt annak ellenére, hogy Dušan Vlahović fizetése (amely nettó 12 millió euróra emelkedik) olyan luxusnak számít, amely már nem elérhető a klub politikája szerint, mivel a klub fenntarthatóbb megállapodást keres. A Juventus több forrás szerint is nem tud ugyanannyi pénzért hosszabbítást ajánlani Dušan Vlahovićnak. Az új ajánlat elkerülhetetlenül alacsonyabb lesz a fix fizetést illetően, de a felek tárgyalni kívánnak a bónuszok kapcsán, illetve néhány változó tétel is belekerülhet a szerződésbe, így olyan megállapodást találhatnak a felek, amely mindenkit kielégít.

A pénzügyekkel foglalkozó lap cikke arról spekulál, hogy egy 10 millió körüli lehetséges találkozási pontot határozhatnak meg a felek bónuszokkal, 2027-ig vagy 2028-ig történő hosszabbítással. Dušan Vlahovićnak le kellene mondani a bérének egy részéről, legalábbis a fix összeg tekintetében, de a bónuszok révén megtarthatná a kétszámjegyű fizetését. Egy olyan garancia, ami máshol nem magától értetődő, amit a legutóbbi átigazolási időszakban a piac bebizonyította.

Az új Juventus számára ez még mindig nem elhanyagolható erőfeszítés lenne, de amellett, hogy a fizetés egy kisebb részét megspórolná, a jelenleg 19 millió euró körüli összegre rúgó amortizációt is további egy-két évre oszlathantá el.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5818484605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Del Pybala 2024.09.04. 13:56:40

Remelem lesz valami palimadar csapat aki megveszi Vlahot mi meg szerzodtetjuk Jonathan Davidet

SuperTrezi 2024.09.04. 14:07:34

Ja, hát 12 milla, az rengeteg. Kb. a duplája, mint amennyit kapnia kéne. Nem is ajánlanék neki 6 millánál többet. Ha nem tetszik, mehet Isten hírével. Bónuszt kaphat pár millát, de ahhoz lőjön be bennünket a BL-döntőbe.

Alex8610 2024.09.04. 14:33:07

Én még várnék Vlaho-val kapcsolatban.Meglátjuk idén mit mutat főleg a tavaszra leszek kiváncsi mennyire érik össze a keret,de ha idén sem lesz nála áttörés akkor lépni kell nyáron valamit.

GabeTR 2024.09.04. 15:07:10

Logikus lépés lenne a klubtól jövő nyáron az értékesítés, mert még a 10 milliós fizetés is rengeteg a jelenlegi pénzügyi helyzetben. Arról nem is beszélve, hogy mekkora bérfeszültséget okozhat egy közepesen/rosszul teljesítő játékos, mikor a 2. legjobban fizetett csapattag pont a felét kapja.
Drukkoljunk Vlahovic kiemelkedő szezonjáért és az aranycipőért, aztán fájó szívvel búcsúzzunk el tőle nagyon sok pénzért.
Csak ne a Galatában álljon össze a Vlahovic-Osimhen kettős jövőre :D

NewJuve1986 2024.09.04. 15:39:12

@GabeTR:

"Galatában álljon össze a Vlahovic-Osimhen kettős jövőre :D"

Én inkább cserélném őket!! ;)

venember83 2024.09.04. 16:33:16

@SuperTrezi: értékesíteni kellene őt, nem elengedni. De ilyen mutatókkal nem kell senkinek sok-sok pénzért. Maximum kevésért.

Shyr Kahn 2024.09.04. 17:32:32

@NewJuve1986: Osimhen 10-es listajan nincs ott a Juve, szoval Ot felejtsuk is el. Korabban nagyra ertekeltem volna az erkezeset, de sajnos emberileg egyre kevesbe erzem kompatibilisnek. Olyan Rabiot fele zsoldos O. Egyebkent - talan pontosan ezert - irgalmatlanul nagy fizuigenye is van.

babo0410 2024.09.04. 18:03:03

@Del Pybala: Aztán majd Davidet szidnád. Vlaho egy kiváló csatár. Majd ha jobb kiszolgálása lesz, több gólt lő. Én nagyon kedvelem.

Del Pybala 2024.09.04. 18:44:14

@babo0410: Nem, David nem analfabeta semmirekello.

kidelpiero 2024.09.04. 20:20:41

Jaaj nee, inkabb nyeljuk le egyszer a bekat, es szabaduljunk tole. Ez a hosszabitgatas csak a konyvekben mutat jol, ettol meg horribilis, indokolatlan osszegeket kapna evente, raadasul igy meg tobb ideig...

Zsupi44 2024.09.04. 20:56:53

@kidelpiero:

De olvastad , hogy Motta számol vele...

MarcoT 2024.09.04. 22:15:07

Állítólag Depayt kerülgetjük, mint szabadügynök.

Rikoo 2024.09.04. 22:22:43

@MarcoT: Ezt ki állítja? Nem látom ezt sehol.

kidelpiero 2024.09.04. 22:36:40

@Zsupi44: egyelore, aztan kivancsi leszek meddig tart a turelem...

Zsupi44 2024.09.04. 23:04:50

@kidelpiero:

De ugye Motta-ban bízol...

kidelpiero 2024.09.05. 01:02:31

@Zsupi44: Igen bizom, viszont ha tenyleg igy gondolja (el tudom kepzelni, hogy kluberdekbol nyilatkozza ezt), sztem hibat kovet el.

Zsupi44 2024.09.05. 05:42:14

@kidelpiero:

Szerintem nem kell feltéteteleznünk, hogy szerintünk mire gondolhat a költő. 2 dolgot tudunk.
Az egyik, hogy Motta számít rá.
A másik, hogy 3 meccsen is kezdő volt és kettőt végigjátszott.
Nekünk meg a főételt nem készítés közben kell értékelnünk, hanem miután elkészült.
Igen azt már tudjuk, hogy jópár a nem szeretitek a szerbet. De ha leírjátok még kétezerszer, hogy mekkora egy mocskos szár darab, attól még itt fog maradni idén...

kidelpiero 2024.09.05. 06:35:03

@Zsupi44: figyu mar, de akkor egy forumon megis mirol beszelgessunk, ha az aktualis helyzetet szerinted nem erdemes kiertekelni, velemenyezni? ?

Vlahoviccal szemben kicsit olyan a kapcsolatom mintha bipolaris lennek. Szidom ot hosszu meccseken keresztul, majd jon egy jo meccse, amin jol jatszik, golokat lo, ilyenkor uvoltom a nevet a tv elott. Lelkifurkam tamad, amiert annyit szidom, majd jon a kovi meccs, amikor megint olyan mint egy bordasfal... Oreg vagyok en mar ehhez a lelki hullamvasuthoz, mindenkinek egyszerubb lenne ha eladnank ?

Zsupi44 2024.09.05. 07:23:23

@kidelpiero:

Valójában bármiről.
Azzal sincsen baj, ha leírod nagyon nem vagy elégedett Vlahoviccal , és szerinted hosszú távon a csapat jobban járna ha megszabadulnánk tőle. Ezek releváns valid gondolatok.
De ez az állandó mocskolás , és minősítés már fájdalmas picit. És ez ugyan így igaz volt Allegri eszetlen fikázására is.
Ha valaki én örülök , hogy elment tőlünk és rengeteg negatív kritikám van vele szemben, egy egy rossz meccs után akár erősebb hangnemben is kijött belőlem. Elment kész , új lapokra helyezzük a dolgot és egyelőre a csapat jól néz ki és Vlahovic sem tűnik annyira rossznak mint itt páran beállítjátok. 3 meccs az elsőn nem volt szerencséje de nem játszott rosszul.
A 2. meccsen lőtt két gólt csak ne kelljen már megmagyarázni .
a harmadik tényleg gyengére sikerült, de ezen a meccsen majd mindenki gyengébb volt a vártnál.
Értem én, hogy sokat keres csak azt nem , hogy nektek ez miért fáj. Nem mi gazdálkodjuk ki a bérét. És ha a klub azt mondja jó és Vlaho belemegy a fizuja csökkentésébe akkor mi a probléma? Mutassunk már egy embert , aki szájhúzás nélkül elfogadja , hogy mostantól kevesebbért fog dolgozni. Ha tényleg elfogadja, akkor nem lehetne adni még egy lehetőséget neki?

kidelpiero 2024.09.05. 08:33:52

@Zsupi44: (koszi h te irtad le az Allegris reszt, mert az tenyleg ugyanilyen volt, csak sokkal durvabban. Igazabol azert is gondoltam, ha en evekig olvastam h kulonbozo modon mocskoljak a forumon az aktualis edzot, akkor itt csak nem lesz problema senkinek, ha ugyanez tortenik az egyik jatekosunkkal, de szerencsere Allegri a mult, ot mar tenyleg nem kell megemliteni a cikkek alatt)

Vlahovic tema: nem hiszek a szerencseben. Ezek a "hibak" mindig vagy technikai/lelki/fizikai hianyossagokbol adodnak. A sracnak sztem mindharombol akad. Igazabol az uj eselyt eppen most kapja. De nyilvan ilyen "belepo utan" jelenleg minuszbol indul. Ez van, bizonyitson, ne harom meccsenkent lojjon golt, aztan majd csendesulnek es vegul abbamaradnak a kritikak.

Barza 2024.09.05. 13:26:30

Azért aki kicsit is focizott versenyszerűen, akár csak megyében is az tudja, hogy huszon x évesen már nem tanul meg a játékos labdát kezelni, -vezetni és cselezni, azaz a technikai hiányosságok már felnőttként nem pótolhatóak.

bulldeo 2024.09.05. 14:07:19

@Barza: Chiellini 30 fölött tanult meg passzolni.

Juvino 2024.09.05. 23:57:51

@bulldeo: Max az ot meterre levo tarsahoz. Soha nem porgette a fejen a labdat

Zsupi44 2024.09.06. 08:54:58

@Juvino:

Mégis a történelem egyik legjobb hátvédje lett. de mondok két csatárt is, Pipo Inzaghi , vagy Ruud van Nistelrooy egyik sem volt labdazsonglőr és mekkora csatárok voltak...

Del Pybala 2024.09.06. 13:23:40

@Zsupi44: Se Pipponak se Nistelrooynak nem kellett 15 helyzet 1 golhoz...egyesek itt komolyan Pipohoz, Nistelrooyhoz es Kane hez hasonlitgatjak Vlahot eszem megall :D:D:D

Zsupi44 2024.09.06. 13:46:41

@Del Pybala:

Értem én, hogy szeretsz túlozni csak nem túl elegáns.
Egyrészt nem kell 15 helyzet egy gólhoz.
Másrészt nem hasonlítottam én őt senkihez. Ha normálisan végigolvasnád, akkor az említett úra a tachniaki adottságokkal révén kerültek megemlítésre.

De esküszöm úgy kívánom, hogy nyerjünk bajnokságot és minél tovább meneteljünk A BL-Ben Vlaho góljaival, hogy utána tudjad szopkodni majd verbálisan....

Del Pybala 2024.09.06. 13:48:57

@Zsupi44: en is kivanom h nyerjunk es minel tovabb meneteljunk a bl ben de ketlem h vele ez menni fog

bulldeo 2024.09.06. 13:50:23

@Del Pybala: én jó fél évet adok neki Mottával, annyi türelem jár.
Az biztos, hogy a tavalyi csapatban Allegri irányítása alatt Pippo meg van Nisterooy is felsült volna.

Zsupi44 2024.09.06. 13:59:40

@Del Pybala:

Meglátjuk, nem állítom, hogy vele sikerül, de annyira nem rossz mint amennyire bevan állítva...

sleepy8 2024.09.06. 15:28:26

@bulldeo: Apró érdekesség, Vlaho tavaly 17 nagy helyzetet puskazott el csak a bajnokságban, amivel első helyen végzett ezen a listán. (www.kickest.it/en/serie-a/stats/players/big-chance-missed/2023-2024)

bulldeo 2024.09.06. 15:44:27

@sleepy8: nem nyitja meg a linket.

Vlahovic elég kétdimenziós csatár, de ha azt ki tudod használni, amiben jó akkor lehetne belőle gyilkológép.
Tavaly pont olyan focit játszottunk, amiben a hiányosságai domináltak. A statjai is ezt tükrözik.

sleepy8 2024.09.06. 16:07:29

@bulldeo: a zárójel a ludas, a végéről ki kell törölni és megnyitja. (vamaiert a link részeként értelmezi)

Szerintem semmi köze az aktuális taktikához annak, hogy egy csatárt a helyzeteit milyen százalékban használja ki. Illetve melyik a két dimenziója, mert az egyik ami hangoztatva van itt elég sűrűn, hogy ő egy tipik befejező. Nos, a statisztikái nem ezt mutatják, inkább azt hogy annyi helyzet kell neki egy gólhoz mint Moratanak.

bulldeo 2024.09.06. 16:29:25

@sleepy8: Vlahovicnak előre kell kapnia a labdát. Ha maga mögé kapja, akkor bajban van. Ha két védő van rajta, akkor is bajban van. Nem ragad a lábához a labda, de jól el tudja találni. Ha a szélsők széthúzzák/lekötik a védelem egy részét, akkor veszélyes tud lenni.
Szerintem Motta okosan ki fogja találni a támadást, és úgy ahogy Vlaho szereti.

Del Pybala 2024.09.06. 17:45:20

@bulldeo: szoval nem tud helyzeteket kihasznalni, nem tud helyzeteket kialakitani masoknak, nem tud labdat atvenni, nem tud labdat vezetni..akkor mit is tud o? van egy jo bal laba amivel neha jol eltalalja a labdat es jol fejel

sleepy8 2024.09.06. 18:17:56

@bulldeo: Az 80 milláért, meg évi 10+ millás fizetésért jó csomag végülis. Amúgy lehet más meccseket nézünk, de még azt a jó bal lábát se tudja használni az esetek nagy részében, mert ha maga elé kapja a labdat, akkor is rossz döntéseket hoz. Példaul hiaba jó a lövésed, ha amikor egyből lőni kéne le akarod kezelni, ami ráadásul elég sokszor nem sikerül szegénynek. (Lásd inter elleni bohozat, hogy csak egy szitut említsek)

bulldeo 2024.09.06. 18:34:57

@sleepy8: nem mondtam, hogy ár/érték arányban ő egy jó csomag. Csak azt, hogy a tavalyi játékfelfogás nem feküdt neki, viszont abban Pippo meg van Nisterooy is besült volna.

Rocky80 2024.09.06. 18:56:09

@sleepy8: csak ha egy bizonyos szögben kapja a bal lába elé, akkor van egy aránylag jó esélye hogy jól eltalálja és talán gól. Motta feladata az, hogy ezt a bizonyos szöget gyakoroltatja az összes beadni képes játékosunkkal.

:D

bulldeo 2024.09.06. 19:14:42

@Rocky80: köszi! Pontosan erre gondoltam.

Juvino 2024.09.06. 23:59:59

@Zsupi44: Igy van! Chiellonak a technika skillje nem volt eros, de szerencsere nem csak az kell a focihoz, plane egy vedohoz!:) Nekem volt egy olyan csapattarsam, aki korabban iskolatarsam is volt. A suliban ő volt a kapufa, de vegul iszonyat munkaval vedo lett(hiaba tanacsoltak el tobb helyrol is), es akar egy edzesen is a bort lenyuzta rolam. A mai napig is, ha meg kell neveznem, h ki ellen volt a legrosszabb jatszani, ő a top haromban van!

Barza 2024.09.07. 08:05:09

@Rocky80: végre másnak is feltűnt, hogy csak egy irányba áll a lába

Ethan Hunt 2024.09.08. 16:13:35

Megint érik egy Chiesa-féle csúnya elválás, attól félek...

Eleve maga lenne a csoda, ha hosszabbítana és belemenne egy 2 milliós (vagy még több) fizetéscsökkentésbe, de azzal még mindig éppen a dupláját keresné mindenki máshoz képest a csapatban (ha Pogbával már nem számolunk).

Garantálni semmit sem lehet, de több mint valószínű, hogy rajta leszünk Jonathan David szerződtetésén nyáron és nyilvánvalóan más csatárokat is figyelünk, akik jobban megfelelnek a jelenlegi pénzügyi lehetőségeinknek...

Ha nem sikerül hosszabbítani vele és nem lesz kiugróan jó szezonja, jövő ilyenkor 19 millió lesz könyvelési értéke, nem fognak túl sokkal fölé ajánlani az érdeklődők sem...

venember83 2024.09.08. 17:16:44

@Ethan Hunt: Berna és Chiesa után Vlaho következik. Ez a természetes.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása