A két magabiztos, 3:0-ás győzelmet követően egy nehezebbnek ígérkező mérkőzés követkkezik Thiago Motta csapata számára, a Juventus az AS Roma csapatát fogadja Torinóban.
A Daniele De Rossi irányította fővárosi csapat nem kezdte túl acélosan az új szezont, a nyitó fordulóban gól nélküli döntetlennel tértek haza a Cagliari otthonából, majd hazai pályán szenvedtek vereséget a Empoli együttesétől.
A Juventus keretéből sérülés miatt hiányozni fog Arkadiusz Milik, Khéphren Thuram, Timothy Weah és Vasilije Adžić is, azonban a frissen igazolt Teun Koopmeiners, Nico González és Francisco Conceição bevetésre készen várják a találkozót.
A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az ARENA 4 közvetíti majd élőben.
A Juventus 21 fős kerete a következő:
Kapusok: Perin, Pinsoglio, Di Gregorio.
Védők: Bremer, Gatti, Danilo, Kalulu, Cambiaso, Cabal, Savona, Rouhi.
Középpályások: Locatelli, Koopmeiners, McKennie, Fagioli, Douglas Luiz.
Csatárok: Conceição, Vlahović, Yıldız, González, Mbangula.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
delpi0823 2024.09.01. 21:46:39
Rikoo 2024.09.01. 21:46:53
Akkor érdemes ezzel foglalkozni, amikor a magas minőséget képviselő játékosok is beépülnek és rendszeresen játszanak.
nortu30 2024.09.01. 21:47:43
ggbuffon 2024.09.01. 21:48:09
Emiatt sem ertettem a mult heti Motta mennybe menesztest. Ennek a csapatnak kell minimum 1 de inkabb 2 ev, es nagyon nincs kesz, mert pl. nincs jobbhatvedunk, nincs ballabas belso vedonk, nincs Vlahovic moge masik center alternativank, de sztem tovabbra sincs rendes registank se. Addig meg jonni fognak még pofonok bőségesen.
Az uj igazolasok kozul is tvszeru h minimum 1 v 2 simán besül.
danimester1 2024.09.01. 21:49:49
Rikoo 2024.09.01. 21:50:47
TARAZOL 2024.09.01. 21:51:57
ggbuffon 2024.09.01. 21:52:01
De Mottanal par polccal egyelore meg feljebb van.
Ethan Hunt 2024.09.01. 21:52:02
Ezért nem lehet rájuk alapozni egy szezont gyengébb ellenfelek ellen mutatott jó játék miatt, hanem kellenek a klasszisok, akiket pihentetve majd a Mbangulák is megkaphatják a maguk játékperceit...
Gyerünk Teun, gyerünk Francisco! Döntsétek el a meccset!
ggbuffon 2024.09.01. 21:56:06
ggbuffon 2024.09.01. 21:57:43
TARAZOL 2024.09.01. 22:00:17
MeGmOnDtaM 2024.09.01. 22:00:43
FJuve 2024.09.01. 22:01:07
Mottától is jött egy "Calma" és a kézmozudlatok? :D
Rikster91 2024.09.01. 22:02:46
Rivendell 2024.09.01. 22:05:48
ggbuffon 2024.09.01. 22:07:25
Juventina7 2024.09.01. 22:13:59
steven.h 2024.09.01. 22:14:23
Rivendell 2024.09.01. 22:15:56
nortu30 2024.09.01. 22:23:02
Rivendell 2024.09.01. 22:23:04
Vialli96 2024.09.01. 22:23:15
Forza Juve!
Ethan Hunt 2024.09.01. 22:27:07
Már sokszor a Roma térfelén vissza tudjuk szerezni a labdákat. Koopmeiners labdáin egyértelműen látszik az, amire vártunk, csak még pontatlanok a passzok. Conceicao is jól szállt be.
Mark Szabo 2024.09.01. 22:28:34
ggbuffon 2024.09.01. 22:30:14
De megy mint a mergezett eger.
ggbuffon 2024.09.01. 22:32:46
steven.h 2024.09.01. 22:34:27
Attilio79 2024.09.01. 22:36:22
A Roma másod hegedüs, de mégsincsen gólunk.
Conceicao játéka nagyon tetszik.
Zsupi44 2024.09.01. 22:36:27
Zsupi44 2024.09.01. 22:38:58
Rivendell 2024.09.01. 22:39:43
Remélem gyors megtanulja Motta,talán nem.kene 70perc.l elonyt adni az ellenfelnek,mikor focizni is képesek ülnek a padon
ggbuffon 2024.09.01. 22:39:46
Zsupi44 2024.09.01. 22:41:04
BigChris 2024.09.01. 22:41:54
Mark Szabo 2024.09.01. 22:42:09
Zsupi44 2024.09.01. 22:42:15
west30 2024.09.01. 22:42:16
Del Pybala 2024.09.01. 22:42:43
babo0410 2024.09.01. 22:43:07
Ethan Hunt 2024.09.01. 22:43:25
Ha ez a csapat játszott volna az elejétől, amivel befejeztük, talán ma megint 3 ponttal gazdagodtunk volna 1 helyett...
Az viszont pozitívum, hogy úgy hoztuk le ezt a meccset is 0 kapott góllal, hogy nem kellett érte 80 percnyi antifutballt produkálnunk hozzá, mint Allegri alatt...
danimester1 2024.09.01. 22:43:25
ggbuffon 2024.09.01. 22:43:40
Szval en olyan sok tanulsagot nem latok.
Yildiz egyebkent ma borzalmasan gyenge volt.
Attilio79 2024.09.01. 22:44:53
Jó lesz ez, türelem!
gomorra21 2024.09.01. 22:45:11
Szerintem sok lett az újonc a végére, megborult kicsit az egyensúly.
babo0410 2024.09.01. 22:45:12
Belaera 2024.09.01. 22:45:27
Mit gondoltál,hogy mindenki egyből mélyvízbe?
Jó lesz ez én nem aggódok;-)
gomorra21 2024.09.01. 22:46:17
Mark Szabo 2024.09.01. 22:46:34
Belaera 2024.09.01. 22:47:13
Zsupi44 2024.09.01. 22:47:50
Látszott a Felálláson is Motta-nak jó az iksz, remélem sokat gyakorolnak a szünet alatt és Thuram felépült én Faggioli továbbra is kevésnek érzem...
RunnerLaca 2024.09.01. 22:49:27
Rivendell 2024.09.01. 22:49:53
Na mind1,majd az újak hoznak valamit idővel
BigP86 2024.09.01. 22:50:01
Juventina7 2024.09.01. 22:50:13
Nemrég még vmelyik szezonban olyannyira rosszul kezdtünk, hogy teljesen a tabella alján voltunk fordulókon keresztül (arra emlékszem, hogy a mobilos applikáción el kellett fogadnom a cookiekat ahhoz, hogy egyáltalán lássam a Juvét a tabellán :DD), új csapattal, új edzővel szerintem nem rossz kezdés.
Fino alla fine!
Rikoo 2024.09.01. 22:50:18
Ami tény, hogy az első 3 meccsen egyedül a Juventus nem kapott gólt és igazából Di Gregorionak nagyon védenie sem kellett.
De igazából ezt várhattuk Mottatól.
Pogboom 2024.09.01. 22:50:33
gomorra21 2024.09.01. 22:52:19
Már csak azt kéne valahogy kitalálni, hogy mi a legjobb összeállítás.
Leram7 2024.09.01. 22:53:05
A 2. félidőben voltak jó dolgok.
Douglas Luiz, Koop, Concencao is tudott lendíteni a csapaton. Tetszett, hogy Motta belenyúlt félidőben a csapatba, kellett is változtatni.
Annyira sok labda pattant el, nem jött össze a gól és a roma is defenzív volt.
Én azt mondom, hogy 7 pont, 6 rúgott, 0 kapott gól, ezzel mindenkinek jól kell laknia most. Szép teljesítmény.
Verjük meg a kiscsapatokat magabiztosan, a nagyobbak ellen egyenlőre jó a döntetlen. Ha az empoli ellen nyerünk és a napolival x-elünk, én elégedett leszek. Aztán később már feljebb kell rakni a célokat.
JuveMI 2024.09.01. 22:54:56
Edzői részről... bőven van taktikai elképzelés (rengeteg újítás, fondorlat)... remek belenyúlás a meccsbe (bátorsággal ötvözve)... modern, progresszív filozófia! Rengeteget kell még dolgozni rajta (hónapokról van szó, nem évekről)... de ez az alap, számomra a '90-es évek második felének Juventus stílusát és mentalitását hozza vissza!
Játékosok részéről... tapintható a megfelelő hozzáállás, a hit az edző filozófiájában! Nagyon pozitív érzésem van a jövővel kapcsolatban... véleményem szerint egy nagy Juventus alapkőletételének vagyunk szemtanúi!
u.i.: Koopmeiners mentalitása lenyűgöz... olyan ez a faszi, mint aki egész életében ide vágyott!
Nagyon bizakodó vagyok... az általam régóta várt, jó útra léptünk!
ggbuffon 2024.09.01. 22:55:27
Vlahovic: en nem tudom mit gorcsoltok a szerben ennyit. Ő egy befejező típusú center, aki ha a mogotte jatszok nem jatszanak jol es nem bontjak meg a vedelmet, nem er tul sokat. Ma nem volt jó meccse (a szezonban eloszor), de mentsegere legyen mondva h senkinek sem.
A masik oldalon az ukran spanyol golkiraly is szenved meccsek ota.
Mark Szabo 2024.09.01. 22:56:27
babo0410 2024.09.01. 22:57:40
Csak azt az egyet nem értem, hogy az első nem jól sikerült meccs után miért kell azonnal temetni az egészet? Már minden sz.r, minden rossz.
Csak egy baj volt, kicsit bátrabban kéne a letámadásokat, akkor több helyzetet tudnánk kialakítani.
Juventina7 2024.09.01. 22:58:15
Rikster91 2024.09.01. 23:00:28
ggbuffon 2024.09.01. 23:04:10
En pl bizok a holland banyaszban, de a mai produkcioja kb arra volt jo h hozzaszokjon a mezhez. De h mit lenditett a csapatjatekon arra nem tudok rájönni.
ggbuffon 2024.09.01. 23:05:34
ggbuffon 2024.09.01. 23:06:53
Ethan Hunt 2024.09.01. 23:11:43
Valóban, de az teljesen biztos, hogy abban nem Mbangula és Cambiaso a két kezdő winger!
Rikoo 2024.09.01. 23:13:50
Na jelenleg pont ez a győztes mentalitás a legnagyobb különbség az Inter és a Juventus között. Valahogy ezt kellene újra visszanyerni.
NagyonJuve 2024.09.01. 23:14:14
JuveMI 2024.09.01. 23:35:50
A "holland bányászról" csak annyit mondanék... tapintható volt, hogy ver szíve a Zebra-mez alatt!!!! Két napja van itt... mi a f@szt vártál tőle??
Nekem ez a játék nagyon tetszett, mert egyértelműen látom az edző keze munkáját... három hónap után ennél több nekem nem kell!
Attilio79 2024.09.01. 23:41:31
D. Luiz már elvert 3 méteres körben 3 rómait, akik még most, lefújás után is keresik a labdát. Conceicao gyorsaságát még stopperrel sem lehet mérni. :)
Jó lesz ez, Allegri 3 év után nem tudott ennyi fejlődést, összjátékot, szellemiséget felmutatni. ;)
ggbuffon 2024.09.01. 23:48:32
Hogy Koopmeinersbe milyen vér csörög meg beájulni tőle egy olyan félóra utan ahol kevés jó megmozdulása volt. Felreertettel, nem vartam en tole semmit igy kapasbol, de a hulyeseget se szeretem, mikor szimpla erzelmi indittatasbol maskent itelunk meg valakit. Ma nem tudott sokat lenditeni, reszemrol ennyi, pont.
Cambiaso: én egy fegyelmetlen flegma sracot latok egyelore, egyebkent tavaly is jobbszelen jatszott tobbnyire..
Bremer jatszatasa abban a poziban engem nyugtalanit. Az meg plane h nincs kb kozephatvedunk ha kidolnek. Bremer tavaly is vegig god modeba tolta, az azert mar most latszik, h nem erzi magat tul komfortosan h a gyengebbik laba felé kell játszania.
Letámadás : ok, bar egyelore szervezetlen.
Bator passzok: pontosan melyikre gondolsz? Bátor passzokat én max Douglas Luiztol láttam.
Ma Motta ugyanugy az Xre volt berendezkedve mint az agyonkopkodkodott Allegri. Es valljuk be a mai jatekunk nem is volt sokkal kulonb.
JuveMI 2024.09.02. 00:00:20
Cambiaso upgrade módban játszotta a Guardiola által szült inverted fullback (értsd középpályára behúzódó szélső-védő) pozíciót.
Bremer simán eljátszotta a szintén Guardiola újítás, támadólag fellépő középső védőt... akinek helyére Locatelli lépett vissza.
Én elsősorban nem D.Luiz bohóc cseleire gondoltam, hanem a középpályásokra fellőtt labdákra, amikből előre indultuk... és nem hátra passzoltunk (sok volt belőle).
Megértem, hogy olasz földön nehéz elengedni az Allegri-Conte fémjelezte, 15 évvel ezelőtti
dinoszaurusz 352-t... de jobb, ha felkészülsz... ezzel a stílussal éppen Európába tartunk!
Juventina7 2024.09.02. 00:13:58
Rikoo 2024.09.02. 02:55:41
Egy nagyon fontos tényezőt kihagytál, ez pedig a mentalitás.
A taktika önmagában semmit nem ér, ha nincs megfelelő mentalitása a csapatnak.
Guardiola is kitalálhatott volna bármit, de nem ért volna célt, ha nincs benne ez a mérhetetlenül nagy győzelmi vágy és szinte gyermeki szeretet a győzelmek iránt. Érdemes figyelni akár csak edzés vagy öltözői felvételeket, ő egy megszállott győztes...
Pont ez különbözteti meg őt a legtöbb edzőtől és ezért szeretik a legtöbben Contet vagy akár Allegrit a mai napig.
Egy kis kiegészítés, hogy mi az elvárható ennél a klubnál. Evra előszeretettel beszél a Juventusnál megélt időszakáról.
"Evra : Differences between Juventus and Manchester United ? I'll be honest, nine years at United was like a holiday compared to Juventus! The intensity of the work, those training sessions, was something I'd never experienced before in my life. We had to run 4km a day. Zidane (in his years) said he saw players throwing up on the pitch during training. I saw that too and they still had to finish their runs. After the Champions League games, even then, we had intense gym sessions. After the games in Manchester the players had a buffet, but in Italy they would bring me a big portion and the other players a smaller portion. So I took Pogba and took him into the kitchen and we saw that the photos of each player were colour coded to give them different portions. Every two weeks we had blood tests, they wanted to know what you were eating and they would even go to your house to tell your wife or the chef what to cook. You would get fined if you disobeyed. For me it was fantastic but we couldn’t find the right balance.”
NagyonJuve 2024.09.02. 05:13:13
Attilio79 2024.09.02. 07:00:14
Ennyire lazán játszó Juventust régen láttam, nem volt görcsös és nem kellett órákat várni egy oldal fordításra. Elöl kell hozzátenni és megleszünk, sajnos nem biztos, hogy Vlaho lesz erre a legalkalmasabb hosszútávon. Benne érzem a legnagyobb görcsösséget sajnos, pedig a kvalitásai pont idomulnának Motta rendszeréhez.
Pavel1988 2024.09.02. 07:51:13
Annyit azért leírok, hogy Bremer egy állat és hajlok rá, hogy Ő a Juventus legjobb játékosa. Calafiorival bajnok védelmet alkothattak volna.
SuperTrezi 2024.09.02. 08:17:29
Most csodás válogatott szünet jön? Nem tudom, hogy vagytok vele, de én utálom ezeket. Annyira felduzzasztották a válogatott kötelességeket, hogy nem tudnak a klubok 8-10 meccset (sokszor ötöt se) lejátszani zsinórban, mert már megint jön egy kéthetes válogatott szünet. Félelmetesen felszabdalták vele a klubidényt. Az UEFA-s maffiózók tényleg legszívesebben naponta játszatnák a csapatokat, csak hogy minél több zsozsóhoz jussanak.
kidelpiero 2024.09.02. 08:37:24
Sztem Yildiz ebben a poziban nem tud annyira kibontakozni, mint az elso ket meccsen. A kis portugal gyerek jateka viszont nagyon tetszett. Orultem h Douglas Luiz is kezd kibontakozni.
Ez tovabbra is egy jo szezon kezdet. Bizom az edzoben es a csapatban
DegerFaCan 2024.09.02. 09:41:24
Barza 2024.09.02. 10:20:41
Mivel nagyon rövid a nyári szünet, és a mercato végére lesznek kb teljesek a csapatok, így minden csapat összeszokatlansággal és sok más egyébbel küszködik. Mi legalább két sima győzelemmel átvészeltük az elejét, míg a riválisok komolyan botladoztak. Kb kell 8-10 forduló mire stabilizálódnak a csapatok, és egyenlőre mi jól állunk. Majd október tájékán már lehet látni az erőviszonyokat.
Szerintem van jó edzőnk, jó elképzelésekkel, elég korrekt, nagyjából egységes keretünk és ami a legfontosabb látható mit akarunk játszani, ami ha működik (Verona) eléggé jól is néz ki.
Szóval calma, calma lesz ez még sokkal jobb és természetesen lesz rossz is (reméljük ebből lesz kevesebb). De van egy nagyon komoly jövőképünk.
Amúgy szerintem Vlaho egy hatalmas fék a (tudom megoszlanak a vélemények), de én ott érzem a leggyengébb pontot. Nem tud labdát vezetni, cselezni, passzolni. Csak bal belsővel tud rúgni vagy passzolni. Nos ha szemben áll a kapuval, pontosan ezért rúgja mellé mindig vagy éppen eltöri a labdát. Az összjátékban pont ezen tulajdonságai miatt nulla a teljesítménye és minden támadás elakad rajta, mert vagy nem tud passzolni, vagy belebotlik a labdába labdavezetés közben vagy megpróbál cselezni. Ezek a technikai hiányosságok ma már megengedhetetlenek a mai fociban, még úgy is hogy vitathatatlanul jól érkezik a kapu elé, de a mi játékunk sosem lesz olyan, hogy tömkelegével jönnek szélről a labdák a kapu elé. Jó lenne 15-20 gólt rúgatni vele valahogy, aztán jó drágán eladni a Pl-be.
Kár a válogatott szünetért mert most alig várom a meccseket.
Az utolsó 100 komment: