A Juventus letett Sancho megszerzéséről

sancho_jadon_mu.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint megakadtak az egyeztetések Jadon Sancho ügyében, s a jelenlegi állás és feltételek szerint az üzlet nem fog megvalósulni mert a Juventus túlzottan magasnak ítélte a Manchester United igényeit.

A torinóiaknak nem áll szándékában több, mint a felét állni a játékos 10 millió eurós bérezésének, s csak egyszerű kölcsönben, kötelező érvényű vételi opció nélkül bólintottak volna rá a feltételekre.

Fabrizio Romano is arról számol be, hogy a jelenlegi állás szerint az üzlet nem fog megvalósulni, s változásra csak abban az esetben van esély, ha az elkövetkező 24 órában a klub eladást üt nyélbe vagy a Manchester United enged az elképzeléseiből. 

A Chelsea mindeközben folytatja a tárgyalásokat, alapvetően játékoscsere formájában gondolkodva, s Sancho nyitott arra is, hogy a londoni kékeknél folytassa pályafutását.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7718478613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2024.08.30. 12:50:03

Hála a jó égnek! Szép is lett volna, ha idehozzák több, mint 10m-es fizetést adva neki, miközben Vlahovicot, McKenniet meg rávették, hogy menjenek bele fizetés csökkentésbe, Chiésa, meg páran azért kellett távozzanak, mert sokat keresnek.
Teljesen logikátlan lett volna. Jó, hogy nem jött.

RunnerLaca 2024.08.30. 12:53:39

Teljesen jó így, kompakt ez a csapat (remélem van még tartalék védő a NextGenben, ott lehet minimál para). RoboKoop, Francisco és Nico az első edzésükön: www.youtube.com/watch?v=S1MDeBaGcFo

Juventino86 2024.08.30. 13:02:14

Ahogy korábban is írtam, hála Istennek! :D :D A széleken szerintem megvagyunk. Mbangula mindkét meccsen jól játszott. Amíg ilyen formában van, kapjon minél több lehetőséget! Ráadásul ő nem kerül pénzbe se.

Mark Szabo 2024.08.30. 13:13:04

@RunnerLaca: Mckennie-nek milyen jó kedve lett hogy maradhatott. Örülök a versenynek a középpályán.

juventino74 2024.08.30. 13:13:32

Sancho fizetési igénye nekünk nem fér bele. Ehhez sajnos az edző fenomén túlzottan sok kárt okozott a csapatunknak. Talán ha ez az anyagi károkozás nem történt volna meg, akkor Sacho fizetési igénnyel rendelkező játékos is beleférne.

Juventina7 2024.08.30. 13:24:04

Remélem elég ütős lesz a csapat, illetve ha kell, a Next Gen-es társaságból is tud jönni erősítés.
Sancho fizetése túlzó lett volna…

Más. Boldog születésnapot a korábbi vice presidentünknek, Nedvednek:
x.com/107nic/status/1829450079129805103?s=46&t=ZZNocEicdUJ-DIuJpmYWjg

bulldeo 2024.08.30. 13:36:55

@Mark Szabo: érdekes, nálad Sancho már szerdán hivatalos volt XD

juve2121 2024.08.30. 13:37:18

@juventino74:
Szerintem te beteg vagy!
Allegri vírust kaptál!!!
Vigyázz, mert felfalja az elmédet!

Mark Szabo 2024.08.30. 13:39:37

@bulldeo: Igen, pont ez a vicc. -2 Forrás

RunnerLaca 2024.08.30. 13:50:31

@Mark Szabo: Igen, vicces a csávó, egy bohóc mindig kell a csapatba:)

Mark Szabo 2024.08.30. 13:52:20

@RunnerLaca: Nem tudlak követni. Sancho miért bohóc?

bulldeo 2024.08.30. 13:54:02

@juve2121: ahogy Móriczkának mindenről a p*na jut az eszébe, úgy egyeseknek Allegri.
Én Móriczkát még mindig jobban meg tudom érteni..

Mark Szabo 2024.08.30. 13:55:10

Jó lenne már ezt az Allegri témát is hátra hagyni.

RunnerLaca 2024.08.30. 13:56:55

@Mark Szabo: Nem Sanchora értettem, hanem Wesre. Minden videóban poénkodik valamit, kis vidám arc.

Mark Szabo 2024.08.30. 13:58:28

@RunnerLaca: Ja igen, bocsánat. Én örülök neki hogy maradt. A csapatban is kell a jó hangulat.

steven.h 2024.08.30. 13:58:54

Én nem annyira bánom ezt mist, lehet nagy segítség lett volna, de a jelenlegi hype-ban itt van nekünk Mbangula, mellette Yildiz, Francisco és Nico. Vésztartaléknak meg Weah és szükség esetén Cambiaso. Alapból is a védelmet érzem vékonynak meg Savona esetleges berobbanásával is.

Leram7 2024.08.30. 14:12:04

Sancho egy totálisan rossz üzlet lenne. Vannak ígéretek a next genben, Mbangula, Adzic, és igazoltunk már bőven idén. Valamint Sancho fizetése óriási, nincs esély a végleges megvételére.

Azért kell izgulni, hogy Kostic, Arthur, esetleg Djalo is pénzért menjen el vagy legalább a fizetésüktől szabaduljunk.

Elvileg minden a brightonon múlik, mert O'Riley sérülése miatt nem engednék el Gilmourt a napoliba és itt jön a képbe B tervnek Arthur. Én még titkon reménykedek benne, hogy Arthur kap egy Saudi ajánlatot és pénzzé tesszük.

@babo0410: Vlaho csökkentett a fizetésén? Szerintem ilyen nem volt és McK is csak hosszabbított és nem keres kevesebbet.

juventino74 2024.08.30. 14:14:34

@juve2121: nagyon vigyázz el ne kapd!

juventino74 2024.08.30. 14:18:58

@juve2121: bizonyára neked is gondot okozna, hogy most a játékosaink zömét áron felül tudnánk értékesíteni igaz? Akkor esetleg nagyobb volumenű tervek is beleférnének és nem a fillérbaszás menne!

Del Pybala 2024.08.30. 14:20:22

@babo0410: Vlaho a 6. legjobban fizettett jatekos europaban szoval nem vettek ra semmire

west30 2024.08.30. 14:34:01

@Del Pybala: Attol hogy ezt minden cikk ala leirod,ugye tudod hogy meg nem lesz igaz? :)

Mark Szabo 2024.08.30. 14:53:13

@west30: www.givemesport.com/highest-paid-footballers-in-europes-top-leagues/

Wow. Én is kíváncsi lettem, hát nem tévedett sokat. 8. lenne Vlaho??

Del Pybala 2024.08.30. 14:58:01

@Mark Szabo: ja lehet elneztem...meg ugye Mbappe szerzodese meg eleg friss

Mark Szabo 2024.08.30. 14:58:54

@Del Pybala: Ahogy írtam is nem tévedtél sokat. Én ezen most meglepődtem.

Shyr Kahn 2024.08.30. 15:32:44

Tok jo, hogy nem jon... orulok, hogy vege a vasarlasoknak. Pontosan ennyi volt tokeletes es Sancho totalisan unszimpi jatekoskent jobb, hogy nem erkezett. A szeleken siman megvagyunk.

@steven.h: Sztem Weah nem vesztartalek es a mutatott jateka alapjan meg is tudom erteni, hogy miert nem.

juventino74 2024.08.30. 15:41:25

@Shyr Kahn: nekem eddig Weah játéka tetszett, remélem, hogy nem kell csalódnunk benne! Motta kihozhatja belőle a maximumot és remélem igazi hasznos csapatjátékos lesz belőle hosszútávon.

NagyonJuve 2024.08.30. 15:50:42

Giacomo faticanti az új játékos a lecceböl érkezett. Aminek mond valamit a neve az írja le hogy mi a véleménye.

Leram7 2024.08.30. 15:53:23

Szomorú hírek: Gilmournak foglalva van a Napolinál orvosi :(
Így nem lesz szükségük a B tervre, vagyis Arthurra.

Kb már Arthurt csak az arabokhoz tudjuk lerakni vagy valami extra rossz feltétellel kiscsapathoz.

Kit akar a chelsea? Osihmen és Sancho is tárgyal velük. Ennek lehet az lesz a vége, hogy Sancho hoppon marad és a MU megpuhul nekünk.

juventino74 2024.08.30. 16:03:38

@Leram7: megmondom őszintén én Arthurt már rég nem láttam focizni. Teljes mértékben elképzelhetetlen, hogy hasznára válhatna a csapatnak? Esetleg a sok meccsre gondolva cserének vagy esetleges sérülések alkalmával?

Leram7 2024.08.30. 16:12:16

@juventino74: Lehet, hogy kezdeni lehetne vele valamit, de azt gondolom Arthurtól megszabadulni már elvi kérdés.

Luiz, Koop, Adzic, Fagioli, McK, Loca, Thuram, esetlegesen Cambiaso és még a nextgenben is lehet használható kp. Így nagyon felesleges Arthur. Illetve a fizetése borzasztó sok.

Rikoo 2024.08.30. 16:14:12

@steven.h: Én is a védelmet, de télen lehet még igazolni.

Rikoo 2024.08.30. 16:16:18

@Mark Szabo: Ősszel csökkentik a fizetését és meghosszabbítják 2-3 évvel a szerződését, amire elvileg már áldását adta, csak a mercato miatt még nem került erre sor.
Mbangula fizetését pedig emelik majd és ő is hosszabbít.

Rikoo 2024.08.30. 16:17:09

@Shyr Kahn: Nincs igazán posztja jelenleg. 3. opció lehet Nico González és Chico Conceicao mögött vagy talán megint jobbhátvéd?

juventino74 2024.08.30. 16:21:45

@Leram7: mondjuk a kp tényleg telítettnek látszik. Mennyi jelenleg a fizetése?

babo0410 2024.08.30. 16:23:41

@Leram7: Fogja csökkenteni Vlaho. Ősszel tárgyalnak majd. Most Giuntoli nem ér rá. ?

Leram7 2024.08.30. 16:48:06

@juventino74: pontosan nem tudom 5M körül van. De nem tudom, hogy netto vagy brutto.

@babo0410: Ez egy jó hír, kiderül majd ebből Vlaho jelleme is. Ha belemegy, az szép dolog lesz.

Shyr Kahn 2024.08.30. 17:01:58

@Rikoo: Nico es Conceicao csupan most csatlakozott. En nem vennek merget ra, hogy az edzeseken egybol meggyozik Motta-t. Mig Weah mar kapott dicseretet rendesen. Papirforma ide, vagy oda jelenleg Weah sztem elottuk all. Aztan persze a serules hosszatol fuggoen ez valtozhat.

SuperTrezi 2024.08.30. 17:04:29

Nincs is rá nagy szükségünk. Bambula nagyon jól mutatkozott be, föl kell futtatni, aztán vagy megragad itt, vagy ha mégis eladnánk, már jövő nyáron kaphatunk érte 40-50-60 millát.

Rikoo 2024.08.30. 17:15:34

@Shyr Kahn: Mi alapján állna előttük?
Legerősebb idényében lőtt 3 gólt Weah, Nicolás González csak az elmúlt 2 szezonban 30 gólt szerzett és közel 40 millió euróért érkezik.
Chico-t pedig láthattuk az EB-n, az egyik legizgalmasabb tehetség jelenleg. Az előző szezonban a 2. legtöbb sikeres cselt mutatta be világviszonylatban. 10 millió euró csak az egy éves kölcsöne.

Esetleg más poszton lehetne játszatni Weah-t.

Shyr Kahn 2024.08.30. 18:05:55

@Rikoo: "Mi alapján állna előttük?" Az edzesek minosege alapjan. Ahogyan lathattuk, Motta az alapjan teszi az embereket a kezdobe, hogy mit lat toluk az edzeseken. Weah volt mar dicserve es szerzett mar golt, adott be jo labdakat.

Az amit irtal: papirforma. Ahogyan emlitettem a szelekcio tortenhet mashogyan. Pl. Douglas Luiz a kezdoben kellene, hogy legyen a papirforma alapjan, megis Loca-t lattuk a kezdoben eddig. Meg akkor sem kerult a kedobe, amikor Thuram leserult es Fagioli volt ott inkabb. Mivel magyarazzuk ezt? Szimplan azzal, hogy Douglas Luiz kevesbe mutatja azt az edzeseken, amit Motta latni szeretne.

Conceicao es Nico eseten is fenn all a lehetosege, hogy kevesbe illeszkednek az edzes alapjan a kepbe, mint mondjuk Weah.

sleepy8 2024.08.30. 18:19:53

Kár érte. A pali így kívülről olyasmi mint Hazard volt, a meccseken kívül az egész labdarúgást telibe sz*rja úgy ahogy van. De ha nem basztatod, hanem elfogadod hogy ő nem fog neked megszakadni edzésen, meg hajnalig nyomja a ps-t, akkor másnap esélyes hogy elödönti a meccset. Ez az a szintű extra klasszis, akivel nagyrészt inkább mentalisan kell foglalkozni, mert annyi a lényeg hogy jól érezze magát a pályán es és azon kívül is.

NewJuve1986 2024.08.30. 19:01:44

Ez az!! ;)
Ez nálam egy jó hír, én MBangula, Yildiz párti vagyok! Örülök, hogy nem vesznek el a játékidejükből!
Szerintem megoldják!
Egyébként sem szeretem az 1 szezonos játékosokat!
Sosem fogjuk kifizetni a teljes fizuját, így felesleges egy szezonra!

Rikoo 2024.08.30. 19:03:28

@Shyr Kahn: Már értem mire célzol, de a két említette játékos plafonja fényévekkel magasabb van.

@NewJuve1986: Mármint ki 1 szezonos?

NewJuve1986 2024.08.30. 19:27:52

@Rikoo: Sancho lenne 1 szezonos megoldás nálunk!
Idén állnák a fizetése egy részét, de meglepődnék ha jövőre kifizetnénk neki az egészet!
Valószínű hogy, csak 1 szezonra érkezne!
Így értettem!

Ethan Hunt 2024.08.30. 20:34:08

Én örülök, hogy nem érkezik, mert nem kedvelem a kiszámíthatatlan játékosokat, amellett, hogy a fizetése messze a Juventus lehetőségein túl van és az egész kényszerből erőltetett bérkarcsúsítás is totál szembe lett volna köpve a szerződtetésével...

Most éppen épülőben van egy jó csapatszellem a Juventusnál, nem szabad, hogy ezt bárki aláássa, éppen elég oda a link McKennie is...

Viszont egy Wenderson Galenónak nagyon örültem volna, akinek remek statjai voltak tavalyról és be tudná játszani az egész bal oldalt, akár a bal bekk posztot is, ahol mostanában a Porto szerepelteti és ahol ennek ellenére minden meccsen gól szerzett, de nyilván nem volt pénzünk a közvetlen átigazolására, a kölcsönbe meg a Porto nem ment bele...

Szerintem kicsit rizikós pusztán Mbangulával és Yildizzel nekivágni a bal oldalon, de ugyanezt el lehetne mondani a csatár posztról is...
Na de Giuntoli meg Motta tudja, mit csinál remélhetőleg...

Csak Csucsu 2024.08.30. 21:02:51

@sleepy8: Ebben most teljesen igazat tudok adni. Számomra is ő jelentette volna az igazi minőséget a 3 szélső közül...nem biztos hogy kapzsi csak manchesterben szoktak adogatni mindenkinek okvetlen túlárazott szerződéseket. Jobban örültem volna ha most 3 kölcsön de jövőre csak a két legjobbat véglegesítjük akár 5 m bukta árán. Viszont ilyen teljesítmény után mint amit Mbangula hoz ez mindenkinek jó...Giuntoli nagyobb bérkerettel gazdálkodhat jövőre és megadjuk a nextgenes tehetségnek az esélyt akire rossz szavunk nem lehet két meccs után sőt...

Juventina7 2024.08.30. 21:41:43

Egy kis off téma: A Juve azonnal kikövette Chiesát, és viszont (bár nem tudom melyik volt előbb), szóval itt tényleg van valami komolyabb konfliktus közte és a klub között. Példának okáért egy már hetekkel ezelőtt lejárt szerződésű Alex Sandrot még mindig követ a klub, Chiesáról meg épp csak a minap tették ki a búcsúvideót.
Dybalával sem úgy alakult ahogy a játékos vagy a szurkolók nagy része szerette volna, de a mai napig kölcsönösen követik egymást a közösségi médiában.

Rikoo 2024.08.30. 21:51:06

@Juventina7: Ez az Instagram posztja után történt rögtön, amibe beleírta ezt a fizetéses dolgot.
Mondjuk ilyen posztot sem nagyon látni játékostól...

MarcoT 2024.08.30. 21:55:45

Djalo megbukott Rómában az orvosi vizsgálaton, Kostics maradni akar és bizonyítani Mottának, Sancho helyett Louis Semedo jön a Benficatól.

Rikoo 2024.08.30. 21:59:13

@MarcoT: Utóbbi a Sunderlandtől és a Next Gen-be. Ez viszont azt is jelentheti, hogy Lorenzo Anghelé a hétvégi bemutatkozása után akár maradhat is az első keret tagja és ő lesz a 3. csatár Vlahovic és Milik mellett.

Juventina7 2024.08.30. 22:01:20

@Rikoo: Igen, nem tudom egyeztetett-e erről előtte bárkivel is Chiesa, vagy indulatból kiírta magából, de nyilvánosan így nekimenni az előző kenyéradójának, az elég rendhagyó és hát nem túl intelligens megoldás.

kidelpiero 2024.08.30. 23:15:52

@sleepy8: igen, o az a szerencses tipus aki szuletett "zseni". Az ilyen jatekosok miatt eri meg leulni tv-t nezni. De nyilvan egy ilyen brutal mercato utan nem panaszkodhatunk.

Ethan Hunt 2024.08.30. 23:54:19

@Juventina7: Miről van szó? Mit írt Chiesa az Instán?

venember83 2024.08.31. 07:07:53

@Ethan Hunt: hogy a Juve nem ajánlott neki szerződést, így szó sem volt béremelésről. Vagy csökkentésről.

steven.h 2024.08.31. 08:44:59

@Rikoo: igen, de én még egy Djalo feltámadásban is bízok.

@Shyr Kahn: én 1 hónapot adok maximum utána el is fogja ezt az előnyét veszíteni, szimplán mert jobb jàtékosnak tartom a másik kettőt. Másfelől a válogatottban Concecaio játszott a bal oldalon is, lehet nálunk is fog ott is játszani.

@Ethan Hunt: bal oldalra ott lesz Conceciao is, válogatottban is játszott ott, de én most Mbangula lázban vagyok, úgyhogy nagyon szurkolok a kis belgának hogy robbanjon, Yildiz mellett persze. Meg Savona is, rég lelkesedtem ennyire mext gen játékosokért

Ethan Hunt 2024.08.31. 10:29:57

@venember83: Igen, de azt megírtátok ti is. Én azt hittem Juventina7 valami új dolgot látott...

Én speciel nem vagyok járatos Instán, de ha ez a hivatalos oldala, itt a Juventus a 'Kapcsolódó fiókok' között van:
www.instagram.com/fedexchiesa/

Juventina7 2024.08.31. 11:39:38

@Ethan Hunt: Annyi, amit kirakott Chiesa, de ez a megnyilvánulás szerintem nem volt túl professzionális, mintha szándékosan szítani akarta volna a feszültséget a szurkolók és a klub között. Ezt a klub láthatóan nem is tolerálta. És nekem sem volt szimpatikus ez a besározás (a rehabilitációja alatti 5-6 millió gondolom azért jó volt), búcsúnál azért ez nem túl elegáns egy profi sportolótól.
Mindegy is, elment (ugyanannyiért, mint Kean :D), most már az itt maradókra kell fókuszálni és előretekinteni.

TARAZOL 2024.08.31. 12:17:23

Szeritnem sem akkroa tragédia hogy nem jött Sancho, az már annál inkább hogy rajtunk maradt a Kostic, Arthur, Djalo trio. ARthurnak amúgy meddig van szerzpdése?

Mark Szabo 2024.08.31. 14:17:44

@Juventina7: Vagy tisztázni. Így is lehet nézni.

PGeri 2024.08.31. 16:10:54

@TARAZOL: amugy ha Kostic bizonyitani akar hatha Motta alatt lesz belole focista ?‍♂️

Barza 2024.08.31. 18:38:10

@PGeri: ezzel csak az a baj, hogy buta mint a tök. Amúgy semmi bajom vele, mert küzd, hajt meg teszi a dolgát, de Motta futballjában ennél sokkal több kell. Azt hiszem Mottánál pont az a nagyon szimpatikus, hogy némi szabadsággal bír minden játékos,de ezt okosan kell kitölteni és ehhez Kostic kevés.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása