Motta: „Csapaszinten nagyon jól játszottunk”

motta_thiago_meccsen_stadionban_mosolyog.jpgThiago Motta magabiztos győzelemmel mutatkozott be Torinóban, így nem meglepő módon jókedvűen nyilatkozott, s a meccset követően az első kérdések egyike volt, hogy miért döntött a mindössze 20 éves Samuel Mbangula kezdőcsapatba nevezése mellett.

„Jó érzéseim voltak Mbangulával kapcsolatban, mindenkitől nagy dolgokat várok, nem csak tőle. Azért játszott ma, mert megérdemli a sok munkájáért. Örülök neki, és az egész csapatot tekintve nagyon jól játszottunk.” - mondta Thiago Motta a DAZN megkeresésére.

A várakozás szerint a Juventus 4-1-4-1-es felállással kellett volna kezdje a meccset, de a mester inkább a 4-2-3-1 mellett döntött, két hátravont középpályással Khéphren Thuram és Manuel Locatelli személyében.

„Alázatra mindig szükség van. Dušan Vlahović nagy alázatról tett tanúbizonyságot, hogy hátrafelé követte és segítette a középpályáját, a védők jól kommunikáltak. A Como fantasztikus Serie B-s kampányt futott, és nagy lelkesedéssel érkezett, mi pedig a ránk mindig jellemző tisztelettel álltunk velük szemben. Amikor védekezni kellett, akkor megtettük, a labdával pedig sok minőségi játékosunk volt, akik okos döntéseket hoztak.

Dušan Vlahović nagyszerű meccset játszott, labdával és labda nélkül is. Ő számunkra fontos játékos. Kenan Yıldız egy olyan Como ellen játszott, ahol olyan helyzetek adódtak, amiket ki kellett volna használnunk. Kenan Yıldıznek megvannak a tulajdonságai ahhoz, hogy ezt a szerepet játssza, és ez teret hagyott Samunak, hogy szélen maradjon és labdával szolgálja ki a csatárokat.

Kenan Yıldız ma jól játszott adott poszton, megvannak a tulajdonságai ahhoz, hogy más posztokon is játsszon, ez attól függ, hogy ő hogyan teljesít, és attól, hogy milyen csapat ellen játszunk.”

Timothy Weah a gólszerzés előtt erősen sántított, így csak egy félidőt maradt a pályán, ám felmerült a kérdés, hogy a játékos tudta, hol kell lennie a gólszerzéshez, vagy edzői utasításra lépett fel?

„Ez a játékos nagyszerű ösztöne volt. Nem volt jó állapotban, szinte besétált a tizenhatosra, de megérezte, hogy ez a megfelelő pozíció. Holnap kivizsgáljuk, és reméljük, hogy nincs semmi komoly baj.

Érkezik Pierre Kalulu? Nekünk fel kell töltődni a mai meccs után, aztán koncentrálhatunk Hellas Veronára. Nekünk nincs befolyásunk az átigazolási piacra, edzőre vagy játékosokra. A klub azon dolgozik, hogy versenyképes keretet hozzon létre, nekünk viszont teljes mértékben a következő mecccsre kell koncentrálnunk. A Verona nehéz ellenfél, ez már az első mérkőzésen is bebizonyosodott.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1318469805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SuperTrezi 2024.08.20. 07:38:46

Persze hazai pályán egy újonc ellen, de remek játék és szép győzelem. Ez nem az a "labda szemmel követése állandó kínlódással nyakonöntve" volt, amit az elmúlt években pályára raktunk.
Más: Vladek egyvonalas gólját ismét visszataszító, felháborító módon vették el. Erre nincs más magyarázat, mint hogy a FIG*Ci ott folytatja, ahol abba se hagyta.

DelPiero2 2024.08.20. 08:13:25

@SuperTrezi: nem láttam végig a meccet, "Vladek egyvonalas gólját " ez mi volt pontosan?

Gaben Smith 2024.08.20. 08:31:46

Ennyi szamit egy jo edzo es egy jo sportigazgato ,valamint egy jo iranyba mutato klub strategia.
Ilyen tudatos ,de kozben szorakoztato , modern alazatos jatekot mar nagyon regen lattam.
Motta zsenialis ,hogy ennyi ido alatt leoktatta a keretnek mit szeretne latni a palyan ,foleg annak tudataban ,hogy egy izzadtsagszagu vedekezo csapatbol kellett kihoznia.
A juventus ujra az elen all az innovacio teren mint az uj stadion/conte era kezdeten.

alexGicamo 2024.08.20. 09:10:22

Nagyon tetszett , amit tegnap látam a meccsen . A játék képe, a mozgások . Kétkedve szemléltem a kezdőt, aztán Motta választása beigazolódott .
Húzott egyet a fiatal sráccal ( már megint egy olyan játékos, akinek se kimondani, se leírni nem tudom a nevét ) és tessék !
Sajnáltam Vlahót ! Nem az ő estéje volt !
Erre a meccsre csillagos ötös jár a Misternek . :-)
Szép volt, fiúk !
Csak így tovább !
FORZA JUVE PER SEMPRE !

SuperTrezi 2024.08.20. 09:54:01

Be is kell szépen rakni a fiatalokat, nem pedig csak 27 évesen. Bambula is rúg még pár gólt, aztán vagy megtartjuk, vagy már jövő nyáron is 40 milláért fogjuk tudni eladni. Ez az út, amivel vissza tudunk térni a csúcsra, nem hogy idejön valaki, aztán Allegri fél évig cidrizve küldi pályára, mondván, szoknia kell még a csodálatos taktikáját. Szerintem nála Yildiz is csak csere lett volna idén, mint tavaly, pedig ilyen játékosnak a kezdőben helye.

Ethan Hunt 2024.08.20. 11:42:08

Fabregas a DAZN-nak: "Amikor Yildizt látod játszani, az nem taktika, hanem egyéni kvalitás."

alexGicamo 2024.08.20. 11:53:10

@Ethan Hunt: Na, igen ! És ez még csak az első meccs volt !
Majd ha eltelik egy kis idő, kialakul a végleges kezdő, összeszoknak a játékosok ... ;-)

sleepy8 2024.08.20. 12:06:01

Remek meccs volt ez így kezdésnek. Tökéletes ellenfél lett ez a Como így elsőre, elég gyáván játszottak. Amik feltűntek;

- Bangula nagyon ígéretes volt a szélen
- Végre van egy labdabiztos, kreatívabb ütköző kpnk (Thuram)
- Yildiz se mozgott rosszul (Ez a posztja, remélem marad is itt)
- Vlahonak továbbra is 10 helyzet kell egy érvényes gólhoz
- Weah a gólja ellenére se tűnik okosabbnak mint tavaly
- A védekezés és Digre semmilyen szinten nem voltak próbára téve, de Cabal illetve Bremer még így sem mindig voltak a helyzet magaslatán
- Kell egy védő, aki jó lábbal, mert Bremer kevés hozzá, a macskáról meg ne is beszéljünk.
- Továbbra sem értem hogy miért nem igazolunk ballábas CB-t
- Cambiaso lehet érdemes lenne elől használni, 4 védősben amúgy se jó védő

Párszor már látszottak Motta elképzelései is, tetszett ahogy együtt él a játékkal, nyilván kell ezen még dolgozni, illetve az ellenfél sem volt a legnívósabb, de kezdésnek bőven jó ez. Jön még két ugyanilyen kötelező.

Mark Szabo 2024.08.20. 13:32:40

Nem hittem volna hogy 1 meccs után látom a különbséget, Motta kezét a csapaton. Végre ismet lehet majd meccset nézni!

Mark Szabo 2024.08.20. 13:34:30

@sleepy8: Egyetértek. Annyit tennék meg hozzá hogy Cabal játéka nekem nagyon tetszett. Rendre feljött a támadással és megcsinálta a cselt is többször 1v1

Del Pybala 2024.08.20. 13:42:59

Thuram es Weah is leserult. Min 1 het piheno.

Mark Szabo 2024.08.20. 13:50:51

@Del Pybala: Most olvastam én is. Hihetetlen

Ethan Hunt 2024.08.20. 14:12:22

@sleepy8: Weah sérülésével lehet, hogy eljön Cambiaso ideje RW poszton...

Ha a Veronára gondolsz, mint az egyik kötelező, ami jön, hát szerintem nem az. Mármint nyilván győzni kell(ene), de ettől a Comótól fényévekkel szervezettebbnek és jobban játszó csapatnak tűnt a Napoli ellen. Conte azt mondta, hogy az 1.félidőben csak egy csapat volt a pályán, amit ha úgy értett, hogy némi mezőnyfölényük volt, akkor igaza van, de két komolyabbnak nevezhető helyzetük volt semmi több, aztán a 2.félidő elejétől meg egyszerűen állva maradtak... Akartak ők támadni hátrányban is, csak az egész olyan vérszegény volt. Kérdés, hogy a Napoli hibája volt-e ez vagy a Verona ennyit engedett...

gomorra21 2024.08.20. 14:29:39

@Ethan Hunt: ezzel mintha a saját vereségét próbálná kisebbíteni..
Szerintem viszont az egy edzői húzás, ha egy igazán fontos játékoshoz tudod igazítani a csapat játékát, és nem herdálod el a legnagyszerűbb skilljeit. Motta remek feladattal látta el Yildizt, ez a szabad szerepkör nagyon jól állt a töröknek. Dybalának is szerintem a legjobb éve volt, amikor Allegri 4-2-3-1ben egy nagyon hasonló játékszervező szerepet adott neki. A taktika része volt Dybala teljesítménye, vagy egyéni kvalitás?
Szerintem a kettőt szembeállítani nevetséges.

Ethan Hunt 2024.08.20. 15:32:14

@gomorra21: Szerintem csak azon sírt a szája, hogy neki nincs egy ilyen kaliberű játékosa, akiben benne van ez a szikra, amit tegnap is láttunk megnyilvánulni. Nem tudom Motta mennyi taktikai kötöttséget vagy éppen szabad kezet adott neki, de Allegri alatt sosem volt ilyen élénk még a jó meccsein sem szerintem...

Egy Yildiz-féle játékosnak büntetéssel ér fel egy olyan védekezésorientált, agyontaktikázott szisztémában játszani, mint ami Allegrinél ment.

Anno Zidane is nyilatkozott olyanokat, hogy szereti a Juventust, nagyszerű éveket töltött nálunk, megtanulta hogy a győzelem mindenek fölött áll (és ő korábban nem nyert semmit), de 5 év után besokallt ettől a fajta a focitól, amit az olasz edzők játszatnak, ami kiölte számára az örömet a játékból és emiatt távozni akart a spanyol bajnokságba, a Real Madridhoz.

gomorra21 2024.08.20. 16:02:57

@Ethan Hunt: nem csak Allegri alatt nem volt ilyen jó meccse, de a török válogatottban illetve a felkészülési meccseken sem, mert nem képes szélsőként igazán jól játszani. Motta rizikót vállalt azzal, hogy behúzta középre: sokkal könnyebben védhető döntés lett volna Yildizt a szélen hagyni, Douglas Luizt, a "sztárjátékost" pedig a két szélső között kezdetni.
Ha a Juve így kezd, és pontot veszít, lehetett volna Giuntolira mutogatni, hogy nincsen kész a csapat, kötelező Koop szerződtetése. Ehelyett Motta bátran döntött, amit nagyon jó látni.
Kíváncsi vagyok, hogy ha Koopmeinerst megszerezzük, mi lesz utána Yildiz sorsa. Mbangula és Weah, illetve Cambiaso nagyon jól szét tudta húzni az ellenfél védelmét. Szerintem Yildiz ebben nem jó. Viszont remekül tud játszani a sorok kötött, mint anno Dybala. Nagyon sokat mozgott, és nagyon sokat kérte a labdát. Kicsit mintha Zirkzee szerepkörét vitte volna átalakítva

Shyr Kahn 2024.08.20. 17:30:40

@Del Pybala: :( remeljuk ket merkozes mulva, mar tudjak tolni.

alexGicamo 2024.08.20. 18:18:29

@gomorra21: Akkor Motta most két váratlan és kockázatos döntést is meghúzott ( Mbangula kezdőbe dobása és Yildiz szbad szerepköre középen ) és mindkettő bejött . Aki mer, az nyer ! Csak így tovább !

Ethan Hunt 2024.08.20. 19:34:11

@gomorra21: "Kíváncsi vagyok, hogy ha Koopmeinerst megszerezzük, mi lesz utána Yildiz sorsa."

Ez egyrészt legyen Motta gondja, másrészt szerintem elférnek ők akár egymás mellett is, ahogy Mbangula sem csak szélen játszott és ahogy Weah gólja előtt is Yildiz a szélen húzogatott és onnan adta be, ez mehet ugyanúgy Koopmeinersszel is vagy akár Teun játszhat Thurman posztján is nem pont ugyanazokkal a feladatokkal, de ez igazából szervezés kérdése.

Egy meccs, nem meccs, főleg egy ilyen Como elleni. Ahogy most így nagyon lubickolt Yildiz, ki tudja mennyire fog egy szervezettebb védekezésű, komolyabb csapat ellen? Kell oda Koopmeiners...

venember83 2024.08.21. 05:57:19

Thiago Motta a Como elleni meccs után beszélt a sokak által kritizált Manuel Locatelliről: "Őszintén mondhatom, hogy Manuel Locatelli kapcsán kevés specifikus munkáról beszélhetünk, de egyeztettem vele. Manuel nagyszerű játékos, aki magas szintet képvisel, azért vagyunk itt, hogy segítsünk neki, nem azért, hogy megtanítsuk, mit kell csináljon. Már az első naptól láttam, hogy rendelkezésemre áll. Képes különböző szerepköröket betölteni. Ugyanaz a helyzet, mint a többieknél. Örülünk, hogy köztünk lehet, nagyon jól kommunikál a pályán, s azt továbbítja, amit tennünk kell. Elégedett vagyok úgy vele, mint a többiekkel."

gomorra21 2024.08.21. 14:10:00

@Ethan Hunt: szerintem nagyon nem mindegy, hogy Yildiz egy széthúzott védelemnél középről kimozog a szélre, vagy hogy ő az, akinek szélesítenie kell a támadószekciót. Utóbbi sokkal kötöttebb feladat, amihez olyan sebesség kell, amivel ő nem rendelkezik.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása