McKennie visszakerülhet a Juventus keretébe?

mckennie_weston_ugrik.jpgTöbb olasz hírforrás, köztük Giovanni Albanese is arról számolt be, hogy fordulat következhet Weston McKennie ügyében, s az amerikai válogatott kész meghosszabbítani szerződését, így visszakerülhet a Juventus keretébe.

McKennie, aki mindeddig az első csapattól külön edzett, személyes megbeszélést tartott a csapat új mesterével, Thiago Mottával, s a találkozó meggyőzte arról, hogy meghosszabbítsa szerződését Torinóban. A játékos jelenlegi, évi 2.5 millió eurós bérezést biztosító szerződése 2025 júniusáig érvényes, ám szeretett volna magasabb, 4 millió eurós fizetést kiharcolni magának, s nemet mondott az Aston Villa évi 5 millió eurós ajánlatára is, ezzel komoly ellenérzést kiváltva a Juventus vezetőségében.

Amennyiben az értesülések igaznak bizonyulnak, McKennie hamarosan visszakerülhet a Juventus első csapatának keretébe, s a kispadon akár már ott lehet a Como elleni bajnoki mérkőzésen is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3218467941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lanzafame 2024.08.16. 14:03:04

Fontos egy 8. középpályás.

Rocky80 2024.08.16. 14:17:45

Hosszú a szezon, simán elfér. Be is rakják azonnal, mondjuk... Locatelli helyére!

Gaben Smith 2024.08.16. 14:23:51

Eszerv kontra erzelem.
Szivem szerint paros labbal rugnam ki , de ha nem tudjuk eladni illetve onagysaganak semmi jo talan lehet hasznalni.

Wizzurah 2024.08.16. 14:30:45

A cikk alapján akkor azt feltételezem, hogy észhez tért (Bár a Villa 5 milliós ajánlatát visszautasítva még vannak kétségeim) és realizálta, hogy lehet nem ér annyit, amennyit ő gondolt magáról. Szeretném azt hinni, hogy ez az igazság és ha igen, akkor ez lehetne ragályos még néhány játékosra, aki kereten kívül ragadt hasonló okokból... Utána már csak Rabiot-nak kell kívánni egy év pihenőt, vagy egy zsíros ajánlatot úgy 3 milliós fizuval, persze nem Torinóból.

venember83 2024.08.16. 14:36:47

@Wizzurah: én csak azt nem értem, ha ez ennyire könnyen kivitelezhető, Géza mégis mi a búbánatra vár? Mert hogy nem az edző tette ki a keretből, hanem a klub feltehetően a viselkedése, a szerződéshosszabbítás elmaradása és az elmúlt időszakban csapnivaló teljesítménye miatt, az is hétszentség.

kidelpiero 2024.08.16. 14:40:43

Jo hir, orulok neki, amikor megkapta a bizalmat a keves jatekosok egyike volt, aki meg mert csinalni 1-1 cselt.

Mark Szabo 2024.08.16. 14:42:55

@venember83: Kicsit ellentmondásos hírek jönnek róla....

MarcoT 2024.08.16. 14:43:00

Koop állítólag már a gépen ül, hamarosan landol Torinóban.

Rocky80 2024.08.16. 14:45:35

@Gaben Smith: Amikor valaki az arabokhoz igazol, akkor pénzéhes zsoldos. Itt meg egy olyan játékosról beszélünk, aki magasabb fizut utasított el, mintegy szemléltetve azt, hogy nem minden a pénz. Ilyenkor: őnagyságának semmi se jó... XD

Olyan hihetetlen amúgy elhinni, hogy szereti a csapatot és Olaszországot, jól érzi nálunk magát és úgy érzi, hogy a tavalyi teljesítményével szintet lépett és megdolgozott a fizujáért? És igaza is van, az egyik legjobb játékosunk volt tavaly és lehetett rá számítani!

Egyszóval: gyerünk Kenny csak így tovább, én tárt karokkal várlak és örülök ennek a hírnek, ne okozz csalódást! :-)

venember83 2024.08.16. 14:57:27

Di Marzio egyéves hosszabbításról írt.

kidelpiero 2024.08.16. 15:00:21

@Rocky80: nagyon hasonloan latjuk, es am fullra meg tudom erteni a sracot, hogy szivesebben tolti el amcsikent a fiatal eveit Olaszorszagban mint a folyton esos Angliaban, vagy mondjuk a torokoknek

Gaben Smith 2024.08.16. 15:22:12

@Rocky80: nem ertek egyet.
Itt most nincs helye az arabiai kontextusnak.
A klub dontott nincs szuksege ra , egy deal resze volt tobb mint dupla fizetest kapott volna es BL szereplest.
Ezt semmibe vette ezutan minden ajanlatot eutasitott , holott a kepessegei es az elvarasai koszono viszonyba sincsenek.
Ahol nem szivesen latnak miert maradsz?
Ha maradni akar vagy hosszabbit ennyiert vagy fe is ut le is it.
Sztem egy fullra ingadozo teljesitmenyu hangulatember ,aki ha elkapja a fonalat tud jo dolgokat ,viszont ha nem elbotlik a sajat lababa is.
Nincs folytonossag benne egy profi ismerve tobbek kozott a folytonossag.
A masik meg hogy evi 2 milliard forintot keresett volna a Villaba ilyenkor valszeg nem azt nezed hogy esik vagy sem. Persze nezheted csak az nem profi mentalitas.
Szamomra egy vallalhatatlan jatekos en nem terveznek vele.

RunnerLaca 2024.08.16. 15:23:25

@MarcoT: ezt hol írták? Köszi!

JeetTrader 2024.08.16. 15:25:28

Nehéz eltekinteni attól amit a Villa ügylet kapcsán művelt és utána is h sorra torpedozta a dealeket.

...ha őszintén bocsánatot kért és szívét és lelket és mindenét otthagyja a pályán és Motta rábólintott akkor legyen. Velhetoen csere lesz de ezt is tudhatja.

Még nincs leutve de lássuk mi lesz belőle.

Rocky80 2024.08.16. 15:28:22

Király amúgy, az idei legnagyobb "igazolásunk"!

XD

kidelpiero 2024.08.16. 15:41:57

@JeetTrader: de am mi volt az a megbocsathatatlan bun amit elkovetett? Lehet kimaradt nalam valami hivatalos info, de csak annyirol tudok, hogy jelenleg elo szerzodessel a hata mogott nem fogadta el egy masik csapat anyagilag kedvezobb ajanlatat.

JeetTrader 2024.08.16. 15:43:35

@JeetTrader: nem is azzal van amúgy a baj hogy nem akart oda menni hanem azzal hogy bólogatott hogy igen igen persze, megyek, aztán mikor már ütötték vna le a dealt bemondta az unalmast.

Értem én hogy a játékos is kell hogy beleegyezzen a dealbe de akkor mondja kapasbol h bocs, ott nem süt a nap, meg szarul éreztem magam, nem akarok visszamenni... gondolom közben azt is hihette h vmi City, Pool vagy Isten tudja kitől kap majd zsíros ajánlatot...Rabiot 2....

Lehet hogy ő lesz Kalulu helyett az új CB :)))

kidelpiero 2024.08.16. 15:56:28

@JeetTrader: ja, csak azt nem tudjuk szerintem, hogy milyen beszelgetes zajlott le kozte es az Aston Villa kozott. Siman lehet h tenyleg akart menni, aztan amikor elkezdodtek a targyalasok akkor mar nem volt annyira szimpi amit ott tapasztalt.

Nem szabad sztem par cikk alapjan megitelni egy jatekost...

kozagaha 2024.08.16. 16:00:04

Amugy o meg lehet hasznos, de szerintem Chiesa, Rugani es Milik is

kozagaha 2024.08.16. 16:01:28

@kozagaha: tavaly telen mielott megserult voltak nagyon jo meccsei es az egyik legjobb kozeppalyasunknak tunt (igaz nem volt nagy a merce)

kozagaha 2024.08.16. 16:02:42

Jah es szelsokent is volt jatszatva ami nem tunt rossznak. En meg mindig hamarabb latnam ot mint Weaht

Rocky80 2024.08.16. 16:07:11

@JeetTrader: Soulé se akart Angliába menni, miért nem veszi a szájára senki? Amúgy meg az, hogy mit írtak az újságok a Villa deallel kapcsolatban, az egy dolog. Természetes, hogy egy játékos válogat az ajánlatai közül meg hogy a számára legmegfelelőbbet akarja választani, ebben nincs semmi kifogásolni való, vagy hogy mondjam. Az, hogy a jelenleginél kedvezőbb fizut utasít el, az is az ő dolga, ugyanígy elutasítják az arab ajánlatokat is.

Mondok egy másik példát: Koop is összeveszett az egész klubjával, mert ő csak hozzánk akar jönni és kiverte a hisztit hogy nem edz. Ha nálunk történik egy ilyen, már meg lenne kövezve általunk, esetében meg ez teljesen rendben van mert hozzánk akar jönni? :-)

@Gaben Smith: Gaben, Vlahovic Kenny fizetésének a sokszorosáért hangulatember, ráadásul sokkal drágábban vettük... Pl.

Az meg, hogy a képességei meg elvárásaihoz képest mi a reális fizu, ezt csak mi beszéljük itt egymás között meg elvitatkozunk róla hogy megérdemli vagy sem. Ő kötött egy szerződést egy adott bérrel, letett egy korrekt teljesítményt tavaly, majd beárazza ezt az egészet a klub is, az érdeklődők is, meg a piac is. Mint ahogy történt Dybala meg Chiesa esetében is. Szerintem megérdemli, szerinted nem, ez nem lényeges úgymond az ügy szempontjából. Ugyanígy az sem, hogy mennyit keresett volna ott és hogy szerintünk ez szép pénz-e vagy sem.

venember83 2024.08.16. 16:15:10

@Rocky80: "Koop is összeveszett az egész klubjával, mert ő csak hozzánk akar jönni és kiverte a hisztit hogy nem edz."

Nyilván szubjektíven ítéljük meg a dolgokat, de Koop már márciusban a nyári távozásról beszélt, s 2023 nyarán annak az ígéretnek a tudatában hosszabbított, hogy 2024 nyarán elengedik komoly ajánlat felmerülése esetén, ha már 2023 nyarán a Napoli megkeresésére és megközelítőleg 50 millió eurós ajánlatára nemleges volt a bergamói válasz.

Lehet itt bőven árnyalni a képet számtalan módon, és semmi és senki nem fehér vagy fekete. A Juve is fehér és fekete. :D

Attilio79 2024.08.16. 16:45:17

Itt a klubbal (vezetőséggel) van jelenleg egy nagy probléma!
Egyszer kereten kívüli, aztán mégsem, mintha azt sem tudnánk, hogy mit szeretnénk. (Milik, majd McK, remélem az aranylábú DS, Sandro és Rabiot is visszasírja magát)
Chiesa is visszajöhetne ennyi erővel.

Rocky80 2024.08.16. 17:00:10

@venember83: ezt mind tudjuk, csak én nagyvonalúan nem idéztem a példám alkalmával. :D

Rocky80 2024.08.16. 17:01:26

@Attilio79: már mondtam: b*sznék is meg szűz is szeretnék lenni, így nem lehet...

Rocky80 2024.08.16. 17:02:12

@SuperTrezi: majd meglátod amit én már látok előre! :O

Leram7 2024.08.16. 17:37:27

Én csak jobbhátvédként tudom elképzelni vagy, ha elmegy Miretti kölcsönben, akkor még sokadik cserének a kpn.

Ruganit is be kéne aktiválni, értlemesebb, mint egy 4. opciós semmilyen hátvédet megrizikózni.

Rikoo 2024.08.16. 17:46:00

@Leram7: Koopmeiners vagy Douglas Luiz alternatívája lesz valószínűleg. Már a Schalke-tól is úgy jött, hogy a letámadásokban volt leginkább kiemelkedő Weston. Na most ebben a Motta féle taktikában ő a középpálya két posztján is hasznos lehet a rotációban.
Mirettiben én továbbra is látok potenciált, de ez csak akkor fog kijönni belőle, ha valahol 1-2 éven keresztül rendszeresen játszik és annak a csapatnak a kulcsjátékosa tud lenni illetve ki tud emelkedni onnan.

Leram7 2024.08.16. 17:59:22

@Rikoo: Fagiolit hol látod ebben a középpályán?

Nálam, Koop, Luiz, Thuram után ő jönne a sorban, megelőzve McK-t és Locatellit.
De nem kell 7 kp, így miretti mehetne kölcsö genoaba, ami szerintem is nagyon jót tenne neki.

Rikoo 2024.08.16. 18:07:00

@Leram7: Hát alapvetően ha csak a játékstílusokat vesszük figyelembe akkor Thuram(Locatelli) - Douglas Luiz(Fagioli) - Koopmeiners(McKennie, Adzic)

Nyilván ez akkor, ha Miretti megy kölcsönbe és Weston marad. De szerintem Motta kavargatni fogja a szálakat és figyelembe veszi majd az aktuális ellenfeleket is.

Zsupi44 2024.08.16. 18:35:15

Az első elégedetlenség ott volt , hogy nem hosszabbított.
Majd , hogy nem ment a Villa-ba.
Majd, hogy alig vagyunk meg.
Majd , most hogy hosszabbíthat .
Most meg , hogy túl sokan leszünk.
Lehet olyat csinálni , ami mindenkinek megfelel....?

rabsic02 2024.08.16. 18:45:33

Ha marad, akkor a csapat része, vagyis szurkolok neki (is). Hajtson, ha már kap egy zebra mezt. Ha pedig megy, akkor viszlát!

NagyonJuve 2024.08.16. 18:54:54

Szerintem ő tud hasznos lenni. Jó döntés 25m játékos kár lett volna elpazarolni. Már csak chiesanak kell térdencsúszva bocsánatot kérnie szerződést hosszabbítani.

Forzalex78614 2024.08.16. 20:10:29

Sziasztok!
Személy szerint örülök Neki és remélem a tavalyi szezonját minimum hozni fogja.Ahogy látom elég megosztó figura, de ha belegondolunk, mennyi játékosuk van, aki sokkal többért nem produkál semmit sem.

SuperTrezi 2024.08.16. 20:27:22

@Juventina7: Mehet Isten hírével. Ő is azt hiszi, a farok csóválja a kutyát.

SuperTrezi 2024.08.16. 20:28:52

@Forzalex78614: Nem tetszik a nyár folyamán tanúsított viselkedése, de nem az én dolgom eldönteni, hogy marad vagy sem. Én bárkinek szurkolok, aki a mezünket felhúzza.

Joachim21 2024.08.16. 20:46:43

Kellene belőle egy jó jobboldali védőt faragni. Egy inverted wing back pozícióban el tudnám képzelni.

venember83 2024.08.16. 21:08:41

@Juventina7: azért remélem, hogy tényleg volt egy utolsó kísérlet a klub részéről, s ha erre tényleg elutasítás volt a válasz, nincs más hátra, mint a továbblépés.

steven.h 2024.08.16. 21:57:19

Jobb hátvédként lehet még hasznát is vennénk, nem lenne ellenemre ha beválna ott, ezt a hercehurcát is meg tudom úgy bocsátani.

Rocky80 2024.08.16. 21:59:05

@Forzalex78614: üdv itt!

Ja, ez sajátosságunk mostanában hogy semmiben nem értünk egyet, de remélhetőleg szezon elejére elmúlik. :D

gomorra21 2024.08.16. 22:56:16

@Rocky80: ++
Végre egyetértünk valamiben!
Jó, hogy visszatért a kincstári optimizmusod;)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása