Canovi: „Motta nagyszerű azonnali eredményekre számít”

motta_thiago_edzesen_thurammal_beszelget.jpgThiago Motta egyik képviselője, Alessandro Canovi nemrégiben a Rai 2 műsorában nyilatkozott az okokról, amiért a brazil gyökerekkel rendelkező egykori játékos a Juventus padját választotta.

„Thiago nagyon jól alkalmazkodik a Juventusszal indított munkához, nagyon boldog, hogy olyan klubnál lehet, amely a világon kevés klubhoz mérhető. A lelkesedése a legmagasabb szintű, és meggyőződése, hogy képes lesz azonnal nagyszerű eredményekkel szolgálni.

Egyesek felvették velünk a kapcsolatot Thiago ügyében, ugyanakkor a Juventus kiválasztása nagyon egyszerű volt, hiszen a világ egyik legjobb klubjáról beszélünk.

Cristiano Giuntoli nagyon jól meg tudja fogalmazni az ötleteit, és nem volt nehéz megérteni egymás nézőpontjait már az első pillanattól, és egyértelműen látható, hogyan tervezik együtt az összes piaci műveletet.

Áprilisig Thiago Motta csak a Bolognával foglalkozott. Voltak egyéb klubok is az érdeklődők listáján, ezt jól mutatja, hogy a szerződést a Juventusszal június 14-én írtuk alá.”

Fabiana Della Valle értesülései szerint Thiago Motta mindeddig elmaradt bemutatása a sajtónak jövő héten lesz, feltehetően a hét közepén.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4418446603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pilsnerurquell 2024.07.15. 07:01:41

Gondolom éppen azt magyarázza a képen hogy nincsenek alibi passzok támadásépítésnél. Vagy vmi hasonló..

Attilio79 2024.07.15. 08:33:23

Na, vége az EB-nek, végre lehet fókuszálni a mercatora.

SuperTrezi 2024.07.15. 08:45:57

Egyszerű az elvárásom: legyünk ismét olyan csapat, akinek kell a labda, és tud is vele mit kezdeni. Ez a visszahúzódás a Cagliari - meg egyáltalán senki ellen - nem elnézhető és szinte nem nézhető számomra.

venember83 2024.07.15. 08:52:28

@Attilio79: Veronique Rabiot keresi is a lehetőségeket. Remélem, így vagy úgy, de hamarosan talál egy Torinótól távolit.

Attilio79 2024.07.15. 09:30:13

@venember83: Rabiotval már nem számolunk szerintem, remélem az ajánlat is lejárt már.

steven.h 2024.07.15. 12:39:25

@Attilio79: Ha én adtam volna neki az ajánlatot akkor biztos hogy június 30-cal, a szerződés lejártakor érvényét vesztette volna az ajánlat. Ha nagyon jószívű lettem volna akkor max az EB döntő utánra, mondjuk mára tettem volna, de a nyilatkozatai meg az anyuci ténykedése után már meg se vártam volna, visszavontam volna.

Rocky80 2024.07.15. 14:26:54

Ja, Allegrivel is együtt terveztek az elején. Aztán egyszer csak a barátjától megtudta januárban hogy ki akarják b*szni. Először az újságokat uszították ellene, aztán elmaradtak a közös egyeztetések, stb. stb. Pont akivel együtt tervezték a csapatot és referenciapontként emlegette.

És a mosolygós és viccelődős szakemberből őrjöngő vadállat vált...

Úgy látszik még mindig nem emésztettem meg ezt a sztorit. :-(

Szóval lényeg a lényeg: lehetsz kedves mindenkivel Thiago, csak a Nápolyival tartsd meg a két lépés távolságot! Nem mind arany ami fénylik...

west30 2024.07.15. 14:41:29

@Rocky80: Amikor Allegri hasznalta sajtos kapcsolatait Giuntoli ellen az rendben volt gondolom. :)

Marci04 2024.07.15. 15:06:27

@Rocky80: Szerencsére azóta olyan nagycsapatok várják Allegrit a padon mint a... a lényeg hogy sokan, nagyon sokan.

venember83 2024.07.15. 15:08:23

@Marci04: engem azért tényleg érdekelne, hol fog szerepet vállalni. Remélhetőleg nem a tévében, bár Adani mellett jó kis show készülhetne.

Marci04 2024.07.15. 15:14:11

@venember83: szerintem reklámfilmekben menne nagyot.
"A védekezés fontos. Durex. Massimiliano Allegri ajánlásával."

Rocky80 2024.07.15. 15:20:56

@west30: mire is tetszik gondolni?

Kicsit fokozom az általánosan pozitív közhangulatot, leszek a másik pólus most - ha már hónapokig hallgathattam a blog nagyrészétől az Allegri takarodj!-ot, -: ez így kurvára nem fair!

Csak erre az egyre válaszoljatok!:

Ha ez tényleg egy olyan "b*szó" csapat volt, akitől valós elvárás volt a bajnoki cím, meg ez "Serie A szinten egy komoly keret", az "egyik legdrágább"; akkor miért kell egy nyár alatt szinte szélnek ereszteni mindenkit meg lecserélni?

Láthatjuk, hogy a "legjobb játékosaink" a kutyának se kellenek. Chiesa is inkább velünk edz, a legkomolyabb! érdeklődő a Róma, ha nevezhetjük annak egyáltalán. A többi eladása finoman szólva akadozik, ezért csúsznak a vásárlásaink is. Akkor erősítésre szorult a keret vagy sem? Olyan kutyák voltunk hogy a még most is Copa döntőt játszó Di Maria inkább eligazolt, mert rájött hogy ez a garnitúra élfocira alkalmatlan...

A másik, még fincsibb téma: a klub történetének egyik legnagyobb edzője jelezte már januárban, hogy erősítésre van szükség, erre kapott egy Alcarazt, meg egy Djalot - ha kapott még vkit az eszembe se jut annyira jelentéktelen -, Motta meg valós erősítéseket. Vajon ki érdemli meg a két edző közül jobban? Ez a kérdés is költői...

Ennek ellenére "Mottanak jár a türelem" ha már Allegrinek is jár. Hát, k*rvára nem! Azonnali erősítéseket kapott, azonnali eredmények is járnak hozzá, kíváncsian várom! Nincsenek nagy elvárásaim amúgy, nyugi: csak szemkápráztató játék és minél korábbi bajnoki cím, ja meg persze BL legjobb 8 minimum. XD

Tudjátok, ez olyan mint amikor elvesztitek egy szeretteteket, a gyász nem szűnik meg azonnal mert jött a Motta meg a Douglas Luiz. ;-) Na pacsi mindenkinek, kezdődhetne már a szezon, unalmas ez a várunk hogy eladhassunk hogy vehessünk! :D

Rocky80 2024.07.15. 15:27:33

@Marci04: viccnek nem volt rossz Marcikám, amúgy köztudott, hogy ő mindig kivárós volt ilyen szempontból, nem egy kapkodó idegbeteg. Csak ha kihozzák belőle. ;-)

Amúgy meg ha a védekezés már olyan idejétmúlt meg ódivatú, akkor miért szólt az egész EB arról? Többek között Anglia meg Franciaország játéka is?

Ne érts félre, én is örülök hogy a spanyolok és a támadófoci nyert; de a napnál is világosabb hogy ezzel a szemlélettel is lehet eredményeket elérni, még akár döntőbe is jutni. És nem láttam a spanyolokat tegnap annyival jobbnak hogy azt mondjam ez a felfogás létjogosultságát vesztette. ;-)

Rocky80 2024.07.15. 15:30:04

@venember83: csupán olasz szövetségi kapitány lesz, lehet. Felfelé bukik! :D

Amúgy meg az ő szintjén lévő nagycsapatoknak mind van edzője, az olasz válogatott meg nem nagycsapat, a helyében azt se vállalnám el. XD

venember83 2024.07.15. 15:33:16

@Rocky80: azt talán el tudnám képzelni.

NewJuve1986 2024.07.15. 15:49:14

@Rocky80: Hol is kezdjem!? Egy Allegrinek, minek cserélnének keretet, ha arra használja, hogy a 90 percből, 70 et a saját térfelén sz.rakodik?

Lecserélni azért kell, mert Motta-hoz igazítják a keretet, pont azért, mert hozzá, a tavalyi játéka alapján lehet, és érdemes alakítani!!!!

Az EB-t mindenki halálra unta, kivéve a Spanyolok játékát!! MEG IS NYERTÉK!!

A legtöbben nem azt várták ettől a "B.szó" csapattól, hogy nyerje meg a bajnokságot, hanem azt hogy értelme legyen leülni, és megnézni a meccseket, mert esetleg néha iram, és támadóbb játék is előfordulhat.. Na ez nem volt, és ami még nem volt, az az hogy valami ötlet, valami újítás, valami IRÁNY lett volna, ami felé halad ez a csapat taktikailag, és játékminőségben, de ez MIND elmaradt!

Az Angolokat mindenki szidja mert nézhetetlen védekező foci! AZ ANGOL KERET SZ.R??????

Nem!!!!!

Az edző egy Angol Allegri, aki egy olyan jó kerettel, mint a 2 BL döntős Juve volt(még attól is jobb) szintén nem nyerte meg a legfontosabb kupát!!
És azért, mert egy gyáva semmirevaló játékot erőltetett!!!
Southgate, és Allegri a múlt focija!
Sosem lesz eredményes, bármilyen a kerete!
A csúcs szuper kerettel sem nyert Southgate, mint ahogy a már sosem tudjuk meg milyen erős kerettel sem nyert Allegri!
De mind a kettő edző hiba!

Marci04 2024.07.15. 15:51:17

@Rocky80: A Seria A-t, Bundesligat, Premier Leaguet, Ligue1et, LaLigat, Bl-t, El-t, EB-t támadó vagy védekező csapat nyerte az idei szezonban? Segítesz kérlek, sajnos elfelejtettem :/

west30 2024.07.15. 15:57:40

@Rocky80: Tavaly nyaron sorra jottek a cikkek Giuntoli ellen Allegri ujsagiro cimbijeitol,vagy eppen szezon kozben az o vedelmere kelo nyilatkozatok.Semmi baj nincs ezekkel,egy hatalmi harc volt,amit Allegri sosem tudott volna megnyerni.O ugy gondolta nagyobb befolyast erdemel a klubnal,klub pedig ugy,hogy nem.Egyek fel sem teljesen hibas,vagy teljesen artatlan szerintem.

NewJuve1986 2024.07.15. 15:57:51

@Marci04: Ezt én is akartam kérdezni, de mérgemben elfelejtettem! :)
Dühítő, hogy még mindig védik azt a savanyúpofát!!!!
De jó érzés, hogy most végre azok szenvednek, akik allegri fanok, azok után, hogy mi hány évig szenvedtünk, Allegri tevékenységétől!! ;)
Végre eljött a mi időnk!! ;) FORZA JUVE!!!

gomorra21 2024.07.15. 16:48:00

@Rocky80: "Ha ez tényleg egy olyan "b*szó" csapat volt, akitől valós elvárás volt a bajnoki cím, meg ez "Serie A szinten egy komoly keret", az "egyik legdrágább"; akkor miért kell egy nyár alatt szinte szélnek ereszteni mindenkit meg lecserélni?"

Nem a bajnoki cím az elvárás, hanem 1.: a korrekt eredmény, 2.: a világos jelzés, hogy fejlődés van, egyre erősebbek vagyunk, és elérhető távolságban a scudetto.
Allegritől is ez volt az elvárás, Mottától is ez az elvárás.

Egyébként meg Marotta, Paratici és Giuntoli eltérő jellegű focit, játékosokat, edzőket képzel el ideálisnak, ennek megfelelően dolgoznak.
Nyilván te mindent Allegri szemszögből nézel, de itt nem csak Motta érkezett meg, hanem Giuntoli is, aki az átmeneti éve után belekezdett a munkába. Giuntoli számára mind a keret egy része, mind a régi edző személye nem jelentett egy olyan minőséget, amire építeni érdemes.

Rocky80 2024.07.15. 16:52:38

@NewJuve1986: az majd kiderül hogy eljött-e... Ne igyál előre a medve bőrére! ;-)

NewJuve1986 2024.07.15. 18:48:54

@Rocky80: Bármi is lesz, akkor is eljött a mi időnk!! ;) Mert ha nem Motta, akkor majd valaki más, de végre nem Allegri!
Az esély miatt jött el a mi időnk, nem egy garantált eredményre!! ;)

Rikoo 2024.07.15. 18:55:19

Ezek olyan felesleges viták...

Rocky80 2024.07.15. 19:03:39

@venember83: Motta nem a medve, ő egy áldozat. Azt hiszi a Juventushoz igazolt, közben ez egy nyomokban Juventust tartalmazó és a nevet megöröklő valami. Jogutód, meg még ragozhatnám.

Ez kicsit erős lett, bocsánat.

@gomorra21: akkor bajok vannak az elvárásaiddal. Hogy lehetne ugyanaz az elvárás attól, aki "mindent" megkap, meg attól, aki folyamatosan ellenszélben dolgozik és erősítésként egy egész idényben sérült Djalót kap, meg egy másodosztályú gyereket?
Ez akkor korrekt, ha magasabbak az elvárások Motta felé, mint a selejt kerettel dolgozó felé.

De kérdezek még egyet: mi a korrekt eredmény egy olyan csapattól, akinek nyáron a 80%-át el akarják adni/kergetni, mert nem tartják a csapathoz méltónak? Egy kupagyőzelem meg egy bajnoki 3. hely nem az? Követelni csak akkor lehet ha biztosítjuk az ehhez elegendő feltételeket.
Abba már bele se megyek, hogy kiderült, hogy az, akivel együtt kellene építened a jövő csapatát, a szezon felénél! elszólja magát egy barátodnak, hogy ki leszel b*szva, plusz az újságokat is ellened hangolja. Dolgozz nyugodtan!

Utolsó kérdés: és ki tudja azt reálisabban megítélni hogy mi a jó a csapatnak: az egyszer már itt sikert sikerre halmozó és a klub egyik legnagyobb edzője Allegri; vagy az 1 éve itt lévő Giuntoli?

Rocky80 2024.07.15. 19:04:59

@Rikoo: kicsit tettem a tűzre hadd ropogjon! Unalmas a nyár, vége lett az EB-nek, alig van pár új komment meg cikk... XD

Rocky80 2024.07.15. 19:07:01

Ha egy Allegrit kib*sztak maffiamódszerekkel, akkor mi vár szegény Mottára ha neadjisten nem jön pár eredmény?! Isten irgalmazzon neki... Pedig szimpatikus srác.

Del Pybala 2024.07.15. 19:11:43

@Rocky80: Allegri kapott csatart 80m er vedot 50 er stb...o csak egy kalap szar edzo ennyi

venember83 2024.07.15. 19:13:17

@Rocky80: maffiamódszerekkel? Kicsit túlzásba estél, nem? Vagy már a merényletet is tervezték ellene, ha nem borul ki eléggé akupadöntő után?

Rocky80 2024.07.15. 19:19:23

@NewJuve1986: ne hasonlítsd az almát a körtével.

Az angoloknak van egy b*szó kerete, erre ez a tök ezt a f*st játszatja velük; Allegrinek meg volt egy balf*sz kerete, ezért ezt a f*st játszatta velük. Ha ezek annyira jó játékosok lettek volna, akkor Motta se mondta volna Chiesanak pl., hogy nem számít rá... ;-)

Jaja, tényleg szenvedek amúgy, csak a hőségtől! XD

@Marci04: lehet ez a körülmények szerencsés együttállása is. Azok nyerték, akik hosszú távon a legjobbak voltak az adott sorozatban.

Rocky80 2024.07.15. 19:22:00

@venember83: lehet őt lőtték volna le Trump helyett! XD

@Del Pybala: jajj, te... És egy fecske mikor csinál nyarat? Hozd ide Bellinghamet a tavalyi csapathoz 200-ért, aztán utána is szar edző lesz Allegri. ;-)

Amúgy meg nem te kardoskodsz mindig hogy Vlaho kutyaütő? Most meg hirtelen 80 milliós csatár lett, mint ha az ár jelentene valamit... De Ligt is drága volt, aztán mi lett belőle?

Rocky80 2024.07.15. 19:22:50

@venember83: amúgy meg akit szeretek, azzal kapcsolatban néha túlzásba esek. Te nem vagy így ezzel? Majd leszel! :D

Marci04 2024.07.15. 19:23:18

@Rocky80: "lehet ez a körülmények szerencsés együttállása is. Azok nyerték, akik hosszú távon a legjobbak voltak az adott sorozatban"

Bocsi, sajnos a horoszkópban nem hiszek :/

Rocky80 2024.07.15. 19:42:24

@Marci04: én igen. Ez vonatkozik pl. a BL sorsolásokra is, a Real BL győzelmeinek számára is, meg hogy Bonucci 500 meccset letolt nálunk és legenda, azt is. Ez az utóbbi pl. mi, ha nem a körülmények szerencsés együttállása? Hogy ő egyáltalán olyan "státuszban" van, amiben?

De nagyon messzire kalandoztam.

bulldeo 2024.07.15. 21:27:20

@Rocky80: Giuntoliék úgy látják, hogy a Juventus csapatában csak olyan emberekre van szükség, akik nem adják fel a harcot. Allegri meg feladta. 2 helyezettként a 4. helyezésünket védte, és a nagy pontelszórós hónapokban nem változtatott semmit. Feladta, mennie kellett.

Gaben Smith 2024.07.15. 22:03:06

@Rocky80: tudom ,hogy trollkodsz ,viszont muszaj rakerdeznem jol ertettem e?
Tehat Te es egyeb Allegri szurkerek szerint a mester a Juve tortenelmenek egyik ha nem a legnagyobb edzoje.
Adott a kerdes , egy par szezonos Mottatol tobbet varnal el ,mint a velemenyetek szerinti egyik legnagyobb edzotol?
Esetleg ide lehet hozni azt is ,hogy senki nem tudna tobbet kihozni a keretbol mint Allegri… na jo ez Benito arcpiritoan balga onismetelgetese ,de sztem Te is hasonloan gondolod ?
Egyebkent januarban Allegri Bonnaventurat es Perreyrat kerte akik egyutt kb 80 evesek es legjobb idoszakukban sem voltak jobbak egy also kozepkategorianal.
Most mit kezdenenk a ket idos eladhatatlan de szerzodessel rendelkezo labdazsonglorrel?
Ezzel szemben Alcarazt visszakuldtek a Djalo pedig ingyen! volt ,fiatal es ha nem valik be eladhato. Re-sold ezt nem ismerik az Allegri fele emberek, de talan Marotta se igazan.
Ok a mai napnak elnek nincs kozeptavu penzugyileg fenntarthato jatekospolitikai erzekuk.
Ha az olasz klubbokat nezzuk csak ugy maradhatnak versenykepesek ha felepitenek olyan jatekosokat akikbe van potencial es parat beloluk jo penzert eladnak.
Pl Soule… ot ugyan nem mi epitettuk fel ,de ha nalunk lett volna iden 500 percet nem jatszott volna. Vagyis most lehet kerni erte 40 millat amugy meg 10-et se adtak volna erte.
Az amit Allegri kepvisel az egy idejemult egykori neves szakember vergodese.

Rikoo 2024.07.15. 22:49:50

@Gaben Smith: "Allegri Bonnaventurat es Perreyrat kerte akik egyutt kb 80 evesek"

Kérhette volna Musialát vagy Mbappét csak a klub és a játékosok is kiröhögték volna őt.

Djaló sem volt ingyen. Akkor lett volna ingyen, ha most nyáron jön a szerződése lejárta után, ehelyett 3,6 millió euró volt télen + 1,5 millió euró volt még mellé járulékos költség is.
És ez még további 2,6 millió euróval nőhet... Szóval 7,7 millió euró is lehet végül, pedig nyáron ingyen is jöhetett volna, ráadásul olyan súlyos sérülés után, hogy másfél évig nem játszott tétmeccset.

Rikoo 2024.07.15. 22:51:53

@Rocky80: Persze, én ezt értem. Csak tényleg semmi értelme nincs ennek a vitának, ami nem is vezet sehova.
Trapattoni, Lippi és Allegri is a klub történelmének legsikeresebb edzői, ezen nem változtat utólag már semmi. Mint ahogy azon sem, hogy Conte volt az az edző, aki elindította ezen az úton a csapatot, mivel zsinórban 3 Scudettot is szerzett vele az akkori Juventus.

Rikoo 2024.07.15. 22:53:07

@Rocky80: Mármint ez a téma már tényleg egy sokszorosan lerágott csont.
Itt az új edző, új sportigazgató és az új módszerek, több értelme van inkább ezzel foglalkozni.

NewJuve1986 2024.07.15. 23:02:59

@Rocky80: "ne hasonlítsd az almát a körtével."
Pedig pont ez a lényeg!
Az angoloknak, van egy ugyanolyan mentalitású edzője, mint Allegri!
És nem azért nézhetetlen, az amúgy bitang erős csapat játéka, mert rossz a keret, hanem azért mert egy gyáva, és nézhetetlen szutykot játszat velük Southgate!
Itt már sosem fogjuk megtudni, hogy mi lett volna egy normális felfogású mesterrel, mert cserélődik a keret!
De pont az Angolok játéka bizonyítja, amiről beszélek, hogy ha van egy ilyen Allegrid tökmindegy milyen a keret, ma már nem nyerhetsz semmit ezzel a hozzá állással!

gomorra21 2024.07.16. 12:01:20

@Rocky80: túl sokat foglalkozol a tabellával, és túl keveset a mutatott játékkal.
Pedig a mutatott játék sokkal többet ér, hogy milyen volt a játék fél éve, egy hónapja, egy hete, és milyen a játék a mai meccsen. Ennek az íve legalább olyan fontos, mint a tabella állása.

"ki tudja azt reálisabban megítélni hogy mi a jó a csapatnak: az egyszer már itt sikert sikerre halmozó és a klub egyik legnagyobb edzője Allegri; vagy az 1 éve itt lévő Giuntoli?"

Hát, ez elég fura kérdés. Ki tudja reálisabban megítélni a portugál válogatott helyzetét? A mindenkori portugál edző, vagy Cristiano Ronaldo? Ezek szerint neked a válaszod Ronaldo, mert sikereket ért el. Portugáliának biztos arra van szüksége, hogy egy kiöregedett egoista sztár elvárja, hogy mindenki úgy ugráljon, ahogy ő fütyül. A Juventusnak meg biztos az az érdeke, hogy olyan edzője legyen, aki féltávon feladja a harcot.

Vincere non e importante, e l'unica cosa che conta.
Ennek kell megfelelni, és ennek Giuntoli jobban megfelelt, mint Allegri.

sleepy8 2024.07.16. 12:32:31

@gomorra21: Hát de értsétek már meg hogy vannak emberek akiknek meg a tabella lesz mindig fontosabb. Mit lehet csak a szép játékkal nyerni? Jár érte bármi elismerés? Nem. Az a tabellán elfoglalt pozíció után jár.

Illetve Allegrin pont az látszott hogy feladta a szezon második felét.. :D A klasszis játékosainkba ha csak fele annyi tűz lett volna..

Guintoli is paradesan bizonyította a Djalo, Alcaraz, Weah trióval hogy neki csak a győzelem számít.

venember83 2024.07.16. 12:46:22

@sleepy8: hát igen, komoly tűz égett Allegriben. Remélem, hogy majd fellángol valamelyik top klubnál, hadd bizonyítson egy minőségi kerettel, amelyet egy az edzőt teljes mellszélességgel támogató sportigazgató rak össze csak neki a mindent elsöprő siker érdekében.

sleepy8 2024.07.16. 12:49:34

@NewJuve1986: Az Angolok játéka majd akkor bizonyít bármit is, ha most Gareth után jön egy más felfogású edző, és hozzák majd ezeket az eredményeket szép focival is. Vagy ha nyernek is végre valamit.

Rocky80 2024.07.16. 12:57:03

@NewJuve1986: "ma már nem nyerhetsz semmit":

És ezt a következtetést hány meccs alapján szűrted le? Még a győztes csapatok meg edzők mögött is mennyi kudarc van amíg egyszer felérnek a csúcsra? Komoly "minta" után lehet ilyesmit ilyen magabiztosan kijelenteni.

Rocky80 2024.07.16. 12:59:14

@NewJuve1986: @sleepy8: lehet Southgate tanul ebből és végigveri a világot ezután. Ki tudja? Az alapanyag jó, ez nem kérdés.

venember83 2024.07.16. 13:08:17

@Rocky80: majd a brazilokkal. Mert az angol padjáról távozott.

Rocky80 2024.07.16. 13:22:02

@gomorra21: @sleepy8: azzal foglalkozunk többet ami az évkönyvekben van. Mondjuk így, súlyozunk. ;-)

@gomorra21: fura kérdés: nem jó a hasonlatod.
Én nem egy játékost és egy edzőt vetettem össze, hanem a teljes bizalmat kapott, referenciapontként és kvázi sportszakmai vezetőként funkcionáló Allegrit, meg a nálunk új Giuntolit, 1 db - amúgy valóban szép játékot produkáló és bajnok - Nápollyal mögötte. Nem ugyanaz.

Ki adta fel meg ki nem: @sleepy8: már válaszolt helyettem: egyrészt nem adta fel, a játékosok adták fel lélekben, amikor az Inter széttépte az álmaikat; másrészről te nem veszed figyelembe a körülményeket egyáltalán!

Féltávtól kb ez volt a helyzet: adott egy hitehagyott társaság támadó középpályás nélkül, reményvesztetten, vezéregyéniség és húzónevek nélkül; meg adott egy edző akit az új sportigazgató szemtől szemben a támogatásáról biztosított és referenciapontként nyilatkozott róla, és akivel együtt tervezgették a jövőt meg a csapatot; aztán megtudja róla hogy ki akarja b*szni meg az újságokat is ráveszi arra, hogy negatívan nyilatkozzanak róla, meg a csapatról és a légkörről. Dolgozz így normálisan!

Kenny meg a csapat teljesítménye is mikortól romlott le igazán? Januártól. Kinek van kedve úgy dolgozni, hogy semmit nem tud hogy mi lesz a nyáron? Ki lesz az edző, hosszabbítsak-e egyáltalán, stb. stb. Plusz, látták az Inter ellen hogy sokkal jobbak...
És lehet azt mondani hogy a félelmeik valóra is váltak, a 80 százaléknak lecsó van...

Erre te amit láttál az egészből: Allegri feladta, a játékosok teljesítménye leromlott, pedig a győzelem az egyetlen ami számít. Ja, meg Giuntoli aki megfelelt ennek! :D A hazug, képmutató Giuntoli mint pozitív példa! :D

Ettől függetlenül természetesen végezze a feladatát, nem rossz a nyár eddig, de nagyon erős fenntartásaim vannak vele kapcsolatban. Mint ember természetesen. Ettől még reméljük egy k*rva jó sportigazgatónk lesz.

gomorra21 2024.07.16. 13:23:17

@sleepy8: "Hát de értsétek már meg hogy vannak emberek akiknek meg a tabella lesz mindig fontosabb. Mit lehet csak a szép játékkal nyerni?" Nem tudom eldönteni, hogy te most viccelsz, vagy komolyan érvelsz XD
A tököm tele van már ezzel a "szép játék" kifejezéssel, annyira üres, és semmitmondó. Fejlődésről beszélek, nem Ronaldinho féle esernyő cselekről.

"Allegrin pont az látszott hogy feladta a szezon második felét.. :D"
Hullajtjuk a pontokat, és hónapokon keresztül nem változtat semmit. Ugyanaz a felállás, ugyanaz a kezdő 11. El lehet bukni, de ennyire tétlenül nézni nem lehet. Vagy feladta a harcot, vagy mérhetetlenül ostoba.
(Én az utóbbit nem hiszem.)

Rocky80 2024.07.16. 13:25:12

@sleepy8: @venember83: kemény. Én is lemondtam volna azt hiszem.

Amúgy abban egyetértek, hogy egy ilyen állománnyal ne játszunk már ilyen fostos játékot, azzal nem értek egyet hogy védekező focival nem lehet már semmit sem nyerni manapság.

venember83 2024.07.16. 13:26:11

@Rocky80: elvileg azt ígérte, hogy lemond, ha nem nyernek EB-t.

Rocky80 2024.07.16. 13:27:15

@gomorra21: kívülről szemléljük, nem tudhatjuk mit élt át... Lehet tényleg feladta, de akkor a kupát se nyerjük meg, tehát mégse adta fel! Logic! XD

gomorra21 2024.07.16. 13:45:57

@Rocky80: hát, ha hitehagyott a társaság, akkor talán rázd fel őket, és ne ugyanazokat játszasd. Montero csapata eléggé máshogy nézett ki.
Az nem megy, amit te sokszor leírtál: hogy 1, Allegri jól végezte a dolgát, 2, Locatelli rossz játékos, aki lehúzta a csapat játékát.
Montero más profilú játékost akart középre, erre Nicolussit rakta Loca helyére. Allegri ezt miért nem tudta megtenni? Vagy azért, mert elégedett volt Locatelli játékával, vagy azért mert bolond. Azt tudjuk, hogy nem bolond. Szerintem neki nem igazán volt már ötlete, hogy mitől lehetne ez egy kicsit jobb. Nem igazán pörgött ezen.
A Coppa Italia az ennek a remek példája. Volt egy bejáratott Juve játék, hónapok óta ugyanaz a sz@r. Erre az élet úgy hozza, hogy Locatelli nem játszhat, emiatt Nicolussi kerül a kezdőbe, és teljesen máshogy értelmezi a szerepkörét, és az egész játékunk megváltozik. Lehet, hogy Allegrinek hónapokkat korábban el kellett volna kezdenie tesztelgetni Nicolussit a védelem előtt? Valamit biztosan ki lehetett volna találni. A szerkezetváltás szintén lehetett volna egy út. De ő semmit nem változtatott. Elfogadhatónak tartotta a játékunkat.

(Ezekbe az újságírós dolgokba nem megyek bele. Nehezen bírta a feszkót, azt mondod? Hát az hiba. Nézd meg, mit kapnak máshol az edzők.)

sleepy8 2024.07.16. 13:48:15

@gomorra21: Ne keveredj össze, ez nem érvelés, ez egy tény. Vannak emberek akiket csak az eredmények érdekelnek. Pont.

Tavaly meg még az volt a baj Allegrivel, hogy minden meccsre más kezdőt tett fel, ma épp az hogy minden meccsre ugyanazt.

Rocky80 2024.07.16. 14:07:55

@gomorra21: újságok PLUSZ a Juventus "családon" belüli legfontosabb ember és munkatárs a sportigazgató is hátbaszúrja meg nem bízik benne. Ezt is megkapják máshol az edzők? Hogy ki vagy b*szva a nyártól de azért még maradj motivált meg a csapat is. Ja, és a játékosok is ki lesznek b*szva. ;-)

Plusz még olvasd a médiából egy fél évig hogy egy sz*r vagy. Hogy miért, nem tudod. Aztán kiderül hogy azért, hogy szerződést lehessen bontani veled és ne kelljen kifizetni ha esetleg valami úgy alakul...

Rocky80 2024.07.16. 14:16:00

@Gaben Smith: fura lesz, de nem trollkodok, tényleg így gondolom!

Természetesen Mottától nagyobb az elvárás, nem a tapasztalata meg a "minősége" miatt, hanem mert VALÓBAN a kedve szerint lesz alakítva a keret és NYUGODTAN dolgozhat.
Allegrinél ezek csak szavak voltak, tartalom mögöttük semmi, csak a folyamatos szembeszél volt, amit már nem részletezek.

Benito gondolatát is adom amúgy, illetve azt is, hogy nem gondolhatjuk komolyan hogy egy ilyen szintű klubnak egy Alcaraz-sérült Djalo-Weah trió az erősítés januárban... Az meg hogy kit kért, lehet annak volt a következménye hogy megmondták neki hogy pénz az nincs, de erősítünk ha szeretnéd. :D

Rocky80 2024.07.16. 14:22:54

Na mindegy, kb eddig terveztem ezt a kis hadjáratot. Igazából ez a múlt sebeinek a feltépése kicsit, de ettől még ahhoz hogy megértsük a jelenünket meg a velünk kapcsolatos dolgokat, ismernünk kell a múltunkat is, nem járhatunk csukott szemmel. :-)

Mindenesetre Motta nagyon szimpatikus, remélhetőleg nagyon szép idény veszi kezdetét!

venember83 2024.07.16. 14:25:29

@Rocky80: "Na mindegy, kb eddig terveztem ezt a kis hadjáratot."

Így ébredtél ma reggel, hogy beszélgetsz egy jót pár haladó gondolkodású futballfilozófussal?

gomorra21 2024.07.16. 14:28:50

@sleepy8: az mutogasson a tabellára, akit a tabella igazol (a győztes).
" Tavaly meg még az volt a baj Allegrivel, hogy minden meccsre más kezdőt tett fel, ma épp az hogy minden meccsre ugyanazt." És az lehet, hogy aki tavaly megfogalmazta ezt a kritikát, az nem ugyanaz, mint akivel ma vitázol? XD

@Rocky80:
baszki, ennyi büszkeség nincs a paliban, hogy minden fostenger ellenére azért lehozzon egy olyan meccset, ami után nem kell szégyenkeznie? Ennyire nem számít, hogy a végén elmondhatja-e, hogy mindent megpróbáltam? Ezért nem változtat semmit, mert a csúnya újságírók báncsák?

Allegrito feladta, és ennek megfelelően ki lett rakva a szűre. Mi ebből a tanulság? A Juventus edzőjének mindig törekednie kell a győzelemre. Ha ez a törekvése tartósan megszakad, akkor el kell köszönni tőle.

venember83 2024.07.16. 14:32:34

@gomorra21: "A Juventus edzőjének mindig törekednie kell a győzelemre. Ha ez a törekvése tartósan megszakad, akkor el kell köszönni tőle."

Nem a BL-szereplés kivívása a győzelem új értelmezése a Juventus számára? Mint anno Wengernél az Arsenallal.

sleepy8 2024.07.16. 14:36:33

@gomorra21: Látom semennyire se sikerül felfogni hogy mire célzok.

gomorra21 2024.07.16. 14:38:12

@venember83: lehet azt is, csak akkor legyen kimondva.

Amúgy a BL-ben mi a cél? Csoportharmadikként átkerülni az EL-be?

sleepy8 2024.07.16. 14:40:50

@venember83: "Így ébredtél ma reggel, hogy beszélgetsz egy jót pár haladó gondolkodású futballfilozófussal?"

Ez még íróniának is nagyon erős volt.

Wizzurah 2024.07.16. 14:45:20

Szerintem hallegri azért lett kibaszva, mert elgurult a gyógyszere, de most már bárki foghatja bármire, az idő mindent megszépít, sokaknál meg is változtat.

gomorra21 2024.07.16. 14:52:03

@sleepy8: az elejétől nem értem, hogy mire is akartál pontosan célozni. Az egész szép játék vonallal valami olyan szálat hoztál be, ami szerintem csak félrevisz.

venember83 2024.07.16. 15:03:57

@gomorra21: nem tudom, erről nem mondott senki semmit. Csak a BL-hely elérésének fontosságáról és elégségéről.

@sleepy8: nagyon sajnálom, ha valakit megsértettem, egyik oldal képviselőit sem kívánom bántani. Azért reménykedek benne, hogy a hozzászólók közel 100%-a nem veszi véresen komolyan a dolgokat, és néha még mosolyog is pár balga megjegyzésemen. Komolyabb beszélgetésnek/megbeszélésnek amúgy sem ez a megfelelő platform, hiszen valószínűleg Giuntoli/Elkann/Scanavino stb. nem olvassa ezt a blogot. Meg talán magyarról olaszra/angolra még nem is fordítanak elég jól az AI-vel felvértezett algoritmusok.

NewJuve1986 2024.07.16. 17:23:03

@Rocky80: A "ma már nem nyerhetsz semmit" azért igaz, mert az összes top bajnokságot, a BL-t, és most még az EB-t is szép foci nyerte, és egyiket sem a védekező bunkerfoci!!!

Rocky80 2024.07.16. 17:27:03

@venember83: ja. Van itt annyi mint égen a csillag. Meg egy betokosodott filozófus is mint én! XD

Rocky80 2024.07.16. 17:36:05

@NewJuve1986: akkor tényleg minden remény oda...

@Wizzurah: csak az a baj, hogy ez azóta se szépül...

Rocky80 2024.07.16. 17:38:58

@venember83: márpedig itt akkor is lesznek komoly beszélgetések, ezt nem te döntöd el! :D

Érteni akarom a másik oldalt, hogy ha jön az Allegri III, készen álljak! XD

természetes alapú logaritmus 2024.07.16. 22:55:51

@gomorra21:
Megváltozik a BL. Nem lesznek csoportok. És nem lesz EL-be átkerülés se.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása