A mercato csütörtöki hírei

sancho_jadson_mercato.jpgA hivatalos bejelentésekre ugyan még várni kell, a háttérben formálódik a Juventus jövő évi kerete, s a vezetőség több szálon keresi az esetlegesen érkező, erősítést jelentő játékosokat, illetve azt, hogyan tudna megválni a jelenlegi csapat néhány tagjától.

Giovanni Albanese szerint a Bayern München szívesen látná soraiban Federico Chiesát, azonban jelen pillanatban szó sincsen tárgyalásokról, egyelőre csak közvetítőkön keresztül zajlanak az egyeztetések Chiesa és a bajor klub között. A Bayern érdeklődik az olasz játékos iránt, s játékoscsere is megoldást jelenthet, s felmerült Joshua Kimmich neve is. 

Egyelőre kérdéses Matías Soulé jövője, az argentin tehetséget az új vezetőedző, Thiago Motta szívesen kipróbálná a zebramezeseknél Daniele Longo szerint, azonban minden azon múlik, hogy a klub végül pénzügyi okokból rákényszerül-e a játékos értékesítésére.

Alfredo Pedullà szerint a Juventus mindenképpen szeretne egy támadó szélsőt igazolni, akár csak kölcsönben, s a felmerült nevek között ott van Jadon Sancho is. Jelen pillanatban Sancho áll a torinóiak képzeletbeli kívánságlistájának élén, s az ügyben döntő tényező lesz, hogy az angol játékos milyen feltételekkel és konstrukcióban mozdítható a Manchester United-től. 

Romeo Agresti szerint hamarosan lezárulhat Douglas Luiz ügye, a pillanatnyilag a Copa Américán szereplő brazil középpályás ma teljesíti az orvosi vizsgálatokat az Egyesült Államokban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4718436383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marci04 2024.06.27. 16:48:25

Fabrizio Romano: Moise Kean a Fiorentina játékosa, Here we go!

Juve1985 2024.06.27. 17:01:11

Egyre kevesebb azon játékosok névsora akit el kell adni vagy el kell engedni.
Lengyel
DS
Kostic
Rabiot
McK

Rikoo 2024.06.27. 17:04:24

Moise Kean-Fiorentina üzlet számai: 13 millió euró fix + 2 millió euró könnyen elérhető bónusz + 3 millió euró nehezebben elérhető bónusz.

Leram7 2024.06.27. 17:15:14

Fater a traktort végül megkapta?

Keanért ez jó pénz, 1 év hátra a szerződésből, régóta gólképtelen....

Egyébként sokkal több volt benne, mint amit mutatott, de én soha sem szerettem, nagyon örülök, hogy távozik.

Del Pybala 2024.06.27. 17:21:54

Oriasi huzas volt 40m er leigazolni...

Juventina7 2024.06.27. 17:30:34

@Del Pybala: CR kései bejelentése, távozása nagyban befolyásolta ezt a dealt, akkor a mercato végén már nem tudtunk akárkit leakasztani (legalábbis az akkori sportigazgatótól ennyi tellett).

gomorra21 2024.06.27. 20:11:05

A Kean üzlet szuper lenne. A Sancho nekem nem tetszik, nem érzem Juve kompatibilisnek. Mintha Paraticinek lenne az ötlete.
Kimmich szerintem kacsa - neki horror fizuja van Münchenben, ha csökkentene, még akkor sem illene a mostani bércsökkentő koncepcióba.

Lanzafame 2024.06.28. 14:17:59

Eddig minden csillagos 5-ös, az elképzelések is. De ezt a Sancho-mániát nem értem... Gyenge, kiégett, sérülékeny roncs, aki csak az idióta angol hype miatt tényező még.

Victory7 2024.06.28. 17:58:55

@Lanzafame:
Ahhoz képest,hogy kiégett elég jó szezont tolt a Dortmundban.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása