Koopmeiners a legfőbb célpont a középpályára

koopmeiners_teun_atalanta_mezben_profilbol.JPGMirko Di Natale értesülései szerint a Juventus egyre hevesebben érdeklődik Teun Koopmeiners iránt, Cristiano Giuntoli pedig szeretne játékosok is bevonni az ügyletbe. A holland középpályás a Juventus számára első számú célpont, amit Nicolo Schira is megerősített. Utóbbi szerint a Juventus sportigazgatója már felajánlott a futballistának egy 2029-ig érvényes szerződést 4,5 millió eurós bérrel, és hamarosan tárgyalásokat fog kezdeményezni az Atalanta vezetőségével egy megállapodás tető alá hozása érdekében.

Daniele Longo értesülései szerint egyre több forrásból megerősítést nyer, hogy a Juventus szeretné megszerezni az albán Edon Zhegrovát, akiért a Lille megközelítőleg 15 millió eurót szeretne.

Romeo Agresti pedig Khéphren Thuramot illetően erősítette meg a Juventus érdeklődését, de a megbízható újságíró szerint a vezetőség a Juventus több játékosával is egyeztet, ilyen tárgyalás várható jövő héten Matías Soulé képviselőivel, Daniele Rugani és Andrea Cambiaso ügyében pedig hamarosan bejelentés várható, mindketten hosszabbítani fognak az Öreg Hölggyel.

A La Stampa értesülései szerint a Juventus 2029 nyaráig érvényes szerződést kínált Andrea Cambiasónak nettó 2,5 millió eurós bérrel, amit a játékos és a képviselője megfelelőnek talált, és Fabrizio Romano szerint is lényegében lezárt ügy a hosszabbítás, már csak a szerződés aláírása maradt hátra. Ugyanazon forrás szerint is aláírja szerződését, amellyel 2026 nyaráig kötelezi el magát a Juventus mellett, a szerződés továbbá tartalmaz egy egyéves hosszabbítási opciót, illetve mérsékli a játékos bérét is.

Mirko Di Natale arról számolt be, hogy a Juventus vezetősége igencsak hamarosan ismét tárgyalni fog Federico Chiesa képviselőivel a hosszabbítás tekintetében, mivel az olasz játékos szerződése 2025 nyarán lejár, és a pletykák szerint az olasz válogatott és a klub is még az EB előtt szeretné kipipálni ezt a feltehetően egyéves hosszabbítást.

A torinói Tuttosport szerint a Juventushoz követheti edzőjét Joshua Zirkzee és Riccardo Calafiori. A holland támadó ára 40 millió euró, s az ő megszerzéséhez a Juventusnak előbb értékesíteni kell valakit, míg a védő 20-25 millió euróért válthat klubot. Ugyanakkor a védő kapcsán az EB hozhat egy kellemetlen fejleményt, mivel a játékos ára emelkedhet, ha jól teljesít. A pletykák szerint a klub kész bevonni az ügyletbe Dean Huijsen játékjogát.

A La Repubblica beszámolója szerint Cristiano Giuntoli kész felajánlani Fabio Miretti, Hans Nicolussi Caviglia és Dean Huijsen játékjogát azért, hogy csökkentse Riccardo Calafiori árát, és a pletykák szerint a két középpályást szívesen látná a bolognai csapat, de a fiatal védőtől sem zárkóznak el.

A La Gazzetta dello Sport szerint a Manchester United idei szezonja a Juventusra is hatással lehet, mivel a szebb időket látott klub várhatóan jövőre sem fog szerepelni a BL-ben, így nehéz elképzelni, hogy őrült összeget áldozna Gleison Bremer játékjogára. Ennek köszönhetően a brazil futballista Torinóban maradhat, ahol az újonnan kialakított négyes védősor részeként bizonyíthat Riccaardo Calafiori, a széleken pedig Danilo és Andrea Cambiaso társaként.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2718412713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gomorra21 2024.05.24. 12:21:14

A Bremer sztori várható volt. Egész egyszerűen nem ér annyit, mint amennyit egyesek látni szeretnének érte. Nekem tetszett, hogy az erősítések egy részét az ő árából fedezzük, és cserébe a Vlaho-Chiesa páros érinthetetlen. Ez egy jó dealnek tűnt.
Egyébként is Bremer a többi brazilhoz hasonlóan irreálisan sopkat keres, szuper lenne ettől mind megszabadulni a nyáron.
Amíg nincs, akit beáldozzunk, Koopmeinersről kár álmodozni. Talán még Zirkzee-ről is. Az albán gyerek 15 milláért - na az a realitás.

west30 2024.05.24. 13:49:44

@gomorra21: Nekem Bremerrel az a gondom,hogy o egy jo soprogeto.Ebben a szerepkorben jo amiben most van,4vedos rendszerben nagyon nem tunt magabiztosnak,plusz labdaval rendkivul bizonytalan.

Leram7 2024.05.24. 14:38:25

Koopmeinerst nem szabad leigazolni. Egy álom lenne, de annyira lyukas a keretünk, hogy egy játékosért kiadni ennyit nem szabad.

Miretti, Caviglia, Huijsen nem lehet eladó.
Miretti fejlődni fog, neki kell 1 év kölcsön.
Caviglia nagyon jó volt, amikor lehetőséget kapott, rá számítani kéne. Pláne Locatelli szezonját látva.
Huijsen pedig majd 2-3 év múlva mehet spanyolba egy nagy

Calafiorit meg kell venni.

Bremer egy MU-nak 60-70ért nem tétel.
Varane távozik onnan, Martinez egy bohóc, Maguire pedig egy közepes védő. MU 2 védőt fog venni minimum.

Zirkzee teljesen felesleges, túl sokba kerül.

Thuram jó igazolás lenne és Zhegrova is.

Kérdés, hogy az Arthur, Kostic és a többi felesleges játékosért mit kapunk.

Del Pybala 2024.05.24. 15:52:33

@Leram7: Miretti egy rakas szar mar bocs

Shyr Kahn 2024.05.24. 16:06:15

Calafiori + hosszabbitasok jol hangzanak, kiveve az az egy ev Chiesa eseteben. Az nem tul sok. Bremer esete meglepo szamomra, mert en mar nem is szamoltam vele.

Shyr Kahn 2024.05.24. 16:06:45

Jah.. es persze Thuram csillagos otos lenne.

Leram7 2024.05.24. 16:29:27

@Del Pybala: Az, de kb. a teljes kp is az volt.

Miretti juve szurkoló és egyértelmű, hogy jelenleg nem elég érett és nem kész a csapatba, de 20 éves és 2-3 év múlva jó lehet. Egy monza szintű csapatban sokat segítene a rendszeres játék a képességein. Aztán meg majd meglátjuk, de most még nem szabad megválni tőle.

gomorra21 2024.05.24. 16:31:18

@Leram7: reális, amit írsz. Calafiori, Thuram, Zhegrova erősítés lenne, és megfizethetőek. Thuramnak nagyon örülnék, egy ilyen típusú játékos úgy hiányzik a középpályánkról mint egy falat kenyér.
Lagalább az egyik hollanddal nagyot fognánk, de belerokkanni nem szabad.
Ami még egy megérzésem, hogy lehet, érdemes lenne elhozni diszkont áron Berardit - az egy Marottás húzás lenne. És talán most pont szükség is van egy-két ilyen játékosra egy újjá épülő csapatban, akiknek van rutinjuk, ismerik a bajnokságot, és mégis motiválja őket egy scudettóért vívott harc, akár annak az árán is, hogy padozni kell.
Aminek még örülnék, ha lennének olyan hírek is, ami a szélső védőket érinti, mert abból nagyon gyengén állunk.

Rikoo 2024.05.24. 16:44:09

@gomorra21: Calafiorit folyamatosan híresztelik balra, ő pedig szokott szélen is játszani Mottanál.
Jobbra eddig Tiago Santos merült fel, mint célpont.
Illetve pont most Di Lorenzo, ugyanis távozni akar Nápolyból.

JeetTrader 2024.05.24. 16:44:13

Mindent sajna nem lehet....ha Bremert nem veszi meg senki, akkor valakikre nem lesz pénzünk. Amúgy én is azt gondolom, hogy a 60m túl sok egy játékosért jelenleg. Viszont ha Mirettit beszámítják egy 20-asba de még ha 15-be is akkor mondjuk 30-35ért bónuszokkal lehet elhozható Kopi. :)

Thuramot én nagyon adnám, főleg hogy gyakorlatilag bagóért lehetne megvenni...

Ízlelgessük: Zrikzee, Kpoi, Thuram in Miretti, Huijsen, Sulé, Nicolussi, McKenny, Kostic out....
40+60+25 kiadás, 15+30+40+15+10+5...ennek az egyenlege -10 lenne...lehet optimista voltam az árazásnál :). Ha azt nézem, hogy egy csomó meccs lehet jövőre, akkor így nagyon sovány lenne a keret. Sztem nem jön pont ezért Kopi. Inkább jön helyette egy Samardzic, meg egy ingyen Beradi :D

Na de, Calafiori egy olyan must have, mint a ház....én örülnék, ha Bremer maradna, de akkor kiből lesz pénz?

Nagyon várom mit főz ki a háttérben Guntoli, rafkós dealeket azért várok tőle.

JeetTrader 2024.05.24. 16:48:45

@Rikoo: jó ég! ha lenne most pénz, azért lehetne veszegetni okosban :) Amúgy Di Lorenzo simán jöhetne...vagy épp Di Marco ha elhasal az Inter az új tulaj alatt ;)

Napoli szét fog esni teljesen. Kvarát is tuti vinni fogják, bár a szezonja nagyon gyengusz volt. Osimhen is tuti off, még az is benne van hogy jövőre kiesnek a Seria A-ból :)

Rikoo 2024.05.24. 17:00:01

@JeetTrader: Kvaratskhelia a szezon egyik legjobb játékosa volt, 11 gól és 6 gólpassz a Serie A-ban, pedig nem is ő lövi a büntetőket.

Van néhány játékos akit értékesítene a klub, leginkább a fiatalokat illetve biztosan lesznek kölcsön+opciós üzletek is.

Rikoo 2024.05.24. 17:03:21

Na úgy néz ki megvan az első érkező nyárra. A klub hátulról kezd építkezni, ugyanis Di Gregorio lesz az első igazolás Di Marzio és Romano szerint.
Már csak az utolsó részletek vannak hátra, 20 millió eurós üzletről van szó.
Di Marzio cikkének utolsó mondata szerint, a klub azt szeretné ha Szczesny távozna nyáron és Di Gregoriora illetve Perinre építenének.

Del Pybala 2024.05.24. 17:15:12

@Leram7: Felolem szurkolhat nekunk csak ne jatsszon :D

Leram7 2024.05.24. 17:22:43

@Rikoo: Az a kérdés mekkora a keret nyárra.

Di Gregorio jó igazolás, ha a lengyel megy, de ha nem megy vagy éppen nem megveszi valaki hanem ingyen adjuk valahova, akkor 20M egy kapusra egy rossz kezdet jelen helyzetben, mert 4-5 posztra kell erősíteni, ha nem távozik senki.

Del Pybala 2024.05.24. 17:24:27

@Leram7: ja..ha tenyleg annyira jo akkor okes a 20 de nem nagyon van penzunk hogy kidobjunk 20 at egy cserekapusra...

Leram7 2024.05.24. 17:24:32

@Del Pybala: Most ne játszon ebben egyetértünk, de 2 év múlva lehet belőle egy nagyon jó játékos. Nem szabad még eladni.

Shyr Kahn 2024.05.24. 17:48:03

@Rikoo: "a klub azt szeretné ha Szczesny távozna nyáron és Di Gregoriora illetve Perinre építenének" - hmmm... es mikent kenyszeritik aa lengyel haloort, hogy elmenjen? Egyebkent lehet magas a fizuja, de sztem eleg hu volt a csapathoz es maradna is meg. Meddig is van elo szerzodese?

Rikoo 2024.05.24. 17:52:59

@Shyr Kahn: Még egy évig érvényes a szerződése és bruttó 14 millió euró körül van a fizetése, ami nagyon terheli a költségvetést.

Shyr Kahn 2024.05.24. 17:56:15

@Rikoo: Sajnalom :( egyreszt mert szimpi volt, masreszt mert ilyen rossz szerzodest kotottek vele.

Igy nehez lesz elkuldeni... ez egy igen jo kis osszeg.

gomorra21 2024.05.24. 18:01:25

@Shyr Kahn: majd a Monza ellen kiprovokál Giuntoli valami kis balhét a bíró és Szczesny között, aztán felbontja a szerződését XD

venember83 2024.05.24. 18:11:53

@gomorra21: vagy belekver valamit az italába, s feldobja az illetékes ügynökségnél.

JeetTrader 2024.05.24. 18:14:23

@Rikoo: ejjjha....nem is néztem a statokat, csak egy párszor belenéztem mit játszanak. És szinte kivétel nélkül tök rosszul játszott, nem jöttek be a cselek, rossz megoldást választott, rosszul lőtt, stb...Gondoltam, sokkal jobban nem mehetett neki az idényben, erre puff :):)

Mondjuk akkor sem hiszem hogy az idei szezon után megtudja őket tartani a csapat...

JeetTrader 2024.05.24. 18:17:30

@Rikoo: háááátttt....20 millás kapus dealel kezdeni, úgy hogy messze nem ez lenne a legégetőbb...na mindegy...

persze messze még a vége, de tény, hogy iszonyat sokat keres Szcesnyi...

venember83 2024.05.26. 05:00:21

40+5 milliót ajánlott érte a Juve, de az Atalanta 60 millió eurót szeretne.

Juvino 2024.05.26. 08:09:49

En a 60 milliot soknak tartom erte, de hat a Pl erdeklodes...Ha igazan akarjuk, be kell meg aldozni egy fiatalt is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3398) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (933) elemzés (40) előzetes (863) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1654) játékosokról (9965) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2446) meccsek (4177) mercato (4168) nyilatkozat (7471) Olasz Kupa (331) összefoglaló (415) pletyka (4204) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (177) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (291) video (201) Címkefelhő
süti beállítások módosítása