A lapok szerint Motta érkezése számos játékos sorsát befolyásolhatja

motta_thiago_mosoly_oltonyben.jpgAlfredo Pedullà friss értesülései szerint Thiago Motta hamarosan hároméves szerződés keretében fog csatlakozni a Juventushoz, nem kétéves szerződéssel, amely egy évre vonatkozó opciót tartalmazna, bére pedig 3,5 millió euró lesz. Ugyancsak Alfredo Pedullà számolt be arról, hogy Thiago Motta érkezése komolyan befolyásolhatja Gleison Bremer sorsát, mivel a Bologna mestere szeretné Torinóban tartani a brazil védőt, aki viszont saját maga dönthet lényegében a jövőjéről, mivel ajánlatok felmerülése esetén az Öreg Hölgy vezetősége tárgyalni fog a kérőkkel, akik közé tartozik jelenleg a Manchester United. Egyelőre a brazil védő kapcsán csak érdeklődésről van szó a manchesteriek részéről, konkrét lépések még nem történtek a leigazolása tekintetében.

Romeo Agresti értelmezése szerint Adrien Rabiot búcsúüzenete Massimiliano Allegri irányába egyértelműen szembemegy a vezetőség döntésével, hiszen a középpályás eltérő búcsúról írt, s ezen álláspont miatt leginkább az lenne a meglepetés, ha Adrien Rabiot adott vezetőség mellett hosszabbítást írna alá az edzőt cserélő Juventusszal.

Daniele Longo arról számolt be, hogy a Juventus megelőzte milánói riválisait Khéphren Thuram tekintetében, miután Cristiano Giuntoli konkrét lépéseket tett a nyáron feltehetően klubot váltó középpályás ügyében.

A Corriere dello Sport egy másik kiszemeltről ír, a lap szerint a Juventus bizonyos tekintetben lépéselőnybe került Teun Koopmeiners kapcsán, mivel Cristiano Giuntoli egyeztetett a játékossal március tizedikén, a Juventus és az Atalanta közötti bajnoki alkalmával, kellően tág értelmezésben létezik egy megállapodás a felek között, de egyelőre a felek csak érdeklődésről beszélnek. A lap szerint több kapcsolatfelvétel is volt a felek között, a Juventus igényt tart a holland középpályásra, s mindeddig a BL-hely és az ehhez kapcsolódó bevétel bebiztosítására várt a vezetőség az egyezkedés megkezdéséhez. A Juventus hamarosan tárgyalóasztalhoz ülhet a bergamói felekkel, és egy játékosbevonás is szóba kerülhet, amely keretében Matías Soulè vagy Dean Huijsen csökkentheti a középpályás kapcsán meghatározott 60 millió eurós árat.

A La Gazzetta dello Sport a Juventus kérdéses jövőjű játékosairól írt, a lap szerint Adrien Rabiot hamarosan dönteni fog jövőjéről, s a középpályás kiváló kapcsolatot ápol Thiago Mottával, ám a játékosért érdeklődés észlelhető a Bayern München és a Premier League több klubjának a részéről. A milánói lap szerint Federico Chiesa nyitott a hosszabbításra, a játékos 2026-ig hosszabbíthatja meg kontraktusát aktuális bérének garantálásával, és a felek rendkívül optimisták a tárgyalás tekintetében. Még ennél is egyértelműbb Daniele Rugani helyzete, hiszen a védő kapcsán már csak a hosszabbítás hivatalos bejelentésére várunk.

Ugyancsak a La Gazzetta dello Sport írt a Juventus több jelenlegi játékosáról, akik sorsa megváltozhat Thiago Motta kinevezésével. A lap szerint a mester minden egyes játékostól sokkal többet fog elvárni, ki fogja tolni a játékosok képességeinek a határait, s az egyik első kiszemelt Manuel Locatelli lehet, aki Massimiliano Allegri vezetése alatt már fejlődést nemigen mutatott. A cikkíró úgy véli, az olasz középpályás ismét legjobb arcát mutathatja majd ősztől, s ugyanezt várja Federico Chiesától is, aki az elmúlt időszakban nem találta meg a közös hangot Massimiliano Allegrivel. Kenan Yıldız klasszis jellemzőkkel rendelkezik, és várhatóan Thiago Motta alatt komoly fejlődést vár tőle mindenki, ahogyan Andrea Cambiasótól is, akit már edzett a mester a Bolognánál. A lap megemlíti Nicolò Fagioli nevét is, aki számára nagyszerű lehetőséget rejthet a következő év, s talán Fabio Mirettinek is sikerül beilleszkednie a Juventus taktikai rendszerébe, ami mindeddig váratott magára.

A La Gazzetta dello Sport ugyanakkor Giorgio Chiellini júliusi olaszországi visszatérését is előrevetíti, s a lap szerint a Juventus egykori ikonja a vezetőségben kaphat helyet, mivel rendkívül jó kapcsolatot ápol úgy a klubbal, mint a szurkolókkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2518407783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2024.05.19. 06:15:20

A fenti cikk a szokásos szinte alaptalan hurráhangulatról szól, amit a sajtó generálni szokott, s ami miatt Massimiliano Allegri is sokszor panaszkodott, hogy eseményektől függően a sajtó ugyanazt a dolgot (klubot, játékost, szakembert) rendkívül pozitívan vagy rendkívül negatívan ítéli meg, közben meg a körítésen kívül semmi nem változott, de a szinuszgörbe kilengéseiből él meg a sajtó, nem a kiegyensúlyozott tájékoztatásból.

Shyr Kahn 2024.05.19. 07:30:48

@venember83: Sajnos ez igy van. Ettol fuggetlenul, ha feltetelezzuk, hogy igazak a hirek, akkor a kovetkezoket gondolom:
- Motta edzonek: csillagos otos dontes
- Bremer sztem menni fog (bar jo lenne, ha maradna, de O a PL-rol almodozik, szoval hagyni kell, hogy elmenjen a kodos albionba)
- Rabiot sztem ment volna, de lehet marad Motta miatt, akivel egyutt jatszott anno a PSG-ben 4 evet, ha feleleszti az alvasbol Motta, es ad neki egy ertelmesebb feladatkort, akkor usse ko. Egyebkent bar elkoszont Allegritol, de talan nem ertelmezheto vezetioseg ellenesnek a tweetje... talan... ha megis, akkor bye-bye
- Khéphren Thuram egy kegyetlen jo igazolas lenne... kifejezetten jo jatekosnak tartom, szoval ha jon, megelolegezem a csillagos otost neki
- Teun Koopmeiners, ditto... bar a kupadonton lathato jatekost nem szeretnem ennyiert. Az elotte levo merkozeseken levo jatekost barmikor
- bar Chiesa szezonja nem volt tul jo, orulnek a hosszabbitasanak
- Rugani eseteben meg inkabb orulnek, mert sztem hatul rendkivul megbizhato jatekossa valt es meg jobba valhat Motta jatekaban
- Locatelli nalam eros jatekos es nyilvan igy a maradasanak orulnek
- Ylidz es Cambiaso maradasa remelem nem kerdes semmilyen szinten sem
- Fagioli es Miretti nalam kerdeses es ha jon Thuram es/vagy Koopmeiners, akkor kerdeses is, hogy mikor jatszananak... foleg ha mindketto, akkor a Loca-Koopmeiners-Thuram trio betonbiztos es kreativ (egyebkent, ha csupan Koop es Thuram jonne nyaron, mar akkor azt mondanam, hogy kivalo atigazolasi szezonunk volt)

Hianyolom a cikkekbol Calafiori nevet... Zirkzee nalam nem jelent akkora prioritast, mint az olasz ballabas hatved

venember83 2024.05.19. 08:48:28

@Shyr Kahn: Calafiorit pár napja több cikk teljesen biztos érkezőnek tekintette, s ezt aláhúzva már a várható újonnan igazolt védőtársairól szólt.

Gaben Smith 2024.05.19. 08:54:08

Mindjart jonnek majd a kommentek ,hogy kiket igazolunk uristen “há nevuk sincs” jovore amugyis a kieses ellen harcolunk es ez a vezetoseg is egy rakas kaka ,na meg persze hirtelen Allegri lelki tarsava valt aki elozo heten meg elzavarta vna. Majdnem kihagytam a Guintoli is leszerepelt klasszikust hiszen kivagta Allegrit…

Marci04 2024.05.19. 09:05:37

@Gaben Smith: Jaj igen, imádom ezeket amikor belemegyünk ilyenekbe "hogy jesszusom ki az a Thuram hát nem is ismerem biztos retek béna"
Az ilyen emberek elvárják hogy a kiszemelt játékos minimum egy De Bruyne legyen.

venember83 2024.05.19. 09:36:09

@Gaben Smith: K. Thuram kapcsán tavaly nyáron 40-50-60 milliók repkedtek a lapokban, most már 15-20 milliós árakról is olvastam. Kíváncsian várom a valóság megmutatkozását, már csak pár hét.

Attilio79 2024.05.19. 09:40:26

@Shyr Kahn: Arra kevés esélyt látok, hogy Loca, Koop, Thuram, Rabiot, Fagioli és még Miretti is itt legyen/maradjon, jó lenne, mert ez lenne az egészséges létszám egy Juventusnál, de ez álom.
Ráadásul ez csak egy csapatrész.

Sandro, Kostic biztos távozók szerintem, mellettük kérdéses Illing sorsa és remélem DS is megy.
Danilo megy a saját, oldalsó posztjára és ha Bremer, Rugani marad (+Cambiaso) és hozzájuk érkezik Calafiori akkor még legalább egy szélső jó lenne, ha BL-re készülünk.
Itt kérdéses Huijsen sorsa.

Elöl nagyjából meg is lehetünk Chiesa, Vlaho, Zirkzee és Greenwooddal és Yildizzel (itt felmerült még az izlandi srác is), de ahhoz Kean, Milik, Kaio távozása is kell.

Ott van még a rezgő léc Soulé, Barrenechea sorsa felett.
Nem látom, hogy a felmerült új játékosokra hogyan lesz erőforrás.

west30 2024.05.19. 09:48:26

@Shyr Kahn: Szerintem Bremer sanszos hogy tavozik.Valakit fel kell majd aldozni,a Brazilnak pedig nem veletlen van a kivasarlasi ara a szerzodeseben jovo nyartol.Szerintem megprobaljak iden eladni ot kedvezobb feltetelekkel.Fagiolirol es Mirettirol annyit, lesz vagy 60 meccse a csapatnak a szezonban,boven lesz alkalmuk bizonyitani.

Juvino 2024.05.19. 10:20:03

Szerintem meg kell nezni,h az Atalanta kit akar beszamitani Koop araba es azt a jatekost mindenkeppen meg kell tartani!:)

MGB75 2024.05.19. 10:23:30

@Gaben Smith: Én biztos nem leszek Allegri lelki társa. :) Egy másodpercig sem bánom, hogy kiraktuk. Érdemei elismerése mellett...
Ez a csapat már évek óta a megújulásért kiált, ami Allegrivel kivitelezhetetlen.
Én úgy vagyok ezekkel a nevekkel, hogy nem vagyok előítéletes, hiszen annyira nem követem az európai focit, hogy a nevek 80%-a nekem új, nem mond semmit. :)
Jöjjön egy karakán, tökös edző, aki mer focit játszatni, amit érdemes nézni, hétről, hétre.
Jöjjön a teljes reboot, megújulás.
Hosszú út vezet még vissza a csúcsra, de ehhez az első lépést megtettük Allegri menesztésével.

Pedro32 2024.05.19. 10:28:25

@Juvino: De Keetelaare bólogat (Y)

Il Principino 2024.05.19. 10:38:46

Számomra érdekes, hogy a Stuttgart edzőjét nem tették a lapok nagy rivaldafénybe,hiszen tán nagyobb bravúrt ért el noname játékosokkal mint Motta vagy majdnem Alonso..
Hoenessre lehet érdemes lenne figyelni majd a jövőben!

Leram7 2024.05.19. 11:39:28

Az, hogy Bremer nem fért be a copa amerika keretbe az jelentősen ront az értékén.

alexGicamo 2024.05.19. 13:11:03

Izgatottan várom a mercatót és a fejleményeket !
Akárhogy is : mi tudjuk , hogy a JUVENTUS a világ legjobb klubja, minden szartól eltekintve !

FINO ALLA FINE !

Ethan Hunt 2024.05.19. 13:38:19

@alexGicamo: Így van! Hosszú idő után végre reményteli várakozással vagyok a felé, hogy végre elindulhatunk egy olyan játékfelfogás irányába, ami méltó a Juventushoz...

Direct_01 2024.05.19. 14:16:14

Ha kirakja a fél csapatot, már megérné idehozni.
Sczesny,Djalo,Gatti,Rugani,Sandro,de Sciglio, Rabiot,mcKennie,Alcaraz,Weah,Kostic,Kean,Milik,Arthur,Pellegrino,Kaio Jorge,Fabotta,Barenechea mind-mind kereshetnek új csapatot.

Dante01 2024.05.19. 15:50:24

@Direct_01: Én azért a Gatti, Rugani,Djalo hármast megtartanám.Főleg azért, mert ha mindenkit eladunk is akkor sem lesz pénz ennyi játékost pótolni.

Gaben Smith 2024.05.19. 16:27:04

@Dante01: Djalo meg nem is jatszott azt sem tudhato mire kepes

Gaben Smith 2024.05.19. 17:16:56

Egyebkent januarban Romano szerint Allegri bonaventurat es perreyrat szerette volna es kapta djalot es alcarazt .Itt is merheto mekkora kulonbseg van a latasmodjuk kozott. Egyebkent Allegri 2018-ban is szerette volna Bonat.
Szerintem az Allegri fele felfogas pontosan az amivel mar jo sok eve semmire nem haladtunk es valtozast szerettunk volna.

Tony. 2024.05.19. 18:11:13

Motta jövőre BL győzelemre vezeti a Juventust, efelől nem merülhet fel kétség.

Thuglife! 2024.05.19. 18:24:18

@Tony.: te minek fogsz szurkolni?
Annak hogy minél jobban szerepeljen a Juventus,vagy annak hogy tudjál itt keseregni tovább?

Il Principino 2024.05.19. 18:44:07

@Thuglife!: vannak illetve voltak itt olyanok nem kevesesen ;)

Thuglife! 2024.05.19. 18:52:11

@Il Principino: mire gondolsz?
Hogy nem kellett volna megfogalmazni kritikát a volt edzővel szemben?
A feltétel nélküli szeretetet hagyjuk meg a családjának.

rabsic02 2024.05.19. 19:27:47

@Shyr Kahn: amennyiben hasonló játékstílust akar játszatni Motta, mint Bolognában, akkor a védelmet is gyorsabbá kell tenni. Ebbe már sem Danilo, sem pedig Rugani nem fér bele.
Ugyanezt gondolom a középpályáról is. Mirettit én eladnám. Fagioli remélem rendbe szedte magát és akkor hasznos lesz. Számomra Rabiot és Locatelli is kérdőjeles.
Kean és Milik out, de egyetértve veled - Zirkzee csak Motta kívánságára jöjjön. Bár kell a versenyhelyzet Vlahovicnak is.
Az pedig biztos, hogy sokkal keményebben kell dolgozni a fizikumon, gyorsaságon, mert ezt a langyos játékot már kínszenvedés volt nézni.

Shyr Kahn 2024.05.19. 19:39:50

@venember83: Ha Calafiori biztos, akkor megnyugodtam. O azert kell nekunk hatra, kulonosen, ha Bremer tavozik, bar nem egy pozicioban jatszanak alapobol. Calafiori mostanaban full back volt a bal oldalon.

"K. Thuram kapcsán tavaly nyáron 40-50-60 milliók repkedtek a lapokban, most már 15-20 milliós árakról is olvastam. Kíváncsian várom a valóság megmutatkozását, már csak pár hét." - ha jol sejtem, akkor a ketto kozott van az igazsag. Az ok pedig amit mar a masik posztnal is ecseteltunk. Ha egy csapatnak relative rosszul megy, akkor az arak is leszallnak. A Nice kegyetlen jol szerepelt januarig, aztan kegyetlen rosszul. Az utobbi miatt en realisnka erzem, hogy Thuram ara sem oly magas mar.

@Attilio79: "Arra kevés esélyt látok, hogy Loca, Koop, Thuram, Rabiot, Fagioli és még Miretti is itt legyen/maradjon, jó lenne, mert ez lenne az egészséges létszám egy Juventusnál, de ez álom." - egyetertek. A penz nem sok, igy nyilvan az ertekesitesek elkerulhetetlenek. A nyaron az elso honapoban kiderul Motta kikkel szamol es augusztusban lehet meg egy eladasi hullam.

@west30: "Szerintem Bremer sanszos hogy tavozik." - egyetertek.

@rabsic02: Ezert jon Calafiori. Beucima es Lucumi sem gyors jatekosok, szoval kozepre Rugani es Danilo is ok lehet. Egyebkent sztem Rugani meg jobb is naluk, mert kepes szepen felvezetni a labdat.

Zirkzee nem Vlaho alternativaja, mert Vlaho tipikus befejezocsatar, mig Zirkzee egy seconda punta inkabb, de abban egyetertek, hogy jo ha van alternativank.

"Az pedig biztos, hogy sokkal keményebben kell dolgozni a fizikumon, gyorsaságon, mert ezt a langyos játékot már kínszenvedés volt nézni." - egyetertek, bar sztem a sracok nem olyan rosszak, mint aminek sokan lattak oket. Az csupan a rendszernek koszonheto, hogy nem latszodott a gyorsasaguk es fizikumuk. Amikro volt motivaciojuk, azert ledaraltak rendszerint az ellenfelet.

babo0410 2024.05.20. 00:19:59

@Shyr Kahn: jövőre már a BL-ben is több meccs lesz. Pláne, ha nem.leszünk az első négyben. Emellett bajnokság, kupa, klub vb, szuperkupa stb. Szerintem Fagiolli és Miretti is bőven fog játszani, mert az általad említett hármas nem fogja bírni a hosszú szezont. És túl jok ahhoz, hogy elherdáljuk őket. Meg olaszok kellenek a keretbe. Most van 12, jövőre kb 10 lesz. Ebből kezdő Chiesa és Cambiaso, ez csak kettő sajnos. Pedig jó lenne, ha 4 olasz lehetne a kezdőben.

babo0410 2024.05.20. 02:57:59

@Attilio79: Szerintem lehet ekkora kp. Szerintem ez reális, mert több helyen olvastam, hogy jövőre olcsóbb igazolások lesznek, de bő keretet akar Giuntoli, ha BL-ben leszünk. Elkan meg állít[lag azt mondta szabad kezet kap edző és játékosok terén.

buci402 2024.05.20. 10:05:15

Na már megint egy felkapott név edzőnek.. Ebből már megint nem fog jó kisülni. :D Ne legyen igazam, de kár lenne Mottával próbálkozni, csak azért, mert besikerült egy jó szezonja. Félre ne értsétek, nem tudom ki lenne igazán jó a posztra, de hogy vele járnánk a legjobban az korántsem biztos.

Il Principino 2024.05.20. 10:09:22

@Thuglife!: arra gondolok hogy sokan annyira utalták Allegrit,hogy inkább annak örültek ha nem ment a szekér!
Az ilyen drukker nem is igazi drukker a szememben!
Nekem sem tetszett a játékunk,de januárig versenyben voltunk..
Utána valóban érett a váltás.

Ethan Hunt 2024.05.20. 10:43:47

@Il Principino: "arra gondolok hogy sokan annyira utalták Allegrit,hogy inkább annak örültek ha nem ment a szekér!"

Én egy ilyenről sem tudok, de olyanról igen, aki bármeddig elnézte volt ezt a Juventushoz teljesen méltatlan futballt, akár eredmények nélkül is, csak mert az edzőt Allegrinek hívják...

Thuglife! 2024.05.20. 11:26:30

@Il Principino: igen utána már rájöttem hogy az ellene szurkolásra gondoltál.
Nem akarok vádaskodni de igen olvastam ilyet valakitől asszem az egyik utolsó perces gólunknál hogy itt nem érdemeltünk pontot jobb lett volna most ha kikap Allegri.
De az se vezetett volna a kirúgásához,erdményesség/eredménytelenség itt nem számított semmit.
Amit észrevettem (magamon is) az a közömbösség a pontvesztések után.az meg az utálatnál is rosszabb.az útálatból van visszaút.

Pedro32 2024.05.20. 11:57:45

@buci402: nem az első szezonja jó szerintem.
13. Lettek Mihajloviccal 21/22 szezonban
9. lettek Mottával 22/23 ,2pontra asszem a fiorentinatol.az akkoris jonak volt mondhato

Ethan Hunt 2024.05.20. 12:18:19

@Pedro32: És nemcsak a Bolognával volt jó szezonja. A Speziát 2 éven át a Serie A-ban tartotta, nélküle azonnal kiestek a Serie B-be, aztán idén alig kerülték el az osztályozót a bennmaradásért már ott is, holott a keret becsült értéke abszolút nem indokolta volna...

JeetTrader 2024.05.20. 12:31:58

@buci402: nincs garancia semmire. Sztem 3 utat járhatunk. 1: feltörekvő edzőt valasztunk és reméljük nálunk lesz igazán nagy edző belőle. 2: már befutott edzőt valasztunk...itt a merítés rendkívül kicsi és drágák is. 3: már kifutó de régen jó edzőt hozunk. Utóbbi utat jártuk most.

Sztem több oldalról érdemes vizsgálni a dolgot. Motta focija is sokat épít a védekezésre szóval nem testidegen a Juvetol. Bizonyított már olasz honban és tudja mit jelent kupákat nyerni és van tapasztalata más nagy csapatok módszereit illetően. Mint játékos is kifejezetten jó volt szóval lehet lesz respektje is.

Sok múlik azon h a játékosok mennyire fogadják el. Pl. Sztem egy Guardiola nálunk csúnyán leszerepelne, de egy Klopp féle motivator jó lehetne....kiderül.

Ne feledjük h Conte talán még bőven kevesebb tapasztalattal rendelkezett mint most Motta!!

OneT 2024.05.20. 13:00:49

@Il Principino: Van 2-3 Allegri ratyi de ideje túl lépni.

OneT 2024.05.20. 13:05:02

@babo0410: Én örülnék a legjobban ha Miretti játszana, de szerintem kölcsönbe fogjuk adni.

OneT 2024.05.20. 13:06:51

@Direct_01: Kaionak még adnák lehetőséget. Ha ennyi fronton ott leszünk akkor szükségünk is lesz játékosokra mielőtt elküldenéd a fél csapatot.

Ethan Hunt 2024.05.20. 13:56:19

@Pedro32: Én azért vagyok vele kapcsolatban bizakodó, mert ezekből az eredményekből látható (talán nem túlzás ezt kijelenteni), hogy van valami olyan plusz abban a játékfelfogásban, amit képvisel, ami által ki tud hozni valami olyan extrát a csapataiból, amit más edzők nem. Ez megtörtént egy kiesés ellen küzdő csapatnál, most megtörténik egy közepes csapatnál is és semmi nem utal arra, hogy ne történhetne meg egy a csúcsra visszatérni kívánkozó csapatnál is, mint a miénk. A keretünk most nélkülözi a nagy sztárokat és ez így is marad még jó ideig, így pláne szükség van egy olyan edzőre, aki a különbséget tudja jelenteni. Úgy, ahogy egy Gasperini teszi ezt az Atalantánál már évek óta, ahol nyilvánvaló az edző hozzáadott értéke, mert ez veszett el már Allegriből régóta...

Rocky80 2024.05.20. 14:57:23

@OneT: Meg van néhány Allegri ellenes ratyi, azokon is.

buci402 2024.05.20. 15:19:50

Legyen igazatok, lehet csak én vagyok túl borúlátó. Igazából amikor tapasztaltabb edzőt hoztunk ide se volt garantált a siker, úgyhogy fene tudja. Viszont amióta új a vezetőség nem nagyon látni, hogy mi lenne az irány. Az edző egy dolog, de az még kevés a sikerhez. Anyagilag most ez a szezon elég spórolós volt és szerintem a következő 1-2-ben se lesz nagy költekezés (bár nem feltétlenül kell). Sok a kérdés, reméljük jó döntések fognak születni.

Wizzurah 2024.05.20. 15:32:53

Mivel még nincs cikk a mai meccsről így ide írom. Nagyon remélem, hogy az utolsó meccseken láthatjuk pályára lépni Fagiolit és Djalot is, Ruganit is és lehetőleg azokat nem, akiktől meg fogunk válni. Mivel már mindegy az egész, én nem játszatnám Alex Sandrot, én nagyon örülnék, ha Danilo sem maradna... Valamint bár én kedvelem, szerintem Kean-nek is lefőtt a kávé itt, ahogy felesleges lenne játszatni Rabiotot is.
Cavigliat is jó lenne, valamint még fiatalokat, nekem a szerencsétlen hibájától eltekintve Nonge is tetszett.
Nagyon remélem, hogy az új edző a fiatalokra fog építeni, mert én úgy látom, hogy hosszú idő után kifejezetten sok fiatal tehetségünk van és semmi értelmét nem látom beszémítani a lehetséges értékének töredékéért egy másik, ugyanúgy kétesélyes igazolásba. Kifejezetten pikáns az egész szituáció, hogy pont a Bologna ellen játszunk, hogy ki lett rúgva nálunk az edző és a Bologna mostani edzője az egyik potenciális jelölt.
Bár én nagyon örülök, hogy eltakarították hallegrit, annak nem, ahogy történt, bár ez is az ő hibája. Arról sem vagyok meggyőzve, hogy Motta lesz a mi emberünk. Én nem fogom elvárni, hogy mindent megnyerjünk, vagy akár bármit az első évben, csak pofás játékot szeretnék, hogy izgalmas legyen nézni újra Juventus meccseket.
Nagyon remélem, hogy a vezetőség semmilyen szinten nem gondolkodik sem Tuchel, sem Klopp, semmi hasonló nevekben. Írnám, hogy pénz se lenne rájuk, de hát egy középszertől is most váltunk meg, akinek képesek voltak adni 7-10 milliós bért.... Számomra az edzők felsőpolcán olyan nevek vannak, min Emery, Postecoglou. Túl sok edző vált munkát idén nyáron, remélem nem valami túlhypoltat fogunk kikukázni.

Pedro32 2024.05.20. 16:04:53

@Ethan Hunt: Nekem is tetszik amit csinál,állandóan mozgásban van a csapata.Jól nyitnak területet ,jók a szerepkörök,tud a játékosaihoz igazodni,hogy a képességeinek legjobb legyen.több formáció .meccs közben is.van egy jó videó is róla.
Gasp mindig a selejtből varázsol ki valamit

babo0410 2024.05.20. 16:53:59

@OneT: Az lehet, de akkor kell helyette valaki, mert a bő keretre szükség lesz. Szerintem, ha 3 középpályással fog játszani Motta, akkor kelleni fog legalább 6 kp. És Motta 4-3-3-at és 4-2-3-1-et is játszatott a Bolognával. Jövőre kelleni fog egy bő keret, ha minden fronton szeretnénk tisztesen helyt állni.
Másrészt meg most kéne egy igazán jó erőnléti stáb. Nem tudom ebben Motta mennyire van otthon. Allegrinél az erőnlét nem volt túl fontos. Ezt több helyen is olvastam. Allegri több labdás edzést tartott. ÉS úgy általánosságban Olaszországban az erőnlétre kisebb hangsúlyt fektetnek sajnos.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása