Chiellini: „Megtiszteltetés volt a Juve karszalagját viselni CR7 társaként”

chiellini_giorgio_cr7-tel_kapu_elott.jpgA Juventus legendás védője, Giorgio Chiellini nemrégiben a BSMT podcastban beszélt múltjáról, és szóba került úgy a legendás BBC védőtrió megszületése, mint Cristiano Ronaldo torinói pályafutása.

„A Juventus a Serie B-ben jobb volt, mint a Serie A-ban szereplő csapatok többsége. Nemzetközi bajnokok voltak a keretben, én pedig egy fiatal játékos voltam, aki előtt egyedi lehetőség mutatkozott meg.

A BBC és Gigi? Nos, Leo 2009-ben érkezett a Juventushoz, míg Andrea 2010-ben, s az első évben szenvedtünk együtt, de Antonio Conte fejéből kipattant a háromvédős rendszer ötlete, és ez azonnal előnyünkre vált. Tökéletesek voltunk, én szabadon futballozhattam a pályán, Leo nagyszerűen olvasta a játékot, illetve kiváló technikai képességekkel rendelkezett, így kivette a részét a támadásépítésből, míg Barza volt a legintelligensebb és legteljesebb játékos mindhármunk közül. Eleganciája és kiváló fizikai felépítése volt, mögöttünk pedig a történelem legjobb kapusa védett.

A 2015-ös berlini BL-döntő pusztító hatású volt számomra, mivel nem játszhattam a döntőben. Öt nappal a meccs előtt lesérültem, miközben az egész szezonban remekül voltam. Az év vége felé úgy éreztem, hogy kiégtem.

Cristiano Ronaldo? Az ő személyisége a nehéz pillanatokban nagy hatással volt rám. Az első évben meg akarta rázni a világot a Juventusnál, és bizonyítani akarta, hogy ő erősebb az egész Real Madridnál. De nem volt szerencsénk a sérülésekkel, és kiestünk az Ajax elleni párhharcot követően. Ha döntőbe jutunk, ő győzelemre vezetett volna minket.

A következő években kicsit visszaesett a szint, és ő is idősebb volt, s már nem tudta egyedül vállán vinni az egész csapatot. Ő volt a cseresznye a tortán, de nagyobb tortára lett volna szükség.

Nagyra értékeltem őt, ő nem olyan ember, akivel a városba falatozol, de mindig ott volt, amikor szükség volt rá. Soha nem hagyott ki egy csapatépítő vacsorát, mindig tiszteletteljes volt, és szinte betegesen vigyázott magára. Gólokat akart szerezni, és nyerni akart, nagy benyomással volt rám a személyiség a nagy meccseken.

Megtiszteltetés volt a Juventus csapatkapitányi szalagját viselni, és a mindennapokat egy ilyen bajnok mellett megélni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8118401187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2024.05.11. 09:12:39

"A következő években kicsit visszaesett a szint, és ő is idősebb volt, s már nem tudta egyedül vállán vinni az egész csapatot. Ő volt a cseresznye a tortán, de nagyobb tortára lett volna szükség."

Kellett pár év, mire ezt kimondta valaki a csapattársak közül. Nagyon vártam már némi (ön)kritikát a CR7-szopkodás mellett/helyett.

alexGicamo 2024.05.11. 13:13:48

@venember83: Na, ja !
Azért senki sem tökéletes , még CR sem .

OneT 2024.05.11. 13:33:12

@venember83: Ez természetes hogy már nem azt a szintet képviselte és az is hogy így sem nevezhető rossz játékosnak.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3398) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (933) elemzés (40) előzetes (863) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1654) játékosokról (9965) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2446) meccsek (4177) mercato (4168) nyilatkozat (7471) Olasz Kupa (331) összefoglaló (415) pletyka (4204) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (177) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (291) video (201) Címkefelhő
süti beállítások módosítása