A Roma elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus a Bajnokok Ligája-indulást jelentő bajnoki helyek egyikéért zajló versenyfutás talán utolsó és legfontosabb csatáját vívja vasárnap este.

A tabella harmadik helyén álló zebramezesek megőrizték pozíciójukat a Bologna botlásának köszönhetően, s az AS Roma otthonába látogatva, négy fordulóval a zárás előtt, egy esetleges győzelemmel kellő távolságban tarthatnák a farkasokat, akik jelenleg az ötödik helyről, hat pont hátránnyal próbálják csökkenteni lemaradásukat.

Massimiliano Allegri nélkülözni kényszerül a sérüléséből lábadozó Alex Sandrót, míg Kenan Yıldız gyomorbántalmak miatt hagyja ki a rómaiak elleni bajnoki mérkőzést.

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 2 közvetíti majd élőben.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio, Bremer, Gatti, Danilo, Rugani, Cambiaso, Djaló

Középpályások: Locatelli, Kostić, McKennie, Miretti, Weah, Rabiot, Alcaraz, Nicolussi C.

Támadók: Chiesa, Vlahović, Milik, Iling-Junior

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9018396905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2024.05.05. 19:10:25

A Romának is mennie kell előre, így De Rossi vért fog velük itatni. Ez nyithat lehetőséget nekünk. Remélem okosan, higgadtan kihasználjuk.

De, látni akarom H megdoglenek a mieink is a pályán!
Finom alla fine és meglesz a BL ma este!!

venember83 2024.05.05. 19:15:59

Legutóbbi 5 meccs:
Juve 1-0 Roma
Roma 1-0 Juve
Juve 1-1 Roma
Roma 3-4 Juve
Juve 1-0 Roma

Apuleius 2024.05.05. 19:45:22

Juventus: Szczesny; Gatti, Bremer, Danilo; Weah, McKennie, Locatelli, Rabiot, Cambiaso; Vlahovic, Chiesa

danimester1 2024.05.05. 20:30:20

Forza!Ma 3 ponttal lepnek meg minket!A romák fáradtak lesznek,ezt ki kell használni!

FeriGjuve 2024.05.05. 20:49:20

Na basszuk fel magunkat!!! :D
FORZA JUVE!!!

OneT 2024.05.05. 21:01:05

Ki ellen játszik a Roma? Ez valami megye 20 Z csapat?

danimester1 2024.05.05. 21:02:47

Most ez bosszant egyáltalán?Ebben a szezonban már nem meglepő!Mindig összehoznak egyet az ellenfélnek...

Marci04 2024.05.05. 21:05:58

Nem lesz népszerű ez a véleményem, de nekem Gatti cserepados védő (a góljai ellenére is)

Attilio79 2024.05.05. 21:06:10

Naggyá tesszük a Romát, pontatlanok vagyunk és beléjük vezetjük a labdákat.
Rugani lassan jöhetne, mert ez a védelem kevéskének tűnik.

peti78 2024.05.05. 21:08:30

Ezt a nyomorúlt 352t felejtenénk már el
Játékostemető

Zsupi44 2024.05.05. 21:09:19

@Marci04:

Az utóbbi 2 hónapban ki az , aki egy normàlis Juventus-ban nem cserepadosnak tűnne...?

gomorra21 2024.05.05. 21:14:01

Passzolgassátok körbe, aztán valaki ívelje be!
Ne féljetek, jó lesz!

Szili072 2024.05.05. 21:14:21

Csak a szokásos szar ,impotens foci egy középszer Róma ellen. A fèl csapat nem Juve szint. Allegri meg tényleg minden szempontból kifulladt.

Attilio79 2024.05.05. 21:17:22

Chiesa végre nem tökölt, hanem beívelt és volt benn olyan, aki tud fejelni.
Arcipirító a játékunk.

Il Principino 2024.05.05. 21:18:06

Bremer gólöröme sok mindent elárult..
F@sz kivan ,nyáron viszlát :)

Ethan Hunt 2024.05.05. 21:19:50

Remélem nem állunk vissza az egyenlítés után, mert semmi félelmetes nincs ebben a Romában, ahogy a korábbi ellenfelek ellen sem lett volna...

Il Principino 2024.05.05. 21:22:33

Ez hol volt szabálytalan????
Baldanzi feldobta magát..

Attilio79 2024.05.05. 21:26:12

Locatelli nem fejelt, hanem rápattant a labda a fejére. :)

venember83 2024.05.05. 21:31:57

@Ethan Hunt: az egy pontot azért nem szabad kockáztatni. Ez a pont három scudettóval felérhet!

danimester1 2024.05.05. 21:34:27

A legnagyobb baj az hogy a milán és most a roma is verhető.Sajnos nem akarnak ezüstöt vagy dobogót a srácok,elég csak a bl hely.Viszont van még ezen kivül 3 forduló és még akár az 5. helyre is lecsúszhatunk.Semmi akarat nincs bennük,csak a biztonsági játék.Remélem azért behúzzuk a meccset!

Thuglife! 2024.05.05. 21:41:39

1-1
Megvan a végeredmény?

delpi0823 2024.05.05. 21:46:44

@Marci04: Egy normalis Juventusban Gatti csereember lenne(aminek sztem tokeletes lenne),de hat tudjuk hogy ez nem egy normalis Juventus sajnos.

gomorra21 2024.05.05. 21:50:02

Az egész Juve már a centiket vágja.

Amúgy ez a langymeleg allegriball jobban működik Kosticcsal: az legalább ívelget Vlahovic-ra, míg a túloldalon Cambiaso, Chiesa és Kennie össze tud kicsit játszani. Weah nem tudja feltalálni magát ebben a szabadon rohangálós fociban. Nagyon csekély az ő játékra gyakorolt hatása.

gomorra21 2024.05.05. 21:51:22

Cambiaso viszont a balon egyedül el van egy kicsit szigetelve.

FeriGjuve 2024.05.05. 21:54:38

Önmagunkhoz képest jól teljesítünk ma.

FeriGjuve 2024.05.05. 21:56:40

Csak nehogy ez tartós legyen,mert akkor úgy járunk,mint Xavi a Barcával,csak rajtunk ez a bohóc fog itt ragadni. :DD

FeriGjuve 2024.05.05. 21:57:16

@FeriGjuve: Még képesek új szerződést elé tolni....

gomorra21 2024.05.05. 22:11:30

Rabiot-nak ma vannak egész jó megmozdulásai.

Il Principino 2024.05.05. 22:11:53

Esküszöm jól játszunk a 2.felidőben.
Vagyis jobban mint az elmúlt meccseken sztem.

Attilio79 2024.05.05. 22:15:49

@gomorra21: .. és vannak alattomos megoldásai is. :/

gomorra21 2024.05.05. 22:26:34

@Attilio79: legalább nem csak az alibi t nyomja.

Attilio79 2024.05.05. 22:31:18

@gomorra21: Azért az nem volt túl szimpatikus, hogy elsodorta a támasztó bokát, utána meg reklamált.
Ha ennyi energiája van, azt fordítsa arra, hogy ne 2-3 méteres alibi passzokat ad, hanem menjen a kulcspassz. Egyébként ma nem ő a leggyengébb láncszem.
Locatelli 2szer is megynyerhette volna, csak a kapu előtt kevéske.

Attilio79 2024.05.05. 22:40:00

Gatti a végén, hogy fejbelőtte Locatellit. :)

babo0410 2024.05.05. 22:44:13

A végére egészen türhető lett. Már ez is jobb volt, mint az eddigiek. Látszik, hogy ebben a csapatban több van, de Allegri taktikája olyan, amit már a kiesőjelöltek SE játszanak. Elavult. Az első félidőt meg megint elaludtuk.

gomorra21 2024.05.05. 22:45:13

De Rossinak mekkora respektje van. Mindenki szorul, hogy a pacsi/ölelés el ne maradjon.

DelPiero2 2024.05.05. 23:26:46

nem láttam az egész meccset, de Vlaho gáz volt, egyrészt néhány középpályás nem mer nekiiramodni amikor jó pozija van és Vlahot keresi, az meg vagy kihagyja vagy kipasszolja oldalra, mikor a kapu közepénél van. Általánosan meg kell engedni hogy más is szerezhessen gólt, ne azért passzoljanak neki, hogy Vlaho önbizalma nőjön.

Zsupi44 2024.05.06. 04:35:50

@DelPiero2:

Ezen a meccsen szerintem pont nem ez volt a jellemző.
Vlahovic konkrétan 1 használható labdát kapott Chiesától még az első felesben, azt picit maga mögül mellé lőtte. Tegnap pont Chiesa lövöldözött el mindent. A gyönyörű kapufájánál is a szerb tök üresen volt szemben a kapuval.
Szerintem ez a kritika ez után a meccs után pont nem áll...

Zsupi44 2024.05.06. 04:41:30

Az a helyzet, hogy tök jó hogy jobb volt ténylegesen a játék, csak szarrá sem mentünk vele. Ez a Roma egy hulla fáradt csapat volt, akiknek 4 alatt kellett 2 borzasztó fontos meccsek játszaniuk. Mi pihenten, eldönthettük volna a BL szereplést és csak nem sikerült, pedig látszott, hogy a Roma elkészült. Második felére az erejével.
Tök jó, hogy a Salernitana ellen szinte biztosan letutizzuk a BL-t. De mikor akarunk fontos meccset nyerni?
Az a mázlink, hogy az Atlanta lehet döntőzik az EL-ben így a Coppát picit háttérbe teszik...

Pedro32 2024.05.06. 09:45:18

@Zsupi44: Az a szomoru,hogy összességében még így is jobb volt a Roma

delpi0823 2024.05.06. 09:49:29

@Zsupi44: Mindket csapat megakarta nyerni a meccset az latszott,ami szomoru volt rank nezve hogy az utolso negyedoraban benyomtak minket,pedig ennek pont forditva kellett volna hogy legyen.Heti 1meccsel a nyakunkon borzaszto fizikai allapotban van a csapat.A bl most mar 99% hogy meg van ,lehet mar pont se kell az utolso 3forduloban ha a roma kikap Bergamoban,de ha megverjuk hazai palyan a Salernot akkor mar nem kell semmit szamolgatni,es johet az edzovaltas meg az igazolasok,eladasok tervezese.

DelPiero2 2024.05.06. 10:44:58

@Zsupi44: nem láttam az egész meccset. Általában lehet hogy tényleg az a szerepe, hogy várjon elöl a labdákra, sétálgasson, lesen maradjon. Talán többet kellene tennie azért is, hogy helyzetbe hozza magát. De ebben a konkrét esetben igazad lehet, nekem az nem tetszett, amikor mellé lőtte, akkor a passzoló játékos is simán rálőhette volna, nekem úgy tűnt jobb helyzetben volt.

gomorra21 2024.05.06. 12:20:34

@DelPiero2: Nem Vlahovicnál romlik el a támadás, sokkal korábban. Ezek a játékosok ebben a 3-5-2ben nem tudnak mást csinálni, mint lassan megszállni az ellenfél 16-osát, túltöltik, körbepasszolgatják, aztán vagy rászúrja valaki, vagy beíveli. Ez a körbepasszolgatósdi amúgy mindig jellemző volt Allegri focijára. Annyira kiszámítható, amit csinálunk, hogy már rég változtatni kellett volna a szerkezeten és a felfogáson.

venember83 2024.05.06. 13:17:12

@gomorra21: "Ezek a játékosok ebben a 3-5-2ben nem tudnak mást csinálni, mint lassan megszállni az ellenfél 16-osát, túltöltik, körbepasszolgatják, aztán vagy rászúrja valaki, vagy beíveli."

De nem ez a lényeg, hogy egy labdavesztésnél se alakulhasson ki kontra a Juve lassú, körülményes és technikátlan védői ellen?

gomorra21 2024.05.06. 15:18:47

@venember83: ha "lassú, körülményes és technikátlan" a védősorunk, szerintem nem az a megoldás, hogy megszálljuk az ellenfél 16-osát, és beállunk, mert a tegnapi meccsen is többször megtörtént, hogy a körbepasszolgatásnál sikerül elcsennie a labdát az ellenfélnek. Kockázat van ebben is.

Elléphettünk volna legalább a Gasperini féle három védős, három támadós felállás irányába. A három belső középpályásra épített játék kuka, a középpályára összpontosítja a játékunkat miközben ott nagyon 2 dimenziósak vagyunk. Ha a támadóinknak a számát növelnénk meg, legalább egy kontrát könnyebben végig tudnánk vinni. Nagyon gyakori, hogy a támadónk elkezdi vinni a labdát a kapura, de még nagyon messze van, nincs a közelben segítség, ezért visszapasszol.
Arról nem beszélve, hogy Allegri középen a biztonsági passzt várja el, és a szélen szabad többet kockáztatni. Minden amellett szól, hogy a támadó harmadban több játékos kell, akik adott esetben szét tudják húzni az ellenfél védelmét.
Középen két szűrő pedig megoldaná a középpályás védekezést, és a biztonsági passzokat. Ennyi pont van bennük.

Szerintem egy ilyen átszervezéssel még bőven lehetne/lehetett volna játszani az Allegri féle felfogást. A védelmünk nem lenne jobban kiszolgáltatva, de az előrejátékban sokkal tudatosabban építenénk a keretben rejlő lehetőségekre.

venember83 2024.05.06. 19:35:33

@gomorra21: általában ezekkel szokás védeni ezt a taktikát, nem én találtam ki. Szerintem sem túl jó megoldás ez a lassú körbepasszolgatás, főleg egy viszonylag gyenge, de helyezkedés tekintetében nem rossz olasz bajnokságban, de ez van. Úgy érzem, sok újat nem tudok mondani.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása