Agresti szerint a kupadöntő után várhatók konkrétumok Motta kapcsán

motta_thiago_elmelkedik_reflektorok_fenyeben.JPGRomeo Agresti a minap arról beszélt, hogy naivitást feltételez a gondolat, miszerint ez a Juve ismét a legmagasabb szinten fog teljesíteni Massimiliano Allegri távozásával. Bizonyosan jót fog tenni mindenkinek, ha egy más jellemzőkkel rendelkező edző veszi át a csapat irányítását, de ahogyan már említettem, a jelenlegi keret egyértelműen pszichés gondokkal is küzd, hiszen egy vereség vagy döntetlen után a játékosoknak dühöt kellene érezniük, ehelyett viszont láthatóan kevesekre jellemző ez.

A rendkívül megbízható újságíró Thiago Motta helyzetéről is írt, véleménye szerint nem véletlen, hogy a futballvilág hónapok óta összefonja a Juventus és Thiago Motta sorsát. Ez két lehetőséget feltételez, az egyik szerint a klub rendkívül hatékonyan félrevezetett mindenkit, vagy valóban Thiago Motta az első számú kiszemelt a Juventus számára. Megállapodás a felek között? Semmi nem végleges, amíg nincsenek aláírások a szerződésen. Konkrétabb hírekre az Olasz Kupa döntőt követően számít.

A Tuttosport értesülései szerint Cristiano Giuntoli nem tett le Khéphren Thuram szerződtetéséről, fizikai ereje, kiváló technikája és pályán való látása miatt a Nice középpályása kiváló erősítés lenne az Öreg Hölgy számára. A futballista szerződése 2025 nyaráig érvényes, és a pletykák szerint klubja körülbelül 40 millió euróra értékeli a játékjogát.

A TuttoMercatoWeb pletykája szerint a Juve kétéves hosszabbítást ajánlott Wojciech Szczęsnynek, az aktuális nettó 6,5 millió eurós bére helyett nettó 4 millió eurós bérrel (bónuszokkal együtt). A kapus visszautasította az ajánlatot.

Nicolò Schira friss értesülései szerint tegnap este Cristiano Giuntoli és Adriano Galliani között egyeztetés zajlott, mivel a Juventus igencsak érdeklődik Michele Di Gregorio iránt. A Monza 20 millió eurót kér a 26 éves kapusért, de 15 millió euró plusz bónuszokkal is megelégedhet, illetve játékosok is bevonhatók az ügyletbe.

A La Gazzetta dello Sport is írt a Juventus szerződéshosszabbítási kísérleteiről, és a milánói lap szerint a legaktuálisabb kérdés Adrien Rabiot helyzete, aki júniusban távozhat, bár Torinóban marasztalnák. A pletykák szerint a játékos garanciákat vár a csapat várható versenyképességéről, miközben az is bizonyos, hogy a Juventus nem tudja magasabb bérrel magához édesgetni a középpályást, mivel a klub nincs ebben a pénzügyi helyzetben. A másik nyári lejáró szerződés Daniele Ruganié, a védővel zajlanak az egyeztetések. Kevésbé pozitív hírek vannak a 2025 nyaráig érvényes szerződéssel rendelkező Wojciech Szczęsny és Weston McKennie kapcsán, és egyáltalán nem zárható ki a nyári értékesítésük. Federico Chiesával sem jutott még a klub előrébb, nem zajlik tárgyalás, ám Fali Ramadani részéről létezik egy ígéret, miszerint a játékos nem fog ingyen távozni, legrosszabb esetben egy egyéves szerződésben meg fognak egyezni a felek, így feltehetően jövőre is a klubot segítheti az olasz válogatott.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2718389485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2024.04.25. 08:54:14

Szerintem mindenki tudja h az edző személye valószínűleg nem old meg minden bajt egy csapásra, de azért adhat egy fellelegzest. Új munka kezdődhetne új elképzelések. Be kell látni ha valami nem megy. Az Allegri 2.0 Era nem ment, a váltás törvényszerű.

Csakhogy a játékosok adják a teljesítmény lelkét. Láttuk h páran komoly pszichés blokkokkal vannak megáldva. Belőlük kétlem h bajnok lesz valaha. Nekik menniük kell. Csak hát épp ezért nem mindenkinek lesz mercatoja így pedig szükség lesz áldozatokra is. Van egy érzésem h fájdalmas lesz, de szükségszerű. Csak abban reménykedem h az új csapatot ne kelljen majd megint újjá építeni. Itt Guntolinak lesz óriási szerepe!

venember83 2024.04.25. 09:04:12

@JeetTrader: Allegri távozása is fájdalmas lehet pénzügyileg, miért lenne ez másképp játékosok esetében? A változás általában fájdalmas dolog, de a Juve nem elégedhet meg a jelenlegi és közelmúltbeli állapotokkal/eredményekkel.

SuperTrezi 2024.04.25. 09:16:45

Legalább azok eltakarodnak, akiknek ennyire a pénz az istenük. De sajnálom a lengyelt is, hogy méltóságon aluli neki évi 2,5 milliárd helyett másfél milliárdot keresnie ezzel a labdakergetéses dologgal.

venember83 2024.04.25. 09:37:05

@SuperTrezi: hónapok óta arról ír az olasz sajtó, hogy a Juve a lengyel hátralévő bérét a szerződéshosszabbítás időtartamára elosztva akarja marasztalni a kapust, ergo lényegesen lecsökkentené az éves bérét. Ő maradni szeretne, de nyilván nem mindenáron. Sandro, Rabiot és Szczesny távozása bő harmincmillió eurós megtakarítást jelentene bruttó bérekben, szerintem ez igencsak jó kezdőpont. Még Arthurtól kellene valahogy végleg megválni, az ő esetében egy cseréről írnak, mert a United nem tart igényt Amrabatra.

Attilio79 2024.04.25. 09:46:14

Allegri távozása nem oldja meg varázsütésre a problémákat természetesen.
Több változásra van szükség, ami a felfogást és játékosokat illieti DS, Sandro, Kean sohasem volt idevaló, Rabiot és Tek anyagi zsarolásának nem szabad engedni. Akkor ajtót kell mutatni nekik.
Chiesa kivárása (elvileg) magyarázva lett az edző személyével, ő fontos játékosa lehet egy következő edzőnek.

Jó lenne egy tökös edzőt és vezetést megbízni, mert kicsúszni látszik a kontroll minden tekintetben.
Cambiaso, Chiesa, Yildiz és Vlahovic nálam érinthetetlen lenne, ahogyan Perin, Rugani, Gatti, Nonge és Fagioli is jó lenne következő szezonban, a visszatérők közül Huijsen, Barrenechea és Soulé maradhatna.
Kb. ezt a keretet kellene kiegészíteni vásárlásokkal, cserékkel.

Jó lenne fejlődni és előrelépni végre, mert több éve nyúlós lápban süllyedünk.

Attilio79 2024.04.25. 10:54:40

@Attilio79: *Sandro idevaló volt, amíg Marcelo mögött a második legjobb brazil szélső volt, de ennek sok éve már.
Minden más fenntartva.

Pavel1988 2024.04.25. 11:21:10

Nekem üdítő, hogy egyre több kommentelőtől azt olvasom, hogy nem csak az Allegri outot kell skandálni.
Borzasztó, hogy 4 éve próbálják újjáépíteni a csapatot (Sarri féle 1 év inkább csak előre menekülés volt) és csak most indulhat el az első hiteles próbálkozás.

Amikor ennyire mélyen gyökerezik a probléma akkor sajnos le kell rombolni mindent. A minap láttam egy fotót, amin egy lélegeztetőgépen vegetáló Juventus szurkoló van. Na ez írja le szerintem tökéletesen egy átlag Juve szurkoló lelkiállapotát.

Én végignéztem a Lippi féle hanyatlást és a Ferrara/Del neri féle szerencsétlenkedést is, mintha ennek a két korszaknak a hibrid verzióját nézném.
Lippi utolsó évére a lelketlen játék tekintetében hasonlít a csapat, a Ferrara/Del Neri féle Juventusra pedig azért, mert a nem megfelelő minőségű keret ötvöződik egy nem megfelelő edzővel.

JeetTrader 2024.04.25. 11:22:07

@venember83: eeegen...arról nem is beszélve. Nem látom lelki szemeim előtt h elismerően bologatva állna fel Allegri, mondván "gyerekek, persze, lemondok egy évi beremrol és a stáb is! Építkezzetek csak nyugodtan." Fájni fog....de hátha jól jövünk ki belőle mégis.
Így van, ami most van/volt azzal senki nem lehet elégedett.

Rocky80 2024.04.25. 11:52:12

Rabiot megtartanám, mellé kéne támadó középpályás, Locatelli örök pad vagy out, Fagio meg adott.
Rabiot egy komoly játékos, egyértelmű hogy garanciát vár hogy a legjobb éveiben egy komoly csapatban komoly társakkal játszhasson. Hol itt a gond? Látja ő is, hogy itt mi a helyzet: kikapunk és megy a heherészés meg az ölelkezés.

Perin-Rugó-Cambiaso-Rabiot-Fagio-Vlaho-Chiesa váz. Chiesa szigorúan 1 évet kaphat még, ha nem javul fel jelentősen, akkor viszlát.

Bremer is mehet a faszba ha elvágyódik, innen ne vágyódjon el senki, ez egy karrier csúcsa, nem ugródeszka!

Speciel nekem Milikkel meg Keannel semmi bajom, Milik most is megmutatta hogy lehet rá számítani. Kean meg lőjön több gólt, de azok jönnek majd. A csatársort nem bántanám.

Fiatalok meg maradhatnak. Ez így kb. 500 millió euró, de lehet keveset mondtam...

Rocky80 2024.04.25. 12:07:08

Egy kapus, komplett védelem 2 ember híján cseréstül, meg legalább 3 középpályás. A saját/visszajövő fiataljainkat nem néztem. Ez egy nagyon komoly átalakítás.

Vigyázat, felkavaró tartalom következik!:

Ha ezt így meg tudjuk lépni, akkor viszont maradhatna Allegri is. Ha a vezetőség viszont más utat lát, akkor jöjjön egy másik edző. Én csak egy szurkoló vagyok aki a legjobbat akarja.

Mert egy dolgot nem kapott meg akárhogy is nézzük: sosem volt megfelelő anyagi keret hogy a saját elképzelései szerint alakíthassa a csapatot. Mindig kényszer megoldásokkal kellett dolgoznia jelentős ellenszélben. Szerintem!

Thuglife! 2024.04.25. 12:08:01

@Rocky80: Allegri után Rabiot a fő felelős kb.
Ő szabja meg a tempót ami szégyenteljes egy heti egy meccses csapattól,és ő az aki nem a kapu felé fordul csak mikor már ég a ház.
Itt vannak a Prime évei? Nehogy már a Juventus tegyen neki szívességet hogy egyengetheti a karrierjét.Ő az aki nem teszi le a voksát a csapat mellett,csak ként fel kéne emelnie a hangját ha nem tetszik neki a heherészés.de nem teszi mert nem érdekli.
Mikor Bremer idejött mondtam neked hogy tovább fog állni mert csak azért jött ide mert többet kínáltunk neki mint az Inter.
A támadók mind maradhatnának végre valamiben egyetértünk.

Rocky80 2024.04.25. 12:10:08

Beismerni nem ismertem be semmit, de beletörődtem ha más lesz az edzőnk. :-(

Természetesen neki is jár majd a bizalmam és a türelmem, de legalább 3 év, hogy újra topcsapat legyünk szerintem.

Utána meg jöhet az Allegri 3! :D

Thuglife! 2024.04.25. 12:15:40

@Rocky80: addigra már Allegri olyan csúnya lesz hogy egy topklub nem engedheti meg hogy felvállalja :D
Amúgy hihetetlen hogy még mindig nem érted hogy hiába jön ide bárki,Allegri futballfilozófiájával van gond.akárcsak Mou-éval volt.

Rocky80 2024.04.25. 12:27:43

@Thuglife!: Rabiot téma: ezt nem mondhatod komolyan de komolyan mondod...

Szerintem ő egy nagyon jó sherpa, egy tökéletes igásló, de hogy ő szabja meg a tempót az azért erős túlzás...

Ehhez nem elég "eszes", nem elég kreatív, mellé kell valaki aki irányít és támad és tempót diktál és felépít. Neki nem ez a profilja.

Rocky80 2024.04.25. 12:29:42

@Thuglife!: mehet a fogadás egy italba hogy mennyire lesz komoly edző más klubnál! Én teljes mellszélességgel állok mellette ugyanígy!

Rocky80 2024.04.25. 12:36:15

@Thuglife!: tovább folytatva: nem olyan karakter szerintem aki felemeli a hangját, inkább az, aki ritkán szól, de abban tartalom van.
Amúgy meg látják ők is a világot körülöttük: tedd a szívedre a kezed!: mi most topcsapat vagyunk? Bajnokságra és BL-re esélyesek? Nem. Akkor nyilván garanciát akar, meg jó csapatot meg társakat ő is. Ez nem szívesség kérdése, tartja magát olyan jónak hogy egy topcsapatban futbalozzon.
Jelenleg ez a Juve meg egy ugródeszka a topcsapatok felé a játékosok szemében, bármilyen fájó is ezt kimondani. És ő legalább nem azt mondja hogy elvágyódom, azt mondja hogy szeretek itt lenni, de erősítsünk ha kérhetem. ;-)

Szerintem ő egyébként egy jó játékossá forrta ki magát itt. Csak kellenének mellé kreatív társak és akkor emelné a fényüket.

venember83 2024.04.25. 13:23:47

Di Natale szerint a Monza Miretti és Kean iránt érdeklődik, a Juve pedig Colpani kapcsán is érdeklődött, nem csak Di Gregorio kapcsán.

venember83 2024.04.25. 13:24:58

@Rocky80: s ha nem vállal máshol munkát, adjátok nekem a piát? :)

Gaben Smith 2024.04.25. 13:31:01

@Attilio79: a Lazio meccset csak hatterzajkent futtattam de amikor a kepernyore neztem akkor pont egy kitamadasunk volt Sandro meg mint akinek viszeres a laba es 90 eves ugy csoszogott elore de konkretan csoszogott nagyon szurrealis volt.

Rocky80 2024.04.25. 14:13:05

@Gaben Smith: Sandro már a legalja, komolyan mondom. Egyetlen mentsége van!: még a fénykorában sem volt normális cseréje soha, mindig játszania kellett...

Rocky80 2024.04.25. 14:21:41

@venember83: szerintem most vállalni fog, de lehet nem azonnal, mert ki kell hevernie ezt a pár évet... :D

Amúgy biztos vagyok benne hogy vállal, szóval mehet a fogadás ha gondolod! Amúgy neked minek a pia, családos ember vagy! :D

delpi0823 2024.04.25. 14:38:40

@SuperTrezi: Majd rajon hogy 4misinel senki nem fog neki tobbet ajanlani,aztan meg majd kevesebbel is beeri majd......Mehet istenhirevel,sztem Perin is rendelkezik siman olyan kepessegekkel mint o.

venember83 2024.04.25. 14:41:28

@Rocky80: azt mondod, nincsenek családos alkoholfogyasztók?

Ui. Természetesen a fiam lakodalmára gyűjteném az italt.

Attilio79 2024.04.25. 15:14:55

@Gaben Smith: Ezt a mester kérte tőle, amikor 120-adjára felküldte ismét a pályára. Megbízhatóan kaphatunk róla egy gólt a jelentősebb csapatok ellen. :)
Ha nincs pénz, akkor is játszatni kell őt, mert sajnos nincsen cseréje és mind a 3, mind a 4 védős rendszerben szükség van rá is és DS-re is, de őt megfújta a tavaszi szellő, ezért most influenzás lett, idén sajnos kevés meccse volt, de számítunk rá is, akkora spíler! ;)

Gaben Smith 2024.04.25. 15:27:03

@Rocky80: en azon mar nem nyitok vitat hogy Allegri jo edzo e meg az viszont vitan feluli hogy valtani kell, azt meg az ido eldonti hogyha kap egy eros csapatot akkor mire fog menni. En szemely szerint sose szerettem a jatekstilusat na jo kb az elso 3 eveben utana viszont valami tortent ,mert hanyatlasnak indult . Emlekszem egy Dortmund -Juve oda vissza volt a BL-ben minden az O kottajabol szolt taktikai geniusznak tunt most meg epp az ellenkezoje. Furcsa.

Shyr Kahn 2024.04.25. 15:52:11

- uj edzo nagy valtozasokat hozhat... egyaltalan nem erzem naivitasnak, hogy nagy valtozasok lehetnek e miatt. Ez nem az elso eset lenne a tortenelemben, hogy egy 'kvazi' sikeredzo utan egy masik edzo fol tudna razni a csapatot... emlekezzunk Conte elso evere
- Khéphren Thuram - nagyon jo lenne 40 millaert... nagyon jo jatekosnak tartom
- Michele Di Gregorio 15-20 milla, tamogatom, de csak akkor ha megoldjuk Szczęsny kerdeset

gomorra21 2024.04.25. 16:01:32

Allegrit fullos top csapat nem fogja hívni, kicsit is lutri klubhoz viszont túl óvatos, hogy menjen.
Válogatott lesz ebből, azt a szitut a legegyszerűbb kidumálni XD

Sunny21 2024.04.25. 17:20:12

@Rocky80: Rabiot kapcsán teljesen egyetértek veled! Az általad leírt "vázzal" kapcsolatban is többé- kevésbé. Annyi, hogy Rugani és Fagioli nálam nem tartozna bele.
Allegri nyilván más tészta :D
Őt teljesen másképp látjuk.

Rocky80 2024.04.25. 17:21:21

@venember83: nem mondom hogy nincsenek, de én nem tennék ilyet. :D

@Gaben Smith: nem nyitsz, de mégis nyitsz: szóval azt mondod, az edzők ilyenek: eltelik pár év és hanyatlásnak indulnak, homlokegyenest másmilyenek lesznek mint ahogy megismerhettük őket? ;-) Még jó, hogy Ancelotti ezt nem hallotta. :D

@gomorra21: ne legyél ebben olyan biztos... Ki számít amúgy kicsit is lutri csapatnak az olvasatodban? Ha jönnek majd az eredmények, kimagyarázni se kell. ;-) :D

Rocky80 2024.04.25. 17:25:19

@Sunny21: király!

Rugónál megbízhatóbb meg jobb cserehátvédet senki sem kívánhat magának. Sőt, kisebb csapatok ellen szemrebbenés nélkül kezdetném, sőt, szerintem! akár kezdő hátvéddé is kinőheti magát.

Fagio megosztó, nem tagadom, de szerintem nagyon oda fogja tenni magát és jót érzek vele kapcsolatban. A képességei megvannak.

Rocky80 2024.04.25. 17:32:24

@Sunny21: Allegri szerintem top 10 edző világviszonylatban, de lehet szűkíteni is lehetne ezt a listát. De sajnos mostanában csak mi jutottunk neki. Mondjuk nálunk is lett top edző, szóval valamit valamiért. Meg jó pénzt is kapott nyilván.

Amúgy nekem a nyár legvárósabb eseménye az EB mellett hogy hova megy! Ja, meg persze hogy kikkel erősödünk meg ki lesz az edzőnk, nyilván. Ha! lesz új edző! :D

Motta nálam teljesen tiszta lappal indul, semmit nem tudok róla, bíznom kell a vezetőségben ha őt gondolják. Csak nehogy nagy legyen rá a kabát... Ez nem a Bologna lesz hogy csinálsz egy 4. helyet és szobrot kapsz...

Gaben Smith 2024.04.25. 18:05:12

@Rocky80: Tudsz olyan edzot mondani mint Ancelotti? Ki az aki 25+ eve a toppon van kisebb nagyobb megszakitasokkal?
En nem ismerek ilyet ,de meg hasonlot sem.
SAF ugyan egy huszast ment az MU-val de Ő mashol a legmagasabb szinten nem merette meg magat.
Mou jo par evvel kesobb debutalt mint Carlo de mara már elhaladt mellette a kor.
Guardiola kesobbi meg Mou-nal is ,de talan egyedul Őt lehet Ancelotti legendajahoz hasonlitani.
Akikrol beszelunk tobbszoros BL gyoztesek hasrautve legalabb 10 bajnoki cimuk van fejenkent.
Allegrinek mi a top csapatos multja?
Milan 1 bajnoki cim utana hanyatlas. Juventus 5 bajnoki cim aztan 2 ev kihagyas most pedig 3 trofeatlan ev.
En ezt akarhogy is nezem iszonyat tavol van Ancelottitol,de meg Guardiolatol is.
Amit Te mondassz az a feltetel nelkuli rajongas hatulutoje ,de nalam pedig a feltetel nelkuli utalat Allegri iranyaban ?
2000 ota kovetek futballt csak ebben a periodusban legalabb 6 jatekfelfogasbeli teljes valtozas volt ha ezt nem vagy kepes lekovetni akkor nem lehetsz evtizedekig edzofejedelem.

Gaben Smith 2024.04.25. 18:18:29

@Rocky80:
Ancelotti:
Időszak Klub
1995–1996 olasz Reggiana
1996–1998 olasz Parma
1999–2001 olasz Juventus
2001–2009 olasz AC Milan
2009–2011 angol Chelsea
2011–2013 francia Paris Saint-Germain
2013–2015 spanyol Real Madrid
2016–2017 német Bayern München
2018–2019 olasz Napoli
2019–2021 angol Everton
2021– spanyol Real Madrid

Sikerei:

Juventus
szerkesztés
Intertotó-kupa: 1999
AC Milan
szerkesztés
Coppa Italia: 2002–03
Serie A: 2003–04
Supercoppa Italiana: 2004
UEFA-bajnokok ligája: 2002–03, 2006–07
UEFA-szuperkupa: 2003, 2007
FIFA-klubvilágbajnokság: 2007
Chelsea FC
szerkesztés
Community Shield: 2009
Premier League: 2009–2010
Angol labdarúgókupa: 2009–2010
Paris Saint-Germain FC
szerkesztés
Francia bajnok: 2013
Real Madrid FC
szerkesztés
Spanyol bajnok: 2021–22
Spanyol kupa: 2013–14, 2022–23
Spanyol szuperkupa: 2021–22
UEFA-bajnokok ligája: 2013–14: 2021–22
UEFA-szuperkupa: 2014, 2022
FIFA-klubvilágbajnokság: 2014, 2022
Bayern München
szerkesztés
Bundesliga: 2016–17
Német szuperkupa: 2016, 2017
Egyéni
szerkesztés
Az Év Edzője a Serie A-ban: 2001, 2004
Panchina d’Oro: 2002–03, 2003–04
Az év edzője a Ligue 1-ban: 2012–13 (holtversenyben Christophe Galtierrel)
Az IFFHS év klubedzője: 2007, 2014
Az év európai edzője – Alf Ramsey-díj: 2003
World Soccer Magazine – Az Éz edzője: 2003
Globe Soccer Awards – az év legjobb edzője: 2014
A hónap Premier League menedzsere: 2009 november, 2010. augusztus, 2011. március, 2011. április, 2020. szeptember
Globe Soccer Awards – a legjobb média attrakció a futballban: 2014
Enzo Bearzot-díj: 2014
A FIFA év edzője – második helyezettje: 2014
Miguel Muñoz-díj : 2014–2015
France Football – minden idők 8. legjobb menedzsere: 2019
FourFourTwo – minden idők 18. legjobb menedzsere: 2020:
AS Roma – Hírességek csarnok (Hall of Fame): 2014
Olasz labdarúgó-hírességek csarnoka: 2015
AC Milan – Hírességek csarnoka (Hall of Fame)

Allegri:

2003–2004 Olaszország Aglianese
2004–2005 Olaszország SPAL
2005–2006 Olaszország Grosseto
2007–2008 Olaszország Sassuolo
2008–2010 Olaszország Cagliari
2010–2014 Olaszország AC Milan
2014–2019 Olaszország Juventus
2021– Olaszország Juventus

Sikerei:

Sassuolo
szerkesztés
Serie C1 Bajnok (1) : 2007–08
Milan
szerkesztés
Serie A Bajnok (1): 2010–2011
Olasz labdarúgó-szuperkupa (1) : 2011
Juventus
szerkesztés
Serie A Bajnok (5): 2014–2015, 2015–2016, 2016–2017, 2017–2018, 2018-19
Olasz kupa (4): 2014–15, 2015–16, 2016–17, 2017–18
Olasz labdarúgó-szuperkupa (2): 2015, 2018

Sztem vegigfutva ezen a staton nincs is szukseg magyarazatra ezek tenyek :)

Thuglife! 2024.04.25. 18:40:43

@Gaben Smith: én végigolvastam :D
És amit hozzá szeretnék tenni az nem tény az csak ilyen fantasy.
Az hogy Ancelotti sikereit más edző hozta volna...főleg a BL-t...hát nem hiszem.
A Juventussal zsinórban 5 bajnoki címet viszont nagy valószínűséggel Conte is hozta volna ha sikerül marasztalni.
Sőt Allegri akkori versenytársa Sarri is bizonyította hogy egy nehéz évben tud bajnoki címet szerezni,és a napolival lépést is tartott a Juvéval szóval sztem az 5 bajnoki címet ő is hozta volna.de ez csak fantasy.a kérdés hogy a 2 BL döntőt is ugyanúgy hozták volna e le....

Shyr Kahn 2024.04.25. 19:00:23

@Gaben Smith: Ancelotti-hoz tenyleg nem igen tudunk senkit sem merni. Nagyon fiatalon lett edzo a Reggiana-nal, de erdemes megemliteni, hogy elotte dolgozott Sacchi-val a valogatottnal, 92-tol amikor is 33 eves volt, 95-ig.

A jatekosok nagy kedvence. Sosem olvastam/hallottam meg olyat, hogy egy jatekos azt nyilatkozza, hogy egy edzoert akarnak nyerni, erte mindent megtesznek. Ancelotti konyveben tobb jatekos is ezt "irta". CR, Ibra, David Beckham, John Terry (idaig olvastam) es Galliani is utalt erre.

Ezzel azt akartam mondani, hogy azok lehetnek igazan hosszu tavon jo edzok, akik ertenek az emberek nyelven es kepesek szemelyesebb, csaladiasabb kapcsolatot es bizalmat kiepiteni. Ez a dolog sok edzo esetben nincs meg. Az sem mindennapi, hogy egy edzo hallgat a jatekosokra es nyitott a modositasokra. Ezek a tulajodnsagok (es sok minden mas is) mind megvannak Ancelottiban, de nem sok mas edzoben. Erdekes, hogy az Ancelotti konyvben Ibra leirja mekkora kulonbseg van Guardiola es Ancelotti kozott. Nem professzionalizmusban, hanem abban ahogyan a jatekosokat kezelik. O peldaul Guardiola-t Ancelotti moge teszi osszessegeben.

Jo konyv, erdemes elolvasni (mashol mar belinkeltem). Carlo Ancelotti - Quite Leadership: Winning Hearts, Minds and Matches

Thuglife! 2024.04.25. 19:02:49

@Rocky80: természetesen állom a fogadást hogy nem fog már sehol címet nyerni de sztem lesz még hónap edzője.jelenleg a havi arany tapír díjért küzd hónapok óta de azt se tudja megnyerni mert van egy salernitana.:)
Rabiotról annyit sztem nem mellé kellene egy fazonszabász a kp-ra hanem helyette.

"tedd a szívedre a kezed!: mi most topcsapat vagyunk? Bajnokságra és BL-re esélyesek? Nem"
Érdekes téma
Azért mennyire másképp alakult volna a szezon és a csapat megítélése és a játékosok megítélése ha meg tudjuk verni az intert azon az egy meccsen!A lendületet megtarthattuk volna heti 1 meccsel.én ismerek olyan edzőt aki arra az egy meccsre nagyon feltüzelte volna a csapatot és ha nyerünk,meg is tartotta volna azt a flow-t.
Azért ne feledjük a kiscsapatok elleni botladozás mellett a tavaly pl nem tudtunk "top" azaz a tabellán körülöttunk lévő csapatot megveri.ez pontlevonástól független.idén ebben legalább volt fejlödés vertük egy góllal( hogy máshogy :) ) a milant romát napolit Amíg volt motiváció.azért ezek a csapatok idén is szereztek skalpokat a nemzetközi kupákban.
Tehát nem tudom azt mondani nem vagyunk top csapat és a játékosok nem lennének képesek többre.

Shyr Kahn 2024.04.25. 19:39:05

@Thuglife!: ++
Az szezon kozepe valoban megmutatta, hogy a jatekosok kepesek lennenek tobbre... de miutan kipukkadt a Scudetto lufi, a motivacio elveszett es Allegri ugy tunik keptelen volt felrazni oket... valoszinu elotte sem O razta fel a csapatot. Egyszeruen a sracokat motivalta a tabellan elfoglalt kozeli helyezes az Inter mogott.

gomorra21 2024.04.25. 20:01:31

@Rocky80: annyira nem követem már a többi bajnokságot, hogy erre valami fokmérővel tudjak szolgálni. A PL kluboknál van olyan, ami az emlékezetemben úgy él, mint kisebb csapat, aztán kiderül, hogy azóta kitömték. Az Aston Villának drágább a kerete, mint a miénk? Wow.
Kiábrándító, de már nem húzom föl rajta magam. Inkább lesz@rom.
Allegrinek nem leszek ellendrukkere, ha elmegy, de arra sem vennék mérget, hogy követni fogom a szárnyalását/vergődését.
Az erős feltételezésem, hogy rossz konstrukciót kínál: klasszisokkal bekkelve kiharcolni kis szerencse segítségével a 3 pontot. Ez ma már nem eladható.

Amúgy volt itt egy kérdésed, hogy topcsapat vagyunk-e. Nyilván nem. Voltak hibák sok irányból, de Paratici volt az, aki elrántotta a kormányt, nehogy kátyúba menjünk, és cserébe bezuhantunk a szakadékba. Szerintem a csapat teljesítménye Allegri felé is védhető lenne, ha a visszatérésének az első évében lennénk.
Nem ő okozta az igazán nagy bajt, de nagyon vakon van, és képtelen kivezetni minket a sötétből.

ggbuffon 2024.04.25. 20:37:46

Motta a Bolognan kivul eddig mindenhol bukott. Most kb hasonlo golarannyal alkot kimagaslot a Bolognanal ami a Juvenal kudarc.

En nem teljesen értem ezt a hypeot. Allegrit el kell zavarni ok, na de megint belépett a "bárki aki nincs nálunk az szupersztár effekt az agyakban"

Első körben kell egy normális koncepció, aztán ahhoz alakitani edzőt/keretet.

Intő jel a MU, Chelsea..előbbi évtized alatt dupla 0 nem tudom hány száz M euroert vasarolt sztarokkal, kismillio edzovel, utobbi szinten a vilag minden penzet elverte egy 8.helyért..

Szval csak ésszel.

Jelen helyzetben az egyetlen vallalhato dontes az elerheto edzők közül Conte. Ha tetszik ha nem.

Gaben Smith 2024.04.25. 20:55:52

@ggbuffon: hasonlo golaranya a bolognanal mottanak mint nekunk es ez itt kudarc lenne.
Ezen jot mosolyogtam.
A bologna egy a kiseseshez kozelebb allo csapat lenne alapbol. En nem foglalok allast motta mellett ,de azert ez megiscsak teny.
Az meg hogy ki elerheto esszeru edzo sztem mi nem tudhatjuk.

ggbuffon 2024.04.25. 21:01:13

@Gaben Smith: ez meglehetosen tulzas h kieso csapat lennenek. De valoban, most jo szezonjuk van, gyakorlatilag minden jol sul most naluk.

Ugyanakkor pl ezek alapján Del Neri sztáredző volt hisz egy jóval jobb Serie A-ban amit leművelt a Chievoval anno az kuriozum volt..lattuk nalunk ez hogyan sult el..akkor hasonloan serulekeny keretunk volt mint most, sok allitolagos tehetseggel es jo jatekossal ahol csak a mindenkori edzo a hulye..

Ezzel csak annyit akarok mondani h ezt a Motta majmolast most annyira nem ertem, ami a szurkolok reszerol zajlik.

Wizzurah 2024.04.25. 23:03:56

Milyen érdekes, hogy a nagy juventino játékosok sorra visszautasítják az új szerződés ajánlatokat, ha kevesebb bért tartalmaz, szeretik a csapatot, a várost meg minden igen, de azért a pénz az úr. Pedig pl. a felemás teljesítményt az asztalra tevő kapusnak is milyen kevés az a nettó 4 misi... Fogja meg a kezét az egyik balfék amcsinak és menjenek szépen kézen fogva el.

Rikoo 2024.04.25. 23:20:06

@ggbuffon: Nekem pont ez tetszik Motta elképzelésében a leginkább. Eredménycentrikusan gondolkozik és így nem lenne óriási váltás közte és Allegri között.
Egyedül a labdabirtoklásban van jelentősebb különbség a Bologna javára.
Nekem Conte az egyik kedvenc edzőm, de nálam semmiképpen nem ő lenne az A opció.
Thiago Motta, Nagelsmann és ez a fiatalabb vonal. Más irányba kellene elindulni, számomra több szempont miatt is Motta állna az első helyen.
Intelligens ember, aki 4 nyelven beszél és játékosként top klubokban játszott.
Ne felejtsük el, hogy alig 41 éves edzőről beszélünk, aki még most is a pályafutása legelején jár ebben a szakmában.

Gaben Smith 2024.04.25. 23:28:56

@Rikoo: igy van muszaj elindulni az europai fosodrat fele a jatekfelfogast illetoen

gomorra21 2024.04.26. 00:16:49

@ggbuffon: "Motta a Bolognan kivul eddig mindenhol bukott." A mindenhol az 2 csapat. Gyűjtögette a tapasztalatokat.
"Most kb hasonlo golarannyal alkot kimagaslot a Bolognanal ami a Juvenal kudarc." Nem a gólarány a lényeg, hanem a mutatott játék. A mutatott játék a Bolognánál meggyőző. Nem bemákolt győzelemek, hanem tudatos, szervezett játék.
@Rikoo: egyetértek. Nem érdemes nekünk hard core támadó edzőt választani. Az nem a mi játékunk. Motta pragmatikus, okos focit játszik, az egy nekünk való irány.

Rikoo 2024.04.26. 01:36:38

Schira szerint Perin távozni akar és első számú kapus akar lenni. Di Gregorioval sikerült megegyezni a szerződést illetően. 2029-ig szólhat a szerződése és 2 millió eurót kereshet, ami bónuszokkal fog nőni.
Szczesny fizetése jövőre 7,5 millió euróra fog emelkedni.

venember83 2024.04.26. 04:33:18

@Rikoo: újabb indok Szcz elengedésére. De valószínűleg ragaszkodni fog a szerződéséhez, s nem mond le a szép kis summáról., amit máshol nemigen kapna meg.

Thuglife! 2024.04.26. 08:00:21

@Gaben Smith: @Rikoo: a fiatal edzőt illetöen.
Meg sztem jobb olaszországban példálózni edzők karrierjét illetően mint a premier l.-ben.ez egy speciális bajnokság.
Nézzük csak meg néhány éve Inzaghi volt az innovatív fiatal edző akit szóba hoztak velünk mikor a Lazio padján volt.ő most bajnok az interrel.és hát a játék is (sajnos)szemrevaló,ez nem csak a játékosállomány miatt van ha valaki gyengébb csapatnál is meg erősebb csapatbál is nagyobb nyomásnál meg tudja valósítani az ötleteit,remélem ez lesz Motta.

Thuglife! 2024.04.26. 09:34:25

@Thuglife!: egyébként meg ez a "hype" is sokszor rosszul van használva.
Kiről vagy miről beszéljenek ebben az évben ha nem Mottáról és a Bolognáról?ezt nem értem.
Ha valamire mesterségesen akarják a figyelmet terelni,mondjuk egy szar amerikai film amit muszáj reklámozni mert a kutya nem nézné meg...
De valamiről ami mérhető eredmény,teljesítmény és erről beszélnek az emberek az miért hype?

gomorra21 2024.04.26. 11:08:53

@venember83: szerintem edző váltás esetén biztonságosabb lenne, ha maradna 1 évet. Átmeneti évet én nem kezdenék új kapussal.

venember83 2024.04.26. 17:36:53

@Thuglife!: amúgy ehhez a Bologna sikersztorihoz azért nagyon kellett egy példátlanul gyenge címvédő (Napoli), egy a szezon során edzőváltásig jutó Roma és Lazio, plusz ugye a Milan és a Juve sem éppen sziporkázik idén. De a Leicester sikersztorit sem kellett anno magyarázni, lehetett csak örülni a kiscsapat rendkívüli sikerének.

venember83 2024.04.26. 20:33:06

A RAI Sport szerint Antonio Conte elfogadta a Napoli ajánlatát, 3 évre fog aláírni 6,5 millió eurós bérrel

Thuglife! 2024.04.27. 07:57:21

@venember83: igen de mégsem a Fior vagy a Sassuolo lépett előre a helyükre akiket az elmúlt évek alapján esetleg várni lehetett hogy megelepést okozhat.

Én azt gondoltam Sarrit fogják visszahívni...
Na ezért nem kell már itt az edzők és játékosok múltjával foglalkozni elmennek ma már bárhová.
Persze ha egy játékos annyira hülye hogy lenyilatkozza hogy valamelyik bajnokság vagy csapat előlrébbvaló nála mint a Juventus az már más téma.

venember83 2024.04.27. 09:03:56

@Thuglife!: a Bologna Miha alatt is hozott anno erősebb szezonokat, nem akkora meglepetés tőlük.

babo0410 2024.05.01. 16:54:34

@venember83: Legalább megússzuk! Ide Motta kell. Allegri lehet felrázná a csapatot, de a focija nem túl modern, és Chiesa nála is tuti távozó lenne. Olyan edző kell, aki fel is rázza a csapatot, és a játékrendszere is modernebb, ezáltal sikeresebb is lehet vele. Ma már a catenacio nem tud sikeres lenni, mikor a nagy csapatok folyton nyomást gyakorolnak a védelemre.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3398) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (933) elemzés (40) előzetes (863) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1654) játékosokról (9965) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2446) meccsek (4177) mercato (4168) nyilatkozat (7471) Olasz Kupa (331) összefoglaló (415) pletyka (4204) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (177) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (291) video (201) Címkefelhő
süti beállítások módosítása