Baggio: „Bármit megadnék, hogy ismét fiatal futballista lehessek”

baggio_roberto_magyaraz_mikrofon_elott.jpgRoberto Baggio a minap a Tuttosport számára adott hosszabb interjút, amelyben beszélt a Juventus és az olasz válogatott helyzetéről.

„A tízes poszt eltűnése? A poszt követelményeinek jól felel meg Kenan Yıldız, akit nagyon kedvelek, szerintem hihetetlen jellemzőkkel rendelkezik. Ugyanakkor szerintem az olasz futballban mindig nehéz volt bizonyítani, és most sincs ez másképp. Az idők változtak, most sokkal nagyobb hangsúly van a felkészülésen, a tudáson és a kultúrán. Az én időmben én csak a labdával foglalkoztam.

A Juventus középpályájáról nem tudok mit mondani, mivel nem vagyok része az adott környezetnek, ezért nehéz bármilyen megállapítást tenni. Már nincsenek versenyben a scudettóért, ennek ellenére nagyon nehéz ellenfélnek tekintem őket, és szerintem megvan bennük a szükséges minőség ahhoz, hogy BL-be jussanak.

Joshua Zirkzee? Nagyon kedvelem a játékát, kivételes bajnokságot fut a Bologna mezében. Nagyszerű minőséggel rendelkezik, és bőven van benne potenciál a fejlődésre.

A válogatott szerintem átépítés alatt áll. Luciano Spallettinek megvannak a szükséges jellemzői, hogy kiválassza azokat a játékosokat, akik képviselni fogják Olaszországot az Európa-bajnokságon. Ezeknek a srácoknak időt kell adnunk, hogy nyugodtan dolgozhassanak. Egy ilyen fontos kiírásban való részvétel esetén abból kell kiindulni, hogy mindent bele fog adni az ember.

Szerintem a fiatal olasz futballistákból hiányzik az utca, amelyen én felnőttem. Csak két pólóra volt szükség, és már volt egy kapunk. Aztán ezen realitások között az ember elsajátít egy technikai hátteret, amit magával visz az élete során. Ma féltjük a gyerekeinket a nehézségektől, ugyanakkor pont ezek a nehézségek formálják az embereket. Emellett túl nagy a nyomás, a gyerekeket békén kell hagyni, képesnek kell lenniük arra, hogy saját útjukat járják.

Hibák a karrierem során? Mindent ugyanúgy csinálnék a karrierem tekintetében, még a hibákat is. Csak a pasadenai büntető tekintetében változtatnék. Kivel játszanék szívesen? Nagyon sok erős futballista van, és a valóság az, hogy bármit megadnék azért, hogy ismét fiatal lehessek és ismét futballozhassak.

Külföld és a pénz? Én a válogatottért visszautasítottam a Barcelona és a Real Madrid hívását, mert az én időmben a külföldre szerződés azt jelentette, hogy az ember lemond a válogatottságról.

Idén az Inter megérdemelten nyeri meg a scudettót, ők játsszák a legjobb futballt, és van elöl egy Lautaro Martínez, aki különbséget tud jelenteni.

Rafael Leão? A nagyszerű játékosok mindig kritikával szembesülnek, tőlük várják el mindig a legjobbat. A közvélemény megosztása a bajnokok sorsának elengedhetetlen része.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1218381317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gomorra21 2024.04.15. 17:17:25

Amikor elkezdtem követni a focit, Baggio már nem a Juventusnál volt, de a válogatottban nagyon szerettem a játékát.
Utánozhatatlan mozgása volt, igazi zseni. Neki nagyon jól passzolt volna a későbbi korok focija. Alapból az orvostudomány mai állapota mellett nem kellett volna olyan korán visszavonulnia, de a legutóbbi korszakos Barcelonában is alap kezdő lehetett volna. A vándormadár jellege miatt egyre homályosabb a dicsfénye, amit én nagyon sajnálok. Emberileg is egy végtelenül rokonszenves fickó.
Egyik kedvenc gólom tőle, amikor Bresciás korszakában a félpályáról kap egy lasztit, és két érintésből bepöcköli. A félpályáról meg ugye nem sokan képesek tökéletes gólpasszt adni, de hát a kis tacskó Pirlónak csak összejött.

venember83 2024.04.15. 17:44:58

@gomorra21: nekem is pl. bresciás mezben rémlik, és szerintem is emberileg rendkívüli.

Lanzafame 2024.04.15. 18:34:35

@gomorra21: Pirlo adta azt a lasztit :)

Nekem is nagy szívfájdalmam, hogy gyakorlatilag lemaradtam Baggióról.

gomorra21 2024.04.15. 21:11:31

@Lanzafame: a helyzet pikantériája, hogy bár az avatarodon szereplő úriember a kedvenc edzőm, de közben Baggionak meg ő volt a mumusa. A Juve után a dögevőknél is erősen mellőzte:(
Baggionak nem volt szerencséje.

gomorra21 2024.04.15. 21:20:07

@venember83: elképesztő mozgása van. Lenyűgöző, amilyen ütemtelenül képes irányt váltani, vagy épp a kapu előtt tüzelni.

Juvino 2024.04.16. 04:53:44

@venember83: De jo volt nezni, a masodik kedvenc olasz jatekosom volt. Most is nagy szuksege lenne a Juvenak, sőt az egesz olasz futballnak egy ilyen jatekosra. Nagyon sajnaltam, amikor kihagyta a dontoben a tizit, pedig akkor a hatan vitte be azt az olasz csapatot a dontobe. Egyebkent ADP-nek is tobb valogatottsaga lenne, ha ő nincs.

alexGicamo 2024.04.17. 09:58:05

Én a későbbi generációhoz tartozom, sajna, nem láttam őt játszani, de nagyon szimpatikus a nyilatkozata !

gomorra21 2024.04.17. 13:20:33

@Juvino: " Egyebkent ADP-nek is tobb valogatottsaga lenne, ha ő nincs." Ezt fura, hogy így kiemeled, szerintem nincsen jelentősége. Vagy ha van is, inkább fordítva: Del Piero valószínűleg jobb játékos lett attól, hogy olyan támadókkal kellett a válogatottságért megküzdenie, mint akikkel egy időben játszott.

Juvino 2024.04.19. 02:20:45

@gomorra21: Ez is egy nezopont, sőt meg lehet is benne vmi. En csak arra emlekszem,h ADP sokat ult a cserepadon es ez nekem fajt. Ezert emeltem ki, nincs ebben semmi fura egy Juventus szurkolonal. Pedig szerettem Baggiot is, es azt szerettem volna, ha egyutt jatszanak.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3396) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (926) elemzés (40) előzetes (863) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1650) játékosokról (9930) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2435) meccsek (4175) mercato (4146) nyilatkozat (7455) Olasz Kupa (331) összefoglaló (414) pletyka (4179) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (288) video (201) Címkefelhő
süti beállítások módosítása