A Juventus jövőre is komoly szerepet szán egyes fiataloknak

cambiaso_andrea_elso_talalat_mezlevevos_orom.jpgA Juventus rég nem látott hullámvölgyben találja magát az elmúlt időszakban, és Antonio Barillà véleménye szerint a klub így fizet meg a fiatalokra támaszkodásért, számol be a Tuttojuve.

„Amikor a Juventus még a bajnoki címről álmodott, aláhúztam, hogy ez a csapat nem mérhető az Interhez minőség tekintetében. Amikor egy csapat fiatalokat léptet elő, ahogyan a Juventus tette, akkor elkerülhetetlenül van egy ár, amit meg kell fizetni. Hogyan merülhet fel a verseny egy olyan csapattal, amelyik padoztatja Davide Frattesit, miközben a Juventusból azonnal kiesett Nicolò Fagioli és Paul Pogba? Ez a csapat nélkülözi a tartást, és ezért fontos Daniele Rugani szerződéshosszabbítása: ő átadhatja a Juventus szellemiségét másoknak. A Juventusnál mindig voltak fiatal játékosok, de ők egy jól felépített környezetbe érkeztek.”

A Calciomercato friss hírei szerint a következő fiatal, aki a Juventushoz érkezhet, az Matías Soulé. A támadóra számít a vezetőség, mivel hozzájárulhat a csapat teljesítményéhez megfelelő játéklehetőség mellett, bár játszatása a játékrendszer módosítását igényli. Mindazonáltal a forrás szerint az argentin fiatal nem érinthetetlen, és megfelelő ajánlat esetén az Öreg Hölgy kész elengedni a futballista kezét.

A Tuttosport szerint a vezetőség ugyanakkor meghatározott hat érinthetetlen játékost, akire alapként tekint a következő szezonra. A listán első Wojciech Szczęsny, aki 2017 óta viseli a bianconero mezt, legutóbb pedig rendkívül önkritikusan nyilatkozott a csapat teljesítménye kapcsán. A kapus ugyanakkor 2025 nyaráig érvényes szerződéssel rendelkezik, s mindeddig nem sikerült megállapodni a hosszabbításról.

A lista következő tétele Andrea Cambiaso, aki az idei szezon talán legkellemesebb meglepetése, és akiért a pletykák szerint a Real Madrid is érdeklődött, de a Juventus elutasította az olasz futballista értékesítésének az ötletét.

Mozdíthatatlan továbbá Kenan Yıldız, a 18 éves török tehetséget nagy becsben tartják Torinóban azért, amit eddig mutatott, s ugyanúgy nagy becsben tartja a vezetőség Tiago Djalót, aki eddig még nem tudta megmutatni, mire képes, de a pletykák szerint a szakemberek számítanak rá a jövő tekintetében.

További oszlopai a jövőnek Danilo és Nicolò Fagioli, és a pletykák szerint a vezetőség szívesen számítana Adrien Rabiot és Daniele Rugani játékára is, ám az utóbbi két futballista még nem írta alá a nyáron lejáró szerződés hosszabbítását.

Kissé meglepő módon a listán nem szerepelnek a keret legdrágább futballistái, Dušan Vlahović, Federico Chiesa és Gleison Bremer. A két támadóval hónapok óta tárgyal a vezetőség a hosszabbításról, de eddig sikertelenül, és a brazil hátvéd esetében az elmúlt hetekben komolyan felmerült a nyári távozás lehetősége.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8318368659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyr Kahn 2024.04.02. 07:15:46

Bremer valoszinu megy a PL-be, mert mar szerelmet vallott az angol liga kapcsan.
Vlaho es/vagy Chiesa viszont kellene, hogy maradjon. Ha egyikuk megy, akkor Soule helye garantalt kellene, hogy legyen.
Tiago Djalót egy kivetelesen jo mozgasu jatekosnak tartom es nincs kizarva, hogy tenyleg egy igen jo idenyt fusson velunk jovore. Adjunk neki idot a teljes felepulesre es akkor talan nem lesz kepben a serules kiujulasa.
Alcaraz nincs megemlitve... sztem neki nem valo a Serie A. Mondom ezt ugy, hogy csupan masfel merkozesen lattam, azaz lehet hosszabb jatek utan rankcafolna, de per pillanat azt erzem vele kapcsolatban, hogy igen sok ido kellene neki az atallashoz, mert nagyon szarnya szegett madar kepet festette es igen rosszul ert rendszerint labdaba... mar ha tudott labda erni eppen. Ugy tunt szamomra, hogy nem igen erti a rendszert (mondjuk Allegri rendszere nem lehet egyszeru)
En Rabiottal szemben Locatelli-t erinthetetlennek gondolom. Iden szerintem kivaloan teljesitett es ra nem igen lehet panaszunk. A francia jo-jo, de kozel sem olyan jo, mint amilyen a VB-n volt es nem feltetlenul erzem lojalisnak sem.

Ami a fiatlok szerepelteteset illeti van abban igazsag, hogy a tanulopenzt be kell utanuk fizetni, de erdekes modon ez mas kluboknal nem jatszik ilyen mertekben (lasd Bologna). Talan itt nagyobb a nyomas? Talan az edzot lehetne kerdore vonni? Mind a ketto benne van a pakliban szvsz.

Attilio79 2024.04.02. 09:28:55

Fene, pedig azt hittem DS is benne lesz.
Bremerért kár lenne, szerintem jól teljesít ebben a csapatban.
Jó lenne megnézni más kezek alatt hogyan muzsikálna a csapat.

venember83 2024.04.02. 10:44:25

Lazio elleni várható kezdő, Agresti:

Perin; Gatti, Bremer, Danilo; Cambiaso, McKennie, Locatelli, Rabiot, Kostic; Vlahovic, Chiesa

Spider81 2024.04.02. 13:40:57

@Shyr Kahn: Locatelli kivaloan teljesit? Hat en mashogy latom. Semmit se mutat, nincsenek kulcspasszai, elore jatekban nagyon lassu, nem latom benne a vezeralkatot. Nekem oriasi csalodas eddig.
UI: lehet nem a posztjan jatszik, lehet meg van kotve a keze Maxi miatt, de amit a playan nyujt az semmi

Marci04 2024.04.02. 13:53:22

@Spider81: A világ legundorítóbb posztján kell neki játszani, a védelem előtt. Neki közel sem az a legfontosabb feladata hogy gólokat és gólpasszokat adjon, és még így is megállja bőven a helyét egy ilyen aljas poszton is. @Shyr Kahn: beállok melléd, és Locatelli számomra is mozdíthatatlan

alexGicamo 2024.04.02. 16:56:15

Ekkora f@szságot is rég hallottam már !
Persze ! Nyilván a fiatalok hibája, hogy itt tartunk most ... Véletlenül se az edzőé és zseniális taktikájáé !
Gratulálok ! Ülj le, egyes !

gomorra21 2024.04.02. 17:01:48

@Shyr Kahn: @Marci04: +1
Szintén Loca pártján állok, nálam is ő a középpálya alapja, akit nem engednék el. Maradéktalanul végrehajtja, amit az edző kér. Jöjjön egy új edző, és kérjen tőle és a csapattól előremutatóbb dolgokat.
Azt nem mondanám, hogy a legundorítóbb poszt, de valóban hálátlan. Nagyon fura érzés, hogy a besült játékunkért Locatellit sokan kritizálják úgy, hogy a szabadabb szerepkörben szürkén teljesítő Rabiot meg felmentést kap. Én egy ilyen középpályás felhozatalban a középsőtől szűrést, védekezést, stabilitást várok, a két szélen lévőtől pedig dinamikusabb játékot, nagyobb támadó potenciállal. Jelenleg pedig több problémánk van a zéró kreativitásból, mint a védekezésből.
Locatelli durván bírja a meccsterhelést, nem sérülékeny, és Juventino. Nekem ő alap. Mottánál jól működhetne a védelem előtt.

Thuglife! 2024.04.02. 17:55:47

A meccs közben is beírtam ezt de mivel újabban a fiatalok a felelősek,most megint beírom ami a 90. Percben történt.
Guenduzi lerántja Yildizt az oldalvonalnál.a török gyorsan felkel és maga végzi el a szabit.
Rabiotnak gurít hátra majd menne előre.Rabiot letámadják előrekúrja,majd kiabál a törökkel.nem kell hozzá tudni szájról olvasni hogy kitaláljuk azért ugat vele mert nem hagyta ott a labdát és sétált föl,a csapat feljebbcammog a balbekk elvégzi és lehet körbeadogatni.
Az hogy egy fiatal támadó beáll feltehetően azzal az utasítással hogy rázza fel a csapatot próbáljon helyzetbe kerülni.de ütközik ez a mentalitás a pályán lévőkével akik kb a 70. Percben már lemondtak a győzelemről,és őrzik a nyomorult 0-0-át.nem lehet egyszerű fiatalnak lenni ebben a csapatban úgy hogy ki sincsenek dolgozva a támadók üresbe futásai,de minden játékos saját meccstervvel rendelkezik.

Pedro32 2024.04.02. 18:02:59

“Amikor egy csapat fiatalokat léptet elő.”
Ez bárcsak így lenne.A fiatalok nemkapnak állandó bizalmat.
Yildiz jól játszott ,de amit visszatért Chiesa pontosan ugyanugy 10perceket kap ,mint azelőtt.még akkoris ,ha Fedenek sem megy.
Illing jól állt be a Lazio ellen ,de Desciglo lezdett ,mert…..azóta sem tudja senki és a sipszó előtt sem tudtuk.Az elmúlt szezonban ,meg azért voltunk szarok,mert sok volt az öreg?

venember83 2024.04.02. 20:06:49

@Thuglife!: ez a baj a fiatalokkal. Mindig ez a hév és meggondolatlanság.

Juvino 2024.04.02. 22:27:54

Loca+1! Raadasul nem szol semmiert es hagyta a golyoit is kivenni a csapatert! Respect!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása