Brambati: „Chiesa ritkán csillog az erőnléti problémák miatt”

chiesa_federico_mikrofonnal_serie_a_logos_hatter_elott.jpgFederico Chiesa a 2022 januárjában bekövetkezett súlyos térdsérülése után idén 18 mérkőzésen játszott, de csak 4 mérkőzésen játszotta végig a 90 percet, és 5 alkalommal pedig csak csereként szállt be, 5 bajnokit pedig sérülés miatt kihagyni kényszerült.

A jelenleg megmondóemberként tevékenykedő egykori játékos, Massimo Brambati szerint a játékos fizikai állapota nagyban meghatározza a jövőjét.

„Federico Chiesa jövője tekintetében döntő lehet az idei szezon vége és az erőnléti hatékonysága. Papíron kivételes futballistáról beszélünk, ő a legerősebb olasz futballista, azonban a jellemzőit, figyelembe véve az erőnléti hatékonyságát, kevés alkalommal tudja kamatoztatni. Amikor egy játékos adott szezont bizonyos mutatókkal zár, ezeket nem hagyhatja figyelmen kívül. A játékos sérülése már a múlté, de egy súlyos sérülés soha nem gyógyul meg nyomtatlanul. Most viszont Federicónak tűrnie kell kicsit a kellemetlenségeket, miközben nem félhet attól, hogy megismétlődik a sérülése.”

Sportmediaset friss értesülései szerint a Juve közel áll ahhoz, hogy piacra dobja Federico Chiesa játékjogát. A játékos sokat sérült, így a klub már nem tekinti őt érinthetetlennek, továbbá a szerződéshosszabbítás ügyében sem jutnak közös álláspontra a felek.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2918323059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuveMI 2024.02.10. 08:19:49

Még véletlenül se' legyünk vele türelemmel (ilyen sérülés után kell idő, hogy összeálljon a gyerek)... végül is csak a legjobb olasz futballista!
A türelmet Danilo cimborájára... és Rabiot anyukájára kell tartalékolni.
u.i.: Ha pénz kell, akkor rakjatok bele sajátból (van ott bőven)... ne a legjobb játékosainkkal kufárkodjunk!

venember83 2024.02.10. 09:08:44

@JuveMI: miközben egyetértek veled, és türelemre lenne szükség a klub részéről, a kétoldalúság jegyében Chiesának is türelmesnek kellene lennie a követelések tekintetében, mert messze nem azt nyújtja, amiért érkezett, legyen szó gólpasszokról vagy gólokról, vagy ad absurdum lejátszott meccsek számáról/bevethetőségről.

Gaben Smith 2024.02.10. 09:42:49

Egy draga autot se azert veszel es tartassz meg , hogy allandoan szervizeld, ahogy a munkaero sem hozza vissza a belefektetett penzt ha allandoan tappenzen van.
Sajnos itt is hasonlo a helyzet.
Jelenleg semmifele fizetesemelesi igenye nem léphetne fel hiszen nem szolgalt ra, viszont a szerzodese lejar.
A turelem itt megint ketelu fegyver hiszen ez a masodik szezonja a sulyos serulese utan es azt lathatjuk nem tudja allandositani a palyara lepeseit. Igy van is meg nincs is.
Amennyiben nem tud rendszerint palyan lenni a szezon vegeig valoban jobb eladni .Jelenleg nem fer bele egy nagy fizetes aranytalan ellenszolgaltatasert cserebe. Raadasul a szerzodese is lejar 25-ben igy csak nyaron lehet erte penzt kapni.

alexGicamo 2024.02.10. 10:10:35

Tudpm, hogy sajnos , már nem a régi, de akkor is nagyon sajnálnám , ha eladnánk !

delpi0823 2024.02.10. 10:33:43

@JuveMI: Az emlitett ket ember lejatszik kis tulzassal evi 40-45meccset a szezonban,Chiesa meg kis tulzassal a harmadat.Hat azert van pofaja fizetest emelest kerni,azok utan hogy majd 1evet nem jatszott,plusz hat a mostani szezonja is kabare......Milyen turelemnek kene lenni meg?Ha ezt a heti 1meccses terhelest se birja,akkor szted mi lesz majd jovore a 9csapatos bl csoporttal?...........En meg Vlahovic eladasan is elgondolkoznek, mert az o serulekenysegi mutatoja is eleg aggaszto,nem hogy Chiesae.Ilyen jatekosokra nem lehet csapatot epiteni.Ha Chiesat meg Vlahovicot is eladnank,abbol lehetne azert egy olyan centert is venni aki talan bevetheto allandoan,plusz egy jo kozeppalyast,meg megtartani Soulet nyugodtan.

JuveMI 2024.02.10. 10:59:26

@delpi0823: Én nem erre a 'gyáriparos' türelemre gondoltam, ahol kilóra mérik a lejátszott meccset és a statisztikát... hanem arra, ami Del Pieronak megadatott annak idején... hogy visszaépítse magát és a világ legjobbja legyen.

Leram7 2024.02.10. 11:22:03

Sajnos Dybala, Pogba és most Chiesa is...

Chiesa egy remek játékos és én hosszabbítanék vele, de a fizetése egy részét a pályára lépések és a játékpercek alapján kell kapnia.

Gyakorlatilag 2 éve már sajnos, folyamatosak a sérülései.

venember83 2024.02.10. 13:49:01

@delpi0823: ha nem hosszabbít, szerintem Vlahót is elpasszolják, ahogy lehet.

Wizzurah 2024.02.10. 15:45:05

Azért, mert valaki(k) kijelentik, hogy ő a legjobb olasz focista, attól még nem lesz az és véleményem szerint sem az, közel sem. A tehetsége megvolt/megvan hozzá, de nem az és sosem lesz az. Jó eséllyel ebben a komoly sérülése gátolja/gátolta meg, de az most nem számít. Örülök, hogy a klub gondolkozik azon, hogy eladja, mert szerintem is azt kell tennie. Sajnálatos és nagy veszteség/szerencsétlenség, hogy így alakult, de alkalmazkodni kell a kialakult helyzetekhez minden esetben és a klub érdeke az első. Ezt senki sem láthatta előre. Szerencsére van tehetség bőven, aki a helyébe tud lépni, reméljük nekik nagyobb szerencséjük lesz. Nem kell várni, a szerződés hosszabbítására való hajlandósága vagy nem hajlandóságának figyelembevétele nélkül is piacra kell dobni.

venember83 2024.02.10. 16:22:30

@Wizzurah: nekem beugrott Barella, aki szerintem jelenleg lényegesen jobb és megbízhatóbb futballista (középpályásként 2 gól, 5 gólpassz), de vannak még mások is, akár az Internél is (Dimarco balhátvédként 3 gól és 5 gólpassz). Na mindegy, biztos én vagyok túlságosan kritikus. S ebben sajnos nem segít, hogy a transfermarkt is így gondolja: www.transfermarkt.com/italien/startseite/verein/3376

Rikoo 2024.02.10. 16:53:45

@venember83: Érdekes mennyire alulértékelik az olasz játékosokat.

venember83 2024.02.10. 16:59:16

@Rikoo: köze lehet ahhoz, hogy külföldön általában nem váltják meg a világot, pl. a világ legjobb csapatainál (pl. City, Real) nem jellemző, hogy olasz játékosok legyenek.

Wizzurah 2024.02.10. 17:22:22

@venember83: Igen, én is a sintéres olaszokra gondoltam. Klubszinten nyilván fájó, hogy nem nálunk vannak a legjobb olasz focisták, de mint olasz focidrukker is, válogatott meccseken természetesen nekik is szurkolok. Interben az általad felsorolt két neven kivül én még Bastoni-t is jobbnak vélem, Chiesa meg kicsit nekem olyan, mint Sensi, ő is ot lehetne a legjobbak között, ha nem lenne olyan sérülékeny, mint Chiesa. Sajnos vannak ilyenek...
Az olasz játékosok a top bajnokságokban ill. csapatokban szerintem meg azért nem futnak be, mivel olasz akadémián nevelkednek többnyire (gondolom én) és ugye az olasz stílus merőben más, nem hasonlítható egyik másik bajnokság vagy ország mentalitásához sem. Ezért is van az, hogy az olasz focit vagy szereti az ember mindennél jobban, vagy utálja, hogy rá sem néz. Meg hát mentálisan sincsenek szerintem felkészítve, milyen jó kis benyomást kelthettek az ilyen játékosok külföldön, mint Cassano, Balotelli, stb.

delpi0823 2024.02.10. 17:56:32

@JuveMI: Azert Del Pieroval ne emlitsuk mar egy lapon,kb a cipofuzojet se kothetne be Chiesa.Del Piero meg 2006ban is a nagy botrany idejen is velunk maradt,Chiesa meg evi 10meccsel fizetesemelest kovetel.........

venember83 2024.02.10. 20:23:26

A pletykák szerint a Kenan-Arek páros rohamozza majd hétfőn De Sanctis kapuját.

Ethan Hunt 2024.02.10. 20:49:44

Fontos lenne meghosszabbítani a szerződését, de ha ő (vagy a menedzsere) nem akarja vagy irreális feltételeket támaszt, akkor nem tudunk mit tenni, egyszerűen nincs más választás és nem kell még egy Rabiot, mert az ő "státuszától" is meg kell szabadulni...

@venember83: Igazán megnyugtató! :)

RunnerLaca 2024.02.10. 21:53:34

@venember83: Közben pedig az Inter 2-1-es félidei Roma vezetés után 2-4-gyel küldi őket haza, olyan játékkal, amelyről mi egyelőre csak álmodhatunk.. Szomorú...

JuveMI 2024.02.11. 08:51:12

@venember83: "... rohamozza majd hétfőn De Sanctis kapuját."... most nézem, mekkora retró-humor rejlik ebben a mondatban! Elsőre nem esett le, mert pont a Championship Manager 2007-el játszottam (hatalmas korong, minden idők legjobb manager játéka)... most a reggeli cigi-kávé kombó révén tűnt fel, hogy már 2024-et írunk!

Pedro32 2024.02.11. 09:10:58

Én Chiesat nagyon kedvelem.Agilis játékos.képességeivel nincs gond.A probléma az,hogy komoly sérülései voltak és állandóan kiújuló problémák.Nagyon kockázatos olyan játékosba fektetni,aki nemtud a pályán maradni,ha visszatér és nagynehezen visszanyeri formáját ,addigra megint van vele valami.Ezt Ő is tudja ,erre emelést kér.
Dybala esete kísértetiesen hasonló.most a Juventusban megkeresett bére töredékért játszik Rómában és a 12-15milliós kivásárlási ára ellenére sem vitte el senki

McElekkk 2024.02.11. 11:18:44

Chiesa out, Matías Soulé on.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3398) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (933) elemzés (40) előzetes (863) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1654) játékosokról (9965) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2446) meccsek (4177) mercato (4168) nyilatkozat (7471) Olasz Kupa (331) összefoglaló (415) pletyka (4204) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (177) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (291) video (201) Címkefelhő
süti beállítások módosítása