Soulé: "Segíteni akarom a Frosinonét bent maradni"

soule_matias_frosinone_golorom_labdaval.JPGA szezon egyik nagy meglepetését Matías Soulé teljesítménye jelenti, a fiatal argentin játékos a Juventustól kölcsönben a Frosinone együttesénél szerepel, s 21 bajnoki mérkőzésen már 10 találatnál jár.

"Amikor meglepő módon ajánlatot kaptam az Al-Ittihadtól, azonnal beszéltem a családommal, de már tudtam, mit kell tennem. Maradni, s segíteni a Frosinonét bent maradni." - mondta Soulé a La Gazzetta dello Sport riporterének nyilatkozva.

"Először is vissza kell térnem a Juventushoz, utána meglátjuk. Rajtuk is múlik. Az Atalanta egy erős csapat, a legutóbbi mérkőzésünkön öt gólt kaptunk tőlük. Fejlődtem a Frosinonénál, ami köszönhető annak a csapatnak, amit itt kialakítottak. A város kicsi, ez segít bennünket abban, hogy együtt maradjunk a pályán kívül is.

Di Francesco nagy szabadságot enged nekem a pályám. Minden csapat ellen nyílt játékot játszunk. Ezt mondta nekem az edző, mikor legelőször beszéltünk, s ez az egyik oka annak, hogy úgy döntöttem, ide igazolok. 

Allegri is sokat tanított nekem. Foglald el a területeket, s játssz különböző pozíciókban. Játszottam nála a középpálya belsejében és szélső védőként, de támadó középpályásként és támogató csatárként is. Rengeteget segített a védekezés terén."

A fiatal argentin játékos olasz útlevéllel is rendelkezik, azonban inkább hazája válogatottjában képzeli el a jövőt, vajon mennyire volt nehéz meghozni ezt a döntést?

"Elég nehéz volt. Akkor beszéltük meg, amikor Luciano Spalletti eljött Frosinonébe. Ideges voltam. Az én koromban nem minden nap történik ilyesmi az emberrel, de megértette és nagyon kedves volt.

Messi érinthetetlen, de sráckoromban kedveltem Kun Agüerót és Eden Hazardot, amikor a Chelseanél játszott.

Mik a legnagyobb álmai labdarúgóként?

"Pillanatnyilag az, hogy segítsem bent maradni a Frosinonét, azután megnyerni a Bajnokok Ligáját és a világbajnokságot"

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1418321317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2024.02.08. 13:44:34

"Allegri is sokat tanított nekem. Foglald el a területeket, s játssz különböző pozíciókban. Játszottam nála a középpálya belsejében és szélső védőként, de támadó középpályásként és támogató csatárként is. Rengeteget segített a védekezés terén."

S miért igazolt a Frosinonéhez: "Di Francesco nagy szabadságot enged nekem a pályám. Minden csapat ellen nyílt játékot játszunk."

Biztos nagy örömmel mászik majd pár hónap múlva vissza a bunkerbe/ül fel a buszra.

Rikoo 2024.02.08. 16:10:56

@venember83: Igen, egy Frosinone megteheti, nem véletlenül kaptak 49 gólt eddig a szezonban, pedig még csak most kezdődött február...
Egy nagy csapatnál már ugyanúgy kell a saját tizenhatosánál is védekezni, mint ahogy ezt megteszi Vini Jr., Foden, Diaz stb.
Persze nem mindenki tud jól, mint ahogy láthattuk Griezmann gólját is, amikor Vinicius a saját tizenhatosánál elengedte...
Minden támadó szélsőnek kell tudni védekeznie is, mert évek óta támadó szélső védők vannak a legtöbb topcsapatnál.
Nem mellesleg sok szabadsága egyik topklubnál sem lenne, ahogy Grealish is elmondta, Guardiola nem enged nekik sok szabadságot, csak az ellenfél tizenhatosánál, a pálya többi részén mindig tartani kell azt a pozíciót, ami meg van határozva nekik.

Azt nem értem miért a negatív részét kell kiemelni, elmondja azt is hogyan foglalja el a pályán a területeket. Folyamatosan jól helyezkedik és kéri a labdákat, mint ahogy ezt már a Juventusnál is láthattuk tőle.

Matías Soulé: He always follows us (loanees). Allegri is an amazing person. I have improved a lot thanks to him and he always gives me confidence.

Ethan Hunt 2024.02.08. 17:35:12

@venember83: Szerintem nem fog ő itt semmilyen buszra ülni, mert Allegri nem felejti el azt a "kis malőrt". A mester senkinek nem marad adósa, neki se fog, ahogy Enzónak se...

Ha szeretne visszatérni a Juventushoz, nyilván csak szépeket fog mondani Allegriről, még akkor is, ha pontosan tudja, hogy a legjobb esélye az, ha edzőváltás történik, máskülönben marad a 352 és nem lesz váltás olyan formációra, ahol számításba jöhetne...

Érzésre ez a nyilatkozat is nekem olyan már, mint aki fél lábbal már kinn van a klubtól... :(

venember83 2024.02.08. 18:40:14

@Rikoo: igen, valóban kötelező védekezni. Az Empoli ellen Vlaho is melózott Wojci tizenhatosában.

Rikoo 2024.02.08. 20:04:46

@venember83: Én nem tudom mi ez a folyamatos negativitás itt. Esküszöm, valaki világosítson fel, hogy miért 10-ből 9 hozzászólás negatív.

JuveMI 2024.02.08. 23:56:50

@Rikoo: Azért, mert retek sz@r játékstílust játszunk! Ocsmány defenzív futballt... mindezt zseniális, sokkal többre hivatott játékosokkal!!!! (a keretben, vagy azon kívül)
Ráadásul mindezt zengzetes... minden ellenfél (legfőképpen a sintér) seggét nyaló körtéssel!
Ebből 10/9 JUVENTUS szurkolónak elege van!!!!

Pedro32 2024.02.09. 08:07:06

@Rikoo: Ezt Én sem értem.vereség után van 280hozzászólás.győzelem után 30?

NagyonJuve 2024.02.09. 08:09:19

@Rikoo: azért mert egy frasinone ellen sem tudunk labdát birtokolni?! Allegri fóbia? Valami ilyesmi lehet.. ;)

NagyonJuve 2024.02.09. 08:12:02

@Pedro32: ez igaz, de az is igaz nézd meg mikor domináns játékkal nyerünk mennyi hozzászólás van. Milyen boldogság csak az emberek nem nagyon tudják beleélni magukat mert a következő meccsen meg élet halál küzdelmet vívunk egy kiesővel. ;)

venember83 2024.02.09. 08:18:57

@NagyonJuve: "Milyen boldogság csak az emberek nem nagyon tudják beleélni magukat mert a következő meccsen meg élet halál küzdelmet vívunk egy kiesővel."

Ezt simán ráfoghatjuk a magyar, de inkább közép-kelet európai felfogásra, berögződött automatizmusokra, hogy folyamatosan a rosszat várja az ember.

NagyonJuve 2024.02.09. 08:33:41

@venember83: Én nem várom a rosszat sőt ellenkezőleg mindig azt vártam hogy majd most. Én mindig vártam a juve meccseket és csak a juve meccseket néztem és nézem ma is bár ma nagyon ritkán. Tavaly fogadtam meg hogy nem nézek juve meccset még allegri lesz az edző. Úgy jutottam erre a döntésre hogy már sokadjára valami fos csapat ellen játsulzottunk nagyon szarul vége 0-0 lett akkor 2,5 éves fiam könyörgött apa, apa gyere velem játszani mondtam neki nem mert nézem a meccset az a szomorú tekintete sziven ütött és feltettem a kérdést ér ez a szar játék annyit? Egyértelmű volt a válasz!!

venember83 2024.02.09. 08:44:07

@NagyonJuve: hasonló helyzetben érzem magam, a négyéves fiam miatt kb. csak ébredése előtt hajnali 4-5 órakor, illetve fektetése után 8-9 körül írok cikkeket a blogra, amikor itthon van vakáció, hétvége vagy betegség miatt. Fontos a Juve, de vannak fontosabb dolgok. Sokkal fontosabbak. Végtelenül fontosabbak. S ugyanez a helyzet a meccsekkel is. Az eredmény fontos lehet a mesternek, a vezetőségnek és a játékosoknak, lelkük rajta. Reméljük, hogy előbb-utóbb ez a fiatal generáció beérik, s a futball szórakoztatóbbá is válik, s nem kell cirkuszt látogassunk a szórakozáshoz.

Pedro32 2024.02.09. 12:08:10

@NagyonJuve: Persze,dehát ilyen a foci.szakadékba zuhanunk s hegyeket mászunk meg.Arányaiban inkább azt látom(nem itt,ez mindenre igaz) hogy inkább az indulat nyilvánul meg.
Pedig összességében van javulás

venember83 2024.02.09. 12:12:46

@Pedro32: "Ezt Én sem értem.vereség után van 280hozzászólás.győzelem után 30?"

Egyes vélemények szerint a Juventusnál a győzelem természetes, a vereség viszont vérlázító. Olykor a döntetlen is.

Thuglife! 2024.02.09. 13:00:47

@Pedro32: ha valaki(k) párbeszédet szeretnének folytatni nem árt alapfogalmakkal tisztában lenni.
"Negatív hangulat" sztem semmi ilyesmi nincs.
"Negatív kritika" na az van hiszen rengeteg negatívum felhozható.és ha valaki ilyet fogalmaz meg akkor nem támadni kell,ne legyünk ilyen érzékenyek.főleg ha még tényeken is alapszik a kritika mint amiket vénember kiemelt.
Egyébként meg @Ethan Hunt-tal értek egyet.
El lesz adva aztán a klub mögé lehet bújni.Pl Miretti maradásának sincs semmilyen szakmai oka.egyszerűen csak ő még nem "ugatott be" ezért maradhat de épp ezért példát lehet vele statuálni és a sajtó előtt lehet szídni ha úgy van .persze felnőtt játékos hibájára csak a "még fejlődnie kell" panel jut.konfliktuskerülés mindenáron.hiszen ha elveszíti a mester az öltözőt akkor minden elveszett.Fagioli hibázik? Egyből csere.Gatti öngól?csere. Micsoda pedagógia.nem látunk bele az öltözőbe de csak a pályán látott testbeszédből lehet következtezni dolgokra,ez alapján a Kean-Vlahovic kapcsolaton van mit feloldani.kiváncsi vagyok most hogy maradt a csávó,hogy folytatódik a dolog.mert ebbe kellene beleállni,nem látszatkeménykedni a kiegészítő embereknél a mesternek.

Ethan Hunt 2024.02.09. 23:54:12

@Pedro32: "Ezt Én sem értem.vereség után van 280hozzászólás.győzelem után 30?"

Pedig elég könnyű megérteni... (Most azt hagyjuk, hogy mennyire fair dolog összehasonlítani egy Inter elleni vereséget, egy noname elleni előre borítékolható otthoni győzelemmel.)

Egy Juventus-szurkoló számára az a természetes elvárás, hogy a csapat nyerni fog a legtöbb ellenfél ellen, hiszen erősebbek vagyunk náluk. Ha az történik, amire számítunk, azaz győzünk, akkor bejött az, amit vártunk, nincs igazán miről beszélni. Elég elolvasni 2-3 kommentet és már nincs is mit hozzátenni, csak bólogat otthon az ember a monitor előtt...

Ellenben akkor, amikor kikapunk, máris jókat lehet vitázni azon, hogy ki hibázott, ki a felelős érte? A különböző nézőpontok leírása, az érvelések mellettük remekül generálják a hozzászólásokat...

Rikoo 2024.02.10. 16:06:56

@Ethan Hunt: És szerinted ez a normális hozzáállás?

Ethan Hunt 2024.02.10. 17:21:32

@Rikoo: Hát persze, hogy az!

Miért, szerinted ha ma a Bayern kikap a Leverkusen otthonában, akkor majd nem lesz több komment a szurkolói portálokon, mint amikor megverte a Kölnt 1:0-ra?

Rikoo 2024.02.10. 17:34:52

@Ethan Hunt: Hála Istennek, hogy én nem ebben nőttem fel!
Értem én ennek az egésznek a logikáját és azt, hogy frusztráltak az emberek, de ez a negatív spirál semmi jóba nem vezet. Csak a lelket emészti, másra nem jó...

A jókról is lehetne ugyanúgy beszélni, nem csak a rossz dolgokról.
Amióta visszaemlékszek gyerekkoromra, mindig folyamatos dícséretet kaptunk és jogos kritikát, hogy tanuljunk és fejlődjünk.
De ez, hogy csak a rossz dolgokról beszél az ember, ez egy borzalom, egy útvesztő.
10 éve volt egy fordulópont, hogy az összes negatív barátot, családtagot, random embert kizártam az életemből és azóta nyílegyenes szárnyal felfelé az életem minden területen.
Őszintén mondom, hogy ezt kívánom mindenkinek. A legeslegsz@rabb esetekben is a jó dolgokról beszéljenek és pozitívan álljanak hozzá az élethez, mert hosszútávon ez a kulcs.
Közel 100 éves dédnagymamám élete végéig pozitívan élt, pedig ő aztán tényleg minden sz@ron átment...
De ez csak az én példám, sok millió ugyanilyen ember van. Érthetetlen számomra miért a negatív dolgokról kell csak beszélni és a pozitívról nem. Mi a jó ebben???

Persze ez az én problémám, másokat meg az frusztrál, hogy én örök pozitív vagyok minden helyzetben, csak nekem azt ne mondja már senki, hogy ez normális. Nem, ez qrvára nem normális, hanem egy rossz szokás...

venember83 2024.02.10. 17:48:03

@Rikoo: "A legeslegsz@rabb esetekben is a jó dolgokról beszéljenek és pozitívan álljanak hozzá az élethez, mert hosszútávon ez a kulcs."

Példamutató modell, és igazad van, a negatív spirálból nagyon nehéz kikerülni.

Bane.Davids.89 2024.02.10. 18:51:19

Azt gondolom, sok Juventus szurkoló nevében írhatom azt, hogy egyáltalán nem így van, hogy 10/9 szurkolónak elege van ebből a "sz@r"-ból...Évekig nem kommenteltem, most sem sűrűn teszem, de biztos vagyok benne, hogy rengeteg ember van még úgy, hogy látva a többség negatív dolgokon való eszmefuttatásait, inkább nem pazaroljuk az időnket azzal, hogy hozzászólásaink, érveléseink, véleménykülönbségünk süket fülekre találjon, ugyanis a többség, -tisztelet a kivételnek- egyszerűen elkötelezett egy "oldal" mellett/ellen és sem logikus, szemmel látható vagy statisztikai adatokkal alátámasztott dolgok miatt sem hajlandó változtatni látásmódján. Ezzel nincs is baj, de a pozitív és belátó emberek számára ez csak arra jó, hogy kedvünket szegje ahhoz, hogy bármilyen diskurzusba is fogjunk, adott témában.
A pozitivitás egész életvitelünkre nézve való elsajátítása valóban gyökeresen szebbé és reménytelibbé képes tenni a mindennapjainkat és MINDEN helyzetben képes motiválni és megoldáshoz juttatni az embert. Biztos vagyok abban, hogy rengeteg szurkoló van még, aki tud őszintén örülni a szemmel látható fejlődésünknek és az újra egyre egységesebb és szerethetőbb csapatunknak, amit ha tetszik, ha nem, Allegrinek (és népes stábjának) köszönhetünk, és ha tetszik, ha nem, talán ilyen viszontagságos évek alatt más edző ezt nem is tudta volna így megugrani...
Megvannak természetesen bőven a mester korlátai is, és legyen olyan időszakunk én azt kívánom, hogy majd De Zerbik vagy Kloppok, ahhoz alkalmas keretekkel és űrfocival bl (ESL?) serlegeket szállítanak nekünk szurkolóknak, de akkor sem lehet majd elfelejteni, hogy ennek az alapjait micsoda ellenszélben rakta egykoron egy "kókler" a "zseniális " csapatával...
Ebben a csapatban sajnos egy-két kivételtől eltekintve nincsenek zseniális játékosok...de ugyanúgy tudok értük és a csapat sikereiért rajongani, izgulni, mint a dicső időkben!

Ethan Hunt 2024.02.10. 19:51:56

@Rikoo: Szerintem téves dolog ilyen következtetéseket levonni bárki életszemléletéről, csak azért, mert a futballt szenvedéllyel éli meg és történetesen frusztrálja az, amit Allegri futball címén a csapattal játszat...

Én egy bátor, öntudatos, magabiztos Juventust szeretnék látni a pályán, olyat, amelyik a saját játékát játssza BÁRKI ellen és legfeljebb akkor változtat ezek, ha tényleg szükség lehet rá és nem egy olyat, amelyiknek az edzője azt nézi, hogyan lehetne a legkisebb erőfeszítéssel "megúszni" a meccseket, hogy azért győzelem is legyen valahogy, mindegy, hogy milyen szintű maga az ellenfél vagy ha épp olyan, akkor gyakorlatilag meg se próbálja, mint az Inter ellen és valakik képesek legyenek azzal mentegetni ezt az edzőt, hogy azért nem volt egy valamirevaló helyzetünk sem az egész meccsen, mert egy játékosunk egyszer rosszul vett át egy labdát... Hogy milyen elképzelhetetlenül abszurd ez...

Az én frusztrációm megszűnik, ha Allegritől megszabadulunk és helyette valaki olyan jön, amelyik képes ezt a Juventust megteremteni (ami szerintem mindenkinek megfelelne), amiről fentebb beszéltem, addig meg marad ez a rohadt paradoxon, hogy habár minden vágyam az, hogy a Juventust minél többet nyerni lássam és ennek szurkolok, tudomásul kell vennem, hogy ez azzal jár, hogy annál tovább lesz ott Allegri...

Rocky80 2024.02.10. 23:24:46

"zseniális, sokkal többre hivatott játékosokkal"

Most erre mit lehet mondani?

@Rikoo: @Pedro32: @Bane.Davids.89: +1

Rocky80 2024.02.10. 23:27:09

@Ethan Hunt: oké, hogy ilyen csapatot akarsz, de miért kell folyamatosan hangoztatni a várakozás ideje alatt, hogy ez egy sz*r, ez az edző egy hülye, ez a sz*r neki köszönhető, stb. stb.?

Ethan Hunt 2024.02.11. 21:25:41

@Rocky80: Amikor Sarri volt az edzőnk és valami olyasmit kezdett el játszani a Juventus, amit én is szeretnék látni a csapatomtól, akkor is írtál ilyeneket másoknak, akik kritizálták? Vagy akkor éppen nem tartottad fontosnak...

Rikoo 2024.02.11. 21:31:23

@Ethan Hunt: Szerintem egyáltalán nem téves következtetés, de akkor hagyjuk is ezt a témát, mert én is jobban szeretem a saját pozitív buborékomban élni az életem és nézni a dolgokat.

Én azt látom a legnagyobb problémának, hogy a Juventus szurkolók nem türelmesek. A két milánói csapat szurkolói 10 évig kénytelenek voltak nézni a klubjaik szenvedését, ehhez képest a Juventus szurkolók el vannak kényeztetve és nem látják, hogy mekkora szenvedésen mehetett át a klub a hibás döntéseknek hála illetve a COVID és az UEFA/FIGC összefogásnak köszönhetően. Mert azért valljuk be, hogy nem véletlenül lett Gravina alelnök...
Nagyon kemény dolgok mehetnek a háttérben és örüljünk, hogy egyáltalán ez a klub a felszínen van és tudja tervezni a jövőjét.
TÜRELEM!!!

Amikor Sarri volt az edző, akkor néhány hétig tudta megvalósítani az elképzeléseit, utána egyből kiütköztek a problémák, amelyek nem feltétlenül az ő hibái voltak. Nem véletlenül jött utána a lejtmenet, de ez már az előző szezonban elkezdődött.

Ethan Hunt 2024.02.11. 22:24:19

@Rikoo: "Én azt látom a legnagyobb problémának, hogy a Juventus szurkolók nem türelmesek."

A türelmet ki kell érdemelni és az még oké, hogy nem vagyunk évek óta bajnokok, de a tavalyi gyalázatos BL-szereplésre, akkor sem lehet semmilyen magyarázat és mivel ősszel történt, még a tavaszi pontlevonás mizéria hatásaira sem lehet hivatkozni és mindezt rekordfizetés mellett értük el, bravó... De te ezt projektnek hívod, én meg újabb téves edzőválasztásnak...

"Amikor Sarri volt az edző, akkor néhány hétig tudta megvalósítani az elképzeléseit, utána egyből kiütköztek a problémák, amelyek nem feltétlenül az ő hibái voltak."

Hát, épp ezaz, hogy talán nem kellett volna rögtön irreális elvárásokat támasztani Sarri felé, aki egy hatalmas átalakítást próbált véghez vinni a játékunkban egy teljesen más felfogáshoz szokott kerettel és ehhez képest a bajnokságban végig az 1-2.helyen álltunk, a BL-csoportkört 5 1 0-val zártuk és tényleg csak balszerencsével estünk ki a Lyon ellen, egy rakás helyzetet kihagyva. Az Olasz Kupa-döntőjét szintén csak 11-esekkel vesztettük el a Napoli ellen, szóval minimális szerencsével duplázhattunk volna az első évében. Mindezt olyan körülmények között kellett megcsinálnia, hogy 2-3 hetente válságvacsorákon kellett részt vennie meg még bejött a covid és hónapokig állt a bajnokság... Bezzeg Pirlónak nem kellett részt vennie egyen sem, holott már október végére kiírtuk magunkat vele a bajnoki versenyfutásból, de legalább szerették a játékosok... :D

Egyébként nem pár hétig tudta megvalósítani Sarri az elképzeléseit, hanem jóformán az összes otthoni meccsen, az utolsó kettő kivételével. Olyan hazai mérlegünk volt vele addig, ami bármelyik korban jó lett volna és abban a szezonban rettegtek utoljára tőlünk az Allianzban. Idegenben valóban más arcát mutatta a csapat, nagyon sok gólt kaptunk, azt ki kellett volna deríteni, hogy miért van, de Sarri Napolija a legjobb éveiben a támadófutballja ellenére sem kapott sok gólt, szóval talán azt sem lett volna lehetetlen megoldani...

Rikoo 2024.02.11. 23:59:10

@Ethan Hunt: Ez már személyes kérdés, mert nyilvánvaló, hogy Allegrinek már maga a múltja teljesen más, mint Sarrinak vagy Pirlonak.
Allegri a klub legsikeresebb edzője Lippi és Trapattoni után, így nyilvánvalóan jóval türelmesebb vele a vezetőség és tudják mire számíthattak, miközben Sarrinál és Pirlonál ez a türelem nem volt meg. Hozzátenném, hogy szerintem maradt volna Sarri, ha nincs a korai BL kiesés és sikerül a kupagyőzelem. De talán még az is elég lett volna, ha az utolsó meccseken nem enged ki a csapat teljesen a bajnoki cím után.

Egyébként lehet azt is mondani, hogy milyen drága lett volna Allegrit elküldeni, de 1. felajánlotta a lemondását, amit nem fogadtak el Elkannék.
2. nyugodtan lehetett volna egyszerre két edzőt fizetni, mint ahogy ezt a klub többször meg is tette. Allegri, Sarri és Pirlo fizetését is fizették még az elküldésük után is, szóval ezt most is meglehetett volna tenni.

Sarri több szempontból is problémás volt, mert már a kinevezése után is a "Sarriout" volt a trend a közösségi médiában Olaszországban, ami felerősödött a Covid alatt, mert folyamatosan ez volt a trending között akkoriban és elég nagy közutálatnak örvendett. Érdekes, hogy Pirlonál ez nem volt meg, Allegri is rohadtul megosztó, nem csak itt, hanem az összes olasz közösségi oldalon.

Nekem Sarri egy idegen test volt a klubnál és nem a játékelképzelése miatt, hanem ő egy túlságosan dél-olaszországi figura.
Torinó és Milánó egy teljesen más világ Nápolyhoz képest. Elég megnézni, hogy kik vannak a lelátókon a meccseken. Elitista közönség jár a Juventus meccsekre...
Hasonló érzésem volt nekem is bármikor is jártam Torinóban, mint amit McKennie nyilatkozott az elmúlt hetekben, vagyis hogy az embert kinézik az utcán, ha össze nem illő ruhákban öltözködik. És ez az egész életmódra igaz északon.

Rocky80 2024.02.12. 11:55:36

@Ethan Hunt: hagyjál már, azt se tudom, hogy tegnap mi volt, nem hogy Sarri idejében mit írtam...

De valószínűleg nem, és értem is hogy mire gondolsz, te vagy az első ilyen "kitüntetett személy", még pedig egyrészt azért mert értelmesnek gondollak, másrészt azért, mert az Allegrit illető kritikáidat túlzónak.

De szerintem Sarrit is védelmembe venném ha itt lenne és valaki folyamatosan ócsárolná. Nagyon egyetértek @Rikoo: -val a türelmet illetően, még ha ez akár 3-4 év is lehet, vagy több. Viszont nyilván segít, hogy Allegri van a padon. :D

BL szereplés: erre pl. emlékszem hogy mi volt. Az évvégi vb miatt korábban kezdődött az egész bajnokság és sokkal korábban le lett zavarva az összes csoportmeccs és rettenetesen jöttünk ki belőle. Nekem ne mondja senki, hogy ha normál a menetrend, akkor is ilyen eredmény született volna! Más csapatok tudták ezt az egészet kezelni, és a formát korábbra időzíteni, mi meg nem.
Valóban hatalmas blama volt és szégyenteljes, de Allegri túlélte, talán a már említett türelem miatt.

Amúgy én inkább úgy fogtam fel az egészet, hogy megszólalt egy nagyon hangos vészcsengő, hogy valami nagyon nincs rendben nálunk, figyeljünk! Csak én ugye ezt a vészt nem az edzőnek tulajdonítom, ez nem ilyen egyszerű.

Amúgy én Sarrinak is adtam volna időt, egyedül asszem Pirlonak nem. De akkor sem hangoztattam folyamatosan hogy tipli.

A türelmet ki kell érdemelni téma: és ki érdemelné meg jobban, mint a klub legutolsó nagy sikertörténetének a kovácsa? Miért járna több Sarrinak mint neki? Azért mert azt a játékot játszatná amit te szeretsz? Ha belegondolunk ebben semmi logika nincs. Abban, hogy Allegri kapja, abban van. Mondom ezt úgy, hogy én Sarrinak is adtam volna a bajnoki cím után. Egy ilyen idény nem lehet buktató idény vagy hogy mondjam.

venember83 2024.02.12. 12:16:54

@Rocky80: tegnap vasárnap volt. Ma pedig meccsnap. De szerencsére Di Natale nem lesz ott a pályán, így hátha kevésbé lesznek veszélyesek ezek a kis zebrák.

Rocky80 2024.02.12. 17:32:51

@venember83: :D

A meccsnap az mindig referenciapont! A legfontosabb nap a héten!

Minden más eltörpül ilyenkor és a nap is szebben süt.

Ethan Hunt 2024.02.14. 00:35:03

@Rocky80: "Az évvégi vb miatt korábban kezdődött az egész bajnokság és sokkal korábban le lett zavarva az összes csoportmeccs és rettenetesen jöttünk ki belőle."

Lehet, hogy neked ez egy enyhítő körülmény lehet, számomra egy ilyen múlttal bíró, rutinos edzőnél meg a stábjánál erre hivatkozni, abszurdum...

"Valóban hatalmas blama volt és szégyenteljes, de Allegri túlélte, talán a már említett türelem miatt."

Igen, pont ez a baj, hogy túlélte, amit nem lett volna szabad! Mert a türelemmel nincs baj és a múltbéli sikerek miatt Allegrinél tényleg - egy bizonyos szintig - jogos, hogy más elbírálás alá essen, de ez a dolog a 2.évében történt és múlt ide vagy oda, minden edző elszámoltatható kell hogy maradjon, ha az eredmények ilyen szinten megbicsaklanak, teljesen mindegy, hogy kiről van szó, meg mi volt az eredeti szándék vele...

"Miért járna több Sarrinak mint neki? Azért mert azt a játékot játszatná amit te szeretsz?"

Természetesen nem azért és nem többet, csak ugyanannyit vagy legalább még egy évet, mert extrém külső körülmények között tudott bajnoki címet nyerni 2 fordulóval a vége előtt 7 pontos előnnyel és csak 11-esekkel vesztette az Olasz Kupát is és ugyan egy körrel hamarabb esett ki a BL-ből, de közben egy nagyon komoly stílusváltáson is átesett a csapat...

"Egy ilyen idény nem lehet buktató idény vagy hogy mondjam."

Pontosan.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9895) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7422) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása