Az előző vezetőség is Vlaho eladását tervezte?

vlahovic_dusan_golorom_next_gen_elleni_meccsen.jpgA Corriere dello Sport értesülései szerint a Juventus nyáron több hónapon át próbálkozott Dušan Vlahović és Romelu Lukaku cseréjével, s ennek nem a mester volt az egyetlen oka. A műveletet pénzügyi okok is indokolták, jövő évtől a szerb center bére bruttóban meg fogja haladni a 20 millió eurót, és egyes források szerint már Andrea Agnelli, Maurizio Arrivabene és Federico Cherubini is a 80 millió euróért érkezett center értékesítésével számolt. A 80 millió euróból 70 millió euró rögzített díj volt, míg 5-5 millió euró könnyen és nehezen elérhető teljesítmények esetén kifizetendő. A források szerint a távozott vezetőség azt tervezte, hogy második évben 120-140 millió euróért értékesíti a centert, ám ez a terv meghiúsult az ágyéksérülés és játékos által átélt technikai és taktikai nehézségek miatt, és nem véletlen, hogy nemzetközi klub nem érdeklődött iránta idén nyáron még a kedvezményes ár ellenére sem.

A Corriere Torino értesülései szerint a válogatott szünetben is folyik a munka a klubnál, Cristiano Giuntoli és Giovanni Manna hosszabbításokat és szerződésmódosításokat tervez, az egyik legsürgősebb kérdés pedig Paul Pogba rendkívüli szerződése, amit a vezetőség fenntarthatóbbá kíván tenni. A 8 millió eurót plusz bónuszokat tartalmazó négyéves szerződés nagyon megterhető a klubnak a mérsékelt illetékek és adók ellenére is, főleg figyelembe véve a középpályás sérüléseit. A pletykák szerint a Juventus 6 millió eurós nettó bért kínál majd Rafaela Pimentának, változatlan bónuszok mellett. 2023 végéig a Juventus továbbá megpróbál majd hosszabbítani több kulcsjátékossal, amilyen Adrien Rabiot, Dušan Vlahović és Federico Chiesa. Az olasz válogatott számára egyéves hosszabbítást ajánlhat a klub aktuális 5 millió eurós bére megtartásával. Wojciech Szczęsny esetében viszont a klub azt fogja kérni a hálóőrtől, hogy hosszabbítsa meg a szerződését, szétterítve a fennmaradó bértömeget egy további évre.

A Tuttosport nemrégiben Fabio Miretti és Kenan Yildiz helyzetéről számolt be, a két fiatal veheti át Paul Pogba szerepét, amikor a francia középpályást éppen sérülések hátráltatják, és kénytelen a J|Medical szolgáltatásait igénybe venni. A Juventus vezetősége természetesen reméli, hogy ezek az esetek egyre ritkábbak lesznek, ám a középpályás helyettesítése korántsem újdonság, mivel Fabio Miretti már játszott a sorok között, a támadásokat segítve. A fiatal játékos jól tudja irányítani a labdát, olykor képes a játék lassítására, illetve gyors előrepasszok is várhatók tőle. Az U21-es válogattnak azonban pontosabbnak és higgadtabbnak kell lennie a kapu előtt. A stáb előrelépést vár tőle, ezért is utasítottak el több ajánlatot is, ami vele kapcsolatban a mercato során érkezett. Hasonló helyzetben található Kenan Yildiz is, aki meggyőzte a mestert nem csak technikájával, hanem személyiségével is, miközben a regensburgi születésű futballista tavasszal töltötte be 18. életévét, így nagyon elején van a karrierjének.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr418209429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gomorra21 2023.09.07. 11:07:36

"A fiatal játékos jól tudja irányítani a labdát, olykor képes a játék lassítására (...)"

Igazán dicséretes, hogy széles a padunk, ha lassítani kell a játékot.
De nem lehet, hogy kéne egy két játékos a játék gyorsítására is?

Thuglife! 2023.09.07. 12:25:28

Új Chiellini cimkébe szeretnénk belelátni Gattit.
Új Del Pieroba Chiesát.
Egy valakihez nem kell erős fantázia.
Abszolút tükör.Miretti.ő az új Padoin.
A játéka se íze se bűze,fogalmam sincs mi a posztja mi a feladata.csak úgy van.mert lelkes.és valamiért játszatják.

Attilio79 2023.09.07. 13:50:05

Pogba akkor a legfenntarthatóbb, ha télen megszabadulunk tőle apróért vagy most azonnal szerződést bont velünk nulla igénnyel. Minden más csak kenegetés.
@Thuglife!: Azért Mirettit érdemes lenne megnézni más edző kezei alatt is.

Thuglife! 2023.09.07. 14:04:28

@Attilio79: persze.épp ezért adtam volna őt elsőnek kölcsönbe.semmiképp nem venném le a kezem róla.csak szerintem házon belül is találtunk volna nála ügyesebb fiatalt.

venember83 2023.09.07. 14:04:59

@Attilio79: irreális kenegetéstől eltérő bármi mást várni. Megvan a szerződés, sajnos sokat sérült, le kell nyelni ezt a sok-sok békát. S persze lehet közben bizakodni, reménykedni, az nem kerül semmibe.

Attilio79 2023.09.07. 14:54:49

@Thuglife!: Ez nem kétséges.
@venember83: Azért az mókás, hogy állítólag volt arab ajánlat és ő nem ment vagy mi (klubon belül vajon ki?) akartuk hogy maradjon. Lehetett volna megoldás, de megint nem találtunk.

venember83 2023.09.07. 15:00:01

@Attilio79: nem mindig lehet hinni ezeknek a szaúdi ajánlatoknak sem, vagy szerinted Salaht nem engedte volna el a Pool 200+ millióért, ha időben jön az ajánlat? De most nyomják tele a sajtót ezekkel az ajánlatokkal, amikor már épeszű klubvezetés nem enged el kulcsjátékost. Lehet, hogy az egész csak valami puhatolózás volt Pogba irányába, nem igazi ajánlat. Ha rosszindulatú lennék, azt mondanám, hogy látogatása alatt átesett és megbukott egy orvosin, ezért esett kútba a biznisz. De igazából nem tudhatjuk szerintem.

Attilio79 2023.09.07. 17:56:43

@venember83: Bármi lehet, persze, azonban ha csak pletyka lett volna, Pogba nem "turbános" képeket nyomat fel. Az biztos, hogy ott volt (Salah vélhetően nem jutott el eddig sem) és simán lehet, hogy csak a követők miatt volt a felhajtás, utána kezdtek bevásárolni. Mindegy is, mehetett volna, megszabadultunk volna a bértehertől.

west30 2023.09.07. 19:51:28

@Attilio79: Allitolag az o elso felteteluk is az volt,hogy legyen fizikailag rendben.

DelPiero2 2023.09.07. 22:55:35

második évben 120-140 millió euróért értékesíti a centert, ám ez a terv meghiúsult az ágyéksérülés és játékos által átélt technikai és taktikai nehézségek miatt, és nem véletlen, hogy nemzetközi klub nem érdeklődött iránta idén nyáron még a "kedvezményes ár"...
-milyen kedvezményes ár?? 120-140??

venember83 2023.09.08. 05:31:09

@DelPiero2: valószínűleg 80-90 lett volna a kedvezményes ár, az eredeti 120-140 helyett, ami nyilván nélkülözött mindenféle realitást.

Rikoo 2023.09.08. 06:07:38

@venember83: A magyar válogatott ellen úgy játszott, mint egy 10 milliós csatár.
Lehet az Empoli ellen kihagyott büntetőjénél ment el az önbizalma, de hogy még üres kapura is mellérúgta volna, azért az már tényleg a legalja. Egyrészt sajnálom is szerencsétlent, mert mentálisan ő sem tűnik egy győztes típusnak.
Totál hullámzó a teljesítménye.

venember83 2023.09.08. 06:48:36

@Rikoo: amilyen értéket képvisel(t), érdemes lenne elgondolkodni már csak emiatt is egy olyan edző megbízásán, aki kihozza belőle a legjobbat, mert amit jelenleg mutat, az katasztrofális sport- és pénzügyileg a Juventus számára (is). De hát ez van, az isteni Cristiano majd mindent megold, csak legyünk türelemmel. Pár év s minden rendben lesz.

JeetTrader 2023.09.08. 08:43:19

@venember83: én azért hiszem h ezek bőven megfontolás tárgyát képezték a vezetőségnek. Szerintem ez a szezon az utolsó lehet Allegrinek, nem zárom ki h ha nem lesz látható fejlődés akkor menesztik. Főleg ha nem érünk BL helyre.

De lehet h azert sem kapkodnak az elküldésével mert nem nagyon van megfelelő ember akit eltudnanak képzelni a padra.

kidelpiero 2023.09.08. 10:56:53

@venember83: ebben a sracban ez a legtobb. Ellenunk is latszott a valodi tudasa, akkor volt veszelyes amikor rosszul talalta el a labdat (ongolpassz Szalainak). Golkeptelen es sulytalan... Egy szezonos csoda volt o, a Fio meg orulhet h lehuzott minket...

venember83 2023.09.08. 11:57:16

@kidelpiero: a klub érdekében is remélem, hogy nem. Az egyszezonos csodának ellentmond, hogy a Fiornál 20/21-ben 21 gólt szerzett 37 bajnokin, míg a 21/22-es szezon foghíjas firenzei szakaszában 17 gólig jutott 21 bajnokin.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása