HIVATALOS: A Juventus elköszönt Cuadradótól

cuadrado_juan_golorom_5.jpgA Juventus ma a klub honlapján közzétett érzelmes levéllel köszönt el a szurkolók egyik nagy kedvencétől, Juan Cuadradótól, aki nyolc szezont követően távozik Torinóból.

"314 alkalommal lépett pályára, hogy a mezünkért harcoljon, s 11 trófeát nyert.

26 alkalommal ünnepelt összetéveszthetetlen táncával, miután gólt szerzett a mezünkben.

59 alkalommal szolgálta ki csapattársait, akikkel így megosztotta a gólszerzés örömét.

Nyolc szezon utazást követően ma eljött az idő, hogy búcsút mondjunk, mert Juan Cuadrado elhagyja a Juventust.

Nyolc felejthetetlen év. Év év után, Panita a bizonyosságok egyike volt, nem számít, hogy milyen pozícióban, milyen felállásban, milyen mezszámmal a hátán.

Nyolc év tele örömmel, mosollyal, viccekkel és lelkesedéssel. Pozitív energiát hozott az öltözőbe és a világunkba. Juan egyedülálló és különleges módon nyerte meg magának a szurkolókat, referenciaponttá vált a pályán és azon kívül is.

Nyolc év szédítő cselekkel, őrült elfutásokkal, amelyek mérkőzéseket fordítottak meg, néha még szezonokat is. A gól a Derby della Mole-n 2015 október 31-én, az első fekete-fehérben, mely elindította a felzárkózást, amely botladozó kezdés után bajnoki címre vezetett.

Nyolc év gólokkal. Az, amelyet az előbb említettünk, az első volt abból a négyből, amelyet a Torino ellen szerzett, de hogyan feledkezhetnénk meg a Lyon és az Inter elleni bombákról? Vagy a kulcsfontosságú dupla a Nerazurri ellen a 2020/21-es szezonban?

Megannyi felejthetetlen pillanattal minden szurkolónak különleges emlékei lehetnek Juan kalandjához kapcsolódóan a Bianconerinél.

A hozzájárulása ebben a szezonban is jelentős volt, 47 mérkőzésen szerepelt, amivel túlléphette a 300 mérkőzéses mérföldkövet a fekete-fehér színekben. Egy mérföldkövet, amely még jobban megalapozta helyét a klub történelmében. Ha volt valaha példa arra, hogy a számok csupán egy részét mondják el a történetnek, akkor ez az. Az érzelem, amit mindannyiunkban megmozgatott, kitörölhetetlen marad.

Köszönünk mindent, Panita!"

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6918157060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rodri13 2023.06.30. 16:36:03

Köszönjük cuad a szép éveket!

cd1 2023.06.30. 16:51:27

Sajnalom, egyik kedvencem volt. Parades meccseket produkalt. Sandro marad? (Na vele mar tele a t...m.)

Pilsnerurquell 2023.06.30. 17:17:36

Jó zsugás volt. Kár hogy egy szétcseszett 'juvénál' kellett kínlódnia az utolsó néhány szezonjában.(főleg az utolsó kettőben)

Köszönünk mindent Pumi.

JeetTrader 2023.06.30. 17:20:17

Köszönünk mindent Juan! Az egyike volt azon játékosainknak akik meghatároztak minket. Legfőképp azzal az alázattal, hajtással, grintával amivel sokszor játszott. Igazi bajnok, hiányozni fog.

Vajon hova megy?

Rodri13 2023.06.30. 17:52:17

@JeetTrader: hát remélem nem az arabokhoz csatlakozik majd. Inkább fenerbache vagy inter Miami

MdewC 2023.06.30. 17:55:15

Köszi mindent Dzsonatán! Király voltál. Sok sikert!

Juve!

DelPiero2 2023.06.30. 22:09:32

Sajnálom hogy elmegy. Kopott ugyan a gyorsasága, de ár-érték arányban még így is a legjobban teljesítők között volt. Szereintem nem kellett volna elengedni.

bianconeri83 2023.06.30. 22:25:54

Én is kedveltem nagyon, újabb régi harcos távozik.
Köszönünk mindent Cuadrado, remélem a pótlása legalább olyan lesz mint ő pár évvel ezelőtt.

Del Pybala 2023.06.30. 22:45:30

Koszonjuk Cuadrado de azert 3 evvel tovabb maradt a kelletenel.

alexGicamo 2023.07.01. 08:53:18

Egyik nagy kedvencem volt !
Sok sikert neki a továbbiakban !

Jozeph Pelikahn 2023.07.06. 20:50:03

Sajnálom. Sok szép pillanatot köszönhettem neki!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9895) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7422) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása