Tare: „Szívesen lennék Milinković-Savić apósa”

tare_igli_milinkovic-savic_tarsasagaban.jpgSergej Milinković-Savić a világbajnokságon várhatóan főszerepet fog játszani válogatottjában, miközben a Juventus továbbra is feni a fogát a középpályásra, a Lazio pedig abban reménykedik, hogy egy jó teljesítmény majd feltornázza a játékos árát.

„Gyerekként érkezett hozzánk, most pedig felnőtt férfi és apa.” - mondta a Lazio vezetője, Igli Tare a Mozzartsport munkatársának.

„Nyolc év után ő fontos személy számunkra, s nem csupán egyik játékosunk. Ezt értékelem a leginkább benne, ő annyira szerény ember, soha nem arrogáns vagy öntelt.

Ha lenne egy lányom, azt szeretném, ha ő lenne a férje. Ezzel elég tisztán fogalmaztam meg, hogy mennyire kedvelem őt? Olykor meccs után odajön hozzám, s megkérdezi, hogy szerintem jól vagy rosszul teljesített. Mindig azt mondom, hogy jobbra is képes lenne, ő pedig nevet, amiért én soha nem vagyok elégedett. Mindig figyelmeztetem, hogy előre nézzen, és ne feledje, hogy továbbra is fejlődhet még játékosként.”

A szerb középpályás 27 éves és a héten megszületett az első gyereke, azonban a születésnél nem lehetett jelen a világbajnokság miatt.

A Tuttosport úgy tudja, hogy a Juventus továbbra is 60 millió euró környéki ajánlattal próbálja meggyőzni a Lazio vezetőségét, míg a játékosért érdeklődik a Manchester United, a Chelsea és a Manchester City is.

Mindeközben Fabrizio Romano szerint a játékos minden bizonnyal nem fog januárban távozni.

Egyéb olasz pletykák szerint a Juventusnak tavaly nyáron sikerült megállapodnia a Lazio vezetőségével a játékosért 50 millió euró plusz 10 millió eurós bónusz fejében, a játékos pedig évi 5,5 millió eurós bért plusz 1,5 millió eurós bónuszt tehetett volna zsebre, ám végül az Öreg Hölgy elállt az üzlettől, mivel a torinói vezetőség abban reménykedett, hogy 2023 nyarán előnyösebb feltételek mellett szerezheti meg a 2024 nyaráig érvényes szerződéssel rendelkező játékost.

A minap a La Gazzetta Dello Sport arról számolt be, hogy volt találkozó Federico Cherubini és a középpályás ügynöke között, s a találkozó következtetése nem változott, Claudio Lotito igényei miatt nehéz megvalósítani a klubváltást. Mindazonáltal nem zárható ki, hogy januártól nyárig a Juventus kísérletet fog tenni a megegyezésre.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5917983642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SuperTrezi 2022.11.20. 22:29:57

Mindenesetre végre lépnie kéne, ha el akar valamit érni a pályafutásában, mert ezzel a Lazióval nem tud, az biztos.

JuveMI 2022.11.20. 23:40:18

@SuperTrezi: Az "apósa" is megmondta, hogy nagyon faszagyerek... és még egy nullát is hozzátett az árcédulájához! Annyira fényezik a Sasok, hogy ebből Premier League lesz.

Gaben Smith 2022.11.21. 07:04:46

Nem tudom mennyi az igaz abból , hogy nyáron megállapodtak a felek 50+10-ben.
Mindkét esetet el tudom képzelni.
Azért az árával kapcsolatban ne feledjük azt , hogy kb 4 éve folyamatosan 100 millió mégsem igazolta le senki. Jelenleg 27 éves januárban 1,5 nyáron 1 év marad a szerződésből hatra . A korából adódóan utolsó esélye egy jobb szerződésre és magasabb szinten kipróbálnia magát.
Szóval nem gondolom , hogy nyáron bárki is fizet 30-40 milliónál többet érte.
Túl sokszor nem láttam játszani így azt nem tudom eldönteni , hogy valóban olyan jó mint ahogy az elnöke mondja vagy olyan túl becsült mint ahogy a piac beárazta a le nem igazolással. Mindenesetre nem halottam egyik évben sem h kapkodnak érte. A Juvet leszámítva…

Juvino 2022.11.21. 10:06:13

Ha igaz, h megallapodtunk, es evek ota vagyunk ra, akkor miert nem hoztuk el? Egyebkent a Pogba-Paredes duo eddigi berebol siman kifizettuk volna. Ja...es Raspat szinten nem ertem! Odaloktuk a Napolynak, ők meg koszontek szepen.

venember83 2022.11.21. 11:09:57

@Juvino: ha megállapodás is született, a mercato eseményei alapján nagyon úgy tűnik, hogy nem volt rá pénz. Raspadorira sem. Az meg, hogy bruttó bérből kijött volna az átigazolási díj, az könyveléstechnikailag jóval bonyolultabb lehet ennél, s a Juventusnak nagyon kell vigyáznia az FFP-re, mert az UEFA és a honi szövetség is nagyon szívesen lecsapna a klubra.

Juvino 2022.11.21. 20:40:05

@venember83: ok, ebben igazad van. De Raspa miatt talan a kolcson is mehetett volna, ott lehetett volna meg alkudozni. Őt jobban sajnalom,m SMS-t, m fiatal, olasz es tehetseges. Meg bele is eltem mar magam...

venember83 2022.11.22. 07:57:15

Alfredo Pedullà: Sergej Milinković-Savić megegyezett a Juventusszal egy évi 6 millió eurós bért plusz bónuszokat szavatoló szerződésben, amelyet a felek jövő nyáron köthetnek meg. A középpályás a Lazióval szembeni elismerés jeleként kész meghosszabbítani a szerződését a római klubbal, azonban csak úgy, ha szerződésébe egy 40, maximum 50 millió eurós kivásárlási ár kerül. A labda így Claudio Lotito térfelén pattog, aki legalább 70 millió eurós kivásárlási árat szeretne.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (764) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1547) játékosokról (9195) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2215) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6831) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3883) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (214) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása