A Juve kiszemelte Vicariót

zoff_dino_kanapen_nyilatkozik.jpgA La Gazzetta dello Sport cikke szerint a Juventus januárban szeretne lecsapni Guglielmo Vicarióra, aki az Empoli hálóőre, és nyárig kölcsönben a toszkán klubnál maradna a kapus. 

A bianconero sportigazgató, Federico Cherubini szeretné megelőzni a Roma és a Tottenham által fémjelzett konkurenciát, és ezért merült fel a januári átigazolás.

A 26 éves játékos tavaly szerződött kölcsönben az Empolihoz, és nagyszerű teljesítményt nyújtott, átlagosan 3,95 védést mutatott be meccsenként, nyáron pedig az Empoli véglegesítette a kapus kölcsönszerződését, idén pedig Guglielmo Vicario 15 bajnokin lépett pályára, összesen 19 gólt kapott, de 5 mérkőzésen sikerült megvédenie kapuját a góltól.

A La Gazzetta dello Sport munkatársának interjút adott Dino Zoff, aki szerint természetes lépés lenne a kapusnak a magasabb szintre szerződés.

„Nem, nem lepne meg. Mondjuk úgy, hogy szívesen látnék utánam végre egy Friuliból származó kapust a Juventus kapujában.

Abból kiindulva, amit Guglielmo Vicario mutat az Empolinál, az ugrás egy nagy klubhoz természetes lépés lenne. De bízzanak bennem, egyelőre ne dobálózzunk egyik vagy másik csapat nevével, hagyjuk a srácot békében fejlődni.”

A 26 éves kapus Roberto Mancini keretébe is meghívást kapott, s feltehetően készen áll arra, hogy egy jelentősebb klubnál bizonyítson.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8617981650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1842) bajnokság (3028) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (779) elemzés (40) előzetes (769) Európa Liga (118) felkészülés (116) hírek (1563) játékosokról (9261) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2268) meccsek (3723) mercato (3919) nyilatkozat (6902) Olasz Kupa (290) összefoglaló (346) pletyka (3921) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (164) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (236) video (138) Címkefelhő
süti beállítások módosítása