Védelmét erősítené a Juventus

pavlovic_strahinja_salzburg.jpgA La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Juventus szeretné megerősíteni védelmét, s az egyik kiszemelt a RB Salzburg középső védője, Strahinja Pavlović, aki 2023-ban 20-25 millió euro fejében válthat klubot.

A 21 esztendős Pavlović érkezésével tovább erősödhetne a szerb kontingens, hiszen pillanatnyilag Dušan Vlahović és Fiip Kostić is a zebramezeseknél szerepel.

A beszámoló szerint az osztrák klub 20-25 millió euro fejében volna hajlandó megválni a játékostól, aki legkorábban jövő nyáron érkezhetne Torinóba, mert a Juventus Kostić és Leandro Paredes leigazolásával már kimerítette az EU-n kívüli játékosokra vonatkozó keretét.

Gleison Bremer sérülése után a Juventus már csak Daniele Rugani, Federico Gatti és Leonardo Bonucci játékával számolhat a védelem közepén, ahol szükségmegoldásként Danilo is bevethető, ezért könnyen lehet, hogy a januári átigazolási időszakban ez a csapatrész is erősítést igényel majd.

Az olasz sajtó találgatásai szerint a csapatkapitányi karszalagot viselő Bonucci utolsó szezonját töltheti a Juventusnál, azonban a jelenlegi helyzetben aligha valószínű, hogy a távozása már januárban bekövetkezzen. A Gazzetta és a Tuttosport szerint az Alex Sandro utódját kereső Juventus élénk figyelemmel követi a Villarreal bal oldali szélső védőjét, Alfonso Pedrazát, akinek ügynöke nem zárta ki a klubváltás lehetőségét.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7917958108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lanzafame 2022.10.19. 23:18:06

Kezdődik a tűzoltás következő felvonása. A széleken még nagyobb a gond.

babo0410 2022.10.20. 02:04:09

Szerintem nem a védelem a fő gond. A 3. Legkevesebb gólt kaptuk, 2-vel többet, mint a legkevesebbet kapó Lazio. Inkább az a gond, hogy 12 góllal vagyunk elmaradva a tabellát vezető Napolitól és 8-cal a legkevesebbet kapó Laziotól. A kp-n kéne javítani, meg a támadósorban. És elsősorban úgy lehetne javítani, hogy gyorsabban játszunk, nem mindig a kapunktól indítjuk a támadásokat, és nem engedjük, hogy az ellenfelek mindig vissza tudjanak húzodni. Felált védelmek ellen erölködünk folyton. Ezen kéne változtatni elsősorban.

GabeTR 2022.10.20. 08:40:42

@babo0410: Ha 6-7 emberrel védekezünk, akkor ez a papírforma eredmény. Kevés kapott, kevés rúgott gól.

Galbandi 2022.10.20. 09:11:31

@babo0410: Szinte az összes csapatrész 15-20 méterrel hátrébb játszik a kelleténél pont azért, hogy ezt a védelmet ki tudják segíteni. Annak köszönhető a kevés kapott gól, hogy az egész csapat védekezik, nem pedig magasan presszingel. És még így is csak azért nincs meg a BL-ben a két kapott gól/meccs átlagunk, mert a PSG a második gólja után végigbaromkodta a maradék 70 percet.

Shaky79 2022.10.20. 09:36:47

@babo0410: Már írtam régebben is, hogy a két szélére kell minőségi védő illetve allegri antifocija helyett egy olyan edző aki képes megszervezni a CSAPATJÁTÉKOT! Ez a Juve akkor szárnyakat kapna és sokkal sokkal jobb teljesítményt nyújtana mint látványban mint eredményben!

FAF 2022.10.20. 09:57:21

Aztán egy 21 éves játékost melyik másik csapatba hoznánk, hogy tapasztalatot szerezzen? Ilyen játékosokhoz kellene egy olyan edző is aki meri használni őket.

Fabrizio 2022.10.20. 11:17:10

@Shaky79: Volt egy minőségi RB, Joao Cancelo. A Mester szerint túl offenzív volt :)

Shaky79 2022.10.20. 11:43:29

@Fabrizio: Igen túl sokat támadtak, pedig védők, mit keresnek elől. Az utóbbi pár évben saját magunkat végezzük ki... Spinazzola, Cancelo, Demiral, Romero, De Light! Komplett minőségi védősor! Ehelyett Danilo, Bonucci, Rugani, Alex Sandro, De Sciglio! Igazi balfékek vagyunk! Bonucci helyén már többször kellene játszatni Gattit, hogy fejlődjön, szokja a közeget, meccsben legyen, nem csak akkor amikor megsérül valaki és kényszerből játszatja, ráadásul Bonucci szintjét simán hozná. Rugani meg örök kiegészítő ember. Ebben a védelemben egyedül Bremer aki számomra elfogadható teljesítményt nyújt, de majd lassan Ő is visszaesik a többiek szintjére, mint ahogy az a többi játékossal történt, akit igazoltunk ennek a nagyszerű misternek...pffff

alexGicamo 2022.10.20. 17:44:41

@babo0410: Ez így van ! Szerintem is főleg a középpályát kéne drasztikusan megerősíteni ÉS csapatjátékra van szükség ! Egy rendszerre . Arra , hogy minenki pontosan tudja, mi a feladata , ne csak esetlegesen játszunk , mint a grundon , aztán vagy összejön valami vagy nem !

babo0410 2022.10.20. 17:54:00

@alexGicamo: Valami ilyesmi. De én azt gondolom, hogy ez a kp nem olyan rossz, talán Locatellit nem irányító posztra kéne tenni, McKennit nem a szélen játszatni, és Paredes helyett kellene valaki, mert nagyon gyenge. De szerintem a bajnokság ezzel a kp-val is meglehetne. Nyáron meg lehetne minimum 1 kp-t igazolni, vagy több fiatalt bedobni a mély vízbe.

alexGicamo 2022.10.20. 17:56:50

@babo0410: Úgy - úgy ! Isten minket úgy segéljen !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása