Del Piero: "Nem könnyű pillanat ez a Juventus számára"

del_piero_alessandro_mezzel_1.jpgA Juventus továbbra is csak szenved, s mivel tegnap este hazai pályán szenvedett vereséget a Benfica együttesétől, gyakorlatilag szinte reménytelen helyzetből várja a folytatást a Bajnokok Ligája csoportkörében. Az ügyben természetesen megszólaltak a klub legendái is, míg Giorgio Chiellini egy "Fino alla fine" bejegyzéssel küldött lelki támogatást imádott csapatának, Alessandro Del Piero és Claudio Marchisio próbáltak magyarázattal szolgálni a zebramezesek gyenge teljesítményét illetően.

"Nem könnyű pillanat ez a Juventus számára. Belső szembenézésre van szükségük ahhoz, hogy megértsék a hosszú és a rövid távú problémákat. Nem szabad megfeledkeznünk a sérülésekről sem, egy másik Juvét látnánk, ha nem estek volna ki mindezek a játékosok. A Juventusnak komoly problémái vannak a helyzetek kidolgozásával és az intenzitás fenntartásával, különösképpen Európában.

A Benfica lassan jött elő, megőrizve az identitásukat és az egységességüket. Mindig tudják, mit kell tenniük, a Juventusnak ezekkel a problémákkal kapcsolatban is sokkal többet kellene tennie. " - értékelte a Juventus helyzetét a klublegenda, Alessandro Del Piero.

"Bonucci fizikális és mentális fáradtságról beszélt. A játékosok zavartnak tűntek a labda nélkül is. Nagyon sok az egyéni játék, s ez fáradtsághoz vezet. Danilo és McKennie kimerültek voltak ma este. Még csak a szezon elején járunk, a többiek nem látszanak ennyire fáradtnak." - mondta a Juventus jelenlegi formájáról Claudio Marchisio.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9217931981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cd1 2022.09.15. 11:45:59

Szeptember kozepen faradtak??

Dani1204 2022.09.15. 12:05:30

Ennyire nincs álloképesség? :D

alexGicamo 2022.09.15. 12:18:23

Azonnal meneszteni kéne az edzői stábot ! Padoin maradhat ! :-D

babo0410 2022.09.15. 12:31:30

Fizikális és mentális fáradtság már most? Akkor Allegrinek mindeképpen mennie kell! Ez így nagyon gáz. Mi lesz később?

2022.09.15. 12:46:02

Ennyi pénzekért ne legyenek már fáradtak sehogy sem. Pláne nem szeptemberben.

steven.h 2022.09.15. 12:46:35

@babo0410: Nyilván nincs mentség erre, de azért ez egy eléggé erőltetett szezon a téli VB miatt, a keretünk a sérülések miatt meg vékony. Valószínűleg el lett mérve a felkészülés és lehet most jön ki a fáradtság aztán majd jön a munka eredménye, de attól ez még komoly hiba. De azért megjegyezném hogy nem hiába cserélget 5-6 embert Nagelsmann is a Bayernnél pl. meccsről meccsre. Ez egy brutális erőltetett menet, de minden csapatnak a Juve meg látványosan szenved ettől is a keret mélysége miatt.

Attilio79 2022.09.15. 12:47:06

Alex diplomatikusan céloz pár dologra. A Benfica lassan jött elő, megőrízve az identitásukat, egységüket. - Na ezt a két szót, biztosan nem ismeri az Allegri irányította Juventus.
A fáradtság abból adódik, hogy nem egyenletesen oszlik el a teher csapaton belül. Danilo elhiszem, hogy fáradt, ahogyan Cuadradon is látszik. McK viszont biztosan a bulizásban fáradt el.

GabeTR 2022.09.15. 13:22:32

A Benfica elleni meccs második félidejében teljesen egyértelmű volt, hogy itt erőnléti problémák vannak. Míg a Roma ellen egy félidőnyi erő volt a letámadásra, támadásépítésre, gondolkodásra. Most csak 20 perc jutot. Tudjuk, hogy sérülések és vékony keret, de akkor is még csak 8(!) tétmeccset kellett lejátszani!

epaska 2022.09.15. 14:20:58

Ha fizikális a probléma, akkor egyértelműen az edzői munkában kell keresni a probléma forrását. Lehet,hogy a De Ligtes hírek -miszerint gyenge volt fizikálisan- igazak...
Úgy gondolom, ha égünk a Monza ellen is, lépni fognak Agnelliék. Bízom Tuchelben!

ACE12 2022.09.15. 14:31:06

Na ez a baj. Egyáltalán nincs kondi...megmondta ezt Nagelsman is amikor De Ligt a Bayernhez igazolt. A srác totálisan szint alatt volt a kondijával. Ezért bírnak a mieink csak 20 percet focizni...de nem ez a legfőbb probléma

E Mazzari 2022.09.15. 14:42:09

Kis csapatok ellen kéne lennie egy második sornak aki, ha egy-két góllal de lehozza a meccset. Rá lehetne pihenni akár egy Benfica elleni meccsre, de nincs nagy merítési lehetőség. Fáradtság meg abból is adódik, hogy rengeteg az eladott, rossz helyre passzolt, labda. Tegnap este is az ellenfél 16-a körül legalább 5 -6 olyan szituáció volt, hogy nem pontosan ment az átadás, indítás. Felesleges futással megy el az energia.
Vlahovic meg frusztrált, nem kap normális passzt, indítást. Meg kellene nézni, hogy miért ment jól a Fió-ban, és nálunk miért nem jönnek a gólok. Mindenesetre aggasztó a helyzet...:-(

Shyr Kahn 2022.09.15. 16:57:24

@epaska: DeLigt akkor ment at, amikor meg el se kezdodtek az igazi edzesek. Elotte eppen a pihenojet toltotte, tehat ha rossz volt a fizikai allapota, akkor az nem feltetlenul abbol fakadt, hogy az eronleti felkeszulesunk annyira rossz. Ebbol ne vonjunk le messzemeno kovetkezteteseket. A nemetek joval elorebb voltak a felkeszulesben, hiszen nekik korabban indult a bajnoksag.

DelPiero2 2022.09.15. 17:29:38

@alexGicamo: Padoinnak kéne lennie az új játékosedzőnek (azaz edző is és játékos is).

alexGicamo 2022.09.15. 17:44:04

@DelPiero2: Mekkora lenne már ! :-D
Az egyszer biztos, hogy nem lelketlenül mennének ki a játékosok a pályára !

JeetTrader 2022.09.15. 18:51:25

Kicsit gondolkodva és látván ami a pályán történik talán az lehet a baj h páran hajtanak mint a meszes de rengeteg fölösleges egyéni rohangálás van plusz ha van is jó területre futás az aktuális labda birtokos vagy rosszul vagy rossz ütemben vagy egyáltalán nem adja a labdát. Így értelmetlen energia vesztes van.

Ez viszont azt mutatja h semmi szervezés nincs a támadásokban. Nem hívja fel senki a figyelmet arra h lássanak is a pályán!

Ugyanakkor ha presszingelni akarnak akkor azt nem lehet csak összehangoltan. Ahhoz mindenkinek teljes koncentrációban kellene lennie. Sajna fejben sokszor szétesnek a srácok ami lehet annak is betudható h nincs konkrétan elmagyarázva mit akar az edző...vagy képtelenek felfogni...lássuk be egyik se túl jó.

Szeretném ha Alex egyszer visszatérne és a neve alatt egy nagy Juve épülne...de ne most jöjjön mert Pirlo sorsára juthat nagyon nagyon könnyen :((

NagyonJuve 2022.09.15. 19:34:55

De light nek nem az erőnlétével volt probléma és akkor jött vissza a szabadságról! Ne forgassuk ki halehetséges. Azt mondta hogy a juveban soha nem edzett olyan keményen mint a bayernban. Allegri simán alul edzi a játékosait, pjanic is momdta mikor megkérdezték mi a különbség allegri meg sarri között. Mondta sarrinal sokkal több labdás edzés van. Allegrinél meglehetett figyelni mindig is mikor letámadtak bennünket sok pontatlan pasz meg hiba van. Lehet az idegesség de a kevés labdás edzés is lehet és a játékosok bizonytalanabbak. Szerintem utóbbi azt látni a pályán is. Nincsenek meg azok az üresbe mozgások hogy ne kelljen felnézni hanem automatikusan oda passzolni mert tudod hogy ott lesz valaki. Nagyon el kéne ide fuchel meg lőw. Nem sűrűn akad ilyen lehetőség, ilyen kaliberű edzők ritkán vannak munka nélkül. De nem valószínü hogy jónne sokat keres és még allegrit is kéne fizetni. Bár én elhoznám és allegrit letenném az u23 ba hátha szégyenében felmondana.

Jozeph Pelikahn 2022.09.15. 20:01:28

Ronaldo öreg, tapasztalt profi. Két hét edzés után látta, hogy nem kér Allegri gyáva focijából. El is húzott még az utolsó pillanatban.
Akik maradtak, csak szívtak. Mielőtt leléptek.

JeetTrader 2022.09.15. 20:06:14

@NagyonJuve: jelenlegi anyagi helyzet nem hiszem h alkalmas arra h Allegrit is fizessük (hiszen kirúgják akkor is fizetni kell addig míg új állást nem talál) plusz Tuchelt is fizessük aki még drágább lehet mint Allegri.
Azért nem kizárt h van az a negatív széria ami utan kivágják, de azt egyetlen juventino sem akarhatja megvárni.

Ugyanakkor nem biztos h Tuchel is nekünk való lenne. És nem is biztos h szívesen menne a Seria A-ba.
Még Zidane sem akart minket elvállalni, ezt se felejtsük el. Sajna már ez is tényező.

Nagyon jól tudta a vezetőség h Allegrivel mit vállalnak. Most kell megenni amit főztek.

Kukszi 2022.09.15. 20:59:45

Én abba bízom hogy a vezetőségbe legalább ennyit agyalnak a helyzeten mint mi :D
Én sose mondtam ilyet de most azt se bánnám ha Monza ellen 2 vagy 3 pont elhullana ha ezzel azonnali személyi változtatások jönnének

Zamboni nem egy tészta 2022.09.15. 21:29:37

Kicsuszott Allegri kezéből ez

babo0410 2022.09.16. 01:05:58

@steven.h: Érdekes más nagy csapatok nem panaszkodnak. Sok a sérült, oké nem mindről Allegri tehet, de akkor is furcsa, hogy nálunk mindig ennyi sérült van. az erőnléttel hatalmas gondjkaink vannak. Az meg az edző, és stábja hibája.

babo0410 2022.09.16. 01:42:30

@JeetTrader: Csak kérdezem, honnan tudjuk, hogy nem akart elvállalni minket Zidane? És egyáltalán, ha így volt, miért nem?

venember83 2022.09.16. 06:18:49

@JeetTrader: "Ugyanakkor ha presszingelni akarnak akkor azt nem lehet csak összehangoltan. Ahhoz mindenkinek teljes koncentrációban kellene lennie."

Erről a Juventusnál szó sincs, próbálkozott ezzel Sarri és Pirlo, mindkettő megbukott/mindkettőt megbuktatták a játékosok. Az erre amúgy megfelelő védőt is eladták (de Ligt, Ajaxnál ezt tanulta, de a Jzventusnál nem volt ehhez társa). Most meg Allegri a klasszikus olasz módszerrel próbálkozik, hiába. Komoly reform kellene felfogás tekintetében a klubvezetésnél, hogy fel se merülhessen idejét múlt elképzelések gyakorlatba ültetése. Azért nézzük csak meg, hogy a presszinget jól alkalmazó csapatoknak is mennyi idő kellett ennek a betanulására/elsajátítására. Plusz persze játékosanyag a taktikához. Ehhez képest a Juventusnál Allegri után új megközelítést akartak, de erre már nem kapott időt sem Sarri, sem Pirlo, végső kétségbeesésben meg visszanyúltak Allegrihez. Pedig a pénzügyi gondok ellenére ugyanúgy haladni kellene a korral, a múlt nem sokat ér.

JeetTrader 2022.09.16. 08:06:29

@babo0410: ha jól rémlik egy ESPN műsorból hallottam először. A francia válogatott kispadjára pályázik.

steven.h 2022.09.16. 08:17:50

@babo0410: Alapból vékony a keretünk és még sok olyan sérült is van, akiről nem Allegri tehet. Nem hiába írtam, hogy nézd meg a Bayern-t és hogy Nagelsmann hogy forgatja a keretet amiatt mert ilyen erőltetett menet van emiatt az idióta VB miatt.

venember83 2022.09.16. 08:24:05

@steven.h: erőltetett menet? Augusztusban volt 4 meccs két hét alatt, szeptemberben 18 nap alatt lesz összesen 5. A válogatott szünet után valóban 3-4 naponta jönnek a meccsek, de eddig azért bőven nem ez volt a helyzet, ráadásul idő is volt felkészülni rá nyáron, szezon elején vagyunk, ilyenkor aztán tényleg nem kellene problémát jelentsen az erőnlét/vékony keret egy magát top klubnak tekintő egyesületnél.

steven.h 2022.09.16. 08:31:21

@venember83: Hetente van BL a szokásos 2 hetente helyett. Most nyilván nem akarok itt a felkészülésbe belemenni, meg hogy az hogy jön ki az év elején a játékosokon, de szerintem alapból el lett b@szva a felkészülés, az a véleményem hogy baromira későn kezdte el a csapat. Kb ez a kezdés arra lett volna jó, hogy a normális szezonkezdetre meglegyen az erőnlét meg addigra a frissesség is visszajöjjön a kemény alapozás után a BL kezdetre.

Lehet csűrni csavarni, de ez akkor sem egy normális szezon szeptembere a VB miatt és a felkészülést is szerintem elrontották és akkor erre rájönnek a sérülések.

venember83 2022.09.16. 08:37:24

@steven.h: nem kellett volna Amerikában pózerkedni, de ez van, ezt csinálta a többi csapat is (Barcelona, Atléti, Real), akiktől amúgy ott is (nagyrészt) kikapott a Juve. Mindig vannak enyhítő körülmények, minden egyes évben (tavaly CR utolsó perces távozása és Chiesa kiesése), de a játék és az elképzelés teljes hiányát (kiscsapatok ellen is!!!) nagyjából csak a mesteren lehet számon kérni. S ez nem csak az elmúlt hónapok fejleménye, mert nem most júliusban tért vissza a mester.

steven.h 2022.09.16. 08:45:22

@venember83: De ők előbb is kezdték a felkészülést. Ha jól emlékszem, mindig az volt, hogy jó meccset játszottunk, de hogy előrébb vannak a felkészülésben...Hát nekünk is pont ott kellett volna már akkor tartani a felkészülésben, vagy közel ott, mert 1 hét volt talán a két bajnokság kezdete előtt? Ahhoz képest kb 2 héttel le voltunk maradva.

Az elképzelés hiányát meg a csapatjátékot rajta lehet számon kérni, mondjuk új csapatot épít, csak ez már a sokadik új csapat és kezd idegesítővé válni és egyébként lassan én is teljes mellszélességgel a váltás mellett vagyok sem mint Allegri védőügyvédje, tekintve hgoy kik vannak a piacon most, csak pénzünk nincs rá, vagy akkor be kell áldozni egy átigazolási időszakot arra, hogy játékos nem jön, új edzőt fizetünk a régi mellett...

Dani1204 2022.09.16. 08:55:09

Ez azért sokat elmond

sleepy8 2022.09.16. 13:43:58

Egyem a kis szívüket amúgy, hogy Ők fáradtak. Hát Én bem lettem profi futballista, de ha felalomba ki ugrasztanak az ágyból, atveszek egy szaros keresztlabdat. :D

Foghatjuk itt bármire meg bárkire ezt az egészet, de ezek a jatekosok (tisztelet a kivételnek) a szakmájuk alapjaival is bajban vannak. De remélem leszünk olyan hülyek mi is, mint anno a Milan. (mar masodjara)

insieme 2022.09.16. 13:48:35

Var téma,,,megéri elolvasni az NSO ban a "falusi var "ról szóló cikket..

insieme 2022.09.16. 13:52:30

@sleepy8: lehet hasonlítani más ember munkáját az övékhez,,de olyan nincs hogy pl.1 gyári munkás azt mondja,,főnök fáradt vagyok,,
Konklúzió =mehetsz!
Itt a baj a szerződésekkel ,,
Teljesítmény nincs, de fizum van.

Shyr Kahn 2022.09.16. 18:10:41

Galeone egyebkent kozepszeru csapatnak titulalta a mostani Juve-t es meg a serultek visszateresevel is neheznek tartja, hogy az elso negyben vegezzunk.

Allegri-t annyiban kritizalta, hogy szerinte jobban kellett volna az atigazolasokba beleszolnia. (sztem ennel melyebben talalhatok Allegrivel a problemak, de ez mar az en maganvelemenyem)

rockitbaby 2022.09.16. 19:25:57

@Shyr Kahn: Nem csak ennyiben kritizálta Allegrit.

Shyr Kahn 2022.09.16. 20:53:59

@rockitbaby: Abban a cikkben, amit olvastam ennyit lattam hirtelen, de elolvasom tuzetesebben.

Shyr Kahn 2022.09.16. 21:00:29

“If I have to blame Allegri is just because of the transfer window. I thought he’d make his voice heard for sales and new signings. Paredes has been treated like a champion, but he is not Pirlo,” said Galeone.

Aztan van meg egy pici hozzatetel valoban, miszerint a Juvenak az elso [2015-os] Allegrire van szuksege:
“Juventus need the first Max, a man coach with strokes of genius who would read games and players well,” Galeone admitted.

Korabban kritizalta masert... most ebben a mai napi cikkben csak ezt talaltam.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3396) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (926) elemzés (40) előzetes (863) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1650) játékosokról (9930) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2435) meccsek (4175) mercato (4146) nyilatkozat (7455) Olasz Kupa (331) összefoglaló (414) pletyka (4179) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (288) video (201) Címkefelhő
süti beállítások módosítása