Allegri: „Nincs értelme beszélni, dolgoznunk kell”

allegri_massimiliano_elmelkedik_hatterben_juventus_szurkolok_torinoban.JPGA Juventus a második csoportmeccsét is elvesztette a BL-ben, szerda este Torinóban a Benfica nyert 2-1-re, így a Juventus elég nehéz helyzetbe került.

„A futballt nehéz megmagyarázni, csak annyit lehet mondani, hogy a 2-1 után a meccsnek vége volt, és 3-1 és 4-1-es eredményt kockáztattunk.” - mondta a mester a Sky Sport Italia munkatársának értékelésében.

„Volt egy lehetőség a meccs záró szakaszában, de a teljesítmény ettől még nem volt jobb. Nincs értelme most magyarázkodni és beszélni, dolgoznunk kell keményen.

Már elmondtam a csapatnak, hogy az ilyesmi előfordul a futballban, csapatként kell ebből kiemelkednünk felelős viselkedéssel. Fontos mérkőzés következik a bajnokságban a Monza ellen, s majd ezt követően gondolkodhatunk a Bajnokok Ligája menetelésünkön. Nem egyszerű a helyzetünk, de nincs minden veszve.

Nem kell kritikát megfogalmaznom a csapattal szemben semmiért, megértem a csapat pszichológiai helyzetét. Volt pár nehéz pillanatunk, és reagáltunk, de tizenegyest ítéltek ellenünk a szünet előtt, ez igazán lelombozó volt a csapatmorál számára.

Hogy ez lenne a legkeményebb időszak ennél a klubnál? Soha nem veszítettem a csoportmeccsek alatt kétszer egymás után, de mindig van egy első alkalom.”

A mérkőzést követően Ángel Di María és Arkadiusz Milik beszélgetett a pályán, és az argentin játékos nem értette, hogy miért hozta le a mester a gólszerzőt.

„Ángel csak egy fél edzésen vett részt a csapattal, és játékidőre volt szüksége az erőnlétének a felépítéséhez. Arkadiusz Miliket szedtem le, mivel szenvedtünk csak két középpályással. Csatárt kellett lehozni, és Milik tűnt fáradtabbnak.”

A mérkőzés után Leonardo Bonucci nem tagadta, hogy aggódik a Juventus nehéz helyzete miatt, de a mester szerint nincs értelme az aggódásnak.

„Nincs értelme aggódni, koncentrálnunk és dolgoznunk kell. Amikor visszatértem, gondoltam, hogy időre lesz szükség az építkezéshez. Azt nem gondoltam, hogy sorozatban két meccset is elveszíthetünk. Az a fontos, hogy jól teljesítsünk, és továbbjussunk a Bajnokok Ligájában. Ezek a vereségek zavaróak, de semmi értelme most túl sokat beszélni erről.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9217931781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dante01 2022.09.15. 04:56:48

Nincs értelme semmit mondani főleg úgy, hogy eddig sem mondot egy interjúban sem egy értelmes gondolatot sem.
Nem tud motiválni.
Taktika nulla.
Nem megfelelő posztokon játszatja a játékosait.
Folyamatos passzolgatás a saját 16-on.
Vezetés után teljes visszaállás még kiscsapat ellen is.
A játék nézhetetlen.
Ha nem Juve szurkoló vagy a kutya nem nézi a meccseidet.
Gratulálok másfél év alatt eljutottam oda, hogy a saját idegállapotom megörzése miatt nem nézem végig a meccset.

Miklós Szincsák 2022.09.15. 04:58:31

Nagyon gyengék, úgy látom be kell érni azzal hogy a Bl elég nagy falat a Juventus számára. Most sem kell nyernisemmit. Nem sokára a Juventus egy olaszközép csapatnak felel meg

Attilio79 2022.09.15. 05:08:56

Ja, még nem mondott le?

Shyr Kahn 2022.09.15. 05:11:00

Ertem en, hogy dolgozni kell kemenyen, masok is azt teszik, de a kemeny munka onmagaban nem tesz jobba, ha a munka mogotti koncepcio nem megfelelo a csapat epitesere. A koncepcio, pedig az edzo-tol jon.

Volt tobb, mint egy eve visszarazodni a fociba. En azt mondom a VB-ig adjunk neki idot, de ha a tabella negyedik helyehez sem lesz kozunk es a BL-ben is tovabb hullajtjuk a pontokat, akkor sztem nem lesz ertelme tartogatni a dicso multra hivatkozva. Ami nem jo az szimplan nem jo. Lehet itt maszatolni, csak eppen nem erdemes, mert a penz meg uszik el folyamatosan.

west30 2022.09.15. 06:06:51

Ennek itt a vege,feleleges eroltetni,a legrosszabb meg csak ezutan fog jonni,teljesen darabokban van minden.Nyilvan nem minden az edzo hibaja,peldaul a nyaron a Juventus nagyjabol 100milliot fog fizetni a Locatelli,Kean,Paredes trioert,mashol is nagy gondok vannak a csapatnal.A legkezenfekvobb eloszor mindig az edzo levaltasa,az pedig hogy sokba kerul a Juventusnal nem lehet kifogas.

BigChris 2022.09.15. 06:28:48

Hálát adok az égnek, hogy nem adta a meccset magyar televízió. Szamomra egyértelmű a helyzet. Agnelli ratyi, Allegri pedig hagyja magát hátulról. Más magyarázat nincs rá, hogy miért maradhat még mindig a padon, holott a lelátón lenne a helye.

2022.09.15. 06:31:22

"Amikor visszatértem, gondoltam, hogy időre lesz szükség az építkezéshez."

Az a probléma, hogy ez messze van az építkezéstől. A tavalyi szezont Szczesny baromságaival együtt is konkrétan jobban kezdtük, mint az ideit. 4 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség VS. 2 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség. A mutatott játékról nem is beszélve, ami semmit nem fejlődött. Az az építkezés, amit Arteta és Xavi csinálnak az Arsenalnál és a Barcánál, nem ez...

Csak Csucsu 2022.09.15. 07:05:27

Halkan megsúgom a gólunk szintén egy pontrúgásból szereztük. Semmi taktikai repertoár vagy jó csere
Rég láttam ennyi gyenge meccset, de ha belegondoltok ennél sokkal rosszabb már nem lehet :D
Forza Juve per sempre

Szalnoki81 2022.09.15. 07:15:15

" Nem kell kritikát megfogalmaznom a csapattal szemben semmiért, megértem a csapat pszichológiai helyzetét. ""
" Soha nem veszítettem a csoportmeccsek alatt kétszer egymás után, de mindig van egy első alkalom.”
" Ezek a vereségek zavaróak, de semmi értelme most túl sokat beszélni erről.” Ez a pali még a Juventus vezetőedzője? Ember épp most zúgott ki a csapat a Bl-ből! A hatalmas blamán felül euró 10 milliókat bukott a klub!

Apuleius 2022.09.15. 07:15:39

"Amikor visszatértem, gondoltam, hogy időre lesz szükség az építkezéshez."

Éppen ezért lassan csak el kellene kezdeni. Mondjuk nem feltétlenül Allegrivel...

KisCsibész 2022.09.15. 07:29:56

Mi szurkolok meg heti kétszer leulunk hogy kicsit kikapcsolodjunk es elfeledjuk a hetkoznapok gondjait erre ezt a kutyaszart kapjuk ami csak plusz bosszusagot okoz... En a legrosszabb szezonokat is végig szenvedtem a leggagyibb arab streameken es sose gondolkodtam azon hogy na most mar nem nezem tovabb... Sot nem is ertettem masokat hogy irhatnak ilyet de hetek ota azon gondolkodom hogy inkább a családdal/olvasassal/alvassal töltöm az idomet ahellyett hogy ezt a nyuglodest neznem....

Szabiba 2022.09.15. 07:58:07

2 vereség a BL-ben,8.hely a bajnokságban,folyamatos gyenge játék...ezek tények..komolyabb bajnokságban ilyenkor megköszönik a kòkler munkáját..a juvénél végtelen a türelem,érthetetlen számomra..

Lanzafame 2022.09.15. 08:02:01

@Szabiba: nincs pénz az elküldésére és főleg új, magasan jegyzett edző (Tuchel, Pochettino) idehozatalára.

Szabiba 2022.09.15. 08:22:36

@Lanzafame: Igazad lehet,a vezetőségnek kellett volna okosabbnak lenni ,és olyan szerződést kötnihogy eredménytelenség esetén lehessen ùgy szerződést bontani hogy ne kelljen egy vagyont fizetni.
Igy viszont marad ez ami most van:((

Direct_01 2022.09.15. 08:22:47

Fel kellene ajánlani a lemondásodat, rá kellene jönni, hogy vannak megoldhatatlan feladatok az életben. Ennek a szerencsétlennek pl. a Livorno és a Lecce a szintmérő. De hagyjuk dolgozni, majd a VB idejében ràérnek kirúgni, miután 3 ponttal kiestek a BL-ből és a 20 pontos hátrány is behozhatatlan lesz a bajnokságban.

Pilsnerurquell 2022.09.15. 08:27:05

Egyébként ez egy nagyon jó kép Allegriről itt a cikkben :D Többet mond az ábrázata 1000szónál:D

Tudom h ezzel nemigen értenek velem itt egyet, de azért megnézném mire megy egy komoly középpályával. Ez a Miretti-Keni-Parádés történet távol van tőle. Loca is beleszürkült a történetbe, Rabiot pedig Rabiot.

Nekem megváltozott az álláspontom és nem kell egyetérteni velem, de sztem a Mister igenis tudna "nagy Juventust" gyártani, de nem ebből az alapanyagból mert csak elől van meg a Juve és hátul(igen ott is, gólt is középpályán keresztül lehet benyalni általában. Az a csapat gerince)

Nem feltétlen világklasszisokra gondolok, de, és most ezért elnézést kérek, ezek a játékosok SZERINTEM alkalmatlanok arra hogy egy ekkora klub bán megfeleljenek az elvárásoknak. Presszinget se bírják középen. Márpedig a Serie A-van abból van bőven.

Nekem ez a véleményem.

Pilsnerurquell 2022.09.15. 08:28:48

Megkockáztatom h azért stabil Maxi állása, mert tudják h mással még nagyobb égés lenne jelenleg.

Direct_01 2022.09.15. 08:31:59

@Pilsnerurquell: én is kíváncsi lennék, de Madridban szívesebben látnám

Zoli985 2022.09.15. 08:51:09

@Dante01: Ez a mondatod megfogott: "Ha nem Juve szurkoló vagy a kutya nem nézi a meccseidet" ebben nagy igazság van, a semleges szurkolókra semmilyen hatással nincs a csapat és ez egy nagy baj a mai világban

triplat 2022.09.15. 09:00:04

Vagy Maxi felejtett el mindent vagy a játékosok mentálisan gyengék. Miért van az, hogy aki percről percre felépített mindent és tudta változtatni a csapatát az eredménytől függően most nem képes egy normális támadást felépíteni a csapatával??
Vagy a csapat mentálisan gyenge.

Attilio79 2022.09.15. 09:01:01

@Pilsnerurquell: Állítólag ez a Mister kerete, ő állíthatta össze, ezt ne felejtsük el. Ugyanakkor a Castrovilli, Amrabat, Saponara, Bonaventura középpálya biztosan erősebb, mint a mienk, csak ott nem keres egy játékos 7 milliót évente...
A Misternek fogalma sincsen a csapat építésével kapcsolatban, egyelőre úgy tűnik! Az nem építkezés, hogy 30 feletti játékosokat idehozok 1-2 évre, úgy, hogy mögötte nincs senki, aki átvenné a helyét. Nincs agilitás és középen teljes a tanácstalanság.

Vlahot pedig adjuk el, fejlődhetne máshol!
Allegri taktikájához elég lenne egy Amauri szintű játékos, Iaquintával, aki tud fejelni.

venember83 2022.09.15. 09:14:48

@Pilsnerurquell: "Megkockáztatom h azért stabil Maxi állása, mert tudják h mással még nagyobb égés lenne jelenleg."

Merész kijelentés.

FAF 2022.09.15. 09:20:10

Hagyjuk már ezt a gyenge a keret dumát. Ezt akkor lehetne mondani ha nem gyengébb kerettel rendelkezőkkel játszanánk döntetleneket meg vernének meg minket.
Gyenge a keret egy PSG-hez képest de semmivel nem gyengébb az összes többiéhez képest akikkel ebben a szezonban játszottunk.

Mtg007 2022.09.15. 09:29:13

Leírom mi az igazán nagy baj. Nem a BL vagy a bajnokság, hanem addig folytatódik ez a leejtő amíg a játékosok mint pl Vlahovic teljesen elfelejtik hogy tudnak focizni. Ez ami nálunk megy a fejekben hatalmas gondot okoz. Csak a következő edző tudja helyrehozni majd az okozott kárt

Pavel1988 2022.09.15. 09:34:52

@Pilsnerurquell: Nem tudom mit gondolnak, emiatt nem szeretnék vitába bonyolódni, csupán egy költôi kérdést teszek fel.
A Juventus jelenleg a 15. helyen áll a lôtt xg tekintetében, azaz a 15. a várható lôtt gólok tekintetében.
Van ennél lejjebb egy ilyen minôségû kerettel?

Kukszi 2022.09.15. 10:13:20

@Pilsnerurquell: én szerintem meg azért mert Allegri 7 millát keres évente
És 4 éves szerződés van ha jól tudom.
Na most ha elküldik közel 30 Milla bukó
És ehhez jön az új edző fizetése.

Na erre nincs pénz lehet

Szabi984 2022.09.15. 10:14:14

@Pavel1988: Igazad van,a keret adott,de könyörgöm,állandoan sérült a 4 normális közèppályásunkból 3. Nem itt tartanánk,ha Pogba,Locatelli,Rabiot és Paredes folyamatosan tudna együtt játszani,ez 100%. Nagy csapatok zöme,ugyanazt a 11-14 játékost játszatják hètről hétre. Nem elég a jó edzés munka,a jó taktika. Ezeknek a játékosoknak együtt kellene hogy játszanak hogy érezzék egymást. RealMadrid 3bl-t nyert szinte ugyanazzal a kerettel.

Juvino 2022.09.15. 11:27:01

@Szabi984: (Nem ellened iranyulnak a kerdesek!)
Es ki a hibas azert,h allandoan serultek? Ki edzi es kesziti fel oket minden meccsre? Ki igazolta ezeket a jatekosokat, edzoi es orvosi stabot? Egyaltalan kinek az elkepzelesei es koncepcioi valosulnak meg a klubnal?

Paradigma 2022.09.15. 11:44:40

Az a rész, hogy jó meccset játszottunk, most valahogy kimaradt a nyilatkozatból.

Szabi984 2022.09.15. 11:56:45

@Juvino: Ki mondta,hogy ellenem irányulnak? Én csak próbálom megértetni páratokkal,hogy nem korrekt úgy kritizálni a játékot,hogy sosem áll a rendelkezésére a teljes keret és fél kezdő sérült..A másik pedig,én egy másik cikkben le is írtam,hogy Allegrit a stábja miatt rugnám ki azonnal,mert ez így tarthatatlan állapot

alexGicamo 2022.09.15. 11:57:36

Téged ki kéne rúgni . Nincs miről beszélni !

alexGicamo 2022.09.15. 12:06:36

@Mtg007: Nem lennék most a Juve játékosa, az biztos ! Teljesen kiöli belőlük Maxi a lelket, az agilitást, a tudást, mindent a szar taktikájával meg a calmájával az élen !

epaska 2022.09.15. 12:23:04

Ha a Monza is elpicsáz minket, mem tudom elképzelni, hogy ne basszák ki ezt a szerencsétlen bohócot!

Juvino 2022.09.15. 12:27:33

@Szabi984: en az altalam, ezutan feltett kerdesekre gondoltam. Ezeket a kerdeseket megvalaszolva kiderul,h ki a felelos es annak vallalnia kell a kovetkezmenyeket, barki is az! Ez igy, ebben a formaban vallalhatatlan! Abban termeszetesen igazad van,h nehez ennyi serulttel eredmenyeket elerni, de pl a jatekosok sem ezzel vedekeznek, hanem ertetlenul allnak az egesz elott. 20-25p utan egy gyengebb kezdonek sem illik elfaradnia...

Jack Bauer 24 2022.09.15. 12:45:59

Hát ha a játékosokról le akarod venni a terhet, akkor elég lett volna azt boncolgatni, hogy a te hibád, s vállalni a felelősséget. Erre 2 mindat elég lett volna a bullshit rizsa helyett.
No majd a monzai meccs után (remélem ott nem kell majd magyarázkodni)

epaska 2022.09.15. 13:55:21

3-1et és a 4-1et kockáztattuk hahahaha. Ja hogx 2-1es hátrányba is a 16os vonalában kellett volna védeni a kapunkat? Édes istenem! Ez egy barom! Takarodjon a csapattól!

GGábr81 2022.09.15. 16:31:56

Meccseket már nem nézem. Csak ide járok olvasgatni, ez legalább helyenként szórakoztató.

Szabiba 2022.09.15. 17:11:38

Nincs értelme aggódni, koncentrálnunk és dolgoznunk kell. Amikor visszatértem, gondoltam, hogy időre lesz szükség az építkezéshez. Azt nem gondoltam, hogy sorozatban két meccset is elveszíthetünk. Az a fontos, hogy jól teljesítsünk, és továbbjussunk a Bajnokok Ligájában. Ezek a vereségek zavaróak, de semmi értelme most túl sokat beszélni erről...ezt nyilatkozta allegri a cikk végén...
Gondoltam,nem gondoltam,nincs értelme aggòdni..stbsztem teljesen tanácstalan mit kéne tennie,változtatnia,csak hùzza az időt..
A BL elment ezt ő is tudja..6 meccsből kettő elment max a két haifa meccsel számolhat tutira,a többi lutri ez meg igy édes kevés..
Sorsdöntő Monza elleni meccs!az utolsò helyezettről beszélünk:(azt gondolom elértük a mélypontunkat..

Pavel1988 2022.09.15. 17:31:48

@Szabi984: Egy Salernitánát 3 kulcsjátékos nélkül is meg kéne tudni verni, csak nézd meg kik játszanak ott.
Real Madriddal pedig hipitetikusan is teljesen felesleges hasonlítgatni a Juvét.

Szabi984 2022.09.15. 20:23:17

@Pavel1988: olyan unalmas már ez a kiscsapatok,szar Salernitanàk meg stb. Egész héten ez megy,hogy micsoda szégyen,hogy a Salernitana ellen..Juventusra mindíg is jellemző volt,hogy szenved a kiscsapatok ellen,de mondhatok másokat is. Más bajnokságokban is történnek meglepetések kiscsapatok nagy ellen. Bárki bárki ellen felszívhatja magát 1-2 meccsre. Meg azt kell mondjam,az utóbbi évekbe jönnek fel a kiscsapatok a nagyok nyakára mindenütt. A lènyeg,hogy sehol nincs kőbe vésve,hogy nekünk minden kiscsapatot 4:0 al kellene haza küldeni.

Shaky79 2022.09.15. 21:00:21

Az megvan mindenkinek, hogy ez a több százmillió eurós kerettel rendelkező Juve, a harmadik helyért fog küzdeni egy Macabi Haifaval??? Az megvan, hogy ez a Juve olasz kiscsapatokat nem tud nyomás alá helyezni egy meccsen sem, hogy egy Samp, Spezia, Salernitana ellen sem tudnánk teljesítmény alapján megmondani melyik csapat a Juve, ha nem tudnánk kik játszanak a Juvéban???
A játékosok mind formán kívül játszanak, tegnap a mádodik gól után, konkrétan a Benfica úgy játszott velünk mint az iskolás az óvodással, össze-vissza szaladgáltunk a pályán, nem is csoda mert soha nem játszunk ugyan abban a szisztémában, nekünk nincs kialakult állandó játékunk, nem ugyanazon a poszton játszik több játékos, szerintem a védelem és a középpálya nem játszott soha ugyanabban az összeállításban! Lehet a sérültekre fogni, de amikor volt Locatelli az volt a baj, amikor volt Rabiot az volt a baj! Nagyon sokaknak észre kellene vennie, hogy itt az edző semmilyen hozzáadott értéket nem képvisel, ennyi erővel bármelyikünk felküldhetné a kezdő csapatot aztán játszatok!!! A fizetése miatt nem fogják kirúgni, illetve a 4 éves szerződése miatt, de itt addig nagyon sokan nagyon szenvedni fogunk és pironkodni még rengeteget akár a bajnokságban a kiscsapatok ellen elszenvedett vereségek miatt is!!! Az is dilettáns volt aki ezt visszahozta ide, azután az utolsó két év után amikor már szintén ugyanezt a nézhetetlen, fos focit játszottuk!!! Most ugyanazt toljuk csak már eredmény nélkül!!!

Pavel1988 2022.09.15. 21:48:38

@Szabi984: Az idei 8 tétmérkôzésébôl kettôt nyert meg a Juventus. Te tényleg elhiszed, hogy ez védhetô 3 játékos hiánya miatt?
Minôsíthetetlen a Juve játéka, engedd el azt, hogy 1-1 meccset külön vizsgálsz. A teljes kép érteomezhetetlen és egyetlen jel sem mutatja, hogy ez javilni fog.

venember83 2022.09.16. 05:50:19

Visszatérése óta 30 győzelem jött össze a mesternek a Juventusnál 60 meccs alatt, plusz 15 vereség és 15 döntetlen, illetve két elbukott kupadöntő.

19 alkalommal találkozott a Juve minőségibb ellenféllel, ezek közül 3 meccs zárult a Juve győzelmével:
Inter 0/4
Roma 2/3
Chelsea 1/2
Milan 0/2
Atalanta 0/2
Napoli 0/2
Villarreal 0/2
PSG 0/1
Benfica 0/1

Fájdalmas anyagilag Allegri menesztése, de más út nincs, mert nemigen lesz vele előrelépés, és az eredményektől függetlenül még 2,5 évig fizetni kell a bruttó tizenmillió eurós bérét, ez a valóság. Kérdés, hogy ki és mennyiért vállalná el ezt a Juvét, akivel eredmények is születhetnének.

FAF 2022.09.16. 08:26:49

@Szabi984: Lehet, hogy mindig is szenvedett a kis csapatok ellen de megnyerte azokat a mérkőzéseket. Sőt leginkább ezért tudott sokszor bajnok lenni mert amíg a többiek bukdácsoltak a kis csapatok ellen a Juve megnyerte azokat. Így belefért hogy esetleg egy rangadón nem sikerült nyerni.
Most meg bukdácsolunk mi is és még a rangadókat se tudjuk megnyerni.

Attilio79 2022.09.16. 08:47:23

@venember83: Van jelentkező! Ferrara, Zacceroni, Del Neri, Ranieri a rosszabbak közül, de Pintér is bejelentkezhet még.
Bruttó 10 millióért bárki elvállalná, csak mondana már le Allegri.
Azonban megfontolt döntést kellene hoznia a vezetőségnek (ár/érték arányban is), hogy erre képesek, abban vannak kétségeim. Tekintve, hogy a játékospolitika is elég lagymatag, nincs nagy szigor.
Calma, calma!

venember83 2022.09.16. 09:10:32

@Attilio79: akkor már inkább maradjon Landucci. Vagy felhozni Monterót a szezon végéig.

steven.h 2022.09.16. 09:54:33

@venember83: Massimo Carrera!! Nálam még mindig ő a titkos favorit :D

Attilio79 2022.09.16. 12:17:03

@venember83: Ha egy minőségi csere lenne, azt bírnám, ugyanakkor kíváncsi leszek a végső döntésre.
Azt gondolom, idén végig Allegri lesz és megvárják, hogy kiegészüljön a keret a tétmeccsen még nem szereplő Chiesával és Pogbával.
@steven.h: Angelo Alessio a titkos favorit Carrera mellett. ;)

steven.h 2022.09.16. 12:27:56

@Attilio79: Nekem Alessio alatt nem tetszett a csapat és nem volt olyan kiállása szerintem mint Carreranak. Az más kérdés, hogy azóta se villantott egyik se nagyot, max Carrera az orosz ligában egyszer.

sleepy8 2022.09.16. 18:05:04

@venember83: A kérdés az, létezik-e akkora zseni, aki ezzel a Juvetussal eredményeket érne el. (Nem hinnem)

Juvegaspy 2022.09.16. 19:42:33

@sleepy8: itt a blogon talalsz 100at is :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9895) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7422) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása