Gatti: „Mindig a legjobbamat kell nyújtanom”

gatti_federico_orom_vlahoval.JPGA Spezia elleni meccsen első Serie A találkozóját játszotta Federico Gatti, aki természetesen nagyon boldog volt a mérkőzést követően, és erről tanúskodik a Juventus hivatalos oldalán közölt nyilatkozata is.

„Leírhatatlan érzéseim vannak a bemutatkozásom okán, ez minden gyerek álma, és sikerült megvalósítanom. Mindazonáltal ezt csak a kezdetnek tekintem, mindig a legjobbamat akarom nyújtani, amikor szükség van rám, és csapatként is a lehető legjobbunkat kell hoznunk. Mindeddig köszönettel tartozok a csapattársaimnak, akik az első naptól gondoskodtak arról, hogy itthon érezzem magam, nagy önbizalmat adtak, és rengeteg tanácsot kapok olyan bajnokoktól, mint Leonardo Bonucci, Gleison Bremer és Danilo. Így próbálom a legjobbamat hozni, és a csapattal való összhang meccsről meccsre egyre jobb.”

A Spezia elleni találkozón gólt szerzett Arkadiusz Milik, aki csereként állt be a mérkőzés végéhez közeledve, és ugyancsak a Juventus munkatársainak nyilatkozott.

„A gólomnál volt időm és területem megfordulni és lőni. Fabio Miretti nagyszerű labdát adott, ezt levettem, lefordultam, és gólt szereztem. Nagyon boldog vagyok, fantasztikus gólt szerezni ebben a stadionban és ebben a mezben. A csapat komoly minőséget képvisel, vannak egyes nehézségeink a sérülések miatt, de ma Leandro Paredes is megérkezett, amikor pedig mindenki egészséges lesz, jó csapat leszünk, és azért küzdünk majd, hogy minden színtéren győzedelmeskedjünk. Remélem, hogy tovább tudok fejlődni, nagyon éhes vagyok a sikerre, bizonyítani akarom az értékemet, ez a kiindulási pont.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1917921083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2022.09.01. 06:55:23

Gatti alapvetően egész jól játszott. Az első meccsén ez a játék teljesen rendben volt. Milik is jól szállt be. Neki a feladata a gólszerzés. Kár, hogy nem játszhat Vlaho és Milik egyszerre, mert ütik egymást, hiszen mindkettő center. Milik elég gólerős játékos, szóval 80 percig a padon jegelni nem szerencsés, de nyilván lesz majd olyan is, amikor Vlaho pihen, és Milik kezd.

Thuglife! 2022.09.01. 07:20:58

Nagyon nagy elégtétel lehet mindkettőjüknek hogy játszhattak.Milik is már a napolinál milyen szappanoperát élt meg hogy hozzánk kerüljön.most végre vannak centereink.kezdő és csere is,olyan aki ha bedobják valóban agilis.
Néha a helyére kerülnek a dolgok.a nullával egyenlő scoutrendszerünk ellenére is.és persze rengeteg szerencse és véletlenek kellenek meg a játékosok akarata hogy hozzánk kerüljenek végül.Gatti sem játszott volna nálunk soha,ha Agnelli megalomániája folytatódik Ronaldo után és nincs Covid,meg most a sérülések.

Leram7 2022.09.01. 08:57:29

Nekem elsőre Gatti nagyon darabosnak tűnt, kicsit lomhának, de aztán sokat javult a mozgása is. A helyzkedése, ereje, intelligenciája a meccsen magasan Rugani felé helyezte.

@Juventino86: 3-5-2
Danilo, Bremer, Gatti - Cuadrado, Paredes, Locatelli, Miretti, Kostic - Milik, Vlahovic

Elnézve Milik agilis játékát és labdamegtartását, simán feküdne a 3-5-2.
Ha meg van Chiesa és Di Maria együtt, mehet 4-3-3 vagy 3-4-3 is.

Il Principino 2022.09.01. 09:46:58

@Leram7: én jobban örültem a lengyelnek,pedig itt sokan Depayt akarták.
Sztem jobban jártunk!

Leram7 2022.09.01. 09:49:57

@Il Principino: Én nem örültem Miliknek, de eddig pozitív nagyon.

JeetTrader 2022.09.01. 10:20:46

Gatti teljesen jó volt! Egy pár meccs belekerül a lábába és osszeszokik ott mindenkivel simán király lesz!
Bremer elképesztően jó igazolás! Stabilan brutál jó már meccsek óta. És csak javul.

Milik is rohadt jól szállt be, Vlaho amúgyis egy állat. Jah 352ben fent lehetnének de sztem olyan nem valószínű h lesz. Egymás cserei lesznek h legyen pihi.

Na de ez a Miretti? Kurva jól tolja. Persze bőven van hova fejlodnie de fejlődik! Értem én h Fagioli és Rovella miatt szomorkodunk de azért ők nem tudtak ilyet letenni az asztalra!

Persze a játékot nem minositenem, de nyertünk. Lássuk Paredessel hogy muzsikálunk. Elméletileg javulni kéne...

Thuglife! 2022.09.01. 10:34:57

@JeetTrader: "Bremer elképesztően jó igazolás"
Azért ezzel még várjunk.4 olyan csapattal találkoztunk akik remélhetőleg mögöttünk lesznek.még nem találkozott Lukakuval.egy épkézláb center játszott eddig ellenünk aki gólt is szerzett.az értékének az igazi szintmeroje a tavalyi top3 + Immobile,Zapata és a BL meccsek.

rabsic02 2022.09.01. 12:28:23

@Thuglife!: Igazad van, korai lenne még túlértékelni, de az eddigiek alapján Bremer volt a legjobb igazolás. De Lift helyett, sokkal inkább illik a csapatba. Ha át lehetne állni ezzel a kerettel a 3 védős rendszerre, akkor a gyenge, alibiző középpálya helyett (Rabiot, Lova, Mckennie) kreatívabb játékosokat lehetne feltenni (Fagioli ???) már persze ha lenne ilyen...

Thuglife! 2022.09.01. 12:34:04

@rabsic02: de Ligt is illett volna a csapatba ha más a játékfelfogás,de ha a személyiséget nézem úgy Bremer az idevalóbb.

MdewC 2022.09.01. 12:48:00

Mekkora bivaly kép. :)

JeetTrader 2022.09.01. 14:24:14

@Thuglife!: Azért az előző szezonban mintha pont Bremer még a Torino színeiben Vlahovicot offolta volna mikor ellenunk játszottunk. Szóval azért van track recordja, bár nem nálunk az igaz.

Ugyanakkor összehasonlítva stabil teljesítményt nyújt ami az elején Matyirol még nem volt elmondható. Sztem nyugodtan lehetünk bizakodóak vele annak ellenére h még bőven van mit bizonyítania...megfelelően stabilnak tűnik a hátsó alakzat sztem.

Juvino 2022.09.01. 14:58:32

Milikben van potencial es ha ezt igy cserekent tudja hozni es nem zavarja majd a padozas(mar emlitette,h Vlaho mellett is tudna jatszani, de a mesterunknel ketlem), akkor nagyot nyertunk vele.
A Gatti-Bremer duobol, akar lehet egy uj Bonu-Chiello paros is. Danilo meg befut,m Barza:)

Thuglife! 2022.09.01. 15:16:43

@JeetTrader: ok csak ők úgy néztek rá hogy 6 milliós védőként szedte le Vlahovichoz,tehát nekik biztos hogy jó üzlet volt.
A lényeg hogy nem egy Spezia ellen kell osztályozni senkit.

alexGicamo 2022.09.01. 17:22:05

Hajrá, fiúk ! Mindent bele !
Szép volt , Milik !

alexGicamo 2022.09.01. 17:32:24

@JeetTrader: Bremer nagyon meglepő számomra is ! Úgy játszik, mintha már évek óta itt lenne és rég beszokott volna. Kellően határozott, koncentrált és úgy egyáltalán egy biztos pont a pályán ! Számomra megnyugtató, ha látom a nevét a kezdőben . :-)
Gatti játéka se volt rossz !

insieme 2022.09.02. 15:39:54

@alexGicamo: Bremer már brazil válogatott??lehet még olasz?

Rikoo 2022.09.02. 18:11:43

@insieme: Brazil akar lenni, de ha nem hívják akkor olasz lesz.

insieme 2022.09.02. 20:59:32

akkor a legjobb ha Bonucci szól Mancini nek ,hogy kell neki 1 társ a válogatottban ,,, és ennyi

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (764) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1547) játékosokról (9195) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2215) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6831) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3883) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (214) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása