Kostić: „Mindent megtettem, hogy a Juventushoz csatlakozhassak”

kostic_filip_cherubinivel_es_nedveddel.JPGA sajtónak ma bemutatkozott a Juventus mezével Filip Kostić, s a szerb futballista nagyon boldogan nyilatkozott a sajtótájékoztatón.

„Nagyon boldog vagyok. Ugyan nem követtem túlságosan a tárgyalásokat, amelyek végül a Juventushoz hoztak engem, az első pillanattól az utolsóig elmondhatom, hogy mindent megtettem azért, hogy itt lehessek, gyermekkorom óta követtem a Juventust és a Serie A meccseit.

Nagyszerű, hogy a Juventushoz igazolhattam, és hogy a csapat játékosa Dušan. Amikor a válogatott keretben voltunk, megkérdezte, hogy mi a véleményem a Juventusról, és elmondta, hogy nagyon örülne, ha csatlakoznék a csapathoz, és nagyon jó dolgokat mesélt a klubról, amikor pedig megérkeztem, kiderült, hogy minden igaz volt. Az ideális együttműködés köztünk, ha jó labdákat tudok adni neki 16 méterről a tizenhatoson belülre.

A sztori a borbéllyal és a Juventus említésével? Akkoriban még nem tudtam, hogy a Juventusnál fogok futballozni.

Én olyan játékos vagyok, aki sokat dolgozik. Még nem tudtam kicsomagolni a poggyászom, mivel a pályán nyújtott teljesítmény és a Juventus élvez elsőbbséget.

A játékosok és a klub mentalitása egyértelműen a győzelem megszerzése, minden körülmények között. Kész vagyok mindent beleadni. Ami a pozíciómat illeti, erről az edző dönt, ott játszok, ahol mondja. A feladatom az, hogy a legjobb labdákkal szolgáljam ki a támadókat, ezért vagyok itt. 

Nincs kifejezett ok a 17-es mezre. Ez a szám elérhető volt a válogatottnál, és úgy döntöttem, hogy itt is ezt fogom  viselni. Nem tulajdonítok nagy figyelmet ezeknek a kérdéseknek.

Nincs nagy különbség a német és az olasz bajnokság között. Szerintem inkább technikai rendszerekről van szó, amelyeket el kell sajátítani. Remélem, hogy minél hamarabb be tudok illeszkedni ebbe a környezetbe.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3817911663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2022.08.19. 22:14:02

Jó lenne, ha jó lenne és nem lenne sérülése.
Hajrá, drukkolok neki!

m.martin91 2022.08.19. 22:15:56

Tetszik a mentalitása. Tipikus Juventus játékosnak tűnik. Mármint a régi idők Juventusára gondoltam, ami még értéket képviselt.
Nem tehetek róla, de valahogy mindig a Kolarov-Dzeko együttműködés ugrik be a Manchester Citynél, amikor a Kostic-Vlahovic párosra gondolok. Örülnék, ha hasonlóképpen sikeresek lennének együtt.

FeriGjuve 2022.08.20. 07:20:13

@m.martin91: A szerb játékosoknak vaamiért mindig is feküdt a Juventus és vissza is.
Meg úgy az olasz liga általában.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1810) bajnokság (2927) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (749) elemzés (40) előzetes (732) Európa Liga (111) felkészülés (106) hírek (1534) játékosokról (9100) juventus u23 (19) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2201) meccsek (3581) mercato (3882) nyilatkozat (6754) Olasz Kupa (278) összefoglaló (328) pletyka (3857) Primavera (16) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (44) vezetőség (208) video (119) Címkefelhő
süti beállítások módosítása