Depay ingyen jó opció lehet a Juve számára

depay_memphis_barcelona.jpgAz olasz Sky Sport értesülései szerint a Juventus és az Eintracht Frankfurt álláspontja között kicsi már a különbség, és mindössze 2 millió euró választja el Filip Kostićot a Juventustól. Ezért jó esély mutatkozik arra, hogy a mai napon megszülessen az egyezség.

Romeo Agresti is megerősíti, hogy pár bónuszra vonatkozó részletkérdés választhatja el a két klubot a megegyezéstől Filip Kostić ügyében, és a Juventus a mai napon lezárja az átigazolást. Az olasz újságíró továbbá megerősítette, hogy hétfőn volt kapcsolat a Juventus és Memphis Depay ügynökei között, a játékost felajánlották a Juventusnak.

Nicolò Schira szerint az ügynökei ajánlották fel Memphis Depayt az olasz klubnak, és amennyiben a jogászok tartják magukat az adott szóhoz, és a holland játékos átigazolási díj nélkül megszerezhető, a Juventus lecsaphat a támadóra. Ezen kívül az újságíró egy esetleges távozóról is írt, mivel a Juventus ismét ajánlatokat vár Moise Kean ügyében, aki a minap fegyelmi okokból nem szerepelt az Atlético elleni mérkőzésen.

Romeo Agresti két középpályásról is írt, és a jól értesült újságíró szerint Adrien Rabiot értékesítése azt jelentheti, hogy a Juventusnak már megvan a francia középpályás utódja. A másik középpályással kapcsolatos értesülés tárgya Leandro Paredes, az argentin játékost a Juventus kölcsönben szerezné meg, kivásárlási kötelezettséggel.

FRISSÍTÉS: Nicolò Schira friss értesülései szerint a Mancheseter United 15 millió eurót fizetne Adrien Rabiot játékjogáért, a futballistának pedig 2026-ig érvényes szerződést kínál. Jelenleg zajlanak az egyeztetések a United képviselői és a játékosa édesanyja/ügynöke között. Megegyezés még nincs, de folyik a párbeszéd, első körben rendkívül magas sikerdíjat határozott meg a játékos képviselője, s ezen kívül a középpályás is szép aláírási pénzben részesülhet.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2617903997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zamboni nem egy tészta 2022.08.09. 07:51:04

Mégis ki tudna helyettesiteni egy olyan fantasztikus csávót mint Rabiot?

Del Pybala 2022.08.09. 08:22:57

Kivancsi vok mekkora fizut ker Depay...

supertrezi 2022.08.09. 08:29:01

Depay gyerek mennyit keres a Barcánál? Csak mert ők mindenképp szabadulhatnékok tőle, neki meg szerintem mi vagyunk az egyetlen neves kérője, úgyhogy nem mennék az egekbe a fizujával ennek a nagyképű majomnak.

Thuglife! 2022.08.09. 08:45:15

@Del Pybala: adunk neki nyolcat és egy hét múlva itt csókolgatja majd a címert ez a vándor madár.

Frankie.7 2022.08.09. 08:55:32

@supertrezi: 5-7 között ha jól emlékszem

Mark Szabo 2022.08.09. 09:11:38

Depay-nak mi, kicsit "nincs ló jó a szamár is" opció vagyunk. Nem vagyunk olyan helyzetben hogy ne hozzuk ha ingyen van.

Mark Szabo 2022.08.09. 09:13:00

Egyes források szerint Milik lehet a másik opció...

Mark Szabo 2022.08.09. 09:27:49

Egy kis érdekesség:

Kulu adta a legtöbb gólpasszt a Premier League-ben, Berna az első héten 2 gól, 2 gólpassznál jár

supertrezi 2022.08.09. 09:31:31

@Del Pybala: Kösz. 5-6-nál többet nem adnék neki. Legföljebb bónuszokkal meg lehet dobni, ha hasznára van a csapatnak.

Del Pybala 2022.08.09. 10:39:30

@Mark Szabo: mlsz gyengebb mint a serie C meg szep h jol megy ott neki..ott a helye

nortu30 2022.08.09. 10:46:55

@Mark Szabo: Sajnos ebből is csak az látszik, hogy nem velük és a képességeikkel van gond, hanem a mesterünk fogalmatlan csapatépítés szempontjából (is). Bárkiket is igazolunk, nehéz elképzelni, hogy változni (=javulni) fog a játékunk amíg ő itt van. Ne legyen igazam.

karesssz 2022.08.09. 11:04:37

@Del Pybala: kulu az mlsz-be?? Spursbe játszik.

nortu30 2022.08.09. 11:07:26

@karesssz: Bizony-bizony, az pedig messze nem gyengébb.

babo0410 2022.08.09. 11:12:49

@Mark Szabo: Nem is csodálkozok. Egyik sem rossz játékos, csak a kondíciójuk nem volt megfelelő. Ott azt is rendbe tették. Ezért mondom ide felesleges bárkit igazolni, nem fog csodákat művelni. Ennek a csapatnak más gondjai vannak.

venember83 2022.08.09. 11:26:40

FRISSÍTÉS: Nicolò Schira friss értesülései szerint a Mancheseter United 15 millió eurót fizetne Adrien Rabiot játékjogáért, a futballistának pedig 2026-ig érvényes szerződést kínál. Jelenleg zajlanak az egyeztetések a United képviselői és a játékosa édesanyja/ügynöke között. Megegyezés még nincs, de folyik a párbeszéd, első körben rendkívül magas sikerdíjat határozott meg a játékos képviselője, s ezen kívül a középpályás is szép aláírási pénzben részesülhet.

A cikket is frissítettem. Remélem, hogy sikerül megegyezni az anyukával, menjen Isten hírével ez a páros.

JeetTrader 2022.08.09. 11:30:00

@venember83: jaja az nagyon jó lenne. Ráadásul a bére is felszabadulna. Brutálisan pénzéhes páros anya és fia.

supertrezi 2022.08.09. 11:36:46

15 milla? Első hallásra kicsit keveselltem, de belegondolva: jobb lesz ettől a 2 csótánytól is megszabadulni.

supertrezi 2022.08.09. 11:39:13

Amúgy újabban már akkor is aláírási pénzt kérnek, ha nem lejárt szerződésűként, ingyen kerülnek valahova...? Egyre jobb.

Rikoo 2022.08.09. 11:39:33

@Del Pybala: @coronita12: Bruttó bér. 5 milliót keres nettóban.
Nekünk nem kerülne 10 millióba a bruttója, a növekedési adókedvezmény miatt.

nortu30 2022.08.09. 12:24:35

Én kicsit védeném a franciát. Neki sem a képességeivel van a problem, hanem a Spurs-be került duóhoz hasonlóan a "mester" vele sem tudott mit kezdeni. Ez azért már gyanús, nem? Aki csodát vár ettől az idénytől, az jó eséllyel csalódni fog.

venember83 2022.08.09. 12:34:15

@Rikoo: elvileg nettó 7-et keresett, de a pénzügyi gondok miatt ezt 5-re csökkentette. Viszont az meglehet, hogy az elmaradt bér kifizetéséhez köti a távozását, elvileg de Jong kapcsán is ez a probléma. Főleg, hogy Depay szűrét mindenképpen ki akarja tenni a klub, így feltehetően nem is túl jó a kapcsolat a klub és a játékos között.

venember83 2022.08.09. 12:36:18

@nortu30: igen, sok keresnivalója nem volt a középpálya bal oldalán, ennek ellenére sokszor ott találta magát, s az elmúlt évek tapasztalataiból úgy tűnik, hogy a begyakorolt sémák nyújtotta mankó nélkül kellett volna megoldania a támadásépítést a számára amúgy sem ideális poszton.

sleepy8 2022.08.09. 13:14:53

@nortu30: Sarri meg Pirlo alatt meg akkora sztár volt ez a fostalicska francia, hogy mindenki Őt akarta tőlünk elvinni, de 100 misikert se adtuk.
Kulu is Pirlo alatt (meg a Parmaba) a svéd Messi volt amugy, csak Paraticin kivul a kutya se latta. :D Egy igazi buta tusko a pali, meg is talalta a helyét.

Pjanista 2022.08.09. 13:52:50

@Mark Szabo: Semmi hír nincs arról, hogy ne akarna idejönni. Sokkal inkább nekünk (vagy Allegrinek) Depay egy "nincs ló, jó a szamár is" megoldás.

Már télen sem cseréltük volna el Moratára, most Morata volt az elsőszámú célpont, és hírek szerint Depaynak csak 2 éves szerződést fogunk ajánlani. Szóval inkább tűzoltásnak szánjuk, nem hosszútávra.

Mark Szabo 2022.08.09. 14:00:28

@Pjanista: De volt hir, és posztoltam is korábban hogy b vagy c opció vagyunk neki

Pjanista 2022.08.09. 14:16:25

@Mark Szabo: Akkor én maradtam le róla. Romano azt írja, hogy csak akkor hajlandó távozni a Barcától, ha számára is megfelelő klub tesz neki ajánlatot, szóval majd kiderül. De az nyilvánvaló, hogy ha mondjuk egy City és egy Juventus között kellene döntenie, akkor nem minket választana, de ezért nem hibáztatom.

Mark Szabo 2022.08.09. 14:21:36

@Pjanista: Én mondjuk azért igen, ha nem padozni akar, és csiszolni a megitèlèsèn akkor nem top premier ligás csapatokba lenne szerencsés mennie, várt ő egyébként, hogy hátha lessz jelentkező de nem így történt! Én viszont örülnék neki ha jönne, sose lehet tudni

nortu30 2022.08.09. 14:40:44

@sleepy8: Hát, ha te így látod... Szerintem kár idekeverni Sarrit meg Pirlót, mert ők kis túlzással annyit tudtak lendíteni a csapaton, mint én itthonról. Az pedig, hogy a szóban forgó játékosok nem kellettek senkinek, már következménye annak, hogy sz@rt sem volt képes kezdeni velük egyik edző sem, így bőven tudásuk alatt teljesítettek. Sarri, Pirlo vészmegoldások voltak, akikkel semmire sem mentünk. Aláírom, az átigazolási politikánk sem éppen tanítani való.

Bianconeri Thomass 2022.08.09. 14:51:40

@babo0410: Én akkor kapnék agy vérzést ha Dybala végig tolná a szezont a Romaba:/Ha nem lesz Scudeto esélyes a csapat (amire sajna meg van az esély) meg kell köszönni Allegri munkáját! Bl-t ne is említsük!!!

Rikoo 2022.08.09. 14:57:15

@Pjanista: Utált Angliában élni, úgyhogy nagyon túl kell fizetniük ahhoz, hogy újra odaigazoljon.

sleepy8 2022.08.09. 15:21:39

@nortu30: Persze, vészmegoldás. :D Én úgy emlékszem azért jött, mert Ő majd megvaltja a csapatot a nagy szarriball-al, mert ugye nem a keret volt alkalmatlan a bekkelesen kivul mindenre (is), Allegri volt szar akkor is. Megjegyzem azota ez a keret mar bekkelni is keves.

Tényekkel meg felesleges vitatkozni. Ezek a Rabiot, Arthur, Ramsey, Kulu, Bentancur fele jatekosok egyszer sem emlékeztettek focistara Juve mezben, teljesen mindegy volt, ki éppen az edzo.

nortu30 2022.08.09. 15:52:50

@sleepy8: Én nem vitatkozom, csak másképp látom a helyzetet. A Te tényed ha tényleg az volna, akkor minenki egyetértene veled, de ez nem így van. Az igazi tény az, hogy egy jó edző szinte csodákat tud tenni egy kerettel, még ha az nem is a legütőképesebb. Szerinted a Liverpool kerete annyival erősebb, mint amennyivel jobb és eredményesebb játékot tesznek le az asztalra? Kétlem. Legutóbb három edzőnkkel ők sem vitték volna sokra.

Pjanista 2022.08.09. 17:17:48

@nortu30: Én egyetértek vele. Rabiot még Allegrinél volt a legelviselhetőbb.

Mark Szabo 2022.08.09. 18:06:13

@Del Pybala: Nem baj ha nem ismered az MLS-t :-)

sleepy8 2022.08.09. 18:08:09

@nortu30: Azzal se ért mindenki egyet, hogy nem lapos a föld. Attól még tény.

Zizou_empereur 2022.08.09. 19:07:04

@sleepy8: ++++
Rabiot 3 edzőnél is bizonyította, hogy semmit nem ér. Ez bizony maga a tény. Ha azt mondjuk, hogy több van benne, az már egy vélemény, azon lehet vitatkozni. Egy 7 milliót kereső játékos, aki veszélytelen a kapura, gólpassz nem jön, labdaszerzésben sem egy császár, szóval mit is tud ő ennyi pénzért? Igazából a piac is beárazta, senkinek nem kell csak ennek a szerencsétlen MU-nak, annak is apróért.
Persze Ramsey és Arthur félék nyilván még ettől is lejjebb vannak. Évekig nyögjük Paratici hülyeségét.

nortu30 2022.08.09. 19:11:43

@sleepy8: Vajon ki nem ért egyet vele? Szerintem ne a szavaimon lovagolj (értsd: ne forgasd ki), inkább próbáld megérteni, amit írtam. Arra igyekeztem rámutatni, hogy rengeteget nyom a latba az edző személye, és nem hiszem, hogy ez vita tárgya lehet. A szurkolók kipécéznek valakit/valakiket (ez mindenkinek szíve joga), viszont hajlamosak nem nézni a problémák mögé, a szerint ítélkeznek, amit a pályán látnak. Mi amit a pályán látunk az utóbbi években, az egy fosrakás. Elképzelés nélküli játék, bizonytalan labdakezelések, bekkelés gyengébb csapatok ellen is, egyszóval antifoci. Olyanok a meccseink, mintha a csapattagok először látnák egymást. Az én felfogásom szerint ez elsősorban az edző felelőssége. Mellesleg olyan játékosokról beszélünk, akik a válogatottban is játszanak, ahová a focihoz Nálad és nálam sokkal jobban értő emberek választották be őket. Abban talán egyetértünk, hogy akárki csak úgy nem kerülhet egy nemzeti csapatba.

venember83 2022.08.09. 21:03:22

Elvileg kétéves szerződést és nettó 6 millió eurós bért ajánlott neki a Juve, s a játékos reméli, hogy ingyen távozhat.

Rupert28 2022.08.10. 00:06:06

@venember83: azért milyen fazon ez a Rabiot , belemegy a fizucsökkentésbe..
Meg valamikor az edzőtábor elején irtatok 3játékos fizikai állapota volt kimagasló:deligt,kean,rabiot:D

LacaGLJuve 2022.08.10. 00:20:56

@nortu30: Rabiot egyértelműen Allegri alatt volt a legjobb. Én meg is kedveltem a stílusát. Mindig is szerettem a rombolókat. Nem góllövő játékos, de mindenkinek nem kell gólt lőni szerintem

venember83 2022.08.10. 05:27:40

@Rupert28: fizetéscsökkentés? Depaynak ajánlotta a Juve a nettó 6 milliót 2 évre. Arról nem láttam hírt, hogy a United mennyit ajánl Adriennek és az anyukájának.

Rupert28 2022.08.11. 11:59:38

@venember83: bocsi rosszul értelmeztem.(már azthittem rabiot belement h kevesebbet keressen nálunk :).)
Én örülnék egy ingyen depaynak ,de kicsit furcsállom.Leigazolták 7misis fizuért két éve talán?Leadott 2 most meg leadna még kettőt ,hogy 28-30 éves koráig keressen 6mt..? Tudom ,h neki nem kenyérre kell ,de ez nála azért elég komoly lépés hátra.

venember83 2022.08.11. 12:13:21

@Rupert28: ez nem ilyen egyszerű, gondolom, hogy aláírási pénz is lenne, amivel kvázi kompenzálhatnák a kisebb fizetést, de a Barcelonánál is leengedte 7-ről 5-re, így egy 6 már akár fizetésemelés is lehet, főleg ha kap szép aláírási pénzt. Ezekbe a dolgokba kívülről nemigen láthatunk bele.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1813) bajnokság (2935) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (750) elemzés (40) előzetes (734) Európa Liga (111) felkészülés (106) hírek (1535) játékosokról (9111) juventus u23 (19) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2202) meccsek (3590) mercato (3882) nyilatkozat (6763) Olasz Kupa (278) összefoglaló (329) pletyka (3860) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (161) VB (46) vendégblogger (44) vezetőség (209) video (121) Címkefelhő
süti beállítások módosítása