Szerdai pletykacsokor

werner_timo_uvolt_es_mutogat_chelsea_mezben.JPGA Corriere dello Sport a Juventus meglepetéshúzásáról ír, mivel a lap szerint az Öreg Hölgy előrehaladott tárgyalást folytat a Livepoollal Firmino ügyében, miután az olasz klub 22,6 millió eurót kínált az elmúlt években BL- és PL-győzelmet elérő klubnak. Sőt, egyes lapok szerint a játékossal már meg is egyezett a Juventus, a DAZN munkatársa, Orazio Accomando szerint a brazil játékos közel áll ahhoz, hogy csatlakozzon a Juventushoz.

Nicolò Schira értesülései szerint Timo Werner kész elhagyni a Chelsea együttesét idén nyáron, s a játékost a Newcastle, a Juventus és a BVB igazgatóinak ajánlották fel. Daniele Longo is a Chelsea-vel folytatott tárgyalásról ír, a két klub egyezkedik a játékosért, akár egy kölcsönszerződés is elképzelhető, ezt pedig Fabrizio Romano is megerősíti.

A Juventus tegnap bejelentette Aaron Ramsey távozását, és számos hír szerint egyre közelebb Leandro Paredes érkezése, azonban Fabrizio Romano szerint ehhez még egy középpályásnak el kell hagynia a keretet, ez a játékos pedig feltehetően Arthur lesz. A SportMediaset szerint a brazil középpályás kapcsán érdeklődik a Valencia, és elképzelhető egy kölcsönszerződés, amibe a Juventus szeretne kivásárlási jogot foglalni.

Marcello Chirico arról számolt be, hogy Paul Pogba sérülése után a Juve felvette a kapcsolatot a Lazióval Sergej Milinković-Savić ügyében, a játékos kölcsönben érkezhetne, kivásárlási kötelezettséggel, 50 millió euróért, és természetesen a szerb középpályás szívesen csatlakozna a Juventushoz. Az újságíró szerint a Juve felajánlotta Nicolò Fagioli vagy Nicolò Rovella bevonását az ügyletbe, őket pedig szívesen látná Maurizio Sarri. A pletykák szerint az átigazolás elé Claudio Lotito nem fog akadályt görgetni, ha sikerül megegyezni az anyagi aspektusokban.

Mirko Di Natale a minap érdekes kijelentést tett Sergej Milinković-Savić kapcsán: „Még novemberben interjút készítettem Sergej Milinković-Savić ügynökével, és ő arról beszélt, hogy eljött az idő az új élmények kipróbálására. Ezért azt vártam, hogy a Juventus majd ajánlatot küld a Laziónak, azonban végül érkezett Paul Pogba. Nem tudom, hogy mire számítsak Sergej Milinković-Savić kapcsán, szerintem nagyon kemény dió.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr217892153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivendell 2022.07.27. 12:16:10

Savic+firmino...lenne rendesen minőség mikor teljes a keret... Álom

Del Pybala 2022.07.27. 12:24:03

Hat igen...Savic jobb lett volna mint ez a roggyant szerencsetlenseg Pogba.

DegerFaCan 2022.07.27. 12:29:49

@Rivendell: meg egy szelsovedo és fini. Bl top 8 minimum

Zoli985 2022.07.27. 12:35:22

Azért ha ezek az igazolások is megvalósulnak, elmondhatjuk ,hogy jócskán kicserélődött a keret.

Attilio79 2022.07.27. 12:44:19

Firmino és Savic álom, az minőségi ugrás lenne.

Pjanista 2022.07.27. 12:51:09

@Del Pybala: Ja, milyen hülyék vagyunk, hogy nem őt választottuk, pedig ugyanannyiba kerültek.

Del Pybala 2022.07.27. 13:00:40

@Pjanista: fizetest meg alairasi dijat beleszamolva talan igaz is

sleepy8 2022.07.27. 13:09:42

@Del Pybala: Savic szerinted mennyit fog keresni ha leigazoljuk? 4 misit?

Pjanista 2022.07.27. 13:10:41

@Del Pybala: Bruttóban kb. azonos lenne a fizetésük, mert Pogbára lehet alkalmazni az adókedvezményt, Savicra nem. Az aláírási pénz pedig 2,5 millió volt.

steven.h 2022.07.27. 13:17:02

@Rivendell: Én nem teljesen értem, hogy Firmino miért cserélné le a Liverpool padját a Juve padjára. Amellett a meccsterhelés mellett szerintem a Poolban többet játszana. Én benne nem látom azt, hogy Valhovic mellett tudna játszani.

delpi0823 2022.07.27. 13:24:01

@steven.h: Firmino a tamado 3as akarmelyik posztjara beillesztheto.Tokeletes igazolas lehet.Nagyon kevesen vagyunk elol eleve,nem tudom miert gondolod hogy keves jatrklehetoseg jutna neki.Eleve Allegri is azt nyilatkozta hogy Chiesa varhatoan kb Januarra fogja visszanyerni a regi formajat.Neki folyamatosan aprankent fogja majd adogatni a jatrkperceket.Meg a poolnal ott van salah,jota,nunez,Diaz.

Del Pybala 2022.07.27. 13:28:59

@Pjanista: en sehol nem lattam mennyi volt az alairasi penzt

Del Pybala 2022.07.27. 13:35:41

@Pjanista: nem irja h alairasi dij lenne...en mashol azt lattam h bonuszokkal es fizetessel kb 80 millio lesz a 4 ev

steven.h 2022.07.27. 13:37:51

@delpi0823: Bevallom én nem annyira követem a Pool-t, amikor láttam játszani mindig középen játszott, de ha azt mondod, hogy tud a szélen is én elhiszem. Mindenesetre, bár sokan fognak savazni érte, de szerintem kölcsönben Werner lehet az igazán nagy dobás igazolás. Szerintem ő olaszországban a sokkal jobb arcát tudná mutatni, mint a Chelsea-ben és pont a bal oldalról tud igazán jól indulni, tehát pont Chiesával tudnák egymás válláról a terhet levenni.

Gabueroo 2022.07.27. 13:51:58

Ha mind a negy jatekos jonne akkor 10/10 mercato :D

west30 2022.07.27. 13:55:45

Egyreszt tul szepek ezek a pletykak,masreszt pedig nagyon kellene nekunk egy balhatved is.Azon a poszton jelenleg meg felmegoldasunk sincsen.

Pjanista 2022.07.27. 14:43:58

@Del Pybala: De, ez az. Minden ingyen igazolásunknál így jelent meg a hivatalos bejelentésben, nézd vissza. Emre Can pl. 16 millió volt, Rabiot 10.

Romano is ezt írta: t.co/CmhXTO0XUH

The king of alibis 2022.07.27. 14:50:40

@steven.h: Lol
Firmino tuti kezdő lenne itt

Del Pybala 2022.07.27. 14:52:28

@Pjanista: Na akkor nem is annyira draga ez h otthon tevezzen az egesz szezonban.

venember83 2022.07.27. 14:52:37

@Pjanista: így van, sok klubbal ellentétben (pl. City - Haaland) a Juventusnál megjelenik ez a hivatalos közleményekben.

JeetTrader 2022.07.27. 15:25:09

SMS, Firmino, Werner....Firmino 20 körül, Werner kölcsönben , SMS meg játékosok bevonásával...Tesco gazdaságos mercato amire szavakat nem talalnék.

Ugyanakkor sürgős lenne Sandro oldalára is egy ember. Mindenesetre jó kis pletykakocsokor, adnám ha bejönne.

Csak Csucsu 2022.07.27. 18:25:06

Azért ne felejtsük el, hogy Kaio Jorge is a csapat tagja lesz egyszer valamikor ha felépül papíron

Galbandi 2022.07.27. 20:26:08

Pogba sérülésére az a vàlasz, hogy megpróbàljuk elhozni SMS-t? Akkor lehet, hogy mégse egy hónapos sérülésről van szó? Vagy a vezetők eleve úgy igazoltàk le a franciàt, hogy szàmoltak azzal, hogy sokat lesz sérült és kell még minőségi ember a középpàlyàra? Mondjuk meglepődnék, ha Lotito belemenne ebbe a buliba, de a remény hal meg utoljàra.

Shyr Kahn 2022.07.27. 23:20:13

@Galbandi: Az a baj, hogy Pogba sokat serult az elozo evekben. Eleve SMS-el illett volna kezdeni, de talan jo is hogy vartunk ennyit (ha mar senki nem futott erte, ami nagy szerencse), mert igy talan olcsobban el tudjuk hozni.

Firmino biztosan jo, de en nem ismerem, nem nezem a merkozeseit. En ugy gondolom, hogy kettejuk kozul csak az egyik erkezhet. A ketto erkezese nagyon meglepne.

Galbandi 2022.07.28. 00:09:00

@Shyr Kahn: Valószínűleg azért kezdték Pogbával, mert neki lejárt a szerződése és gyorsan kellett lépni, mielőtt esetleg más elviszi, ezen kívül ő feltehetőleg rajta volt Allegri kívánságlistáján is. Azzal együtt, hogy én magam nem kedvelem és nem is igazán örülök az érkezésének, azt el kell ismerjem, hogy az általunk ismert feltételekkel (belement a fizetése felezésébe, ingyen jött) abszolút vállalható az igazolásával járó kockázat.

SMS és Firmino szerintem sem érkezik együtt, de nem is lenne szükség mindkettőre. Véleményem szerint Pogba, Locatelli, Zakaria és SMS vagy Firmino, valamint Vlahovic, Di Maria a visszatérő Chiesával kiegészülve elég minőséget képvisel ahhoz, hogy Olaszországban a bajnoki címért legyünk versenyben, feltéve, hogy nem leszünk annyira pechesek a sérülésekkel, mint tavaly. Én úgy gondolom, hogy ha megkérdeznénk Allegrit, nála mindenképpen SMS lenne a prioritás, mivel a védőmunkája jóval nagyobb minőséget képvisel, mint Firminoé, ez pedig nála döntő lehet. Nálam óriási piros pontot kapna a vezetőség, ha bónuszként valahogy megszereznék SMS-t, nem elfeledve persze, hogy a védelmünk azért még finoman szólva sincs kész.

LacaGLJuve 2022.07.28. 01:06:30

@steven.h: A Werneres résszel én is egyet értek.
Firminhotol meg annyira nem vagyok elájulva. Egy kicsit le is eresztett.
Őszintén Depay jobban megérné

LacaGLJuve 2022.07.28. 01:09:07

@west30: Félmegoldásunk van, Pellegrini

Shyr Kahn 2022.07.28. 03:18:31

@Galbandi: Igen, ilyen oldala is volt az egesznek. SMS draga es oszinten szolva olvasgattam a neten. Firmino-t sokan irtak velunk kapcsolatban, de nem lattam rolunk es SMS-rol szolo hireket. Sztem O nincs a kepben, ami az atigazolasi dija miatt ertheto is. Sok lenne az mar erre a nyarra.

babo0410 2022.07.28. 10:09:16

Fagiolit bevonni? Hurrá! Amúgy SMS jöhetne.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1813) bajnokság (2935) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (750) elemzés (40) előzetes (734) Európa Liga (111) felkészülés (106) hírek (1535) játékosokról (9111) juventus u23 (19) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2202) meccsek (3590) mercato (3882) nyilatkozat (6763) Olasz Kupa (278) összefoglaló (329) pletyka (3860) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (161) VB (46) vendégblogger (44) vezetőség (209) video (121) Címkefelhő
süti beállítások módosítása