Több játékos is kölcsönben folytathatja

miretti_fabio_sarga_mezben_venezia_ellen.JPGAlfredo Pedullà értesülései szerint a Juventus továbbra is érdeklődik Nicolò Zaniolo iránt, miután Ángel Di María részéről továbbra sem érkezett semmilyen válasz. A Roma a játékost 50 millió euróra értékeli, és akár játékosok bevonásától sem zárkózik el a fővárosi klub, így Weston McKennie vagy Arthur Melo a farkasokhoz igazolhat. A Juventus Filip Kostić és Domenico Berardi iránt is érdeklődést mutat.

Tegnap felmerült, hogy a Juventus lemondott Ángel Di Maríáról, mivel a torinói klub nem tud a végtelenségig várni az argentin játékos válaszára, ám ezt Gianluca Di Marzio és Romeo Agresti tagadta, még nem mondott le a klub a játékosról, azonban a vezetőség elkezdett egyéb játékosok ügyében puhatolózni.

Nicolò Schira szerint a Juventus több játékosa kölcsönbe kerülhet, így a Parma iránt érdeklődik Radu Drăgușin, a Sassuolo és a Monza pedig szívesen látná ideiglenesen keretében Nicolò Fagiolit. Az újságíró szerint Rolando Mandragora ügynöke a Fiorentinával egyezkedik, s a középpályás Firenzébe kerülhet megközelítőleg 10 millió euróért, bár a Juventus ennél valamivel többre értékeli a futballistát. Az olasz újságíró Marko Pjaca helyzetéről is beszámolt, a horvát játékos távozhat, érte a Salernitana mutat érdeklődést.

Alfredo Pedullà szerint a Juventus és a Genoa között zajlott egyeztetésen, amelynek fő témája Andrea Cambiaso átigazolása volt, felmerült Radu Drăgușin neve, a Juventus bevonhatja a román védőt az ügyletbe

Gianluca Di Marzio egy másik tárgyalásról is beszámolt, a frissen feljutott Monza a Juventusszal egyeztetett, a téma pedig Fabio Miretti esetleges kölcsönadása volt.

Matthijs de Ligt jövője komoly téma Torinóban, a klub szerződést hosszabbítana a játékossal, azonban ha ez nem sikerül, nincs kizárva a távozása, és a Sport Italia szerint a Manchester City vezetőségénél is felmerült a fiatal holland játékos neve, ám egyelőre csak ötlet szintjén.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4417865589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2022.06.24. 08:25:49

De Ligt a legjobban kereső játékosaink egyike. Stabilan és kiegyensúlyozottan hozza amit kell. Védőként sztem Olaszországban lehet a legjobb helyen, őszintén nem is értem h a kapzsiságon kívül mi oka lenne elszerzodni és legalább pont nem megvárni a nagy átalakulás eredményét.

Értem h nekünk is jó biznisz lenne az eladása azonban a pótlása nem egyszerű feladat. Ha elmegy még emésztenem kell h jól járunk vagy sem.
Azért ha minden csapatresz tartalmaz 1-2 új játékost még mindig nem tudjuk h mennyire sikerül osszeszokni. Szóval sztem inkább baj lenne pont a védelem egyik kulcsemberet elengedni...maradjon csak a seggén. Kicsivel 20 felett ennyit keresni, brutál.

Shyr Kahn 2022.06.24. 08:37:01

@JeetTrader: Felmerul a kerdes, hogy valoban jol erzi-e magat nalunk es hogy mennyire latja a perspektivat a projektunkben. Utobbin talan erositene, ha jonnenek ertelmes jatekosok a csapathoz.

Di Maria leigazolasara egyre kevesebb a sansz. Nem ertem mire var meg a vezetoseg. Tudom, hogy Zaniolo serulekeny, de legalabb olasz es a Juvet valoszinu jobban megbecsulne, mint Mariska.

"A Juventus Filip Kostić és Domenico Berardi iránt is érdeklődést mutat." - ez eleg erdekes mondat annak fenyeben, hogy Kostic neve mar tobb poszt soran felmerult es altalaban joval pozitivabb szemleletben es elorehaladottabb targyalasokat kiemelve (azaz, majdnem leigazoltuk (?) -> ehhez kepest ez a mondat kicsit enervaltabb kepet mutat, ha szabad ilyen kepzavarral elnem)

rockitbaby 2022.06.24. 08:44:45

@JeetTrader: Az a baj, ha minden csapatrészbe jön legalább 1-2 új játékos - ez amúgy bizonyos esetben elkerülhetetlen -, akkor ez megint egy olyan év lesz, ahol a fix BL indulás lehet a cél, mert ennyi új játékosból csapatot gyúrni hirtelen nem lesz egyszerű feladat. És ugye a legújabb hírek értelmében például a középpályán - Pogbát még nem veszem ide, mert nem hivatalos - Locatellit leszámítva bárki távozhat. Ez így nagyon erős átalakulás lehet, durvább, mint amire előzetesen számíthattunk. De ha ezek után a vezetőség trófeát vár Maxitól - én nem vagyok egy nagy fan, de -, az erősen túlzó elvárás lenne.

FAF 2022.06.24. 09:22:27

@rockitbaby: Ha már ez a helyzet akkor nem értem miért nem lehet megadni legalább két fiatalnak az esélyt. Vagy ahhoz vissza kell sorolni a B-be a csapatot? Nem tudjuk mi lesz belőlük vagy mi nem, de unalmas már hogy utólag megy a siránkozás hogy elherdáltuk vagy miért nem igazoltuk le. Pogba is egy senki volt amikor idejött. Ha legalább egy Marchisio szintet elérnek és olyan hűségesek lesznek már jól jártunk. Lehet mondani hogy ide tapasztalt játékosok kellenek mert kellenek az eredmények de milyen eredmények? BL indulás velük a keretben is meg lehet többet meg ilyen felforgatás után nem is lehet elvárni. Pláne hogy én Allegriben egyáltalán nem bízok és nem is várok tőle trófeákat egy teljesen új csapattal.

Kives 2022.06.24. 09:38:57

Nem annyira a hírekhez tartozik, de nemrég olvastam: Nkunku kivásárlási ára 60M lett. Én azonnal lecsapnék rá, mielőtt más nem teszi meg.
24 éves, baromi jó korban van. Idén szerzett nemzetközi tapasztalatokat. Ha csak pár évig maradna biztos pluszban lenne a klub, ha eligazol. Ha pedig hosszú távon maradna, akkor baromi jó fogás lehetne. Nkunku - Vlaho - Chiesa hármas elől hosszú évekre tuti lenne.
Ha már 50 lenne Zanilolo, én simán adnám a 60 -at Nkunkuért.

rockitbaby 2022.06.24. 09:42:26

@FAF: Hát a hírek szerint Fagioli, Miretti és Rovella legalább az előszezont a csapatnál töltik, de az első kettőnek komoly esélye van, hogy maradni fog a szezonra is. Azt ettől függetlenül nem lehet elvitatni, hogy kell a rutin is. A Milannak is vannak idősebb játékosai, csak a különbséget zongorázni lehet közöttük és a mieink között. Kjaer, Giroud és főleg Ibra ( a stílusa megkérdőjelezhető, de az, amit a csapatnak adott, nem ) is sokkal többet adhatnak, mint a mi fiataljainknak Bonucci vagy Pogba, netán Di María - ha érkezik -, esetleg Sandro. Ők mentalitásban nagyon messze vannak a Milan hármasától sajnos. És így viszont nagyon nehéz lesz a fiataloknak is megfelelő példát mutatni. Mert az nagyon nem követendő példa, amit Sandro csinált, menni akart volna a nyáron, de inkább marad, kiüli a szerződését és jövőre ingyen megy. Ezért tartom hatalmas hibának, hogy az olyanok, mint ADP, Barza, Marchisio és társaik nem kapnak szerepet a klubnál.

JeetTrader 2022.06.24. 09:48:46

@Shyr Kahn: igen, erről a szempontról nem tettem említést. Az egy másik kérdés ha nem érzi magát jól és nem tudja itt elképzelni már a jövőjét. Nagyon sajnálnám ha így lenne de ami nem megy nem kell erőltetni. Akkor tényleg jobb ha elválnak útjaink.

Én is így vagyok már a Mariska ügyben. Inkább jöjjön egy Zaniolo, aki Juventino amúgy! Mint egy Mariska aki csak a levezetése előtt akarna meg focizgatni.
Mondjuk nem tudom h ezek a határidők mennyire voltak ténylegesek nagyon furcsa lenne ha ennyiszer "szegte volna szavát". Család, nyaralás vagy barca -várás ide vagy oda. De állítólag még mindig nem tettünk le róla... sőt Kostic és Zaniolo elvileg Mariskatol független.

Juvino 2022.06.24. 09:50:56

Mi lesz ebbol...
Meg jo,h ilyen "tokos" a vezetoseg, de en tovabbra is nagyon hogy is mondjam...el vagyok keseredve:(

JeetTrader 2022.06.24. 09:52:21

@rockitbaby: hát igen. Egy biztos ekkora átrendezés változást jelent majd a játékban kérdés milyen irányba.
Ha viszont romlás/valtozatlansag mutatkozik akkor Allegri sztem veszélybe kerül.

Meglátjuk hogy zárul a mercato, még mindig nem kezdődött el hivatalosan. Ugyanakkor Lukaku az Interbe egyértelmű erősítés fel kell kötni a gatyát!

vizi8 2022.06.24. 10:03:25

Ugye mindenki tisztában van azzal hogy csak július 1-én nyílik a piac, addig ezek csak újságírói hablatyok, majd utána lehet itt bármi előrelépés.

Lanzafame 2022.06.24. 10:52:38

@Kives: persze, óriási Nkunku, a 60 millióért történő kivásárlás 2023 nyarától lehetséges.

www.kicker.de/ich-komme-um-zu-bleiben-nkunku-verlaengert-in-leipzig-bis-2026-906591/artikel

Kives 2022.06.24. 10:56:53

@Lanzafame: jaaa, akkor azt félreolvastam, vagy még reggel egy hiányos cikket. De szerintem előbbi. Akkor ő most nem aktuális.

venember83 2022.06.24. 11:57:56

@Lanzafame: fel kellene venni a kapcsolatot az ügynökével, hogy kezdjen jövő nyártól tárgyalast a klubbal a kivásárlási ár csökkentéséről.

Vecchia 2022.06.24. 13:02:00

@Kives: Nkunku védekező skilljei milyenek? Eléri az átalakított Mandzukic szintet? Nem? Akkor mit keresne Allegri keze alatt? Na ugye.

Kives 2022.06.24. 14:21:58

@Vecchia: jajj, hát arra nem is gondoltam, hogy Nkunkunak nálunk átalakított Mandzut kéne játszania. Köszönöm a kioktatást!

kovta23 2022.06.24. 16:34:32

@Vecchia: Amúgy szerintem igen. Emlékeim szerint pár éve még inkább a középpályàs volt mint támadó.

Lanzafame 2022.06.24. 16:51:59

@venember83: McKennie plusz 15 millió 5 év alatt fizetve, 3 milliós bérrel: ez egy jó juvés ajánlat lenne.

Mark Szabo 2022.06.24. 17:47:58

@Shyr Kahn: Ne jöjjön Di Maria, de őt nem azért vennénk hogy megbecsülje a klubbot! :-D Eleve 1 éves szerződést akartak vele aláiratni. Lényeg hogy nem kell nekünk

LacaGLJuve 2022.06.24. 20:51:05

Ezért kéne spórolni, amennyit csak lehet, a szezon jobbjait meghagyni, és csak a muszályt eladni. Arthur, Ramsey, Sandro, Rugani, Kean.
15 körül kapunk Rabiotért, az nulla, és egyáltalán nem olyan szar. McKenny is nagyon jó meccseket hozott le sokszor, kár, hogy lesérült. Én Pellegrinit egyáltalán nem adnám el, ő lesz majd a következő, akiről pár év múlva fogjuk mondani, hogy elherdáltuk. Így maradhatnának páran a fiatalokból a keretben, mert nem sok embernek kell beleszokni a csapatba. Kostic, Pogba, Maris vagy Zaniolo, meg egy még hátra, ez nem lenne teljesen új csapat.
Maradna lóvé és ha nem válnak be a fiatalok, télen lehet költeni, hogy megmentsük a szezont.
Most csak azokról beszélek, akik a keretben vannak. Mandragora, Pjaca, pár fiatal a másodosztályból még hoz bevételt.

LacaGLJuve 2022.06.24. 20:52:55

Ha De Ligt megy, akkor meg úgyis mindegy, mert akkor kurva nagy átalakulás lesz

venember83 2022.06.24. 20:55:53

Nico Schira: a Juve vezetősége nincs meggyőződve Fagioli megfelelőségéről az azonnali jövőt illetően. Felmerült a kölcsönadás lehetősége, de a Monza kész kivásárolni a játékost 10 millió euróért az utolsóéves szerződéséből.

juve28adam 2022.06.24. 21:04:20

@venember83: Világ barmai leszünk ha kiengedjük a srácot a kezünk közül.

venember83 2022.06.24. 21:18:05

@juve28adam: érdemes megvárni a szezon elejét, de nagyon attól tartok, hogy a Juventusnál a fiatalok tekintetében a kulcsszó az ámítás, ígéretek, mellébeszélés. Kíváncsian várom a szezon kezdetét, hogy vajon hány fiatal marad/lesz a keretben. Amúgy a pletykák szerint a Monzát érdekli Miretti, Fagioli és Rovella is. Persze nekik nagyon könnyű fiataloknak lehetőséget adni, őket nem nyomja el az eredménykényszer, a minden egyes évben kötelező scudetto és BL-győzelem.

JuveMI 2022.06.24. 23:51:39

Ha soha nem kosárlabdáztam volna versenyszerűen, akkor soha senki nem tudta volna meg, hogy mire vagyok képes ebben a sportban... még én magam sem!

babo0410 2022.06.25. 01:27:25

@venember83: Sajnos egyetértek. Fiatalok? Lesz 11 játékosból 8 30 körüli a kezdőben. Elherdáljuk a fiatalokat, és 3 évente cseréljük a keretet. Allegrit visszahozni hiba volt.

rockitbaby 2022.06.25. 05:08:26

@venember83: Az eredménykényszer, a kötelező scudetto és a BL győzelem csak egy vágyálom a részünkről, valamint a klub vezetők részéről a jelenlegi helyzetben. A hírek szerint - Pogbát még ne vegyük ide, nem hivatalos - a középpályán egyedül Locatelli helye megkérdőjelezhetetlen. Mindenki más vagy menni is akar, vagy mehet Isten hírével, netán megfelelő ajánlat esetén nem marasztalnánk. És ez csak a középpálya. Ha bármelyik klubvezető jelen körülmények közt többet vár el, mint a biztos BL hely a bajnokságban, az nemes egyszerűséggel nem normális. Néhai klub filozófia ide, vagy oda. Szóval igenis ha valamikor be lehet vállalni egy-két fiatal beépítését, az pont most van.

venember83 2022.06.25. 05:15:51

@rockitbaby: "Az eredménykényszer, a kötelező scudetto és a BL győzelem csak egy vágyálom"

Persze, egyértelmű, csak keserű gúny volt részemről. Mindig lehet valamire fogni a langymeleg megoldások választását, jelen esetben a fiatalok háttérbe szorulását/szorítását, most éppen a BL-hely kötelezőségével, pedig egy gyenge olasz bajnokságról beszélünk, ott egye meg a fene.

rockitbaby 2022.06.25. 09:10:39

@venember83: Tudod, a szarkazmus írásban nem jön át úgy, ahogy szóban ;)

Én ezt nem is kifogáskeresésnek mondanám, hanem egyszerűen régi begyöpösödött gondolkodásmódnak.

Mark Szabo 2022.06.25. 09:24:22

Közben : A Chelsea 40/45 milliót és Timo Wernert szeretne felajánlani De Lightèrt

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1813) bajnokság (2935) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (750) elemzés (40) előzetes (734) Európa Liga (111) felkészülés (106) hírek (1535) játékosokról (9111) juventus u23 (19) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2202) meccsek (3590) mercato (3882) nyilatkozat (6763) Olasz Kupa (278) összefoglaló (329) pletyka (3860) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (161) VB (46) vendégblogger (44) vezetőség (209) video (121) Címkefelhő
süti beállítások módosítása