A Serie A újoncai a Juventustól igazolnának

kaio_jorge_juventus.jpgA Serie A három újonca természetesen szeretne komoly erősítéseket eszközölni, hogy újult erővel vághasson neki az új szezonnak, amelyben megpróbál megkapaszkodni az élvonalban. A Serie B most zárult szezonját a Lecce bajnokként zárta, mögötte a Cremonese is egyenes ágon, míg a Monza a rájátszásban biztosította helyét az ország legjobb csapatai között.

A Sportitalia beszámolója szerint a Lecce a Juventus három ígéretes fiatal játékosára vetné ki a hálóját. A kívánságlista élén szereplő játékosok egyike Filippo Ranocchia, aki a szezont a Vicenza együttesénél töltötte. A középpályás valószínűleg nem sok lehetőségben reménykedhet a zebramezesek első csapatánál, így újabb kölcsönszerződés keretében acélozódhat tovább.

Rajta kívül Radu Drăgușin is felkeltette a déliek érdeklődését, aki a Sampdoria, majd a Salernitana együtteseiben is kipróbálhatta magát, de teljesítménye nem valószínűsíti, hogy helye lehetne a Juventusnál. A Lecce legnagyobb álma azonban Nicolò Fagioli, aki a Cremonese csapatánál vendégszerepelve a Serie B szezonjának egyik legjobb játékosa volt. A középpályás bízik abban, hogy a Juventus keretének tagjaként folytathatja pályafutását, s mivel szerződése jövő nyáron lejár, a feleknek hamarosan megállapodásra kell jutniuk a távolabbi jövőt illetően.

Mindeközben a La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a Cremonese is három játékost igazolna a Juventustól. Az első Luca Zanimacchia, aki az előző szezont is ebben a csapatban töltötte. A második kiszemelt Matteo Brunori, aki kölcsönben a Serie C-ben érdekelt Palermo együttesét erősítette, s 36 bajnoki mérkőzésen 25 találatot, valamint 5 gólpasszt jegyzett. Az utolsó játékos pedig Kaio Jorge lenne, aki nyáron csatlakozott a Juventushoz, s jelenleg súlyos sérülésből lábadozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5717852903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2022.06.10. 03:21:39

Zanimacchiát is szívesen megnézném nálunk, de Faggiolit semmi szinten nem szabad elengedni. Építsük be.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (764) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1547) játékosokról (9195) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2215) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6831) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3883) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (214) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása