Dybala könnyek között búcsúzott a Juventustól

dybala_paulo_bucsu.jpgA Juventus kétólos előnyt szerzett, azonban végül 2:2-es döntetlennel zárta a Lazio elleni hazai mérkőzést. A találkozó aligha a pályán mutatott játékról marad emlékezetes, hiszen ez volt az utolsó torinói mérkőzés a klubot 17 éve szolgáló csapatkapitány, Giorgio Chiellini számára, s a búcsút jelentette Paulo Dybala számára is, aki hosszú huzavona végén, talán egy kicsit furcsa módon köszön el a csapattól.

Az argentin támadó egy nappal korábban a közösségi médián keresztül vett érzelmes búcsút a szurkolóktól és a Juventustól, s a pályán ugyan tartotta magát, a mérkőzés lefújását követően utat engedett érzelmeinek, s könnyek között búcsúzott, miközben a szurkolók kifütyülték a klub elnökét, Andrea Agnellit a kialakult helyzet miatt.

Sokáig úgy tűnt, hogy a felek végül meghosszabbítják Dybala június 30-án lejáró szerződését, azonban a klub végül visszavonta a játékosnak tett korábbi ajánlatát, így a támadó ingyen távozhat. A fordulat oka alighanem a Dybala pályafutását az utóbbi éveken rendre hátráltató sérülésekben, az argentin kiegyensúlyozatlan teljesítményében, valamint az igen magas bérigényben keresendő.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5317833253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cd1 2022.05.17. 09:39:12

És kb csak a pénzen múlt....

Mark Szabo 2022.05.17. 10:01:02

@cd1: Lehet, hogy a managere volt a ludas és elszámította magát! Előbb utóbb ezek az ügyek kiderülnek, de a lényeg hogy sok szerencsét neki, viszlát!

Rocky80 2022.05.17. 10:24:05

Szívszorító, persze, de mindkét fél kellett ehhez... :-( (Kb. mint amikor Messi sírt a Barca miatt, ahhoz tudnám hasonlítani. Vagy nem?)

MGB75 2022.05.17. 10:26:57

Sír, aztán majd megy a zinterbe... A kobra már biztos résen van.

Kasabai 2022.05.17. 10:33:19

Szörnyű ezt látni, nagyon sajnálom Dybala-t és hogy távozik. Nem akart menni, ez ebből is látszik. Talán az ügynöke vagy valaki belehergelte, hogy erőltesse a magasabb bért. Nagyon szomorú az egész!

Mark Szabo 2022.05.17. 10:37:15

@Kasabai: Emlékszem hogy volt egy ilyen odaszúrás a vezetőségtől, ha jól emlékszem Arrivabene-től hogy vannak akiknek akiknek a Managere fontosabb stb, előbb-utóbb ki fog ez derülni! Fino alla fine

Mark Szabo 2022.05.17. 10:42:07

@Kasabai: Erre gondoltam:
„Az egyenes beszéd híve vagyok. Mostanában sok játékos több hűséget mutat az ügynökei iránt, mint az általa viselt mez felé. Nagyon könnyű beszélni arról, hogy mennyire fontosak a klub színei, de ezt bizonyítani kell a pályán. Mi pedig azt akarjuk, hogy bizonyítsanak.

Paulo Dybala a Juventus 10-ese, Matthijs de Ligt pedig egy kiváló védő. Nekik el kell végezni a feladatukat, nekünk pedig a mi dolgunkkal kell foglalkozzunk. De jó a kapcsolat közöttünk."
Ki tudja mire/kire gondolt

DelPiero2 2022.05.17. 10:42:26

@Kasabai: vagy inkább Agnelli. Szívfájdalom nélkül küldte el ADP-t is.

Kasabai 2022.05.17. 10:46:36

@Mark Szabo: igen, emlékszem h ez elhangzott, lehet h Dyabala ügynökére értve.

MdewC 2022.05.17. 10:51:40

@Kasabai: ha nem akart menni, akkor valszeg meg tudtak volna állapodni/ vagy már sokkal hamarabb aláír. Akár kevesebb fizuért, vagy bármi mást bevállal, amit esetleg elvártak tőle.

Az, hogy vki meghatódik, bármennyire is szimpatikus, nem azt jelenti, hogy nem akar menni, hanem, hogy szereti a klubot. A kettő nem ugyan az.
Ezt gondolom erről.

Kasabai 2022.05.17. 10:52:07

@DelPiero2: Én azóta fenntartásokkal kezelem Agnellit. Elismerem minden érdemét, de képtelen vagyok kedvelni ADP miatt, soha nem bocsátom meg neki, amit a legnagyobb klublegendával csinált. Tegnap is eszembe jutott, hogy Alexnek még ilyen stadion búcsúja sem volt, mint Chiellonak, körbe ment búcsúzkodni, és annyi...

Mark Szabo 2022.05.17. 10:53:24

@Kasabai: Sőt, azután történt az a bizonyos "lelátó nézős" gólöröm, valószínű hogy van benne valami

Mark Szabo 2022.05.17. 10:54:38

@MdewC: Ez egy felnőtt, józan vélemény.

Kasabai 2022.05.17. 10:59:34

@MdewC: Igen, tudom, hogy Dybala benne volt a kialakult helyzetben, akár a bérrel való makacskodással, akár a lelátóra nézéssel. De nekem ő még mindig egy nagyon fiatal srác benyomását kelti, aki nem átgondolt, és valószínű nem volt megfelelő ügynöke. Emiatt sajnálom őt, mert szerintem ez félrecsúszott, és nem arról van szó, hogy közölte a klubbal, hogy távozni akar.

rockitbaby 2022.05.17. 11:08:18

@Rocky80: Chiellini 17 év után mosollyal az arcán, tudva azt, hogy amit ő megtehetett, azt meg is tette a klubért, távozik Torinóból. Dybala sírva fakadása számomra sokkal inkább olyan üzenettel bír, hogy érzi, ezt ő is nagyon elrontotta, abban, hogy így ért véget ez a történet, ő maga is nyakig benne van.

Jozeph Pelikahn 2022.05.17. 11:22:20

@cd1: Elsőre úgy tűnhet, hogy a pénzen múlt, de szerintem nem.

Próbálkoztak Dybala köré építeni a csapatot, ha ez működött volna, akkor megadták volna neki, amit kért.

De nem működött (hogy miért nem, arról napokig lehetne vitázni, hagyjuk!).

Onnan kezdve viszont Dybala már útjában volt annak, hogy megújítsák a csapatot. Le kellett zárni a "Dybala korszakot", hogy egy újat lehessen nyitni.
Ezért nem kapott már ajánlatot se.

Del Pybala 2022.05.17. 11:25:09

@Jozeph Pelikahn: nagy ujjaepites lesz egy 34 eves szelsovel :D

Del Pybala 2022.05.17. 11:30:35

@rockitbaby: ekkora baromsagot reg lattam :D

Jozeph Pelikahn 2022.05.17. 11:31:30

@Del Pybala: A rutinos játékosok leveszik a terhet az edző válláról. Taktikai elképzelés nélkül is fel lehet őket küldeni a pályára.

Jozeph Pelikahn 2022.05.17. 11:34:24

Dybala a meccs lefújásakor: "Jól van, megúsztam, nem sírtam el magam!"

Rocky80 2022.05.17. 11:38:53

@Kasabai: persze lehet valaki örök gyerek, de ettől függetlenül felnőtt férfi akinek döntései és - ezen döntéseinek - következményei vannak. Ez ilyen, igen. Nem az oviban vagyunk, tessék gondolkozni is előre, mint a nagyok. :-)

@rockitbaby: ez is igaz és igaz is lehet. Az esélyt és az időt is megkapta. Bőségesen.

Juvino 2022.05.17. 11:54:03

@rockitbaby: Chiellini befejezte a palyafutasat es elegedett az itt toltott 17evvel, igy mosollyal az arcan (es a mi arcunkon) tavozik. Dybala viszont szeretett volna itt tolteni 17 evet es ez latszik rajta. Az egyik tervezett volt, a masik nem. Ritkan megy igy el jatekos egy klubtol(az erzelmi reszere gondolok), foleg,ha egy masik orszagbol-kontinensrol szarmazik.

rockitbaby 2022.05.17. 12:00:43

@Juvino: Dybala hosszabbítása már Sarri regnálása idején is esedékes és terítéken is volt. Ez nem két hónapos történet, bőven lett volna lehetőség számára is aláírni, és abban, hogy ez a dolog így alakult, a játékos is legalább annyira sáros, mint a klub. Lehet itt beszélni arról, hogy ő mennyire maradni akart, vagy hogy hány meg hány szezont akart volna még itt játszani, de a valóság akkor is az, hogy a számtalan lehetőség ellenére csak nem írta alá azt a hosszabbítást. Nem látunk a kulisszák mögé, talán sose fogjuk megtudni mi is történt valójában, de úgy gondolom, ha nagyon akart volna maradni, lett volna rá lehetősége.

Juvino 2022.05.17. 12:10:12

@rockitbaby: az utobbi 6-8 honapban nem igazan, ott mar csak a vezetoseg iranyitotta a parbeszedet. Elotte valo 1-2 evben megtehette volna, nyilvan ez is benne van ebben a szerencsetlen tortenetben. Btw, vajon ADP hol hibazott?

Mark Szabo 2022.05.17. 12:12:46

@rockitbaby: Sajnos kevés az ilyen józan vélemény. Viszont szeritnem nem sokára ki fog derülni pontosan mi történt. Általában a válás után derülnek ki ezek a dolgok.

rockitbaby 2022.05.17. 12:31:59

@Juvino: ADP ott hibázott, hogy hitt abban, kellhet Conténak. Ha jól emlékszek, akkor ott is edzői döntés "született". Ahogy most is, ha nem is közvetlenül. Fél év alatt kiderült, a Dybala projekt nem működik Allegrinek, váltani kellett.

@Mark Szabo: Szerintem nem fogjuk. A vezetőség részéről Nedved elmondta, hogy nem akartak rangon aluli ajánlatot adni neki - ami akkora kamu, amekkorát még a Föld nem hordott a hátán. Dybala pedig nem fogja elmondani, mert most már nem is ezzel kell foglalkoznia és utólag a sárdobálás sem túl elegáns. Ez nagyjából akkora talány marad, mint az, pontosan miért lépett le Conte az alapozás előtti napon.

De ami sokkal fontosabb, fújjolnak a szurkolók, mert a klub csak Chiellinitől búcsúzott méltó módon, míg Dybala csak amolyan széljegyzetet kapott. Én erre azt mondom, hogy van nála nagyobb Juventino, aki sokkal méltatlanabbul távozott - Marchisio.

Mark Szabo 2022.05.17. 12:39:01

@rockitbaby: Erre én is pontosan emlékszem hogy a calitano Contènak "köszönhette" hogy távozott. Az hogy kiderül az idő eldönti majd

Juvino 2022.05.17. 12:43:54

@rockitbaby: tudom en is, az ADP-vel kapcsolatos kerdesem csak "koltoi" volt. De mondhattam volna Marcit v Contet iesetleg Buffont is, ahogy te is megjegyezted.

Leram7 2022.05.17. 13:27:47

Del Piero azért más tészta, ő már 36 éves volt, míg Dybala 28.

Mindenesetre szomorú volt látni Dybala sírását. Kár érte.

Dybala volt mohó, az ügynöke baszta el, a klub volt inkorrekt, 1x megtudjuk. Sajnálatos.

Del Pybala 2022.05.17. 13:35:07

Mivel hulladekok vannak a csapat elen, valszeg nem Dybalan mulott a hosszabbitas.

MGB75 2022.05.17. 13:43:42

@rockitbaby: Ha elfogadja, amit a klub ajánlott neki, most nem kellett volna sírnia... Hogy aztán majd büszkén feszítsen sinter mezben. :D

DelPiero2 2022.05.17. 13:56:31

@MGB75: Ahogy Mandzut, Buffont, ADP-t.... kezelték, el tudom képzelni mit ajánlott a klub neki. Amit Bene mond nehogy azt hidd hogy úgy volt. Ne feledd, ha a klub nem akart Neki sértő ajánlatot tenni, akkor miért hívták nagy cécóval tárgyalni, ami ráadásul 1 óráig tartott,
Ahogy Roncit idehozták, és ráparancsoltak mindenkire hogy kuss, meg eldobálták Higut ... azzal is rátettek a zsoldoshadsereg felé vezető úton. Még csoda hogy ezek után akadnak olyanok is, mint Chiesa, Vlaho, Cuad, akik nem tűnnek zsoldosnak (persze van még egy-kettő)

A Mgmt szavahihetősége még Sarri, Pirlo másnapi kirúgása, mikor előtte elhangzottak jól csengő nyilatkozatok.

DelPiero2 2022.05.17. 13:57:53

@Kasabai: S sajnos nemcsak ADP-vel követett el hasonlókat, és nem csak akkor.

MGB75 2022.05.17. 14:03:07

@DelPiero2: Amúgy én is azt látom a legvalószínűbbnek, hogy egyszerűen nem akart vele a klub hosszabbítani, amit megértek. Azt is megértem, hogy Dybala 7 év után távozáskor sír. Annyira azért nem volt itt rossz neki. Ettől függetlenül túl fogja tenni magát rajta. Főleg, ha megkap 7-8 misit valahol.

DelPiero2 2022.05.17. 14:16:32

@MGB75: Valóban nem volt szimpi Dybala kinézése korábban, és sokat volt sérült...Kíváncsi lennék az árazásra, a mostani statisztikája alapján mi lett volna az alja pénz amiért mégis hajlandóak lettek volna szerződtetni.
ADP-t úgy küldték el ,hogy közben tétmeccsen gólt lőtt az Inter ellen (meg a többiek ellen is) azaz akik jöttek fiatalok utána rosszabb statisztikákat mutattak mint ADP.
Szóval kíváncsi leszek mennyiért szerződtetnek Dybala helyett, s azt érdemes lesz összehasonlítani milyen statisztikát hoz össze az új szerzemény, összes költséget figyelembe véve.

Kasabai 2022.05.17. 15:25:40

@Mark Szabo: én lemaradtam arról, hogy Conte miatt távozott ADP. Agnelli bejelentette a szezon elején, hogy ADP a szezon végéig van, de később kiderült, hogy Conte kérése volt? Akkor érkezett csak edzőnek.

Mark Szabo 2022.05.17. 15:27:53

@Kasabai: Igen, de másik is említették. Conte mondta hogy nincs szüksége rá! Erre krisztálytisztán emlékszem mert ott utáltam meg Contèt

Mark Szabo 2022.05.17. 15:34:44

@DelPiero2: Mégegyszer, ADP Conte miatt ment el

78juve 2022.05.17. 16:22:12

Nem úgy néz ki mint aki el akarna menni Dibala

Shyr Kahn 2022.05.17. 17:55:56

Csupan spekulalhatunk a hirek alapjan.

Azonban a video alapjan lathato, hogy Dybala-nak sokat jelentett a klub. Ez egyben azt is jelenti, hogy inkabb valoszinusitheto az, hogy O maradni akart, mintsem az, hogy vegul az ugyvedje elrontotta.

Egy lehetsges opcio, hogy Dybala nem szeretett volna nagyon alabb adni meg marciusban es kivart. Gondolta meg leulhet barmikor a vezetokkel. Csakhogy a vezetok mar lezartak az ugyet, nyilatkoztak es elkezdtek mashova nezelodni. Ari papa sajnos karakannak tunik, aminek nyilvan megvan az elonyos oldala is, de sztem ebben az esetben inkabb hatranyos. Majd az ido elmondja. Kar hogy nem volt visszaut, pedig meg mindig lathato, hogy lehetne targyalni vele es meg mindig lehetne lerakni ele egy olyan ajanlatot, amivel mindket fel jol jarna es mindket fel belemenne.

Inkabb, mint sok-sok milliot aldozni valakire, aki nem feltetlenul hozza az elvart szintet.

Shyr Kahn 2022.05.17. 17:58:40

Egyaltalan nem ertem, miert lenne serto letenni ele egy 5-6 millas ajanlatot meg akar most is... Erdekes modon az ev veget vegigtolta serulesek nelkul, ami bizakodasra is adna okot a jovot illetoen.

Na mindegy... ez van.

Shyr Kahn 2022.05.17. 18:00:37

@Mark Szabo: Sztem ezt sem tudhatjuk biztosan. Volt valami pletyi ezzel kapcsolatban valoban, de Agnelli vitte el a piszkos munkat es Agnelli mondhatott volna nemet Conte-nak, vagy visszahivhatta volna azota valamilyen pozicioba, de mint latjuk arra is 10 evet vartunk, hogy lathassuk Ot ujra a stadionban.

Amennyiben Conte colt a problema, miert nem lattuk Ot viszont mar korabban?
Nyilvan sok minden lehet erre a valasz, de mindenesetre nekem nem az jon le ebbol,hogy Conte lett volna csupan a hunyo.

Mark Szabo 2022.05.17. 18:03:16

@Shyr Kahn: Maga Del Piero is nyilatkozta hogy Conte nem számolt vele

Mark Szabo 2022.05.17. 18:06:06

@Shyr Kahn: A könnyek hogy pontosan miért jöttek ugyanúgy spekuláció, de Dybala egyébként is érzékeny személyiség. Attól még egyáltalán nem biztos hogy lehetne vele tárgyalni. A nehéz döntések és a búcsú erős érzelmeket váltanak ki az emberekből. Talán jobb lessz neki is máshol, Allegri alatt szerintem mindenki alul teljesít

Shyr Kahn 2022.05.17. 18:08:15

@Mark Szabo: Lehet. En mast valoszinusitek, de csupan valoszinusitek.

Mark Szabo 2022.05.17. 18:09:27

@Shyr Kahn: Ezzel nincs is semmi baj, tisztelem a vèlemènyed

Shyr Kahn 2022.05.17. 18:09:53

Egyebkent Sarri is lepacsizott vele a vegen mielott lejott a palyarol... ugy latom Sarri ba is szerette Dybala-t.

Azt lehet tudni hogy miert lett elkuldve vegul Sarri ba?

alexGicamo 2022.05.17. 18:24:57

Én nem találgatok, hogy végülis hogyan történt a " szakítás ". Akármi is történt , ő elmegy .
A klubot biztos szerette, ez mindig is látszott, szerintem .
Köszönünk mindent !
További sok sikert a jövőben !

DelPiero2 2022.05.17. 19:36:45

@Mark Szabo: Ha tényleg így lett volna és annyira akarta volna Agnelli, hogy maradjon, akkor "el tudta volna intézni".
Egyébként nem tudom miből gondolod ezt. Nyilván Conte is közrejátszhatott ebben.

DelPiero2 2022.05.17. 19:39:15

@Shyr Kahn: jól beszélsz. Különösen hogy Conte elment, plusz a viták vele simán teret engedtek volna Del Piero-nak.
Igazad van, hogy nem véletlen hogy ADP-nek még most sincs szerepe a klubnál.

DelPiero2 2022.05.17. 19:43:56

@MGB75: Aribene azt mondta hogy nem számoltak Vele, tehát nem ajánlottak semmit. Szóval akkor nem tudta volna elfogadni. Bár hülyeségnek tűnik amit Abene mond, mert akkor minek rabolták egymás idejét az állítólag több mint egy órás meetingen?

Mark Szabo 2022.05.17. 19:45:00

@DelPiero2: Miből, be is másoltam 1 cikket, maga DP is nyilatkozta, rengeteg forrás van, nem magamtól

DelPiero2 2022.05.17. 19:46:11

@Rocky80: Szerintem Messi sírása nulla volt ehhez. Meg Messi elmehetett volna 1 éves szerződéssel, vagy félévessel is bárhova, de inkább a kényelmes kirakatcsapatot választotta nagy pénzzel, hogy könnyebben nőjenek a rekordjai, meg a számlája.

DelPiero2 2022.05.17. 19:51:05

@Mark Szabo: Del Piero most nyilatkozta Capellóról, hogy hívta annak idején a Real, de nem ment mert Capello nem engedte. Capello alatt meg azt, hogy ha marad Capello abbahagyta volna a labdarúgást.

Bármi lehetett, de biztos hogy Agnelli ki tudott volna állni érte. Továbbá a korábbi nyilatkozat a kollégától, hogy a klubban híre hamva sincs Conténak, mégsem kapott semmire felkérést ADP- ez is jelent valamit.

Mark Szabo 2022.05.17. 19:52:21

@DelPiero2: Ez nem egy verseny, várjuk meg hova megy Dybala, legutóbb Arsenal-t olvastam de ki tudja

Mark Szabo 2022.05.17. 19:54:53

@DelPiero2: Lehet ennek semmi köze nem volt Agnellihez, ha tudod hogy az edző nem számol veled, nem szívesen marad az, ember, de ez az én véleményem

Mark Szabo 2022.05.17. 20:00:11

@DelPiero2: Nem mondom hogy nincs igazad, ott is itt is sok minden közre játszott, azt nem szabad elfelejteni hogy a èremnek mindig két oldala van

letepem 2022.05.17. 20:30:28

Olvastam itt táborokról, hívőkről, utálókról és mindenki másról is.

Én sajnálom, hogy Dybala elmegy, nem vártam tőle semmit. Csupán azt azt adta nekünk, hogy legalább egy-egy meccsen pillanatott adott. Nem érdekelt ha mellément vagy védték. Adott valamit, ami sajnos jobban fizetett játékosainkról nem mondható el. Én megtartottam volna, ha lehet. Ha cr-re el tudtunk cseszni rengeteg lóvét, akkor ő is kaphatott volna még lehetőséget. Sajnos egyre kevesebb szerethető játékosunk van ő ebbe a kategóriába tartozott. Bíztam a pletykában, ami a napokban felröppent, de a meccs előtti post ezt sajnos cáfolta.

Pilsnerurquell 2022.05.17. 21:24:35

Ennyi sok marhaságot Del Piero-val kapcsolatban XDDD

Öreg volt már a mester. Pont. Anyám borogass XD

kovta23 2022.05.18. 12:47:19

@Mark Szabo: Arsenal meglepő lenne. Az ő posztján a legerősebbek szinte

MGB75 2022.05.18. 16:31:23

@DelPiero2: Azért az évek alatt volt ott ajánlat. Nem is egy. Azt is el tudom képzelni, hogy tele lett töke a vezetőségnek, hogy neki semmi sem volt jó és végül azt mondták, hogy akkor jóvan, nem kellesz, továbbiakban nem számolunk veled.
De engem ez az egész nem érdekel. A lényeg, hogy megy. Ő is túléli, a klub is. Neki is jobb lesz így és a Juvénak is. Az élet nem áll meg, az idő mindent megold.

DelPiero2 2022.05.18. 16:40:37

@MGB75: Igaz hogy volt alkalom, de a klub kommunikációja is megbízhatatlan. (nem rúgjuk ki, --másnap kirúgták)
s az is igaz, hogy nem tudhatjuk. Túléli a klub, de jó úton haladunk a zsoldoscsapat felé. Időnként sikerednek új igazolások amik reményt adhatnának klubhű ikonokra, de egyre több a zsoldosmegoldás-szerintem.

MGB75 2022.05.18. 16:43:50

@DelPiero2: A fociban lévő egyre több pénz miatt lassan az olyan, mint klub hűség nem is lesz, csak zsoldosok. Tisztelet a kivétel. Mindenki oda megy, ahol több pénzt kap. Kapzsi, pénzéhes világ...

Jozeph Pelikahn 2022.05.19. 09:13:16

Emlékezzünk meg kicsit Vlahovicról is, aki a legjobban sajnálta Dybala távozását! Sokszor nagyon szépen működött együtt a két zseni.
A búcsúztató után is kettesben várták meg a stadion kiürülését a gyepen. Egy hosszú barátság kezdete lehetett volna...

venember83 2022.05.19. 09:24:22

@Jozeph Pelikahn: ettől függetlenül lehet még barátság ebből. Főleg ha Dybala Olaszországban marad.

venember83 2022.05.19. 12:27:18

Luca Marchetti, Sky: Dybala nem akar az Interhez szerződni, Spanyolországba igazolna. A Juventusnál alacsonyabb bérrel is megelégedett volna.

Sajnos az újságíró arról nem ír, hogy mi az a kevesebb, vagy legalább mihez képest a kevesebb. Na mindegy.

Kives 2022.05.19. 13:14:05

@MGB75: Igen, az évek alatt voltak ajánlatok. De én úgy gondolom, hogy na van egy megegyezés, akkor sérülés. Vezetés /talán jogosan is/ újratervezés. Ez a sok újragondolás végén szerintem is az volt, hogy na inkább nem kellesz Dybala.
Nekem valamiért az az érzésem, hogy sem a Juvénak, sem Dybalának nem jó végeredmény ez.

@Jozeph Pelikahn: bizony ám! Nagyon jó csatárpáros lehetett volna. Ritka kivétel ez manapság. 4-5 évig nagy dolgokat érhettek volna el.

MDaniel98 2022.05.20. 09:40:11

Kár érte én szerettem, remélem nem az Interhez megy, az azért csalódás lenne.

Mark Szabo 2022.06.02. 10:28:31

Remélem azok is húznak vele akik szerelmesek belé itt az oldalon

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1780) bajnokság (2865) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (732) elemzés (40) előzetes (710) Európa Liga (111) felkészülés (87) hírek (1500) játékosokról (8891) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2155) meccsek (3504) mercato (3772) nyilatkozat (6642) Olasz Kupa (278) összefoglaló (316) pletyka (3776) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (206) video (106) Címkefelhő
süti beállítások módosítása