Arrivabene: „Nem számítok sok átigazolásra”

arrivabene_maurizio_oltonyben_profil.jpgMaurizio Arrivabene a Sky Sport munkatársának nyilatkozott a szerdai kupadöntő kapcsán, s a klubvezető természetesen rendkívül fontos trófeaként beszélt az Olasz Kupáról.

„A döntő önálló történet. Döntőt játszunk, s ez nagyon fontos. A klub elsődleges célja a BL-kvalifikáció kiharcolása volt, s ezt sikerült elérni. A szezon megítélése pozitív, hiszen elértük azt, amit saját magunk számára kitűztünk. Az Inter elleni meccs egy újabb fejezet, s nincs hatással a mérleg nyelvére, ami a szezon megítélését illeti. A különbség, hogy az első vagy a negyedik helyen zárjuk a szezont sok beszédre ad alkalmat, és mi nem ehhez szoktunk. El kell köteleznünk magunkat, hogy egyre magasabbra és magasabbra törjünk.

Dušan Vlahović minősége minden vitán felül áll. Szeretném emlékeztetni a Juventus szurkolóit Zlatan Ibrahimović első torinói évére, amikor mindig kritika érte a svéd csatárt, aztán a második évben sikerült berobbannia. Egyszerűen bízni kell a játékosban, és hagyni kell, hogy békében fejlődjön, és megmutathassa az értékét. Bár véleményem szerint ebből már mutatott valamit idén.

A nyári mercato furcsa lesz az év végén tartott világbajnoksággal. Nem számítok sok átigazolásra. A következő évben a januári mercato lesz talán a fontosabb. A Juventus célja, hogy fenntartható befektetéseket hajtson végre, és jelenleg nincs meg a szándék rendkívüli átigazolások végrehajtására.

Giorgio Chiellini kapcsán csak annyit mondhatok, hogy rendkívüli tiszteletet érdemel a játékos. Bizonyosan el fog gondolkodni a jövőjéről, és amikor meghozza a döntését, legyen az bármilyen, mi a legnagyobb örömmel üdvözöljük majd, vagy még szorosabban magunkhoz öleljük őt, ha úgy döntene.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2717828713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaben Smith 2022.05.11. 06:43:29

Sracok akkor a kovi szezon egy copy+paste lesz sok turelmet hozza en biztos nem fogom nezni (ahogy a bl kieses ota mar ezt is keptelen vagyok) Ez a Juve semmiben sem hasonlit arra a klubbra amit en gyerekkent megszerettem.

venember83 2022.05.11. 07:02:38

@Gaben Smith: kilenc páratlanul sikeres év után természetes, hogy akad egy átmeneti időszak, idő és szerencse kell a megfelelő játékosok és vezetők megtalálásához. Számos példa van arra, hogy egy-egy eredményes időszak után milyen nehéz megújulni, Olaszországban ott az Inter és a Milan vergődése az elmúlt tíz évben, Angliában meg az Arsenal és a MU elrettentő példája szolgálhat tanulságként.

tjunior 2022.05.11. 07:23:57

Annyit tegyünk hozzá ugye, hogy a Fagioli-Rovella-Gatti sort már nem kell leigazolni. Hozzájuk kellene még 2-3 emberke

MGB75 2022.05.11. 07:36:00

@venember83: Azért remélem, mi nem fogunk 10 évig vergődni...

tv88 2022.05.11. 07:59:31

Miről beszél ez a kókler? Ibrahimovic második torinói szezonjában lőtte a legkevesebb gólt egésze karrierje során. Mindenki Del Piero-t követelte a csapatba, mert a padról beszállva is sokkal eredményesebb volt, mint ő.

kovta23 2022.05.11. 08:18:14

Mi van itt? Az egyik nem néz jövőre Juve meccset mert építkezik a csapat? A másik meg le kóklerezi Arrivebenét mert valamire rosszul emlékszik. Baszki kilenc évig uraltuk a bajnokságot kétszer játszottunk BL döntőt és nem adunk időt a csapatnak. Engem nem érdekel ha egy sztár se érkezik. Építsük újra a csapatot fiatalokkal , menjen akinek ez nem teszik és legyen újra nagy a csapat. Arról nem beszélve hogy két három meccs máshogy alakul bajnoki cím is lehett volna. A játék meg lehet szar sőt biztos de az is hogy kétszer egymás után nem tudta a mester felküldeni a legjobb csapatot annyi volt idén a sérült. Nem tudom mi történik a szurkoló társak fejébe de hogy ők nem voltak itt amikor a középmezőnyben sínylődőtt a csapat az biztos....vagy gyorsan felejtenek

Del Pybala 2022.05.11. 08:35:00

@kovta23: ez a csapat 5 eve lejtmenetben van...csak azert volt 9 bajnoksag zsinorban mert a tobbiek gyengek voltak. 5 bol 4 dontese a vezetosegnek katasztrofa...

Shyr Kahn 2022.05.11. 08:37:11

Nem tudom megint mennyire jo a forrasul szolgalo cikk, de ez: "Bár véleményem szerint ebből már mutatott valamit idén." mar megint nem a legjobb megfogalmazas, hiszen azert eleg sok golt szerzett, tehat enyhen agyonnyomta a jatekost elvarasokkal.

"Nem számítok sok átigazolásra. A következő évben a januári mercato lesz talán a fontosabb. " khm. Egyre szimpatikusabb megnyilvanulasai vannak.

@tjunior: azert ne vegyel ra merget, hogy ezzel a sorral sokkal elorebb vegeznenk. Potencial lehet van bennuk, de kerdeses mennyi es hogy azt Allegri mennyire sikeresen tudja majd elohozni (jelen allas szerint nem sokat tennek ra, hogy egyaltalan bekerulnek a kezdobe es kapnak bizonyitasi lehetoseget... nem is beszelve arrol, hogy mit tesznek le az asztalra -> cafoljanak ram persze).

steven.h 2022.05.11. 09:11:39

@tv88: Sajnos ez igaz, első szezonjában 27 gólban vett részt (gól+gólpassz, minden sorozatot figyelembe véve) a második szezonjában csak 19, és főként a gólok hiányoztak abból az évből nem a gólpasszok, azt nagyjából egy szint a két szezonban.

@Del Pybala: Nem igazán értem, hogy most miért kell hirtelen lebecsülni a megnyert bajnokságokat. Minden évben azért volt kiemelkedő csapat, akivel versenybe kellett lenni és emellett a BL-ben is mindig helyt álltunk azokban az években Conte utolsó évét leszámítva és nem gondolom, hogy most annyira megváltoztak volna a viszonyok az előző évekhez képest, csak a Juve süllyedt le nagyon, az inter meg valamennyire kiemelkedett, a Milan jól építkezik, de azért az ő keretük nem nevezhető épp világverőnek, a Napoli meg évek óta minimális változtatásokat eszközöl a keretében.

Del Pybala 2022.05.11. 09:16:25

@steven.h: rengeteg bajnoksag zsinorban szep de nem hogy nem tudtunk szintet lepni hanem csak romlunk evrol evre.

delpi0823 2022.05.11. 09:22:16

@Del Pybala: Hat talan nem kellett volna majd 300 millat kibaszni Crre,mar lehet lenne csapat azota.........

venember83 2022.05.11. 09:40:43

@delpi0823: ha meg Pavel nem sárgázza ki magát az elődöntőben, akkor lehet, hogy 2003-ban BL-győztes a Juve.

MarcoT 2022.05.11. 09:42:39

1977 óta vagyok Juve fan, úgyhogy láttam már egy két dolgot. Egy biztos, nem az az igazi szurkoló, aki akkor veri a mellét, amikor megy a csapatnak és sorban gyűjti be a különböző trófeákat. Az igazi szurkoló akkor mutatkozik meg amikor éppen nem jönnek a sikerek. Annyit még megjegyeznék azoknak, akik utólag fikázzák a sorozatban nyert bajnoki címeket, hogy sok Milan, Inter, Napoli szurkoló szívesen cserélne velünk.

bip bip 2022.05.11. 10:13:09

Milyen sok embernek rövid az esze.... Arrivabene December végén Január elején is ugyanezt mondta. Aztán kicsivel később mindenkinek leesett az álla... Szóval tömören ez nála a kommunikáció azon formája, hogy ne várjanak nagy átrendeződést így nyugodtan tud a háttérben dolgozni és ha szerencséje lesz a csapatnak akkor megint mindenkinek leesik az álla. Ez egy bevált taktika, le kell venni a döntéshozók válláról a stresszes döntéseket hogy ne kényszerből, elvárásokkal legyenek feléjük. A Ferrárinál és még sok helyen bevált... Miért nem látnak az emberek az orruknál tovább. Az ilyesmi mindig stratégiai játék és Arrivabene ebben jó (az egy más kérdés hogy a szakmai stáb tud e élni majd a lehetőségekkel vagy sem).

Pavel1988 2022.05.11. 10:46:36

@MarcoT: +1, nekem is úgy tűnik páran elfelejtették azt az egyszerű kiindulópontot, hogy a szurkoló szurkol.
Látok ezen a blogon rosszabbat is annál amit írtál, ők azok akik a győztes meccsek után eltűnnek, vesztes meccsek közben és utána 1-20 kommentet írnak.

Én 98 óta vagyok Juve szurkoló, a jelenlegihez hasonló időszakokat már sokszor átéltem fiatalabb korom ellenére.
Vergődött ez a csapat Lippivel is a 2003-as BL döntő után, a 2007-es visszajutást követően évekig néztük a 7. helyeket.
2012-2019 között elkényeztettek minket, rendkívüli élményeket kaptunk.

Szerintem a kritikák jogosak, de tudni kell egészségesen megfogalmazni ezeket.
Rendkívül mérgező az utólag okoskodás, sértődés, agresszió és társai.

Kedves szurkolótársak egy dolgot árultok el ezzel, hogy nem vagytok egészségesek fejben.
Sokkal egyszerűbb szurkolni és szembesülni a végeredménnyel, legyen az vereség vagy győzelem.

DelPiero2 2022.05.11. 11:12:14

@tv88: Capello nagy kedvence volt Ibra ADP ellenében, azért is történt az hogy Ibra volt favorizálva.

Gaben Smith 2022.05.11. 13:07:26

@venember83: nem ertek egyet, nem feltetlenul van bajom egy masodik,harmadik,negyedik helyezessel. Engem az egesz identitasvesztes zavar mind atigazolaspolitikaban,mind jatekos karakterekben,mind vezetoi dontesekben, klubb iranyvonal tekinteteben. Hozzatennem meg , hogy a negativ peldakat nem kellene kovetni az hogy szarok a felsorolt klubbok mi ne legyunk mar azok.

Gaben Smith 2022.05.11. 13:10:20

@kovta23: szallj mar le a magas lorol oreg. Tudod magasrol leszarom hogy neked mi tetszik es mit gondolsz 2002 ota kovetem a juvet amikor azt irom en nem ezt szerettem meg akkor tudom mirol beszelek Te lehet nem ezek szerint. Az egesz klubb identitasvesztesbe van egy vicc kategoria kezd lenni egy mém nem tobb. Ez a baj nem az , hogy tokomcsucskeallegri mit csinal. Az mar sak hab a tortan.

kovta23 2022.05.11. 13:27:24

@Gaben Smith: Ha tudnád miről beszélsz akkor az is fel tűnt volna, hogy sokkal tobb jó olasz játékos volt akkoriban akik megadták az alapot. Ne gyere azzal hogy most is lehetne hisz van Veratti,Barella,Tonali,Balatoni, akik játszanának itt. Igen ez így van de kb ennyi. Nincs elég jó olasz játékos és ezen kár vitatkozni. Azon is kár hogy változik a világ nem csak a Juve. Már alig tudsz pad játékost mondani aki egy évtizedet tőlt el egy csapatnál. Amúgy meg nem értem azt sem hogy mire célzol még hisz akkor is volt bőven nagy bevásárlás sztár igazolás,Buffon,Nedved,Davids,Thuram,Salas,Trez...akik akkor igen sokba kerültek. De lehetne sorolni rossz igazolásokat vagy elpazarolt tehetségeket is. Nem tudom te milyen magas lóról beszélsz. Mindig voltak rossz döntések csak valaki könnyen felejt és sok mindent megszépít az idő.

Mark Szabo 2022.05.11. 14:54:10

@Gaben Smith: Az enyèmre sem, de ez a csapatom

Wizzurah 2022.05.11. 14:59:26

Azzal nem ertek egyet, hogy nincsenek fiatal olasz tehetsegek... sot, nagyon sok van. Csak jellemzo az egesz bajnosagra az, ami allegri agymenese is, hogy nem kapnak lehetoseget. A legnagyobb igazolas az lenne, ha ot eltavolitanak, de annyira lenyilatkozzak mindig hogy tok jo a 4. hely hisz megvan a bl es ez volt csak a cel hogy az szomoru. Olasz tehetseg meg rengeteg van, a juveban is akad par, es akkor meg hol lattunk olyanokat, hogy salcedo, esposito, ruggeri, birindelli, udogie, amey, gasparini, vignato, lovato es sorolhatnam boven... egy aranygeneraciot hagynak karba veszni.

Mark Szabo 2022.05.11. 15:10:58

Arrivabene kellet már ide hogy rendet tegyen, ne várjon mindenki csodát rögtön

Thuglife! 2022.05.11. 15:31:06

@Gaben Smith: ne aggódj 2 év múlva a kutya se fogja nézni ezt a katyvasz BL-t ami lesz belőle.nem lesz egy végső cél amihez kifutnak ezek a kiszenvedett BL induló 4. Helyek.A gazdagabb klubok még gazdagabbak lesznek,Angliából 6 csapat indul majd ha hozzáadjuk az EL győztest.szóval nem csak a szeretett klubunk van rossz kezekben.

Thuglife! 2022.05.11. 16:03:27

@Pavel1988: amit írsz azzal konkrétan az a baj hogy azért jönnek ide meccs után frocsogni mert az a baj! A meccs a baj,nem csak a 4. Hely! Ha jobb az első három akkor nincs semmi baj a 4. Hellyel.de tettünk egy kísérletet 3 éve mert a szurkolók európában is tetszetős emellett eredményes játékot akartak látni,ami a klubnak is több tv-s bevétel.aztán Pirlo is megkísérelte.Most pedig visszatért a klub ahhoz ami 1x már le lett szavazva(felsőbb szinten is)hogy legalább az eredményesség meglegyen.de az sincs.európa pedig távolodik.

steven.h 2022.05.11. 16:26:54

@Thuglife!: Európa szerintem nem csak emiatt távolodik. Nem tudunk versenyképesek lenni még egy PL középmezőnybe tartozó csapattal szemben sem (átigazolási díj+fizetés), mert sem a bajnokság sem a BL nem nyújt erre fedezetet, így lehet itt akár Guardiola is az edző, ha igazolni nem tudsz neki úgy hogy ne vidd csődbe az egyébként piaci önfenntartásra törekvő klubot.

Nyilván van más út is, de teljesen identitás nélkül működik most a Juve, remélem Arrivabene valamiféle utat kijelölnek most a klubnak és lesz újra identitás és megfelelő szakmai munka.

Thuglife! 2022.05.11. 17:06:55

@steven.h: az adótörvények segítenek az igazolásoknál,lehetne itt is jobb fizetést adni,csak most nincs pénz venni.Ronaldo ittléte kb olyan hatással volt a klubra mint a városra amelyik olimpiát rendez.
Az identitást pedig megadhatná két-három saját nevelés is.

Pjanista 2022.05.11. 17:24:44

@Thuglife!: "Az identitást pedig megadhatná két-három saját nevelés is."

Meg mondjuk egy címer. :)

steven.h 2022.05.11. 17:37:36

@Thuglife!: Nyilván a Ronaldo transzfer meg a COVID tett be a legjobban a klubnak, de ha nem csak a Juventusra korlátozzuk a dolgot, hanem arra, hogy a Serie A-nak kellene újra versenyképesnek lennie, és azzal nyerne a Juve is a legtöbbet, akkor azért az eléggé látható, hogy egyik klub sem engedhet meg magának, vagy maximum csak kompromisszumokkal olyan igazolásokat mint akár egy alsó házban tanyázó Aston Villa vagy akár Everton, pedig ők még európai kupákban sem indulnak.

Az egész ligának át kellene alakulnia, és igen, az identitást megadhatná egy két saját nevelésű fiatal is, de olyan mintha a Serie A 80%-a úgy félne a fiatalok játszatásától mint a tűztől.

Pavel1988 2022.05.11. 17:55:27

@Thuglife!: Én is látom a meccseket, megnyugtatlak nekem sem tetszenek.
Ettől függetlenül nem túl egészséges reakciókat szoktam itt olvasni. A csapat szereplésére egy szurkolónak gyakorlatilag semmi ráhatása nincs, értelmetlen fröcsögni és agresszívan kommunikálni és non-stop negatívkodni.

El lehet fogadni, hogy jelenleg itt tart ez a csapat. Tőlem össze is hasonlíthatod a Premier league klubok helyzetével, de ettől csak frusztráltabb leszel:)

Thuglife! 2022.05.11. 18:28:58

@steven.h: ha a 90-es évektől veszem mikor megalakult a PL az olasz foci meg a virágkorát élte,már akkor tele voltak a pl közepcsapatok DiCaniokkal meg Zolakkal(igen a Chelsea is).az olaszokkal meg megállt az idő.se stadionfejlesztés se külföldi edző.Chiello is említette a bürokráciát ha valaki kitalál valamit mindent elkövetnek a változás ellen.talán ennek a "mi mindent jobban tudunk " Boomer generációnak kellene kipusztulnia amelyik fél az újításoktól.@Pavel1988: hidd el a legutóbbi vesztes BL döntő után nem tud frusztráló lenni a csapat.az hogy egy 20. Venezia 2x letámad az első fi.-ben mi meg 2x eladjuk vagy hogy kikaptunk a 19.-től vagy csak úgy általában néhány kiscsapat labdabirtoklása jobb,mi az nekem.?enyhe szívdobogás.csak érzem hogy élek.
De a fröcsögést azért nem kell összetéveszteni a kritikával.

Gaben Smith 2022.05.11. 19:30:01

@kovta23: de nem erted ugy latom. Elbeszelunk egymas mellett. Se ne erzem az olasz jatekosok hianyat , se nem gondolom , hogy kell e vagy sem sztarigazolas. Felolem igazolhatunk sok penzert vagy aproert is akar uzbegisztanit is ,de konyorgom valaki hozzon egy olyan sportigazgatot es adatelemzo halozatot akik nem rabiotot,mekkenit meg arthurt latnak atigazolhatonak. Diszharmonikus igazolasok,vezetoi dontesek , egymashoz parositva testidegen jatekosok , zsoldos nem teljesito sokat kereso unszimpatikus bagazs. 4 eve dilettans dontesek. Nekem nem tetszik a Marotta utani iranyvonal/szemlelet/ars poetica nevezzuk barhogy. kezdve Ronaldotol ,Paraticin at ujra Allegri-ig. Talan Arrivabene akiben ltok valamit bar nem ertem most akkor ki hozza meg a donteseket ? A sportigazgato ,Nedved vagy Arrivabene? Netan Agnelli ? Barhogy is van igy nem lehet utokepes keretet felepiteni. Ahogy irtam diszharmonikus donteshozas pont ugyanolyan keretet indikal. Az is szar erzes egy juve drukkernek , hogy allandoan felsulunk egyreszrol az eredmenyek miatt vagy a verciki jatekminosegunk utan. Es evrol evre ezt kapod az arcodba! Mondom lehetunk negyedikek nem ez zavar.

kovta23 2022.05.11. 19:50:35

@Gaben Smith: Eddig identitásáról beszéltél,most meg játékos politikáról, meg a vezetőkről. Igen tény hogy van jó pár rossz igazolás a keretben. De az is tény hogy neked nagyon szelektív a memóriád. Marotta alatt is meg volt ez nem is egy nem is kettő. Dehát a szép emlékek...Conte is többet jobbat akart. Allegri évekig nem tudta saját gondolta szerinti csapatot felküldeni hanem igazgatta a játékot a kerethez. Az meg hogy neked ciki a Juve a jelenlegi kerete és az évek óta elért eredményei az gáz. Nekem a Juve a lényeg a játékosok másodlagosak. Szerinted melyik csapat a jó példa?

Thuglife! 2022.05.11. 20:16:54

@kovta23: fuu nem szívesen szólok bele a vitátokba,nem is teszem de amit írtál hogy Allegri a játékosokhoz igazította a keretet nagyon csípi a szemem.Amit Sarritol láttál tavasszal az volt az amikor feladta a saját filozófiáját és a játékosok képességeihez megfelelő taktikát dolgozott ki eredmény centrikus játékkal.Ez Allegrire nem igaz.Ő ilyenre nem képes.különben tudta volna használni Ronaldot,vagy Dybalát vagy csak hogy a legutóbbi példát említsem : Kean az egész mezőny leggyorsabb játékosa,mégse lett kihasználva,sőt inkább mondta neki hogy ossza be az erejét.amúgy meg ő ha kérne valakit az esetleg egy regista lenne ami tudjuk mikor működött utoljára.

Pavel1988 2022.05.11. 20:31:51

@Thuglife!:
Értem én, de ezzel kezdtem a mondandóm.

"Szerintem a kritikák jogosak, de tudni kell egészségesen megfogalmazni ezeket.
Rendkívül mérgező az utólag okoskodás, sértődés, agresszió és társai."

Thuglife! 2022.05.11. 20:57:51

@Pavel1988: jogos. Ezért nem érdemes rögtön reagálni erős érzelmi hatás alatt.
A non stop negatívaknak még meccs se kell.mégse költöznek el hiába lett 2/3 :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1782) bajnokság (2872) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (733) elemzés (40) előzetes (713) Európa Liga (111) felkészülés (106) hírek (1516) játékosokról (8994) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2169) meccsek (3519) mercato (3840) nyilatkozat (6682) Olasz Kupa (278) összefoglaló (320) pletyka (3826) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (207) video (111) Címkefelhő
süti beállítások módosítása