Chiellini: „Mindörökké forza azzurri!”

chiellini_giorgio_csk-szalaggal_raspadorival_orul.jpgTegnap este Giorgio Chiellinitől búcsúval is felérő jeleneteket láthattunk a Törökországgal szembeni 3-2-es olasz győzelem alkalmával, a Juventus csapatkapitányának 116. válogatott meccsén.

Giorgio Chiellinit a szövetségi kapitány lecserélte, a hátvéd pedig távozásakor a karszalag levételét követően megcsókolta azt, majd Gianluigi Donnarumma karjára tette, a pálya elhagyásakor pedig Roberto Mancini szövetségi kapitányt is megölelte.

A meccset követően az Instagram felületén is nyilatkozott Giorgio Chiellini, aki egyértelműen csalódásként éli meg, hogy a válogatott télen nem játszhat a világbajnokságon.

„Ma estére egy másfajta meccset vártunk, és ezt nem tagadhatjuk. Csütörtökön karrierünk könyvébe egy szomorú történetet írhattunk, és lelkünkben mindörökké vákuum lesz emiatt. Azonban a sportban, ahogy az életben is, erőt kell merítenünk ahhoz, hogy ismét lábra álljunk. Mindig.

Ezek a srácok pedig további fontos lapokat fognak írni az olasz futball történelemkönyvébe, és ugyanolyan érzésekkel gazdagítanak majd minket, amikhez volt szerencsénk tavaly nyáron.

Mindig és mindörökké FORZA AZZURRI.”

116 válogatottságával Giorgio Chiellini ötödik az örökranglistán Andrea Pirlóval holtversenyben, és csak Daniele De Rossi, Paolo Maldini, Fabio Cannavaro és Gianluigi Buffon előzi meg őt.

A 37 éves középhátvéd 2004. november 17-én mutatkozott be a válogatottban, amikor a Finnország elleni barátságos meccsen állt be csereként, melyet az olasz válogatott meg is nyert 1-0-ra. A szövetségi kapitány akkoriban Marcello Lippi volt, a győztes gólt pedig Fabrizio Miccoli szerezte szabadrúgásból.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr417793119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kasabai 2022.03.30. 21:02:01

Óriási űrt hagy maga után és az utolsó ebből a generációból. Én azért reménykedem h a Juveban marad még egy évre.

alexGicamo 2022.03.31. 04:05:11

Sajnos, nem láttam a meccset ! Mindig elszomorít, ha egy igazi bajnok, egy legenda a pályafutása végéhez közeledik / visszavonul . Tudom , ez elkerülhetetlen és természetes, de akkor is !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1783) bajnokság (2880) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (734) elemzés (40) előzetes (715) Európa Liga (111) felkészülés (106) hírek (1521) játékosokról (9016) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2175) meccsek (3526) mercato (3849) nyilatkozat (6691) Olasz Kupa (278) összefoglaló (322) pletyka (3834) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (207) video (113) Címkefelhő
süti beállítások módosítása