A Spezia elleni mérkőzés

serie_a_logo_1.jpgA Juventus hét közben rendkívül szerencsés körülmények között aratott 1:0-ás győzelmet a Fiorentina otthonában az Olasz Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. Vasárnap kora este a csapat a bajnokságban, egy olyan mérkőzéssel folytatja, amelyen a zebramezeseknek kötelező mind a három pontot Torinóban tartaniuk, hiszen a Spezia csapata látogat az Allianz Stadiumba.

Massimiliano Allegri keretéből kimaradt Mattai De Sciglio és Leonardo Bonucci is, azonban a sérülés után Daniele Rugani és Federico Bernardeschi is csatlakozhatott a Spezia ellen készülődő csapathoz.

A két csapat szeptemberi mérkőzésén a Juventus Moise Kean révén szerezte meg a vezetést, azonban a házigazda Spezia Emmanuel Gyasi és Janis Antiste találataival megfordította az eredményt, azonban a Juventus végül előbb Federico Chiesa góljával egalizált, majd Matthijs de Ligt találatával a győzelmet is megszerezte.

A 18:00-kor kezdődő mérkőzést az Sport 2 közvetíti élőben.

A Juventus 19 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, PinsoglioPerin

Védők: de Ligt, Danilo, Cuadrado, Pellegrini, Rugani, Stramaccioni

Középpályások: Arthur, Bernardeschi, Rabiot, Locatelli, Miretti

Támadók: Vlahović, Morata, Kean, Aké, Soulé

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1417771976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2022.03.06. 17:10:38

nem kötekszem, bocsánat, de ez a "a zebramezeseknek kötelező mind a három pontot Torinóban tartaniuk, hiszen a Spezia csapata látogat az Allianz Stadiumba." - ez a Juventus. Mindig minden meccsen köteelző lenne, ez kellene legyen az alaphozzállás.

Apuleius 2022.03.06. 17:11:11

Juventus: Szczesny; Danilo, De Ligt, Rugani, Pellegrini; Locatelli, Arthur, Rabiot; Cuadrado, Vlahovic, Morata

nortu30 2022.03.06. 17:11:26

Üdv, mondjam, vagy mutassam, hogy csak a 3 pont elfogadható? Most már nem is az Atalanta, inkább a Romák veszélyesebbek ránk, de a saját kezünkben a sorsunk, miénk a 4. hely, nem csak próbáljuk elérni.

m.martin91 2022.03.06. 17:14:17

@Apuleius: Soha nem lehet tudni, hogy egy ilyen csapattal ez most 4-4-2 vagy 4-3-3, mert Allegrinél Rabiot lehet szélső is, és hasonló f@szságok...

Barza 2022.03.06. 17:36:27

Jó lenne már egy tükörsima győzelem, javuló játékkal. szerintem megérdemelnénk már . Amúgy Rabiot miért nem tud megsérülni?

Apuleius 2022.03.06. 17:41:39

@m.martin91: Ebből is látszik, hogy Rabiot milyen fontos játékos :-)

Juventino86 2022.03.06. 17:47:06

Az eredmények elég jól alakultak, tehát ezt a meccset hozni kellene mindenképpen. Forza!

FeriGjuve 2022.03.06. 17:49:38

Danilo miért bicegett?
Csak nem megsérült már a kikocogásnál a bemelegítés előtt? :D

danimester1 2022.03.06. 18:00:33

Forza Juve zárkozzunk fel!3:1- re nyerünk!

DrinkTeam 2022.03.06. 18:06:23

Van valakinek egy működő streamje? A sport 365-ös már nem működik sajnos.

Mark Szabo 2022.03.06. 18:13:36

Rég vezetni kéne....nagyon gyenge ez a Spezia, Vlahonak jobb passzok kellenek

FeriGjuve 2022.03.06. 18:17:56

@Mark Szabo: Egyelőre rosszat sem kap.

Barza 2022.03.06. 18:18:23

Arthur tényleg kapott oltást előrepassz ellen

Mark Szabo 2022.03.06. 18:18:48

@FeriGjuve: Nem, de ezekkel nehéz mit kezdeni háttal a kapunak

Barza 2022.03.06. 18:20:32

ezt az Arthur lövést jegyezzük meg

Mark Szabo 2022.03.06. 18:24:52

Elképesztő gyenge az ellenfél. Viszont mi is csak a hibákból èpitkezünk egyelőre. Hátha most felszabadulnak a srácok!

Bruce57 2022.03.06. 18:37:10

@Barza: Ezt az Athur "ha más lő kapura" akkor gólpaszt is

Del Pybala 2022.03.06. 18:44:58

Masodjara jatszik Loca jo poszton es nezd mit csinal... 36 meccsbol...ezt is allegrinek koszonhetjuk

DrinkTeam 2022.03.06. 18:50:45

@RunnerLaca: Isten vagy, köszi, el is mentem a linket magamnak örökbe.

Leram7 2022.03.06. 18:54:41

Az elmúlt időszakok játékához képest látok nagyobb előrelépést.

Én szeretem, amikor egy csapat feljebb tólja védekezését és letámad.

Egész jól játszunk, az ellenfélnek nincsenek helyzetei, kéne a 2. 3. gól.

rabsic02 2022.03.06. 19:07:49

@Leram7: az a baj, hogy iszonyatosan lassan játszunk. Nagyon gyenge az ellenfél, sokkal bátrabban kéne menni.

Leram7 2022.03.06. 19:12:42

@rabsic02: egyetértek, de laglább nem hátul passzolgatunk, hanem feljebb játszunk. Ettől függetlenül persze több kéne.

FeriGjuve 2022.03.06. 19:19:57

Arthurból teljes mértékben hiányzik a minőség.

karesssz 2022.03.06. 19:23:38

A támadó foci nekünk nagyon nem megy. Kapu előtt megvagyunk halva. Középen legyorsul minket ez a kis szívós csapat. Elég gáz

Del Pybala 2022.03.06. 19:24:05

Berna... Egy ilyen suta serie c szintu jatekosnak h lehet 197 meccse a Juveban jezusom :D:D

James Zabiela 2022.03.06. 19:25:52

Ez a teljesítmény megint csak gatya!Mezek nélkül nehéz lenne meg mondani ki menekül a kiesés elől! Borzalmas!

Juvebest 2022.03.06. 19:26:50

Csak a második félidőtől kapcsolodtam be de eddig 20 perc alatt megint nincs előre játékunk én komolyan nem értem egy 1-0 vezetésre miért kell ráülni

BigChris 2022.03.06. 19:27:27

Annyira ügyesen játszunk, hogy valószínűleg a 80.perc után egyenlítenek.

Bruce57 2022.03.06. 19:27:45

Megint a kis csapat focizik, mi meg nem akarunk második vagy harmadik gólt szerezni.

venember83 2022.03.06. 19:28:39

@Del Pybala: elvileg sok már nem lesz. 5 éves szerződést akar 4 milliós bérrel, a Juve 3 évet ajánl s 2,5 milliót plusz bónuszokat. Az év elején keményen nyomta, fontos embere volt a csapatnak, aztán beleszürkült/belesérült. Nem szeretem azokat a játékosokat, akik csak a jobb szerződésért futballoznak pár hónapig több évnyi láblógatás után. Remélem, hogy Berna nem ilyen.

Del Pybala 2022.03.06. 19:33:10

@venember83: Berna hajtos jatekos a baj csak az h nem seria szintu.

Szincsak 2022.03.06. 19:34:39

Hiába az 1:0 nagyon gyenge játékot játszanak. Már vezetniük kellene 3:0-ra a spezia ellen

Szincsak 2022.03.06. 19:37:52

Minek kellenek a fiatalok ha egyik sem játszik?

BigChris 2022.03.06. 19:38:13

Szerintem a Juve játékosok annyira átvették Allegri filozófiáját, hogy más jatekrendszerbe már nem is tudnak futballozni. Mindenki player megszokta már, hogyha megtámadják akkor hátra passz.

giorgio007 2022.03.06. 19:38:59

Attól tartok Fortuna lassan visszaveszi azt, amit a fior ellen adott.

Hudakdomi 2022.03.06. 19:39:32

Soule jöhetne rabiot helyett

Szili 72 2022.03.06. 19:42:26

Idén tényleg nincs sima meccs. Minden meccset végig kell izgulni. Le kellene már fújni.

Del Pybala 2022.03.06. 19:42:39

Egy Spezia ellen nem tudunk kijonni a terfelunkrol :D:D baszott nagy vicc ez a csapat

Juvebest 2022.03.06. 19:43:02

Pfff hát ismét egy csalódástkeltő produkció eddig ,és lehet jön az eredmény de nézhetetlen a játék

Jancsi 87 2022.03.06. 19:43:59

Ilyen beszari játékot egy spezia ellen… Vicc az egész! Mennünk kellene már 3-al, de Vlahovic egész meccsen nem kapott 1 értelmes labdát sem… Rabiot amit művel ámokfutás..

BigChris 2022.03.06. 19:45:08

Vajon mikor fogy el a türelem Allegri iránt?

danimester1 2022.03.06. 19:46:14

Srácok ez valami kritikánaluli!Védekezezünk a Spezia ellen,akkor ki ellen fogunk játszani!!??

karesssz 2022.03.06. 19:48:01

Nem szeretem a magyar focit de a Fradi meccs simán volt ilyen lüktető és színvonalas. Nemtudom ki kellene Allegrinek a jobb játékhoz.. vagy nekünk kell e Allegri

Juvebest 2022.03.06. 19:50:17

Én nyáron repiteném Allegrit komolyan és még nyilatkozta hogy közel volt a Realhoz. Ezzel a játékkal Madridban hétröl hétre fügyülnék

BigChris 2022.03.06. 19:50:36

@karesssz: nekem nem...ide Conte típusú edző kell, aki szetrúgja az ilyen Rabiot/Arthur képességű játékosok picsajat

JeetTrader 2022.03.06. 19:50:56

Beszarok....mindjárt felvágom az ereimet...

giorgio007 2022.03.06. 19:51:02

Gecc ez a Rabiot mekkora egy flop

alessandrinho 2022.03.06. 19:52:05

Túl sokat támadtunk az első félidőben, ezért szünetben Allegri lebaxta a fiúkat, hogy most már aztán vegyenek vissza, mert még a végén több góllal nyerjük a meccset és adjunk esélyt a kiscsapatnak is...

Juvebest 2022.03.06. 19:52:21

Max nyilatkozata: elégedett vagyok , jól játszottak a fiúk

Jancsi 87 2022.03.06. 19:53:28

A vezetőség helyében most lemennek az öltözőbe, szét rúgni a seggüket, mert ilyen moslék, beszari fost lerakni az asztalra… Egy spezia oktatja a csapatot, ne bohóckodjunk már könyörgöm!!

BigChris 2022.03.06. 19:57:12

Arra lennék kíváncsi milyen beszélgetés zajlik Allegri és a klub vezetése között.

Rikster91 2022.03.06. 19:57:15

Hihetetlen, hogy semmilyen pocsék teljesítmény nem elég arra Allegrinek, hogy azt a cstlő-botló franciát lekapja. Bernardeschi becserélésének is de sok értelme volt. Bukott játékosok tömege, akiknek semmi keresnivalójuk itt.

steven.h 2022.03.06. 19:58:17

@Juvebest: hát, nem mintha Ancelottival mást játszanának… Párizsba is a 0-0-ért ment a Real. A különbség a két csapat közt csak a keret minősége.

A meccshez, mint pozitívum: 3 pont, és kb ennyi

Szili 72 2022.03.06. 19:58:29

Nehezen , de összejött. Sok a sérült, ma is kellett volna frissíteni, de nincs kivel. Nehezen fog összejönni a 4. Hely is.

Nathas 2022.03.06. 19:58:30

Azért a nejemet is megértem, amikor azt mondja, hogy menj le a földszintre, ha ezeket a bénákat szidod

Leram7 2022.03.06. 20:00:06

1. félidő rendben volt.
2. félidő pedig felháborító.

Pozitívum a 3 pont és hogy Cuadradonak végre volt jó meccse.
Arthur magához és az edigg látottakhoz képest jó volt.

Sampdoriat is verni kell. Ha a játék nem is, legalább az eredmények jönnek.

Csak Csucsu 2022.03.06. 20:00:07

Miért nem lehet pressingelni az ellenfél térfelén?! Miért nem aggrozunk támadni kéne sőt zavarni az ellenfél labdahozatalait....erre ez a szánalmas terület védekezés...spezia ellen bejött...a blben a kínai nagyfalat kéne betenni

DrinkTeam 2022.03.06. 20:03:38

Rabiot az új Khedira. Lehet bármennyire vakon, bénázhat bármennyit, nincs következménye. A fiatalok meg ott dekkolnak a padon, nehogy véletlenül valamelyik bejöjjön a helyére, még a végén jól játszana.

Juvebest 2022.03.06. 20:05:08

@steven.h: sokkal pörgősebb szebb focit játszik a Real Modric 36 évesen 100 szor jobban odateszi magát a meccseken mint a mi Rabbiot- Arthur párosunk. És igazad van a Psg ellen beszari módon játszottak és meg is érdemelték hogy kikapjanak. De az 1 meccs és a többin jól játszva dominálnak, mi meg meccsről meccsre kínlodva nyerünk

Barza 2022.03.06. 20:05:13

@DrinkTeam: pont ez a Khedira analógia jutott nekem is eszembe

JuveMI 2022.03.06. 20:05:14

Végre nem éjjel játszunk, így tudom nézni a gyerekekkel (8/5 évesek, nagyon fogékony korszak)... na persze egyidőben játszik két kedves csapatom. A manchesteri derbytől korán behánytam, így a fiaim legnagyobb örömére átkapcsoltunk a Juvéra.... Erre ezt a moslékot kell nézniük, amit a csapat lerakott az asztalra! A stáb és a csapat is elmehet a jó büdös ..... ba!!!!
3-4 kivétellel az egész keretet seggbe kellene rúgni az edzővel együtt! BOCSÁNAT, ha valakit megsértettem!

Barza 2022.03.06. 20:08:14

@Leram7: Az a baj, hogy hiába volt önmagához képest jobb egy kicsit Arthur, még így is annyi de annyi kihagyott lehetőség van az ő játékában, amikor be lehetne indulni egy üres területre, előre lehetne passzolni egy sávba, de ő inkább visszafordul. Komolyan kikaparnám már a szemem néha amikor nála van a labda.

Barza 2022.03.06. 20:09:22

@Szili 72: az a vicc, hogy lassan már a dobogó környékén vagyunk.

tomi12312323 2022.03.06. 20:12:05

A fiammal együtt néztem, HÁT sajnáltuk egymást rendesen.
Mi a szart akarunk Pellegrinivel, Bernával, Ruganival? Amikor egy két ember annyira beleakarja magyarázni, hogy szezon elején jól mentek, voltak jó mérkőzései......stb.
A falra mászok, ezek KUTYASZAROK! KUTYASZAROK! KUTYASZAROK!!! El kell őket kergetni Allegrivel együtt tűzzel-vassal!!! Sajnálom, ha megbántott azt a három négy embert aki ennek az ellenkezőjét gondolja és bizonygatja.

nortu30 2022.03.06. 20:18:29

Ne legyenek illúzióink, ha a hiányzók játszottak volna, akkor sem lettünk volna jobbak. Nincs játékunk, nincs taktikánk, esetleges és fantáziátlan az egész. Lehet Rabiot-ozni, meg Arthur-ozni, de világosan látszik, hogy Allegri nem képes semmit kezdeni ezzel a csapattal. Megvettük a Serie A egyik legjobb gólvágóját, de labdát is alig kap, mert nem tudunk egy értelmes támadást vezetni. Ez nem az edző felelőssége? Hazai pályán bekkelünk egy harmatgyenge Spezia ellen? Ez hogy?

RunnerLaca 2022.03.06. 20:18:29

Azt nem értem, hogy tényleg van egy Soule-nk például, akit simán be lehetne tenni egy Spezia ellen, ha ezt pl. megnézitek, látszik szerintem, hogy ehhez a középpályához már most hozzá tudna tenni, mert szeme van a labdáinak. És lehet, hogy az Inter elleni meccsre, ha addig sokat játszana, már oszlopos tagja lehetne a középpályának, hiszen McKennie is április végéig off. Na mindegy, álmodj királylány.
www.youtube.com/watch?v=LfymGpU9uZ8

Jancsi 87 2022.03.06. 20:19:45

A nyáron rengeteg dolga lesz a vezetőségnek az tuti! Ennyi hitvány, futballistának magát nevező embert, elzavarni nem lesz egyszerű.

Csak Csucsu 2022.03.06. 20:30:38

@DrinkTeam: Khedira-t csak a nagymeccseken tűnt el vagyis lemaradt...Khedira az ilyen spezia ellen feltüzelné magát és rúgna kettőt
Az a szomorú, hogy Khedira-t meg Matuidit szidtuk de azért amellett hogy stabilitást adtak(Matuidi inkább) azért össze csetlett botlottak pár gólt. KP ról
Most meg örülünk ha Morata talál egy gólt havonta XD de most kezdő lesz 1 hónapig ő is...Dybala meg Arthur kell a rotációban....Rabiot,Morata ááá korobbanthatatlan

Scirea77 2022.03.06. 20:32:55

Eltorom a kezét annak a vezetőnek aki hosszabbítani akar ezzel a senkiházi fb-vel!

Juvebest 2022.03.06. 20:34:51

@Jancsi 87: amit elkezdtek Bentancurral, és Kulusewskivel azt folytathatják Bernardeschivel Rabbioval, Arthurral Keannel Pellegrinivel

MGB75 2022.03.06. 20:35:36

Na bazz. Én meg jól lemaradtam a meccsről. Most várom, hogy lassan kezdődik. :D Ahogy olvasom, sok mindenről nem maradtam le. A lényeg a 3 pont. De azért gáz, hogy ilyen kiscsapatokat sem tudunk elintézni 3-4 góllal, mint pl inter/milán, vagy kukások.

Jancsi 87 2022.03.06. 20:36:59

@MGB75: Nagy szerencséd van. Hogy kihagytad mert kitépted volna a hajadat..

venember83 2022.03.06. 20:39:45

@nortu30: igen, Maxi sajnos támadásban inkább az egyéni kvalitásokra/villanásokra épít, inkább a védekezésre koncentrál vérbeli olasz edzőként. Sok jobbat kár várni, max. ha majd visszatér Chiesa, és mer váratlant húzni, és gyakran keveredik egy az egy elleni helyzetbe az ellenfelével szemben.

Csak Csucsu 2022.03.06. 20:40:11

Aké múltkor egy félidő alatt kijátszotta magát, de lehet csak lámpalázas volt először kezdöként nem? A csapatépítés az ilyen...ritka aki fiatalon konstans kiváló. 10 meccsre jut 5 rossz...csak mivel védekezésben balhátvédet játszik nálunk még a támadó is. Ezért kéne több helyzet mert a támadókon nagyon nagy nyomás van..van 3 helyzet egészeccsen nem 10 percenként... Így nem lehet fiatalokat beépíteni. Lásd Coman a 10-20 perceivel centerként..kell adni 2-3 téli meccset s ha szarul játszik a másik két támadónak is kell 4-5 helyzet...akkor lehet bátran cselezni 1-1 Stb..de ha egy kezemen megtudom számolni a támadásainkat egy spezia ellen az kiábrándító.
Forza Juve per sempre

Allegri menjen Pirloval karöltve valami kiscsapathoz...ott lehet küzdeni a bentmaradásért ilyen taktikával

steven.h 2022.03.06. 21:18:16

@Juvebest: hát nem tudom, én speciel nem nézek Real meccset, de egy barátom Realos és pont úgy szidja Ancelottit, mint itt páran Allegrit, csak mondjuk Ancelottinak a kerete is jobb.

DrinkTeam 2022.03.06. 21:29:42

@Csak Csucsu: az mindent elmond a mostani csapatról, hogy arról beszélünk, hogy Khedira milyen jó volt... Maradjunk annyiban, hogy amelyik csapatban Khedira, Matuidi, Rabiot vagy Arthur stabil kezdő, az BL-ről ne is álmodjon. De Bruyne szintű futballistakrol kellene beszélnünk, ha a BL a cél, ehhez képest meg.. . Hagyjuk is.

Juvebest 2022.03.06. 22:20:44

@steven.h: még is vezetik a bajnokságot és 56 gólt lőttek 21 gólt kaptak mi 42-25 és 1 fordulóval kevesebbet játszva. De nem akarok túlságosan sok párhuzamot vonni a két csapat közt. Ancelotti szerintem azért támadóbb felfogású. És kedveltem mikor a Juve edzője volt igaz csak 1 idény erejéig

Spider81 2022.03.07. 07:02:05

Itt a nagy kerdes, hogy meddig jonnek be Allegrinek ezek az 1-0-as eredmenyek, mert amit csinalunk az eletveszelyes!
Mar evek ota megy a bla bla hogy csapatepites meg fiatalitas de az ember erzese az hogy visszafele haladunk inkabb.
A nyar kerdese az lesz, hogy marad a rizikos fos foci Allegrivel es valamilyen formaban az eredmeny (BL hely megszerzese) boritekolhato es jon a BL penz.
Vagy lapot huzunk,valtunk, kockaztatunk,megprobalunk szintet emelni es belallajuk a rizikot,hogy lehet az elso evben az uj edzovel nem lesz BL penz.

Lanzafame 2022.03.07. 11:05:08

@DrinkTeam: ki az a fiatal középpályásunk most a padon, aki kiszorítja Rabiot-t? Kit kellett volna tegnap játszatni a helyén?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (764) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1547) játékosokról (9195) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2215) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6831) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3883) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (214) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása