Del Piero: „Vlahović tartozik egy vacsorával”

vlahovic_dusan_nyelvnyujtogatos_golorom.jpgAlessandro Del Piero nemrégiben elismerően beszélt a Juventus téli szerzeményeiről, akik már az első meccseken komoly hatást gyakoroltak a Juventusra.

„Denis Zakaria és Dušan Vlahović révén már másképp mutat a Juventus az elmúlt hónaphoz képest. A Juventusnak eddig nyernie kellett, ma pedig már nyerni akarnak. Ez az egész látszik a csapat hozzáállásán.

Az út a védősor stabilizálásán keresztül vezetett, majd meg kellett szerezni ezt a két játékost. Dušan Vlahović súlyt adott a támadósornak. Most már tudják, hogy a Juventus bármikor gólt szerezhet, ez eddig nem volt érezhető. A csapatot jó irányba állította.

Az ünneplése? Kellemes visszatekintés volt a múltba. Majd megkérem, hogy fizessen nekem egy vacsorát, és majd mindenkit meghívok, hogy még nagyobb legyen a számla. Nagyon komolyan kezdte a torinói pályafutását.”

A bianconero téli mercatójáról a Calciomercato számára Fabio Capello is elismerően beszélt.

„A Juventus két hónapja lejtmenetben volt, ötlettelen volt a csapat, nem volt személyisége. Sokat játszottak azért, mert mást nem tehettek, de nem keltették olyan csapat benyomását, amelyik tudja, merre kellene haladnia.

Az átigazolási időszak után felállítottak egy játékrendszert, gondoltak a védelem és a középpálya hibáinak a kijavítására, most pedig Dušan Vlahović, Paulo Dybala és Álvaro Morata bárki számára gondot tud jelenteni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6117559858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2022.02.16. 11:30:37

Mire utalt Vlahovic ünneplése? Nekem ez nincs meg...Alexnek volt valami hasonló gólöröme, vagy micsoda?

JeetTrader 2022.02.16. 11:44:14

@rabsic02: bakkkker.....fel sem tűnt :D:D Kösz kösz! :))

Hát akkor irány egy trattoria, bizony! ;)

FeriGjuve 2022.02.16. 13:38:34

@JeetTrader: Vegyük úgy,hogy ez nem történt meg. :)

BellaDona 2022.02.16. 17:52:43

Szerintem neki térdencsúszás inkább a gólöröme, de lehet hogy kétféleképpen teszi ezt, s a másikat Del Pierótól 'leste el'.

BellaDona 2022.02.16. 17:53:54

De amióta nálunk van csökkent a gólteljesítménye, talán mert a Fiornál ő volt király, itt meg egy a sok közül. Megrendült egykicsit az önbizalma, talán Max kritikája nyomán is..

tjunior 2022.02.17. 07:28:35

@BellaDona: Ezt 3 meccs alapján szűrted le?

steven.h 2022.02.17. 08:03:54

@tjunior: Igen, mert nem vert 5-6 gólt a 3 meccsen, azt hittem ez alap...

venember83 2022.02.17. 08:23:47

@tjunior: nem, hanem az 1 meccs alapján, amikor nem lőtt gólt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (764) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1547) játékosokról (9195) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2215) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6831) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3883) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (214) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása